Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-29 / 101. szám, szombat
Befeiezödött az efsz-ek IMI. országos kongresszusa (Folytatás as 1. oldalról) zetője rámutatott a Cseh Nő- szövetség és a Szövetkezeti jTöldművesszövetség együttműködésének különböző formáira. Ján Cablk, a Holicei Efsz elnöke {pardubicei járás) a földalap védelmének problémájával foglalkozott. Adela Matysková, a Holašovi- cei Efsz (opavai járás) tagja a járás mezőgazdasági dolgozóinak sikereiről számolt be. A köztársaság valamennyi mezőgazdasági és állatorvosi főiskolája és iskolája nevében Alois Grolík, a Brnói Mezőgazdasági Főiskola rektora köszön tötte a kongresszust. Anatol Arcimovič, a Štaňkovi- cei Efsz elnöke a lounyi járás komlótermesztésének kérdéseivel foglalkozott. A tanácskozás délelőtti részének záró felszólalását Ján Brez- nický, a CSSZSZK Szocialista Ifjúsági Szövetsége Központi Bizottságának titkára tartotta. Hangsúlyozta, hogy a negyed- millió fiatal mezőgazdasági dolgozó készen áll a mezőgazdasági munkák további tökéletesítésére. A kongresszus délutáni tanácskozását Josef Nágr, a CSSZK mezőgazdaság* és élelmezésügyi minisztere vezette. Szót kért dr. Bohuslav Večera, a CSSZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere, aki vitazárót tartott. Hangsúlyozta, hogy a kongresszus háromnapos tanácskozásának vitája bizonyította, hogy a szövetkezeti dolgozók a munkásosztállyal és a többi dolgozóval szilárdan a CSKP politikája mellett állnak. A vita nyílt és konstruktív volt, nem csupán az elért eredményeket mérlegelte, hanem egyben hozzájárult a nézetek és tapasztalatok cseréjéhez a mezőgazdasági termelés további fejlesztése érdekében. Večera miniszter arról biztosította a küldötteket, hogy a kongresszus tanácskozásának eredményeit teljes mértékben felhasználják, és majd meggyőződhetnek arról, hogy a szavakat tettek követik. A mandátumvizsgáló bízottÄ JUVENA SIKERE A kongresszus legbüszkébb küldötte minden bizonnyal Vladimír Veselý volt, az Otročím Efsz elnöke, a Karlovy Vary-i járásból. Éspedig azon egyszerű oknál fogva, mert az egyik napon az otroöíni szövetkezet ifjúsági fúvószenekara játszott az ülés minden szünetében. A mutatós egyenruhát viselő 45 főnyi zenekar tagjai 15 év körüli fiatalok, többnyire még az alapfokú iskola növendékei. Karéi Pálat karmester, aki „civilben“ a szövetkezeti klub vezetője, így nyi latkozott a zenekarról: — Zenekarunkat 3 szomszédos szövetkezet kultúralapjából támogatjuk. A kezdemé nyezés azonban az otročíni szövetkezetből indult ki. Itt van a központunk is, innen kapjuk a legtöbb támogatást és természetesen legtöbb zenészünk is innen származik. Vladimír Veselý, az efsz elnöke főleg arra büszke, hogy övék az ország egyetlen földművesszövetkezeti ifjúsági fúvószenekara. A kongresszusi küldötteknek azonban annyira tetszett a fellépés, hogy valószínűleg már nem sokáig tarthat a büszkesége. — Mond, Vilmos bátyám — kérdeztem a mellettem álló Szikszay Vilmost, a szlovákiai földművesszövetség le vicéi járási titkárát, — mije lénk is lehetne ilyesmit szervezni? — Természetesen — válaszolja. — Ha nem is fúvós- zenekart, de mért ne lehetne vonószenekarokat, vagy nagyobb esztrádzenekarokat alapítani ... (makrai) ság beszámolóját Ján Skrdla, a puklicei (jihlavai járás) „Február 25“ nevet viselő szövetkezet elnöke tartotta. A bizottság többek között megállapította, hogy az efsz-ek VIII. kongresszusára az efsz-ek járási konferenciáin 1520 döntő szavazati joggal rendelkező küldöttet választottak. A kongresz- szuson 1518 küldött vett részt, akik 5871 efsz mintegy 700 ezer szövetkezeti dolgozóját képviselték. A kongresszusi tanácskozáson ezenkívül 900 vendég volt jelen. A küldöttek közül 193 főiskolai és 543 középiskolai műveltséggel rendelkezik. Jan Červinka, a javasló bizottság elnöke, a CSSZK Szövetkezeti Föld művessző vétségé Központi Bizottságának elnöke megemlítette, hogy az efsz-ek VIII. kongresszusának tiszteletére több mint 35 ezer kollektív és egyéni kötelezettségvállalást tettek a dolgozók, amelyeknek értéke meghaladja az 1,5 milliárd koronát. A javasló bizottság a kongresszus előtti vitából és a kongresszusi tanácskozásból eredő mintegy 30 ezer hozzászólást és javaslatot értékelt ki. A küldöttek ezt követően jóváhagyták az efsz-ek VIII. országos kongresszusán előterjesztett határozati javaslatot. (A határozat kivonatolt szövegét a 3. oldalon közöljük.) A záróbeszédet Ján Janovic, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere mondotta. A kongresszus munkaelnökségének nevében köszönetét mondott a részvételért Csehszlovákia Kommunista Pártja, a CSSZSZK kormánya és a Nemzeti Front küldöttségének, amelyet Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára vezetett. Szívélyes köszönetét mondott Ludvík Svoboda hadseregtábor- noknak, a köztársaság elnökének a kongresszuson való részvételért és figyelemért. Az egységes földművesszövetkezetek VIII. országos kongresszusa 14,35 órakor az Internacionále elhangzása után véget ért. A Béke-vHágtan ács bizottságának jelentős tanácskozása A munka ünnepéhez méltóan A DOLGOZÓK VÁLLALÁSOKKAL KÖSZÖNTIK MÁJUS ELSEJÉT (CSTK) — A Nyugiat-szlovú- kiai Bútorgyárak bratislavai dolgozói az elmúlt évi, valamint az idei év első negyedévi terv- feladatokat sikeresen teljesítve, méltóképpen felkészültek május 1. megünneplésére. A VIII. össz-szakszervezeti kongresszus tiszteletére az idei évi terv túlteljesítésére vonatkozó szocialista vállalást tettek. Ennek keretében az export szállítmányok tervét is még az év vége előtt szándékoznak teljesíteni. A bútorgyár dolgozói nemcsak a felvonulásban való részvétellel köszöntik a munka ünnepét, hanem rendet csináltak a munkahelyeken, s feldíszítették a műhelyeket és üzemrészlegeket is. Szárazföldi kikötőnk felvonulása Čierna nad Tisou-i átrakodó állomás dolgozói május 1-ét úgy ünnepük meg, hogy a Kráľovský Chlmecen (Királyhel- mec) megrendezett felvonulásra több mint ezer egyenruhába öltözött vasutas, a szaktanintézet tanulói és a tiszacsernyői lakosok a vasúti fúvószenekar kíséretében menetelnek. Az átrakodó állomás dolgozói teljesített szocialista vállalásokkal köszöntik a dolgozók ünnepét. A VIII. össz-szakszervezeti kong. resszus tiszteletére 39 szocialista vállalást tettek, amelyek összértéke 2 700 000 korona. A májusi felvonulás első soraiban A košicei Űtépítő Vállalat kollektívája az 1972. év első negyedében elért eredményekért elnyerte a kormány és a CSFSZM Központi Tanácsának vörös zászlaját. A május 1-i felvonuláson e zászló alatt az első helyen menetelnek majd. A vállalat allegorikus kocsija, szemlélteti a Jablonov, Dvorníky, Túrna nad Bodvou, Malý Šariš—Prešov közti út útszakaszt, amit példás minőségben építenek. Kitüntetéssel a munka ünnepén A bratislavai Hydros tav dolgozói a május 1-i felvonulásra további kitüntetésekkel — a CSSZSZK szövetségi kormányának vörös zászlajával, az SZSZK építőipari minisztériumának vörös zászlajával és a csehszlovák gázipari vállalatok vezérigazgatóságának vándorzászlajával — sorakoznak fel. A fenti kitüntetéseket e napokban kapták a CSKP megalapítása 50. évfordulójának tiszteletére indított szocialista munkaver. senyben és a távolsági gázvezeték építésében elért kiváló munkaeredményekért. A munka ünnepe alkalmából a VIII. össz- szakszervezeti kongresszus tiszteletére lett kötelezettségvállalásuk teljesítéséről adtak jelentést, amely szerint 10 millió koronával túlszárnyalták az építkezési munkákat. Rendkívül örömteljes május elseje A zvoleni Bučina faipari vállalat munkásai, műszaki és adminisztratív dolgozói számára rendkívül örömteljes lesz az idei május elseje. A felvonuláson nemcsak a tavalyi, hanem az idei év első negyedében elért jó munkaeredményeket ismertető transzparensekkel vesznek részt. Főleg márciusban értek el meglepő eredményeket — a nagykereskedelmi árakban a szállítmányok tervét 140, a kiskereskedelmi árakban több mint 128 százalékra teljesítették. A legjobbakat pénzjutalom várja A partizűnskei Augusztus 29. cipőgyár nagy munkakollektívája méltóan felkészült az idei május 1. megünneplésére. Az üzemben minden évben április utolsó napjaiban éri el tetőpontját a tisztasági verseny. Mindenki igyekezett, hogy munkahelyét ünnepi díszbe öltöztesse. A versenyt hagyományosan a munka ünnepének előestéjén értékelik ki és a legjobbakat pénzjutalom várja. A par- tizánskei cipőgyár dolgozói az idei felvonuláson büszkén menetelnek majd az ötödik ötéves terv vörös zászlaja alatt, amit érdemes és becsületes munkájukért kaptak. — LUDVIK SVOBODA köztársasági elnük Japán államiinnepe alkalmából üdvözíti táviratul küldőit Hirohito császárnak. Bohus- lav Chňoupek külügyminiszter is elküldte jókívánságait Takeo Fu- kuda japán külügyminiszternek. — A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK a Holland Királyság államünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött Julianna holland királynőnek. — GUSTÁV HUSÁK, a CSKP KB Főtitkára tegnap üdvözlő táviratot küldött Ahmed Sékou Tuurének abból az alkalomból, hogy ismét megválasztották a Guineái Demokrata Párt főtitkárává. — VINCE JÓZSEF, a Magyar Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete tegnap Olomoucban találkozott a város párt- és közéleti képviselőivel, és megismerkedett a járás széles körű gazdasági és politikai-kulturális problematikájával. — VÉGLEGESEN ELUTAZOTT Csehszlovákiából Measketh Caime- ron, a Khmér Köztársaság nagykövete. A repülőtéren Zdenék Roš- kot, a Külügyminisztérium diplomáciai profokollífínnke vett tőle búcsút. JÚLIUS HANUS, az SZSZK kormányának alelnöke tegnap baráti beszélgetésen fogadta Se- verino Mansuro Jnrget, a Kubai Köztársaság konzulját. Tegnap érkeztek meg Bratis- lavába a Béke világtanács európai biztonsági és együttműködési bizottsága Pezinokban ma kezdődő kétnapos tanácskozásának külföldi résztvevői. Romes Csandrát, a Béke-vi- lágtanács főtitkárát, és a szovjet küldöttséget, amelyet Andrej Ivanovics Sztyepenov professzor, a Szovjet Békebizottság elnökségének tagja vezet, továbbá a többi résztvevőt tegnap délután a bratislavai repülőtéren Václav Vyšohlíd, a Csehszlovák Békebizottság vezető titkára és Vladimír Húska, a Szlovák Béketanács vezető titkára fogadta. A bizottság tagjain kívül a tanácskozáson részt vesznek a Béke-világtanács elnökségének tagjai és titkárai, élükön Romes Csandrával, a Béke-világtanács főtitkárával, továbbá Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehszlovákia, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Izland, Luxemburg, Magyarország, Málta, az NDK, az NSZK, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Ausztria, Románia, a Szovjetunió, Spanyolország, Svájc, Svédország, Olaszország, Nagy- Britannia és Észak-lrország békebizottságának képviselői. A kétnapos tanácskozás során az európai közvélemény képviselőinek az európai biztonság és együttműködés kérdéséről tartandó gyűlése előkészítésével kapcsolatos sürgős problémákkal foglalkoznak majd. A Szlovák Tudományos Akadémia közgyűlése (CSTK) — A Szlovák Tudományos Akadémia 1971. évi tudományos kutató tevékenysége eredményeinek értékelése, az akadémia munkahelyeinek a szocialista társadalom építéséhez való hozzájárulása, a CSKP KB, és az SZLKP KB februári és áprilisi plénumai határozatainak megvalósításával kapcsolatos tudományos kutatási feladatok konkretizálása szerepelt az SZTA tegnapi, bratislavai közgyűlésének napirendjén. A közgyűlést Karol Šiška akadémikus, az SZTA elnöke nyitotta meg. Az SZSZK kormányának nevében dr. Emil Matejíček, az SZSZK egészségügyi minisztere üdvözölte a közgyűlést. Többek között beszélt arról, milyen segítséget nyújtanak a kormány szervei a tudományos kutatási alap hatékonyabbá tételében és arról, mit vár társadalmunk az SZTA munkahelyeitől. Az akadémia 1971. évi tevékenységéről szóló jelentést Milan Répás, az akadémia főtitkára adta elő. A Szlovák Tudományos Akadémia tagjainak 31. közgyűlése vitával folytatódott. Fokozzák az ideológiai munka hatékonyságát Ülést tartott a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság Tegnap Bratislavában ülést tartott az SZLKP nyugat-szlovákiai kerületi bizottságának plénuma, melyen részt vettek a járási pártbizottságok ideológiai titkárai, a kerületi pártbizottság osztályvezetői és a kerület kulturális intézményeinek vezetői. Jelen volt az ülésen M. Válek, az SZLKP KB Elnökségének tagja, művelődésügyi miniszter és Anton Kopša, a KB ideológiai osztályának képviselője. Az ülés résztvevői meghallgatták a kerületi pártbizottság elnökségének beszámolóját a párt ideológiai munkájáról a nyugat-szlovákiai kerületben, melyet Ignác Janák, a kerületi pártbizottság titkára ismertetett. A beszámoló részletesen foglalkozott a kerületben kifejtett ideológiai tevékenységgel. Rámutatott arra, hogy az ideológiai munka elhanyagolása n társadalom válságos időszakában mutatkozott meg a legjobban. 1969 után ismét felújították a pártoktatást, melyre nagy gondot fordítanak a kerületben. Hiányosságként említette viszont, hogy a pártbizottságok az alapfokú pártoktatást nem ellenőrzik kellőképpen. E’őleg a kislétszámú alapszervezetekben kellene elérni javulást, ahol a taggyűlések alkalmából tartják meg a pártoktatást. A középfokú pártoktatás keretében 316 esti pártiskola létesült a kerületben. A pártoktatás résztvevői nem rendelkeznek kellő meny- nyiségű, a tanuláshoz szükséges irodalommal. A marxizmus —leninizmus esti egyetemein az eddiginél nagyobb figyelmet kell szentelni a marxizmus klasszikusainak tanulmányozására. Elismeréssel szólt a beszámoló a propagandisták munkájáról. Nem kielégítő viszont a helyzet — főleg némely járásban — a pártsajtó terjesztése terén. Az ideológiai munkában jelentős szerepet játszanak a kerület tömegjátékozta- tó eszközei — a kerületi, a járási és az üzemi sajtó. Nagy munkát kell kifejteniők — elsősorban a fiatalság nevelésében — a kerület iskoláinak, ennek ellenére még mindig nem minden tanító tulajdonít olyan jelentőséget a nevelésnek, mint az oktatásnak. A beszámoló kiemelte a kispolgári gondolkodás elleni harc fontosságát és a műszaki értelmiségnek a tömegpolitikai munkába való bekapcsolása szükségességét. A beszámolót gazdag vita követte, amelyben felszólalt Válek elvtárs is. —fü— A háború statisztikája Üj-Delhi — Az indiai hadügyminisztérium jelentést terjesztett a parlament elé a Pakisztánnal vívott decemberi háború veszteségeiről. A két hétig tartó háború során India 3241 tisztet és közkatonát veszített el, mégpedig 1765-öt a nyugati fronton, és 1476-ot a keletin, a mai Ben- gáli Népi Köztársaság területén. 8561 tiszt és katona megsebesült, 302 eltűnt és 504 esett hadifogságba. A jelentés szerint India jelenleg 5619 négyzetmérföld pa' kisztáni területet tart megszállva, zömmel Kutch térségében, míg Pakisztán 120,8 négyzetmérföld indiai területet szállt meg Kasmír, Punjab és Rajasthan térségében. India a háború alatt 91 489 pakisztáni katonát ejtett fogságba. Indiai becslés szerint Pakisztán a nyugati fronton 3000 katonát veszített el és 9500 sebesültje volt. Keleten a pakisztáni csapatok 5400 tisztje és katonája vesztette életét és 4675 sebesült meg abban a harcban, amelyet március 25 óta vívtak a bengáli szabadság- harcosok ellen az indiai beavatkozásig. India beavatkozása után a kéthetes háborúban a pakisztáni csapatok keleten becslés szerint 3000 tisztet és katonát veszítettek el, és 4300 sebesültjük volt. Jarringot New Yorkba várják CSTK—TASZSZ egyezmény (CSTK ] — Dr. Otukar Svérči- na, a Csehszlovák Sajtóiroda központi igazgatója és Vlagyimir Petrovics Ilatuncev, a TASZSZ főigazgatójának helyettese tegnap Prágában egyezményt írt alá a Csehszlovák Sajtóiroda és a szovjet sajtó- ügynökség közötti együttműködésről. New York — Dr. Gunnar Jarring, Svédország »uszkvai nagykövete május 1-én New Yorkba érkezik, jelentette az ENSZ sajtótitkára. Jarring Waldheim ENSZ-főtitkárral arról fog tanácskozni, hogyan töltse be a továbbiakban közel- keleti közvetítői megbízatását. Waldheim a múlt héten Egyiptom és Izrael állandó ENSZ- képviselőivel tárgyalt. 1972 IV. 29. s