Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-26 / 122. szám, péntek

Holnap jöhet az özönvíz púval várják otthon a gyerekek "és a feleség. Mindennap munkából' jövet bebenéznek ide egy két órára, és ha a „sors úgy hozza" mint ma, akkor záróráig is elüldögélnek. — Nem sajnálják az így el­pazarolt időt? ; — Munka után ki kell vala­hogyan kapcsolódnia az ember­nek. Nem? Megvitatjuk a világ folyását, s közben jól szórako­zunk. t .* Mit leheltem, bólintottam. Az­tán mégiscsak megkockáztat­tam: „Vannak hasznosabb és kellemesebb szórakozások is a világon“. Mindnyájan nagyol röhögtek. Az „ügyvivőjük“ gunyorosan vá­laszolt: — Agitálunk, a puskám? — és újra röhögnek. — Maga színjó- ' zannak látszik, és mégsem tud- * ja, hogy amit nem ismerünk, arra nem vágyakozunk:’ Mellbevágtak megfoglak! Mi­lyen józan gondolatot hallot­tam egy részeg embertől. Bamba röhögésüktől kísérve „legyőzötten“ távoztam. Csak , az utcán Ismételgettem: Ignóti nulla Cupido csak a tudat­lanoknak nincsenek vágyai. Másik kocsma. Másik és mé­gis ugyanaz. Itt is támogat ják a falat, a pultot, a mellmagas ál- ványokat. Fiatalok és öregek, munkások és tisztviselők bámul­nak a semmibe. Egy kél alkoho­lista nő szomorkodik a sarok­ban. kétségbe ezek a munkakerülők? És ha kétségbe ejtenénk őket? A „türelmi idő“ nagyon so káig tart. A hangulat szinte szilveszteri. Dáridóznak, ölelkeznek csóko- Józnak. Csak az álarcok hlá nyóznak. De ez a hiányérzetem is elmúlik; az eltorzult arcok­kal maszkabálon is nyerhetné nek díjat. — Mindig ilyen nagy a for galom? — szólítom meg a lom ha pincérnőt, akit az asztalok nál nemcsak a szemükkel simo gatnak a vendégek. — Normális napokon valami­vel kisebb, ma fizetés volt. — Szívesen szolgál ki „el­ázott“ vendéget? — Valahogy teljesíteni kell a tervet. Nekem még korai a szilvesz­ter, idegen tőlem a tervtelje sites. Távozom. Az ajtóban kél kíváncsiskodó 8—10 év körüli fiú. Ugyan mi érdekeset látnak itt? Talán arra kíváncsiak, hogy az egyik asz­talnál hogyan itatják sörrel ha­sonló korú társukat? Az egyik többször szólítja a papáját. Senki sem válaszol. Ki tudja, talán az apa már ré­gen elfelejtette, hogy fia is van. RENDKÍVÜLI esemény Fizetés napja. Az emberek ilyenkor valahogyan felszaba- dultabbak, vidámabbak, jobb a hangulatuk. Forgalmasak az áruházak, az üzletek és a kocsmák. De így szokott ez már lenni. Pénz jött a házhoz ... Zsúfolt kiskocsma. Várok, hátha megüresedik egy hely a tenyérnyi asztaloknál. Figyelem a felhevült arco­kat, hallom a haragos szitkozó- dásokat, káromkodásokat. A kis asztalokon kupacban állnak a sörös poharak, köztük szeré­nyen meghúzódva a „szívérősí- tők“. Annyi a pohár, hogy ki-ki a markában tartja á gyorsan kiürülő és új»a megtelő poha rát. Egy féldeei, egy pohár sör. Egymás után parancsolják az asztalokra a sárga, zöld, fehér szinű folyadékot. És beszélnek, hangoskodnak, vitatkoznak, hogy aztán el érzékeny ülve ölel­gessék, csókolják egymást. •* ; T • J Végre egy hely. Hatan is pá­lyázunk rá, de én állok a leg­közelebb. — Maga csak fizetési napo­kon jár ide? — kérdezi egy kis idő múlva a sörtől és rumtól kábult három asztaltársam egyi­ke. — Nem, csak megszomjaztam — válaszolok. — ja, az más. És a sörtől lucskos ujjak is mét a kis poharakra fonódnak. Koccintanak velem is. Kiisszák, aztán lenyomtatják sörrel. Alkalmi társaim erőltetik a be­szélgetést. — Van családjuk? — kérdem ..néhányperces előzetes „eszme csere“ után. Mintha meghökkentek volna egy pillanatra. — Miéí'l kérdi? — Csak úgy. — Ha kíváncsi rá — mondja ar egyik, dölyfös, gúnyos mo­sollyal — négy gyermekem van, de én nem csinálok otthon „zűrt“ Elképzelem, milyen diadalka­Alig lehet a pulthoz férni. Bevásárló szatyor akad a nad­rágomba. Idősebb néni ke tartja bal kezében, a másikban egy féldeci rum. Van itt hivatalnoki asztal, munkásasztal, diákasztal. Az egyiknél három férfi és három né ül. Szidnak valakit. Biztosan a felettesüket. Tévedtem. — Dolgozni? — hangoskodik az egyik. — Nevetséges dolog. Még sohasem voltam annyira kétségbe esve, hogy ily módon szerezzek pénzt. Míg másoknak lesz „dohánya“... Igazán, hát sohasem esnek Fizetés napja. Olyan mint a többi, azzal a különbséggel, hogy pénz ütötte a markát sok ezer embernek. S a „nagy sze­retet“ ünnepén alkoholos má­morban úszók színié semmivel sem törődnek. Felőlük holnap akár az özönvíz jöhet; ők any nyira optimisták és bátrak, hogy talán még azt is át tud­nák úszni. Aztán, persze csak a prózai hétköznapok következnek, gon dokkal, problémákkal, apró köl­csönökkel. És jönnek az ottho­ni dadogások, magyarázkodá­sok. Soha többéi Kétszer van havonta fizetés. És ezeken a napokon a kocs­mák, eszpresszók, borozók sok szorosan túlteljesítik a tervet. Én mindig azt hittem, hogy csak egy otthonuk van az em­bereknek. Belátom, tévedtem. A kocsmákról teljesen megfeled keztem. m TOMI VINCE David Ojsztrah nevének va­rázsereje van. A terem utolsó helyig megtelt, a falak mentén állóhelyekén szoronganak, a pódiumon zsúfolt széksorok. A jelzők egyre jobban kopnak a használatban. Az Ojsztrah hangverseny után hiába keres az ember szavakat, olyan szava kát, amelyek lényegbevágóan kifejeznék David Ojsztrah mii vészi és emberi nagyságát. Tulajdonképpen mi az, ami az ojsztrahi művészetben légin kább megkapja a hallgatót? Fo­gas kérdés, mert Ojsztrah lénye és művészete egy tömbből fa­ragott egész. Mégis azt monda­nám: elsősorban a lényéből su­gárzó harmónia és egyszerűség hat ellenállhatatlanul. A nagyok egyszerűsége Ojsztrah sajátja, s ez a nemes egyszerűség belső nyugalommal, derűs bölcsesség­gel párosul. Ojsztrah „bölcs mo­solya“ beragyogja a művészetét. David Ojsztrah sok évtizedes, széles körű hangversenytevé- kenységre tekinthet vissza, elő adásában mégsem ad helyei a rutinnak, a tolmácsolt kompozí­ciót minden alkalommal újra-* éli, és ezáltal a hallgató számá­ra is soha nem hallott, új él mennyé formálja. Nem visz a műbe idegen elemeket, hanem kiássa a mélyből mindazt, amit alkotója, gondolatban, érzésben beleszőtt. A „La Bergére Célimene" va­riációkban mély tüzű belső ra­gyogással, éteri tisztaságban bontakozott ki a mozarti daliam. Az /. hegedű-zongora szoná Iái Bariók éleiének zaklatott korszakában, a Horthy rendszer éveiben komponálta. Nehezen formálható és nehezen hozzá­férhető alkotás. Ojsztrah Bar­tók tolmácsolása a „modern ltiasszicitás“ jegyében fogant, a bartóki géniusz, az egész bar­tóki életmű tökéletes megérté­sével. A szovjet művész inten­zíven magyarázta nekünk, sőt feltárta előttünk a magyar ze­neköltő legbensőbb világát. Az emberi megértés magasrendfi példája. A második tételben a hegedű monológja felejthetetlen élményünk marad. De Ojsztrah minden tolmácsolásában a tel­jességet ábrázolja. Brahms G- dúr hegedű-zongora szonátájá­ban is teljességében ragadta meg a brahmsi világot. A műsor befejező és ráadás számainak külön értékelése már csak szu- perlatívuszok halmozása lehet­ne. Ojsztrah játékát elemezni amúgyis reménytelen kísérlet, amint a lényegéből áradó flui- dumot sem lehet szavakkal visz- szaadni, azt át kell élni. Szonáta partnerének, Frida Bauernek őszinte elismeréssel, sőt mi több csodálattal adózunk. Ojsztrah méltó partnerének bi« zonyult. Ez nagy szó, de a mű­vésznőt megilleti. Pedagógiai munkásságával kapcsolatban Ojsztrah egyszer így nyilatkozott: „Megosztani mással a szépet és a lót termé­szeti törvény". Ezen az estén a szó legnemesebb értelmében megosztotta velünk a benne élő szépet és jót. Emlékezetes hang­versenye után csak egy szóval búcsúzhatunk tőle: Köszönjük! HAVAS MÁRTA iás megszilárdítja az antago nisztikus osztályok, a kizsák mányolók és kizsákmányoltak kapcsolatát, természetesen a kizsákmányolok érdekében. A kapitalista országok többségé­ben a vallás ma is jó az ural­kodó burzsoáziának, hogy „egyesítse“ a társadalmat. A vallásnak ez a képessége ala- kíthatóságából, bizonytalan vol­tából, sokféleképpen magyaráz- batóságából és céltudatos ér­zelmekre hatásából ered. így pl. az ókori Róma társa­dalmában a kereszténység al­kalmazkodott a rabszolgatartók érdekeihez. A kereszténység az elnyomott, megalázott rabszol­gák, kisparasztok és kisiparo­sok vallása volt, de az arány­lag harcias ideológiai rend­szerből, amely Szent jáuos megjelenésében elmarasztalta az embertelen rabszolgatartó rendszert, olyan ideológiává változott, amely ugyanezt a rendszert a későbbiekben meg­áldotta, és büntetéssel fenye­gette meg azokat, akik láza­doztak ellene. Vagy vegyük például a hű­bériség korát. A kereszténység megőrizte a társadalomnak az urakra és a jobbágyokra való felosztását, azt állítva, hogy ezt a felosztást az isten ren­delte. A haladó eszmék elleni küzdelem élére állt, a kegyet­len inkvizíciós bíróságokról vált hírhedtté. Galileo Galilei, Giordano Bruno, T. Campanel- la, meg ezrek és ezrek életük­kel fizettek a tudományos fel­fedezések bátor védelméért. A valóságon mit sem vál­toztat az a tény, hogy a mai egyház fokozatosan elhatárolja magát ettől a dicstelen múlt­tól. Ez a tény csupán rendkí­vüli alkalmazkodó képességéi bizonyítja. A burzsoá korszak előestéjén a keresztény egyház a forradalmi burzsoáziával el­lentétes táborban állt. A halá­los ellenségek azonban rö- vtihlel a kapitalista uralom megszilárdulása után nyílt szö­vetségesekké lettek. Ez azt bi- zpnvítja, hogy mindkét fél és a burzsoázia is gyorsan alkal­mazkodott. Rövid idő alatl megértette, hogy a keresztény vallás és intézményei milyen jó eszközök uralmuk megőrzésére és megszilárdítására. A tudományos-műszaki forra­dalom korszakában, amikor gyors iramban terjed a mar­xista szocializmus elmélete és gyakorlata, az egyház már nem intézhet nyílt támadást a tudomány, sem pedig a szocia­lizmus ellen. Leszűrve az ezer­éves tapasztalatokat, alkalmaz­kodik korunk szelleméhez, s minden erejéből arra törekszik, hogy összhangba hozza a val­lást a tudománnyal, a vallási a szocializmussal. A dogmati­kus hitoktatói szférából az er­kölcs, az értékek és az egyéni emberi élet problémáinak terü­letére helyezi át a hívők be­folyásának súlypontját. Itt a legerősebb a vallás pozíciója. Kihasználja az érzésekre gya­korolt pszichológiai befolyás évszázadok alatt tökéletesített mechanizmusát. Sok lelkész a tudomány és a technika vívmányai, valamint a társadalom erkölcsi helyzete közti ellentmondást, a nukleá­ris háború veszélyét, a nyo­mort, az éhezést és a kapita­lista világ más negatívumait annak bizonyítására használja fel, hogy az emberiség nem tudja saját erejéből megoldani a sorsát. Közben szándékosan szemet hunynak afölött, hogy a szocialista világrendszerben már kiküszöbölték ezeket a fo­gyatékosságokat, vagy sikere­sen felszámolják őket, és amennyiben még nem tudták minden területen megoldani a problémákat, az elsősorban a mai imperializmus hibája — beleértve a kereszténységét is amely elkendőzi a dolgozó tömegek előtt az igazi bűnöst és a dolgok lényegét. Miben felel meg a vallás az uralkodó burzsoáziának? Ab­ban, ami az előző kizsákmányo­ló osztályoknak is megfelelt: szentesíti az adott helyzetet. A vallás az ópium szerepét tölti be a munkásoknál, a kispa- rasztoknál és az iparosoknál, megtörve akaratukat, energiá­jukat, eltéríti őket attól a tö­rekvéstől, hogy forradalommal változtassák meg a társadalmi rendszert. A vallás betölti a szellemi rendőr szerepét is, amely akadályozza a haladó forradalmi nézetek elsajátítá­sát. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kapitalizmus és a szocializmus közti ideológiai és politikai harcokban a vallásos intézmények és az egyházi hierarchia rendszerint nem pár­tatlan. Nagyszerű szervezettsé­get, a nagy anyagi erejét és a legkorszerűbb tömegtájékozta- tásl eszközöket, mint a sajtót, a rádiót és a televíziót is fel­használja a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom egységének aláásására. Nyíl­tan vagy leplezetten támadja a szocializmust és a kommuniz­must, és továbbra is az anti- kommunizmus egyik legbevál- tabb fegyvere. Elsősorban azzal árt, hogy megbontja a kapita­lista országokban a munkások és a többi dolgozó egységét, szétosztva őket a vallásuk sze rint, amint azt az írországi események is bizonyítják. A felsoroltakból logikusan következik, hogy a vallás bírá­lata és az olyan erők ellen folytatott harc, amelyek a val­lást használják fel ellenséges céljaik valóra váltására, a kommunista pártok programjá­hoz tartozik. Elválaszthatatlan része annak a törekvésüknek, hogy felszabadítsák a dolgo­zókat az elnyomás minden for­mája, igy tehát a vallás szelle­mi elnyomása alól is. A kom­munisták azonban sohasem he­lyezik első helyre a vallás kér­dését. Mindig a munkásosztály érdekeit, a konkrét gazdasági és politikai célokat tartják el­sődlegesnek. A dolgozok bevo­nása a szocialista építésbe min­dig fontosabb, mint „a túlvilá- gi paradicsomra“ vonatkozó né­zeteik egysége. A kommunisták semmi esetre sem harcolnak az egyszerű hí­vők ellen, bár nem titkolják: az ateizmus harcias és nem megalkuvó. Elsősorban arra tö­rekednek, hogy kiküszöböljék azokat a társadalmi feltétele­ket, amelyek a vallást szülik: a kizsákmányolást és elnyo­mást, a dolgozók nyomorát, a létbizonytalanságot, a társadal­mi egyenlőtlenséget és igaz ságtalanságot, s mindazt, ami megkeseríti az emberek életét. Társadalmunkban a vallás nem a szocialista társadalmi életmódból adódik; az éretlen szocialista kapcsolatok táplál ják. Fennmaradásukat elősegíti például a munkahelyeken ta­pasztalható rendetlenség a munkaszervezés és jutalmazás fogyatékossága, a bürokrácia, a bírálat elnyomása, az egyéni szerencsétlenség iránti közöm­bösség, stb. Sok szülő a hagyományokat folytatva gyakran arra kény­szeríti gyermekét, hogy hittant tanuljon. Abban a korban kény­szeríti ró a gyermekekre a val­lásos eszméket és értékeket, amikor a gyermek még nem tudja felülbírálni, és így a szü­lő tudatosan vagy akaratlanul megsérti a gyermek kialakuló személyiségének szabadságát. Helyesebben járnak el azok a szülők, akik szilárd, becsületes, egyenes embereket akarnak ne­velni gyermekeikből, olyanokat, akik majd alkotó munkájukkal hozzájárulhatnak az egész tár­sadalom törekvésének sikeré­hez. A szocialista országok ta­pasztalatai azt bizonyítják, hogy azok a dolgozók, akik tu­dományos világnézetet valla­nak, rendszerint politikailag elkötelezetlen támogatják a szo­cializmust. Nagyobb munkaak­tivitási:, alkotó törekvést fej­tenek ki, és személyes érde­keiket alávetik össztársadalmi érdekeknek. Ez a társadalom akcióképességének egyik alap­feltétele. Egyre jobban előtér­be kerül a széles néptömegek világnézeti öntudatossága és a marxista tudományos világné­zet szellemében történő neve­lés kérdése. A szocialista társadalom szá­mára nem közömbös, hogy a széles néptömegek és elsősor­ban az ifjúság milyen ideoló­gia felé hajlik és milyen esz­méket, értékeket és normákat érvényesít az életben. Érdeke, hogy társadalmunk tagjai elsa­játítsák a tudományos világ­nézetet, és a hasznos alkoió munkában találják meg életük értelmét, gyermekeiket pedig a szocializmus öntudatos építőivé neveljék. Ezen a téren még nagyon sok munka vár ránk. Törekvé­sünk csak akkor lesz sikeres, ha szilárd egységet sikerült -te­remtenünk az iskola és a csa­lád nevelő és oktató hatása között. Ennek alapfeltétele az, hogy a tudományos világnézet az emberek mély meggyőződé­sévé váljék. KOLOMAN KAHAN rKönözsi telvéieie)j

Next

/
Oldalképek
Tartalom