Új Szó, 1972. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-11 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó
A csillogásból a „föld alá“ kerülüíik. Ján Kákoš- nak itt is sok a mondanivalója.: — A rekonstrukciós munkákkal párhuzamosan a színházhoz egy teljesen új épületet is építettünk, ahol a korszerű öltözőket és más szükséges helyiségeket rendeztünk .be. Több méter mélységben itt van a díszletek raktára is. Két hatalmas felvonó működik ebben a nagy helyiségben, ezek szállítják egy-egy előadás egész díszletét a színpadra. Ezzel a megoldással megkönnyítettük az itt dolgozó emberek munkáját. Ugyancsak a föld alatt van két tágas, tükörre! körülvett próbaterem, ahol elsősorban a balettosok, de az „operások“ is próbálhatnak. Ha szükséges, itt a készülő előadás jeleneteit is be lehet állítani, tehát az új színházban egyszerre két-három új darabot próbálhatnak. — Eredetileg földalatti garázsokat is terveztünk, de ezeket csak a városrendezéssel párhuzamosan néhány év múlva valósíthatjuk majd meg. A több mint tízmétere® mélységből a harmadik emeletre megyünk fel, ahol az operaegyüttes korszerű próbatermeit tekintjük meg. Olyan helyiségek ezek, amelyekről a közönség szinte semmit sem tud, s mégis jelentősen befolyásolják a művészi munkát s végső soron egy-egy bemutató színvonalát. Az egyórás gyaloglás és nézelődés után az igazgató, valamint az operaegyüttes művészeti vezetőjének társaságában az ízlésesen berendezett büfében ülünk le. — Tudom, mire gondol — mosolyog Pavol Bagin. Az új színházban újjá kell építeni kapcsolatunkat a közönséggel is, hiszen az ő érdeklődésük nélkül minden erőfeszítésünk hiábavaló és felesleges lesz. Célkitűzésünk tehát az, hogy színházunk repertoárja is méltóképpen reprezentálja szocialista kultúránkat és eredményesen teljesítse társadalmi küldetését. A következő két évad dramaturgiai tervét teszi elém. — Néhány operát és balettet „áthozunk“ a Hviezdoslav Színházból. Például a Figaro házasságát, továbbá a Cosi fan tutte című vígoperát, továbbá az Eladott menyasszonyt, a Nabuccot, a Rigolettot, a Pillangókisasszonyt s a Görög passiókat, valamint a Csipkerózsika, a Don Quijote és a Meséről mesére című balettokat is újra láthatja a közönség. A berendezkedés és a sok-sok próba hónapokat vesz igénybe^ ezért ebben az esztendőben színházunk művészei, valamint más dolgozói számára nem lesz nyári szünet: megfeszített erővel készülünk a szeptemberi bemutatókra. A következő bemutatók terve: Suchoň Svä- toplukja, Cikker: Juro Jánošík, Csajkovszkij: Eugen Onyegin, Bizet: Carmen, Puccini: Tosca, Csajkovszkij: Hattyúk tava és Asafjev: A bahcsiszeráji szökőkút. Az évadnyitás előreláthatólag szeptember 16-án lesz. — Dramaturgiai tervünk egyik alapvető célkitűzése, hogy elsősorban klasszikus értékű operák és balettek bemutatásával „szoktassuk“ vissza a közönséget színházunkba, s velük együtt legyünk azután minél igényesebbek, a darabok megválasztásánál pedig egyre korszerűbbek. Mielőtt elbúcsúzunk, az igazgató a színházat építő vállalatok munkáját dicséri. — Az újjáépítésnél mintegy 200 hazai és 17 külföldi vállalat vett részt. Szép és jő munkát végeztek, amely arra ösztönzi művészeinket, hogy korszerű körülmények között azután színvonalas és elkötelez zett művészi munkát végezzenek. A színház csendjéből ismét az utcai forgatagba kerültünk. Jóleső érzéssel nézegetjük a fehér köntösbe öltözött épületet és szinte mindenkinek büszkén mondanánk: ez itt az új, korszerű Szlovák Nemzeti Színház. SZILVÄSSY JÓZSEF Ó lig három esztendővel ezelőtt jóleső érzéssel vettük tudomásul a hírt, miszerint újjáépítik a bratislavai Nemzeti Színházat. Mi tagadás, abban az időben nem szívesen sétáltunk a Hviezdoslav téT felé és külföldi ismerőseinknek szinte szégyenkezve mondtuk: ez a Nemzeti Színház. Külseje sem nyújtott valami szívderítő látványt, a nézőtéren pedig szinte rosszul érezte magát az ember. Szlovákia első színháza különböző „sztorik“ forráshelyévé alacsonyodott le és sajnos ezek a történetek igazak voltak. A színház alapja az 1944-es bombázások közben megrongálódott, s évek múltán egyre erőteljesebben repedezett. így történt meg, hogy nagyobb vízállás esetén a muzsikusok a sötét ruhához kalocsnit húztak, mert a zenészek helyén talajvíz csillogott... Gyakran megtörtént az is, hogy a néző sötét ruhája az előadás végén pöttyös lett az aláhulló vakolattól... A színház ósdi elektromos berendezése egyre többször mondta fel a szolgálatot és szinte állandó tűzveszélyt jelentett. A tűzoltók és az illetékes szervek ezért csak hosszas kérés, könyörgés után engedélyezték az előadásokat. Mindez ma már csak rossz emlék. Három évvel ezelőtt kezdték meg az újjáépítést, s ma a színház új köntösében fővárosunk egyik építszeti büszkesége. A megfiatalodott és megszépült épületben Ján Kákoš- sal, a Szlovák Nemzeti Színház igazgatójával sétáltunk végig. — Ezt az épületet 1886-ban azért építették, hogy budapesti és bécsi társulatok rendszerint néhány napig tartó vendégjátékának a színhelye legyen. Tehát a felépítéstől kezdve lényegében nem volt alkalmas megfelelő otthont nyújtani egv állandó hivatásos művészegyüttesnek —, kezdi a tájékoztatóját az igazgató. — Ennek ellenére — mivel más megfelelő helyiség egyszerűen nem volt — 1921-ben mégis ez az épület lett a Szlovák Nemzeti Színház állandó otthona. 1934-ben, majd tizenöt évvel később néhány halaszthatatlan rekonstrukciós munkát végeztek a színházban, de ezek az előbb elmondottakon nem sokban változtattak. Közben az idő vasfoga egyre jelentékenyebb nyomokat hagyott az épületen, azért az újjáépítés már rendkívül időszerű volt, hiszen Szlovákia első számú színházának minden tekintetben reprezentatívnak kell lennie, mert az ország lakossága tehetségének és kulturáltságának egyik tükörképe. Közben az üvegajtón át beléptünk a színházba, ahol először a tágas ruhatárat néztük meg. — Azelőtt több kisebb ruhatárunk volt, ez több okból sem felelt meg. Itt most már a nézők kényelmesen és gyorsan adhatják le kabátjaikat. A ruhatárból a nézőtérre vezet bennünket az igazgató. — Korszerűsítettük a nézőteret is. A nagyobb kényelem érdekében, valamint azért, hogy a zenekarnak több hely jusson, két sort megszüntettünk, s ugyanígy a balkonon is eltűnt néhány „kakasülő“, ahonnan azelőtt vajmi keveset lehetett látni. Az új színházban 620 néző tekinthet meg egy előadást, összehasonlíthatatlanul szebb környezetben, jóval korszerűbb körülmények között. Az ülések dohánybarna bársonnyal vannak bevonva. A színház belsejének alapszíne is ez. Ez a szín az esti megvilágításban ünnepélyes és szinte családias hangulatot varázsol a színházba. A színpadra lépve újabb „műhelytitkokat“ tudunk meg. — Bővítettük a színpad területét is. Művészeink ezután 16 méter széles és 19 méter mély színpadon játszhatnak majd. A színpad műszaki berendezése is korszerű, megvilágítása pedig egyedülálló hazánkban. A belga mérnökök egy „mindentudó“ berendezést szereltek fel, amely megfelelő lyukkártya betáplálása után „megjegyzi“ az egy-egy előadáshoz szükséges fényhatásokat, s ezeket teljesen önállóan vezérli. íme, egy újabb bizonyíték, miként lehet a technika vívmányait az ember, a kultúra szolgálatába állítani. I Mielőtt tovább megyünk, az igazgató a nézőtér felé mutat: — Ez a csillár is egyedülálló a világon. Gömbalakú, 2352 égője van. Egy irányítópultról lehet vezérelni, s bizonyos számú égők kikapcsolásával a csillárnak különböző formát lehet adni. A variációs lehetőség több mint 22 millió. Ján Kákoš joggal mosolyog: ma Európa egyik legkorszerűbb színházának igazgatója. : 7T Köztársasági elnökünk díszpáholya ßß J? Fonmsmi BÜSZKESÉGE «isMlc m' 11 nfifiljíTVTuhcWHRKJXMtf finHLÜH ■ * # > '
