Új Szó, 1972. május (25. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-15 / 112. szám, hétfő

Elítéljük az amerikaiak agresszióját (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Michal Zákovič, a Szlovák Béketanács elnökségének tagja, a Szabadság Párt elnöke az amerikai imperialisták újabb háborús bűncselekményeivel kapcsolatban kijelentette, hogy az amerikai agresszorok az utóbbi időben súlyos csapásokat szenvedtek, és a vietnami haza­fiak jelentős győzelmeket értok el a szabadságukért és függet­lenségükért vívott harcban. Ezért nyúltak az amerikaiak olyan eszközökhöz, amelyek az egész világon fokozzák a fe­szültséget. A blokád, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kí­méletlen bombázása nemcsak a nemzetközi jog súlyos meg­sértése, hanem bűnös támadás minden emberi jog és erkölcsi érték ellen. Egész szívünkkel és mély együttérzéssel figyeljük a vietnami hazafiak hősi harcát és teljes mértékben azonosak vagyunk szövetségi kormányunk és a szovjet kormány nyilatko­zatával. Vladimír Vestenický festőmű­vész, a Szlovákiai Képzőművé­szek Szövetségének ügyvezető alelnöke hangsúlyozta a követ­kezőket: — Mint ember és mint mű­vész mérhetetlen felháborodás­sal tiltakozom az embertelen eszkaláció ellen. Őszintén kívá­nom a vietnami nép végső győ­zelmét, mert ez a nép hősiesen harcol szabadságjogaiért és sa­ját hazája felvirágoztatásáért. Végtelenül elítélem az U,SA kor­mánya és zsoldosai által alkal­mazott embertelen módszereket. Teljes mértékben azonos va­gyok a világ haladó gondolko­dású népeivel, és mély meg­győződésein, hogy semmi sem akadályozhatja meg a vietnami nép igazságos harcának végső győzelmét. Dionýz Blaškovič akadémikus hangsúlyozta, hogy felháboro­dással hallgatta a híreket a Vietnami Demokratikus Köztár­saság blokádjáról és a szabad hajózási jog korlátozásáról. A nemzetközi egyezmények ilyen semmibevétele szöges ellentét­ben áll azokkal a módszerekkel, amelyekkel a nemzetközi vál­ságokat me^ kell oldani. Ismerjük a vietnami háború okait és következményeit is, de ismerjük a probléma megoldá­sának módszerét is. Ez a mód­szer az, hogy a párizsi tanács­kozáson megtalálják a vietnami nép akaratát következetesen tiszteletben tartó békés megol­dást. Kudo Móric író, a Mladé letá kiadóvállalat igazgatója a kö­vetkezőket közölte: — Ismerem a vietnami népet és hazáját, és évekkel ezelőtt tett látogatásom alkalmával megszerettem ezeket a végtele­nül dolgos, szerény embereket. És évek óta fájdalmas számom­Befejezte munkáját a cseh szakszervezeti kongresszus (ČSTK) — A Cseh Szocialista Köztársaság Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalmának prágai kongresszusa május 13-án befe­jeződött. A tanácskozás utolsó napján az elnöki asztalnál foglalt he­lyet a vendégek között Josef Kempný, a CSKP KB elnökségé­nek tagja, a Központi Bizottság titkára, a CSKP KB és a CSSZK kormánya küldöttségének veze­tője. Karel Hoffmann, a Csehszlo­vák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Központi Tanácsának vezetője, a CSKP KB elnökségé­nek tagja, a CSFSZM KT elnöke tolmácsolta a kongresszusnak a Központi Tanács elvtársi üdvöz­leteit és rámutatott a kongresz- szus szerepére és jelentőségé­re. Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy úgy, aho­gyan a kongresszus kifejezte a CSKP politikájának határozott támogatását, a Cseh Szakszer­vezetek mindennapi tevékeny­ségének is ez lesz a mindenna­pi gyakorlatban bizonyított cél­ja. Ezután a választási bizottság közölte a résztvevőkkel, hogy titkos szavazással megválasztot­ták a Szakszervezeti Szövetsé­gek Cseh Tanácsa plénumának 91 tagját és 30 póttagját, vala­RÖVIDEN — Az SZSZK oktatásügyi mi­niszterének meghívására szom­baton a Nitrai Mezőgazdasági Főiskolára érkezett a havannai egyetem mezőgazdasági- és ál­lategészségügyi fakultásának háromtagú küldöttsége. — Az afro-ázsiai szolidaritá­si bizottság Bangla Desh-i bi­zottságának küldöttsége, amely hazánkban a mezőgazdasági termelés irányítását és a szö­vetkezetek szervezetét tanulmá­nyozta, vasárnap délben Prá­gából visszautazott hazájába. — A bolgár oktatásügyi kül­döttség, amely Stefan Vasziljev professzornak, a BNK közmű­velődésügyi miniszterének, a BKP KB tagjának vezetésével tartózkodik hazánkban, szom­baton Brnóba utazott. „Csehszlovákia szovjet ripor­terek szemével“ tematikai ki­állítással kezdte meg tevékeny­ségét a prágai szovjet tudomá­nyos- és kulturális központ Karlovy Vary-i kirendeltsége. — A KGST állandó mechani­zációs és elektrifikációs mun­kacsoportjának húsztagú kül­döttsége, amely hazánkban a mezőgazdaság, a víz- és erdő­mint a Revíziós Bizottság 15 tagját és 5 póttagját. A plénum Josef Hlavickát választotta a Tanács elnökévé. A titkárság tagjai: Josef Hlavička, Jan Kríž, Marie Ružičková, Jaromír Dole­žal és Anionín Hodula. A kongresszus három napi ta­nácskozása alatt összesen 43 küldött szólalt fel. A kongresszus résztvevői a CSKP Központi Bizottságához intézeti levelükben kijelentet­ték, hogy teljes mértékben tá­mogatják Csehszlovákia Kom­munista Pártja politikáját és gazdasági programját. A kongresszus az Internacio­nále hangjaival ért véget. Díjkiosztás (ČSTK) — Prágában kiosztot­ták a Prágai Tavasz nemzetkö­zi hegedűversenyének a díjait. Dr. Alexander Plocek profesz- szor, a nemzetközt zsűri elnöke a két első díjat átnyújtotta Bo- huslav Matoušek csehszlovák és Rimma Szusanszka szovjet elő­adóművészeknek. A második dí­jat nem osztották ki, a három harmadik díjjal Arkagyij Vino­kurov szovjet, Jindrich Pazdera és Antonín Pergler csehszlovák művészeket jutalmazták. gazdaság gépesítésének fejlesz­téséről tanácskozik, május 13- án meglátogatta a trnavai ku­koricakutató intézetet. — Košicén ünnepélyes keretek között nyitották meg a szov­jet tudomány és technika ki­állítását. A kiállításon megje­lent Ján Pirč, az SZLKP kelet­szlovákiai kerületi bizottságá­nak vezető titkára. Bővülnek a csehszlovák- mongol kapcsolatok (ČSTK) — Prágában aláírták az 1972—1973. évi csehszlovák —mongol kulturális együttmű­ködés végrehajtási tervét. A jegyzőkönyvet csehszlovák rész­ről dr. Ivan RoháMľkiv, a kül­ügyminiszter helyettese, a mon­gol fél részéről pedig Zsambyn Njama, a Mongol Népköztársa­ság csehszlovákiai nagykövete írta alá. A tervben rögzített akciók hozzájárulnak a két baráti szo­cialista ország együttműködésé- wej; fejlődéséhez a tudomány, az oktatásügy, a kultúra és a művészet területén. ra, hogy ezek a remek emberek nem élhetnek nyugodtan, hogy testvér nem nyújthatja kezét a testvérnek, mert a betolako­dók beavatkoznak a vietnamiak sorsába. Az amerikaiak felégetik a fal­vakat, lelövöldözik az öregeket és a gyermeket, napalmmal és repeszbombával harcolnak, és a vietnamiaknak ahelyett, hogy hazájukat építenék, harcolniuk kell, liogy ezt a hazát inegvéd- hessék. Az egész világ vissza­tetszéssel fogadta az USA kor­mánya utolsó rendelkezését a vietnami kikötök blokádjáról, valamint a Demokratikus Viet­nam ellen elkövetett légitáma­dásokat. De tombolhatnak az amerikaiak akárhogyan, ezt a háborút nem nyerik meg. mivel csakis az igazság győzhet. — BOHUSLAV CHŇOUPF.K kül­ügyminiszter szombaton fogadta Muhammad Zajdát, Kuwait cseh­szlovákiai nagykövetét, akivel ta­nácskozott a két ország kölcsö­nös kapcsolatai fejlesztésével ösz- szefiiggo kérdésekről. A csehszlovák külügyminiszter ugyanaz nap saját kérésére fogad­ta dr. George Schlumbergert, az Osztrák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. SZOVJET VENDÉGEK A BRATISLAVAI VARBAN (ČSTK) — Ondrej Klokoč, az SZNT elnöke szombaton a bra­tislavai várban fogadta a Szov­jet—Csehszlovák Baráti Egye­sület küldöttségét, amely részt vett a CSSZBSZ szlovákiai kongresszusán. A küldöttséget Ludmila And rejevna Zemljanyikova, az egye­sület központi vezetőségének alelnöke, a Szakszervezet Össz- szövetségi Központi Tanácsának titkárnője vezeti. A fogadáson részt vett dr. Karol Savéi, a CSSZBSZ SZKP vezető titkára. Jelen volt Igor Alekszandro- vics Cserkaszov, az egyesület állandó csehszlovákiai képvise­lője, a Szovjetunió prágai nagy- követségének első titkára, Mi­haji Mihajlovics Gyejev, a Szovjetunió bratislavai főkon­zulja és Pjotr Jefimovics Go- roskin, a Szovjetunió bratisla­vai konzulja. A küldöttség a szívélyes elv­társi légkörben történt fogadás után Banská Bystricára utazott. 5029 vagon zöldséget (ČSTK) — A Nové Zámky-i (Érsekújvár) és komárnói (Ko­márom) járások területéről teg­nap elindultak a friss zöldséget szállító tehervonatok Prágába, Plzeftbe és Ostravára. Az első idei teherszállító express 42 va­gonból álló szerelvény volt. A két járás mezőgazdasági dolgo­zói az eső ellenére is jelentős mennyiségű karalábét és salá­tát küldtek a cseh kerületekbe. A szerződések alapján Dél-Szlo- vákia öt járása az idén 5029 vagon zöldséget szállít Csehor­szágba. Megszilárdult az Olasz KP Róma — Az Olasz Kommunis­ta Párt vezetősége megvitatta a május 7-i és 8-i parlamenti vá­lasztások eredményeit és az olaszországi politikai helyze­tet. A két kérdéssel kapcsola­tos határozat megállapítja, hogy mint a szavazás eredmé­nyei megmutatták, az OKP po­zíciói méginkább megszilárdul­tak. A sikernek különösen nagy jelentősége van, tekintet­tel a jobboldali erőknek a leg­utóbbi két évben indított ellen- támadására. Az olasz problémák megoldó- sának egyedüli biztos távlata az ország mély megújhodása és a népi mozgalom összes erői — kommunisták, szocialisták és katolikusok egységére támasz­kodó demokra* • us átalakulá­sok. A kommunisták is ebben az irányban tevékenykednek tovább. Már most aktívan be­kapcsolódlak a küzdelembe, amelynek célja olyan olasz f.ormány alakítása, amely a legfontosabb problémák megol.- dására is képes lenne. A választások eredményei új­ra igazolták, hogy új kül- és belpolitikai irányvonal követé­sében, a gazdasági és társadalo­mi átalakulások megvalósításá­ban nem lehét figyelmen kívül hagyni a kommunisták súlyát és befolyását. Az OKP vezetősége élesen elítélte a világbéke újabb ve­szélyeztetését, a nemzetközi alapvető jogszabályok megsérr tését, amelyet az amerikai im? perialisták azzal követtek el, hogy aláaknázták az észak­vietnami kikötőket és gáládul bombázzák Vietnamot. A párt vezetősége május 22-re össze­hívta az OKP Központi Bizott­ságát. Az SZKP Központi Bizottsága táviratban fejezte ki jókívána- tait az Olasz Kommunista Párt­nak és az olasz munkásosztály­nak a parlamenti választásokon elért sikerükkel kapcsolatban. ismét sztrájkolnak a vasutasok London — Pénteken hajnal­ban Nagy-Britannia 300 ezer vasutas dolgozója bérkövetelé­seinek alátámasztására ismét túlbuzgóság! sztrájkba lépett. Mint ismeretes, az angol vas­utasok egy hónappal ezelőtt már alkalmazták a sztrájknak n szabályok kínos megtartásán alapuló különös fegyverét, s akkor szinte teljes káoszba döntötték Nagy-Britannia vas­úti forgalmát. Mivel a szakszervezetek és a munkáltatók a béremelések kérdésében azóta sem tudtak egyetértésre jutni, a túlbuzgó­sági sztrájk éjfélkor ismét megkezdődött. A sztrájk következtében ma hajnali 6 óráig teljesen szüne­telt a forgalom az angol vas­utakon. A brit konzervatív kormány húzza-halasztja a viszály meg­oldását, mert abban reményke dik, hogy a közvélemény nyo­mása meghátrálásra készteti a vasutasokat. Wilson, az ellen­zék vezére a parlamentben aa- zal vádolta a kormányt, hogy igyekszik „politikai tökét ko­vácsolni“ a vasutasok viszályá­ból. A foglalkoztatásügyi mi­niszter válaszában beismerte, hogy a kormány szempontjá ból ez valóban politikai kérdés, amivel közvetve megerősítette, hogy a kormány a munkások bérkövetelési láncreakciójától tart. OMANI TŰZFÉSZEK A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság kormánya közle­ményben jelentette be, hogy az ország keleti határai ellen az Ománban állomásozó brit erők — szaudi közreműködéssel — agressziós háborút folytatnak. Az ellenségeskedések május 4- én törtek ki, amikor a brit lé­gierő bombázta a dél-jemeni ha­tárvidéket, s tüzet nyitott a határvédelmi erőkre a brit flotta is. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy 1970. júliusa óta a brit repülőgépek és hadi­hajók 110 alkalommal sértették meg a Jemeni Népi Demokrati­kus Köztársaság légiterét és felségvizeit. A szaudi területről kiinduló agresszív cselekmé­nyek kezdetét a közlemény 1969 július 22-vel, azaz a ha­ladó és imperialistaellenes po­litikát folytató köztársaság megszületésével datálja. Megál­lapítja, hogy a támadások köz­vetlen oka a külföldi konszer­nek dél-jemeni érdekeltségei­nek államosításában keresen­dő. DIAKZAVARGÁSOK MADAGASZKÁRON Tananarive — Pénteken és szombaton a malgas diákság és a tananarivei rendőrség össze­csapásai során húsz személy vesztette életét, négyszázan megsebesültek. A rendőrség durván rátámadt a békés tün­tetőkre, gránátokat és könny­fakasztó bombákat alkalmazott ellenük. Több középületben tűz ütött ki. A legfrissebb jelentések sze­rint négyszáz személyt tartóz­tattak le, elsősorban a diák- mozgalom vezetőit. A diákság és a rendőrség pénteki össze­tűzésével tetőzött a kilenc nap­ja folyó diáksztrájk, amellyel az iskolarendszer gyökeres megváltoztatását kívánják ki­harcolni. Philibert Tsiranana malgas köztársasági elnök felfüggesz­tette az alkotmányos szabad­ságjogokat és országszerte rendkívüli állapotot hirdetett ki. Ennek ellenére tegnap is folytatódtak a diákok összecsa­pásai a rendőrséggel. Délelőtt a rendőrség a városházánál lö­völdözéssel próbálta szétkerget­ni a tüntetők tömegeit, közben egy tüntetőt súlyosan megse­besített. A rádió épületénél is gránátok robbantak. Laurent Botokeky művelődés- ügyi miniszter tegnap beadta lemondását, amelyet Tsiranana elnök elfogadott. A miniszter utódjává Norbert Ranohavima- nana államtitkárt, Tamatave tartomány kormányzóját nevez­ték ki. GRECSKO marsall, szovjet honvédelmi miniszter szomba­ton látogatást tett Hafez Asz- szad altábornagy, szíriai köz- társasági elnöknél. Szíriai láto­gatásának befejeztével tegnap Kairóba utazott. A JKSZ Elnökségének belgrá­di ülésén nyilatkozatot fogad­tak el, amelyben „Jugoszlávia kommunistáinak és népeinek mély felháborodását“ fejezik ki az amerikai kormány azon dön­tése miatt, hogy elaknásítja a VDK kikötőibe vezető utakat és felújítja a VDK elleni tömeges bomba támadásokat. A KULCS című csehszlovák film bemutatásával Jerevánban, Szovjet-örményország fővárosá­ban csehszlovák filmhét kezdő­dött. PIOTR JAROSZEWICZ, a Len­gyel Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke tegnap Ber­linbe érkezett, hogy a friedrich- sheini parkban részt vegyen a német—lengyel barátság em­néhány sorban lékművének ünnepélyes leleple­zésén. AZ SZKP Központi Bizottsága szívélyes jókívánságait fejezte ki a fennállásának 25. évfordu­lóját ünneplő Guineái Demokra­ta Párt Központi Bizottságának és összes tagjainak. AZ INDIAI SZAKSZERVEZETI KONGRESSZUS országos kam­pányt indított 75 monopolista társaság és valamennyi magán­bank államosításáért. ALI BHUTTO pakisztáni ál­lamelnök újságíróknak kijelen­tette, hogy javasolta Indira Gandhi indiai miniszterelnök­nek, találkozzanak júniusban. A BRIT KORMÁNY beleegye­zett, hogy a hajógyárakban há­rom, 18 millió font sterling ér­tékű tengeralattjárót építsenek az izraeli haditengerészet szá­mára. ÜRGÜPLÜ török miniszterei* nők előterjesztette kormánya névsorát, de később jelentették, hogy Sunay köztársasági elnök nem hagyta jóvá a kormánylis­tát, amit azzal indokolt, hogy az új kormány összetétele nem felel meg a jelenlegi törökor­szági helyzetnek. CONAKRYBAN tegnap gyász- ünnepséget rendeztek Kwame Nkrumah volt ghanai elnök emlékére. Az elhunyt államfő érdemeit Sékou Touré guineai köztársasági elnök méltatta. A gyászünnepségen szovjet kül­döttség és más külföldi vendé­gek Is jelen voltak. ANVAR SZADAT egyiptomi köztársasági elnök beszédet mondott az Egyiptomi Arab Köztársaság népgyűlésének ülésszakán. Beszédében az ál­lamapparátus demokratizálásá­ra és átszervezésére tett leg­utóbbi intézkedésekkel foglal­kozott és értékelte a közel-ke­leti helyzetet. úi szó 1972. V. 15. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom