Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-12 / 86. szám, szerda
EGY ORVOS AFRIKAI VADÁSZÉLMÉNYEIBŐL AZ ELEFÁNTBIKA NYOMÁBAN A legnagyobb zsákmány, az elefántbika tmammmmmmtmmmmmammmm■■■■■■ mii— mm .....................ihiiiim— A gazdasági propaganda ielentiteéie A CSKP KB februári plenáris ülése óta sok szó esik a gazda- sági propaganda és agitáció jelentőségéről. A kérdés időszerűsége kézenfekvő, hiszen figyelmünket ma elsősorban a gazdasági kérdések megoldására kell irányítani. Célunk, hogy mindenki tisztában legyen a termelési feladatokkal, terveinkkel. Mindenkinek tudnia kell, mit akarunk megvalósítani az ötéves tervidőszak folyamán, s ennek során kire milyen konkrét feladatok várnak. A kommunista párt szervezetei az eddiginél nagyobb súlyt helyeznek a gazdasagi kérdések megoldására. Ez persze nem jelenti azt, hogy más területekről megfeledkeznek. Ellenkezőleg: a gazdasági, a termelési feladatok megoldása elválaszthatatlan más kérdésektől — a párt vezető szerepének biztosításától, az ideológiai nevelésről való gondoskodástól, a személyi példaadástól, a párttagok sorainak megfiatalításától, a káderek nevelésétől stb. A gazdasági propaganda és agitáció hatékonyságának fokozása éppen azt a célt szolgálja, hogy állandóan kipellengérezzük a népgazdaság ellen vétett hibákat, illetve, rámutassunk a pozitívumokra. Ne tűrjük meg a munkakerülést, a munkaidő be nein tartását, a termékek rossz minőségét és más súlyos fogyatékosságokat. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg mindazok munkájának elismeréséről, akik ezt valóban megérdemlik. Erre a propaganda és agitáció minden bevált módszerét alkalmazzuk — mindenekelőtt a személyi és szemléltető agitációt. üzemi sajtót, faliújságot stb. Üzemeink egy részében például eredményesen alkalmazzák azt a módszert, hogy a legjobb dolgozó fényképét kifüggesztik a faliújságra, más helyeken viszont ezt elmulasztják. A gazdasági propaganda eszközeivel oda kell hatnunk, hogy mindenki megértse, a népgazdaság nem csupán néhány beavatott szakember ügye, hanem az egész társadalomé. A párt gazdasági politikájának népszerűsítésére a Szovjetunióban is nagy súlyt helyeznek. Nálunk ezt a kérdést az utóbbi években elhanyagolták. Ugyanakkor azonban akadtak egyesek, akik úgy vélték, hogy a gazdasági propaganda helyettesítheti a gazdasági kérdések megoldását. Vagyis, a népgazdaságban felmerült fogyatékosságokat gazdasági propagandával akarták elkendőzni. Mondani sem kell, hogy mind a két véglet helytelen. Helytelen lenne az is, ha a gazdasági kérdéseket elvonatkoztatnánk a politikától, ha a gazdasági propagandát nem tekintenénk az ideológiai nevelés részének. A helyes gazdasági propaganda egyik fő törekvése éppen arra nevelni az embereket, hogy minden gazdasági kérdést politikai szempontból is értékeljenek. A kérdések ilyen megközelítése kizárja például az egyéni, vagy csoportérdeknek a társadalmi érdek fölé való helyezését. Nép gazdaságunk „reformátorai“ társadalmunk válságos időszakában például ilyen alapon tagadták a központi tervezés fontosságát, s csak a vállalatok érdekeit tartották fontosnak. Pedig a tudományos-műszaki forradalom idő szakában egyre nagyobb sze repe van a központi tervezésnek. A gazdasági propaganda ennek megértetésében is nagy szerepet játszik. Pártszerveink és szervezeteink célja, hogy a februári plénuin határozata értelmében hatáskörükben teret biztosítsanak a helyes gazdasági propagandának és agitáció- nak, s ezzel is hozzájárulja nak a népgazdaság feladatainak megoldásához. FÜLÖP IMRE A nemzetközi könyvév az orosz és szovjet irodalom jegyében Kora délután volt. A kórház udvarán megritkult a gyors orvosi beavatkozást igénylő bete gek száma. A bentlakó, járó betegek közül néhányan a tavaszi nap meleg sugarait élvezték. Az ügyeletes orvos rendelőjének előcsarnokában várakozva már egyedül Ültem a fehér lócán. Kinyílt az ajtó, s egy idősebb asszony távozott a rendelőből. Nem vártam, míg elhangzik a megszokott: ,,Kérem a kővetkezőt!“. Ugyanis nem betegként kopogtattam a Kráľ. Chlmec-i (Királyhelmec) Kórház rendelőjének ajtaján, nem is egészségügyi kérdésben kerestem fel Gyimesi György orvost, a kórház laboratóriumi osztályának vezetőjét. Ebben a tisztségében nagyon jól ismeri őt az egész környék. Nincs is szándékomban róla, mint orvosról írni. Annyit azonban mégis meg kell mondani — dicséretére váljék —, hogy hű maradt a Bodrogközhöz, szülővárosához. Vörösdiplomás orvos létére lehetősége nyílt választani, hol akar dolgozni. Gyimesi doktor szűkebb hazáját, Bodrogközt választotta. Körorvosként kezdte Somotoron (Szomotor), majd a Helmecen megnyílt új kórházba került. Lejárt a szolgálat, kocsiba iilünk és Gyimesi doktor lakására indulunk. Útközben kiegészítettem információmat erről a fiatal orvosról, aki sokrétű tevékenysége révén, mint kitűnő céllövő, vadász és publicista is közismertté vált az országban, sőt annak határain túl is. Sport pisztoly lövésben többszörös szlovákiai bajnokságot és 1961-ben országos bajnokságot nyert. A bodrogközi madárvilág helyzetéről, valamint ,,'A jávorszarvas bevonulásai Csehszlovákiába“ címen megjelent és évtizedes kutatásai alapján a vadmacskák előfordulásáról Bodrogközön témakörről írt tanulmányai nagy érdeklődést és elismerést váltottak ki a szakemberek körében. Vadászélményeiben is osztozni akar másokkal. Ezekről írt könyve a Madách Kiadó gondozásában készül. A fiatal orvos és vadász újabb könyvének kéziratain dolgozik. Külföldi vadászélményeit összegezi, veti papírra. Két ízben, legutóbb 1969-ben járt a Szovjetunióban, többször vadászott Romániában, Magyarországon, s az elmúlt év végén tért haza Afrikából. Ezekről az élményekről már mint vadásszal, a témához illő környezetben, nemes trófeák társaságában folytatjuk a társalgást. Gyimesi doktor lakásának falait szebbnél szebb agancsok — köztük a Kaukázusban lőtt kőszáli zerge „fejdísze“, kisebb-nagyob medvék bőre — díszítik. Előkerülnek az emlékidéző fényképek. Csodálatos, számomra ismeretlen tájak. Képzeletben én is 4000 méter magasban, a kaukázusi zergék nyomában járok, a vadász, Gyimesi doktor oldalán. Érdeklődéssel hallgatom a hatalmas medve lete- rítésének történetét, de beszélgetésünket, tudatosan, legutóbbi afrikai vadászélményeire irányítom. Köztudott, nem olyan egyszerű dolog afrikai vadászatra menni. Gyimesi doktornak sikerült. A Budapesten megrendezett vadászati világkiállításon találkozott azzal a magyar származású, közel két évtizede Afrikában élő vadásszal, aki a kiállításon Tanzániát képviselte és meghívta a fiatal orvost vendégvadászatra. — Hálával tartozom a hivatalos szerveknek — mondja Gyimesi doktor —, hogy megértéssel kezelték kiutazási engedély iránti kérelmemet, amit tavaly szeptemberben nyújtottam be, s november derekán már útban voltam Tanzánia felé. Sajnos, én csak a beszámoló, az elém rakott felvételek hatására élhettem át Gyimesi György doktor tanzániai vadászélményeit, a fehér szakál- lú gnubika, a kafferbivalyok, az antilopok, a varacskosdisz- nó, a párduc és végül a legnehezebb zsákmány, az elefántbika elejtésének izgalmas mozzanatait. Vendéglátóm észrevette, hogy az általa elejtett, hatalmas elefántról készített fényképek egyikél szorongatom a kezemben. Készségesen eleget tesz kérésemnek, s elmondja az elefántvadászat történetét. — Már harmadik napja törtük az utat a 4500 méter magas, ma is működő Meru tűzhányó keleti lejtőjének sűrű bozótja között. Hárman vagyunk: portugál kísérőm, Man- do hivatásos vadász, a tanzániai nyomkereső Kamao és én. Afrikában ugyanis külföldiek számára csak hivatásos vadász kíséretében engedélyezik a vadászatot. Az előző két napon ugyan elsütöttem a puskámat néhány erdei antilopra és más állatra, de a végcél más volt: elejteni egy kafferbivalyt, vagy az engedélyezett egyetlen elefántot. A harmadik nap sem kecsegtetett túl nagy reményekkel. Már délután négy óra felé járt az idő, a fullasztó meleg, a hosz- szú menetelés nagyon igénybe vette erőnket, de nyomra még nem bukkantunk. A reményt mégsem adjuk fel, tovább menetelünk az akadályokkal teli őserdőben. Kamao éles tekintetével állandóan a talajt szemléli. Én semmit sem látok, ő azt állítja, elefántnyomokat észlel. Szinte hihetetlen, hogy egy hatezer kilogramm súlyú állat lábnyomait szinte észre sem lehet venni. A „kirongozinak“ — nyomkeresö — más szeme van, mint az európaiaknak. Kamaó- nak igaza volt, alig tízperces menetelés után zöldessárga elefánttrágyára bukkantunk. Kamao és Mando természetes mozdulatokkal nyúl a trágyarakás közepébe, s szinte egyszerre kiáltják: „M ég meleg I“. Ez azt jelenti, hogy az állat is a közelben lehet. Most már a legnagyobb elővigyázatosságra van szükség. Az elefántnak ugyanis nincs jó hallása, a látására sem igen támaszkodhat, annál inkább kitűnő szaglószervére. S ha megérzi egyetlen ellenségét, az embert, vagy elillan, vagy haraggal támad. Gondosan figyeljük a széljárást. Kedvező számunkra. Eltelt egy újabb óra. Minden jel arra mutat, hogy jó úton haladunk. A letördelt, leveleitől megfosztott ágak jelzik a legelésző elefánt útját. Kamao hirtelen megtorpan, szájtátva figyel. Mi is halljuk az ágak recsegését, ropogását. Tehát célhoz értünk. ... Kamao teljesítette feladatát, helyét átadja Mandónak, aki mögött töltött fegyverrel haladok. Kíváncsi tekintettel „Szűröm“ a sűrű őserdőt. Semmi gyanúsat nem észlelek, az ágak tördelése mintha megszűnt volna. A széljárás még mindig kedvező — állapítja meg Kamao, hamut hintve a levegőbe. Rövid menetelés után egy közel ötven méter hosszú tisztás szélén találjuk magunkat, és közepén ott áll, háttal felénk, lepedő nagyságú füleit legyezgetve, a hatalmas hústorony. Milyen agyarai lehetnek? Bennünket elsősor ban ez érdekelt. Nemsokára ezt is megtudtuk. Az elefántbika lassan oldalra fordította fejét, s feltűntek a hosszú, sárgásfehér agyarak. Mando ökölbe szorított kezét felemelve jelezte: „Kitűnő trófea!“. Ez igaz, én is látom, de még nem a miénk. Puskámat, a brnói „Zbrojovka“ kiváló gyártmányát, lövésre emelem, ahányat fordít fejével az elefánt, annyiszor kell céloznom. Az alkalmas pillanatra várok, amikor célba vehetem fején azt a szem és a fül közti, tenyérliyi nagyságú helyet, ahol halálos sebet ejthetek fegyveremmel. Az idegfeszültség növekszik, szívem a torkomban ver. Vajon észrevesz-e? A hatalmas állat hirtelen nagyot ugrik, s elnyeli a környező bozót sűrűje. Gyorsan, mégis óvatosan utánaeredünk. A széljárás még mindig nekünk kedvez, az állat nem vehetett észre. Valóban, gondtalanul falatozik, tördeli a fák ágait. Keresem a célpontot, a feje a lombok között alig látszik, pontosan nem tudtam célozni. Mando int, menjünk közelebb. Hangtalanul közeledem az állat felé. Tovább nem mehetek, ez már öngyilkosság lenne. — A szívét célzom meg! — súgom kísérőmnek, s válaszát nem is várva célzok, s meghúzom a ravaszt. Hatalmas dörrenés visszhangzik, utána még egy. A halálosan sebzett elefántbika utolsó erejével menekülni kezd. törve, zúzva a fákat és a bozótot. Alig harminc métert tesz nneg, s a húshegy a földre zuhan. Az elővigyázatosságot mellőzve rohanunk a lelőtt elefánt felé. Kamao hirtelen felkapaszkodik az állatra, megérinti szemét, s abban a pillanatban legalább olyan távolra ugrik, mint Beamon annak idején Mexico Cityben... Tehát az állat még nem múlt ki. Szinte egyszerre adjuk le a kegyelemlövést. Mando, az afrikai szokásoknak megfelelően, késével levágja az elefánt farkát és átnyújtja nekem. Ez azt jelenti, az elejtett állat, a hatalmas elefántbika az enyém, senki másé. A gyönyörű két agyar és a többi trófea már útban van Afrikából, hogy Királyhelmecre érkezve elfoglalja méltó helyét a fiatal bodrogközi orvos és vadász, Gyimesi György doktor lakásán a már jelenleg is gazdag gyűjteményében. Búcsúzás előtt még egy kérdéssel fordulok a házigazdához: — Legközelebb melyik országba látogat? — Ha minden jól megy, jövőre Mongóliában szeretnék vadászni. Kívánjuk, ez a terve is sikerüljön. KULIK GELLERT Könyvkiadó vállalataink gondosan felkészültek az idei nemzetközi könyvévre. Felhasználva a jó alkalmat — különösen a szépirodalom terén — igyekeznek olvasótáboruk kedvébe járni. Ezt bizonyítja az ismert hazai és külföldi szerzők legkeresettebb műveinek az idén vagy jövőre megjelenő nagy száma. De nézzük csak a CSSZK egyik legnagyobb kiadóvállalata, a prágai Odeon sokat ígérő terveit. A legszebb meglepetésnek az Odeon a Szovjetunió irodalmát népszerűsítő két új kiadványát szánta. Az egyik „Klasszikus szovjet prózák“ címen 1975 végéig 25 klasszikus szerző egy-egy legsikerültebb művével jelentkezik. A még az idén megjelenő 7—8 regény közül az első kettővel: Leonov Orosz erdőjével és Pausztovsz- kij egyik művével rövidesen találkozunk a piacon. A másik kiadvány „Az orosz és a szovjet irodalom remekei“ címen — költői és prózai alkotások — díszkötésben lát napvilágot. Az elsők között Puskin és Lermontov költeményeit üdvözölhetjük. A Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére J. Taufer ismert cseh költő fordításában ismét élvezhetjük Majakovszkij „150 millió“ címli kedvelt verskötetét. A további újdonságok közül említsük meg a Korán érdeklődéssel várt új fordítását és Ibn Chalduna arab gondolkodó A királyság és a birodalom című filozófiai művét. Az antik irodalom iránt érdeklődők is minden bizonynyal örömmel fogadják majd Herodes „Bevezetés a történelembe“ címen megjelenő művét. Természetesen a hazai írók műveiben sem lesz hiány a piacon. A napokban ismét feltárultak a nagy számú látogatót vonzó, építészeti remekműveknek számító váraink és kastélyaink kapui. Ezért időszerű az ezekkel a műemlékeinkkel foglalkozó alkotások sorait „Cseh várak“ címen gyarapító mű, melyben D. Menclo- vá legismertebb váraink történetével ismerteti meg az érdeklődőket. A „Repülőgépen Csehszlovákia fölött“ címen, 140 színes képpen kiegészített publikációt vagy akár „A megbabonázott szatír“ címen Švabinský cseh festőművész életét megörökítő alkotást is nagy érdeklődés előzi meg. A cseh könyvkiadó vállalatok a szlovákiai irodalmat sem hanyagolják el. Legutóbb például Margita Figuli Három pejlovának volt nagy sikere a cseh olvasók táborában, akik már türelmetlenül várják Martin Kukučín „Ház a hegyoldalban“ cí* mű, ezúttal először cseh nyelvre fordított művét. Mindössze egyetlen cseh könyvkiadóvállalat, az Odeon, konyhájába nyújtottunk futó betekintést. Ám természetes, hogy a nemzetközi könyvév sikeréből a többi kiadóvállalat is bőségesen kiveszi részét. —km— Igor Grassmonn felvétele
