Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-27 / 99. szám, csütörtök

Válogatott „edzőmérkőzés" Csehszlovákia—Luxemburg 6:0 (2:0) Plzeň, 5000 néző, játékvezető Lazowski (lengyel). • Kellemetlenül hűvös időben került sor erre a barátságos jel­legű válogatott találkozóra, amelynek első félidejében a ven­déglátó csehszlovák válogatott a következő felállításban ját­szott: Viktor, — Dnbiáš, Mareš, Lnža, Pivarnlk — Plass, Kuna, — Ternényi, Petráš, [oki, Capkoviő. Csehszlovák támadások vezet­ték be a találkozót és a 6. perc­ben Plass átadása után Jokl pat­togó lövése utat talált a háló­ba. Továbbra is egykapura ját­szott a hazai csapat. A luxem­burgi kapuvédő a 17. percben hárította CapkoviC fejesét, de a következőben balszélsőnk lövé­sével szemben nem volt ellen­szere. Támadásaink vezetése ez­után eléggé körülményessé vált és a luxemburgi védők általá­ban idejekorán közbe tudtak avatkozni. Ekkora mezőnyfö­lénynek bizony korántsem felelt meg a szerény, 2:0-ás vezetés. Ráadásul szünet előtt a kitörő Braun lövését Viktor csak nagy üggyel-bajjal, másodszorra tud­ta megkaparintani. Szünet után rákapcsolt együt­tesünk, s ennek első eredmé­nye Kunénak az 50. percben lőtt gólja volt. Hét perccel később Capkoviő volt eredményes. Novák és Kacsányi edzők a 65. percben az első cserét al­kalmazták, Jokl helyett Móder főzsef, a Dukla Praha jelenle­gi játékosa jött be a pályára, mutatkozott be a válogatott cí­meres mezében. Három perccel később Ternényit a lö-oson belül buktatták és a megítélt 11-est Dobiáš lőtte, a labda a kapust és a felső lecet érintve jutott a hálóba. Nyomban utána Mó­der hatalmas bombáját tette ár­talmatlanná a luxemburgi ka­pus. A 73. percben edző-kettősünk újabb cserét határozott el, Vik­tor lejött a játéktérről és helyét Cerveňan, a Tatran Prešov já­tékosa foglalta el. Az utolsó gól a 85. percben esett, szerzője nagyon szép ak­ció után Kuna volt. Három perc­cel a befejezés előtt szabadrú­gáshoz jutott a vendégcsapat. A labdát átemelték a sorfal fö­lött, az a kifutó Červeňané lett, aki összefutott Braunnal, s a SPORTHÍRADÓ 0 A magyar asztalitenisz-válo­gatott Maidstonban barátságos mérkőzésen 7:l-re győzött Anglia ellen. 0 A római nemzetközi tenisz- verseny legutóbbi eredményei: Kodeš (csehszlovák)—Hfebec (csehszlovák) 6:0, 6:3, Barthes (francia)—Pietrangeli (olasz) 6:2, 6:2, Gulyás (magyar)—Panatta (Olasz) 3:6, 6:4, 6:2. 0 A japán női röplabda-váloga­tott Leningrádban 3:l-re győzött a szovjet csapat ellen. Rosztov- ban viszont a szovjet együttes ugyanilyen arányban volt eredmé­nyes a japán válogatottal szem­ben. Váltakozó sikerrel A csehszlovák birkózók vál­takozó sikerrel szerepelnek a katowicei birkózó Európa-baj- nokság szabadfogású versenyei­ben. A harmadik fordulóból csupán Musil, Tuma és Engel jutott tovább. A magyar birkózók közül hat versenyző még versenyben van. Legkevesebbb a hibapontja Rusznyáknak. 0 A |erevánban folyó nemzet­közi öttusaverseny negyedik szá­ma után az egyéniben a követke­ző a sorrend: Lednyev 3988, Bul­gakov 3918, Horváth 3900. Az úszást a magyar Horváth nyer­te 3:39,6 mp-es Idővel. A csapat- versenyben a szovjet ,,A“ váloga­tott vezet 11517 ponttal Magyar- ország (11 297) előtt.' » • Amerikában portyázó kínai asztaliteniszezők utolsó mérkőzé­sükön 12 000 néző előtt 7:3-ra győztek a vendéglátók fölött. 0 A szovjet férfi kosárlabda-li­gaválogatott 82:66 (37:34) arányú győzelmet aratott az Egyesült Államok együttese fölött. 0 A skót liga hétközben le­játszott egyetlen mérkőzésén a Celtic 3:0-ra győzött a Dundee el­len. 0 Olimpiai selejtező mérkőzé­sen az Egyesült Államok labdarú­gó-válogatottja 2:0 (1:0)-ra győ­zött Guatemala ellen. 0 A római nemzetközi kerék­páros-versenyt 145 km hosszú tá­von a szovjet Oszincev nyerte 3:24:55 órás idővel az olasz Ros­si és Moser előtt. csatárt ölben vitték le a pá­lyáról. A válogatott mérkőzés bizony csak edzésnek felelt meg. A lu­xemburgi együttes nem állítot­ta komoly feladat elé válogatot­tunkat. Játékosaink kedvükre kipróbálhatták technikai kész­ségüket, ötletes megoldásaikat. Kényükre-kedvükre teremtették a helyzeteket, de azokat meg­felelő mértékben csak a máso­dik félidőben értékesítették. Ilyen találkozó után nehéz egyénileg kiemelni valakit is a csapatból. Kapusainkat jófor­mán nem is tették próbára. A védelemben a két szélsőhátvéd játéka dicsérhető, de a Mareš —Luža kettős is megfelelt. A középpályán Kuna és Plass szor­galmasan küldte támadásba tár­sait, ráadásul a trnavai csillag, az új csapatkapitány eredmé­nyes is volt. Ternényi igyeke­zett, de halványabb volt a tel­jesítménye, mint az osztrákok ellen. Petráinak sem ment jól a játék. Jokl megtette a magáét. Móder bemutatkozása jónak mondható. Capkoviő eredmé­nyességével vált a csapat hasz­nára. A csehszlovák válogatott iga­zi játékerejét tehát a luxembur­giak nem tudták kipróbálni. A mérvadóbb próbatétel majd az idegenben sorra kerüllő Svédor­szág elleni, ugyancsak barátsá­gos jellegű erőpróba lesz. Válogatott labdarúgóink, ezúttal az egymás elleni mérkőzésen, bal­ról Dnbiáš, Jokl és Hagara. (Tóthpál Gyula felvétele] Starší után Fakó Már régebben beszéltek róla, most véglegessé vált; dr. Ján Starší, a távozott edző után Karol Fakónak, a volt csehszlo­vák válogatott játékosnak (1962-ig öltötte magára a címeres mezt), a Slovan volt játékosának (1965-ig szerepelt a klub­ban) ajánlották fel a Slovan Bratislava jégkorongcsapatának megüresedett edzői tisztét. Ezt az elhatározást még jó­vá kell hagynia a nevezett klub edzői tanácsának is, de minden jel arra vall, hogy Fakó kineve­zése nem várat magára. ★ Elfogadja-e a felajánlott tisztséget? — Nincs rá okom, hogy visz- szautasítsam. ★ Mivel foglalatoskodott az­óta, hogy szögre akasztotta a korcsolyákat? — Edzősködtem. Előbb a Slo­van diákjait, majd annak ,,B“­A KllFllD LABDAROGASA A Szovjetunió labdarúgó-vá- lngatottja, amelyre a Jugoszlá­via elleni EB-találkozó vár, elő­készületi mérkőzésen Kijevben 2:0 f 1:0) arányban győzött a Csernomorec fölött. Montevideóban a „Felszabadí­tók Kupájáért“ a Nációnál 3:3 arányú döntetlent ért el az Uni- versitario Lima ellen. Félidő­ben az uruguayi csapat 2:l-re vezetett. Ouisburgban Mali labdarúgó­válogatottja a helyi MSV együt­tesétől 6:1 arányú vereséget szenvedett. Lisszabonban junior tornát rendeznek. Eredmények: Crve­nu Zvezda — Glasgow Rangers Nagy élmény volt.. Nagyon régen ismeretessé vált, hogy Sapporo, vagyis az 1972-es téli olimpia után Prága következik, tehát a jégkorong olimpiai tornát világbajnokság is követi. A világ sport szak­sajtójában már régóta sok-sok nyelven tették jel a kérdést, melyik csapatnak hogyan sikerül kétszer csúcsformába kerül­nie, hogyan tud időzíteni. A bizonyítás még soha ilyen igé­nyes nem volt, mint ezúttal. Sapporót a képernyőn láthat­tuk, Prágában a nagy viadalok közvetlen szemtanúi lehettünk, s így jogot tartunk arra, hogy nézetünket nyilvánítsuk. II. 1972. IV. 27. VILÁGBAJNOK DICSÉRETE... Évek hosszú során figyeltük ár­gus szemmel, hogyan készült fel a VB re és az olimpiai tornára a csehszlovák válogatott, s most megállapíthatjuk, hogy ilyen ala­posan, tervszerűen, eredményesen talán még soha. Ezt nemcsak a- Zért állítjuk, mert 23 éves vára­kozás után ismét világbajnoki cí­met szerzett. Ilyen taktikai fe­gyelmet, harcikedvet, izig-vérig kollektív játékot, helyzet-előkészí­tést és befejezést, mesteri véde­kezést, céltudatos támadójátékot Csapatunktól még nem láttunk. Addig emlegették edzőink, hogy Válogatottunk kimondott gyengéje a védekezésből gyors támadásba lendülés, — vagyis az átmenet, — mig ezt sikerült védenceikkel ki­küszöbölniük, áthidalniuk. Ami azelőtt legjobbjaink gyengéje volt, erősségükké lett. Hányszor hiányzott az elmúlt évek során a nagyobb önbizalom? Az olimpiai és a világbajnoki arany nem egyszer karnyújtásnyi ra volt, s a kar mindig rövidnek bizonyult. Idehaza, valóban eszmé­nyi körülmények között azután si került. Egyénileg: HOLEČEK ezen a VB n maradéktalanul igazolta mindazokat, akik bíztak benne. Állandóan követte a játékot és a korong útját. A kipattant lövések után általában hamarosan kimoz­dult és hatalmába kerítette a ko­rongot, ezzel is tehermentesítve társait. Mindvégig első számú ka­pusunknak bizonyult, s az sem véletlen, hogy az újságírók véle­ménye szerint a VB legjobbja volt. DZURILLA, bár elég kevés lehe­tőséget kapott, becsülettel végez­te a rá háruló feladatot. Igyeke­zett mindig összpontosítani. MACHAČ ezúttal nyújtotta VB szereplései legjobbját. Rengeteg- szer kísérletezett hombaerős lövés­sel, ő bodicsekolt a legtöbbször, és társával, a csapatkapitánnyal a VB legjobb hátvédpárját képez­te. POSP1ŠIL igazolta, hogy nem véletlenül kapta az idény legjobb hazai játékosának kijáró arany hokkibotot, s méltó volt a csapat­kapitányi tisztségre is. Mindvégig a csapat egyik legnagyobb erőssé ge volt. TAJCNÁR, a hatalmas erejű hát­véd végig bírta a nagy mérkőzé sek iramát, jó volt a védekezés­ben, a támadásindításban és na­gyon fontos gólokat ütött. KUŽELA amikor lehetőséget ka pott, jól állt helyt, mind a vé­delemben, majd szükscgcsatár- ként is. BUBLA teljes mértékben kihasz nálta harciasságát, fáradhatatlan­nak bizonyult, ha taktikailag to vább fejlődik, védelmeink erős­sége lehet. HOREŠOVSKÝ az a játékos, aki a világbajnokságon felülmúlja ön magát, lényegesen jobb, mint klubcsapatában. KLAPÁČ, aki évek után kapott ismét helyet a legjobbak között, a VB egyik legkellemesebb megle­petése volt. Sokat nyert azzal, hogy a vele összeszokott Holík fi­vérek gyakran hozták nagyszerű gólhelyzetbe. JAROSLAV HOLÍK élete nagy tel­jesítményeit nyújtotta ezen a VB-n. Igazi bulldog szívósságával har­colt ki szinte elveszett korongo­kat, önzetlen volt, helyet csinált társai számára és minden apait­anyait ott hagyott a jégen. Nagy része van abban, hogy válogatot­tunk aranyérmes lett. JlRl HOLÍK ismét erősség volt. Különösen sokat segített társain emberhátrányok során. Fáradha­tatlan, lelkes és eredményes volt. KOCHTA játéka színt vitt a köz ' delembe. Vele egy osztállyal ja­vult sorának teljesítménye. Sérü lése miatti hiányát megsínylette ez a hármasfogat. NEDOMANSKÝ nem nyújtott mindvégig egyenletes teljesít­ményt, de a rangadókon nagyobb becsvággyal küzdött. Amikor Koch ta volt mellette, az ő teljesítmé nye is javult. HAAS elég kevés alkalmat ka pott. Attól tartottak, hogy nein lát­ja el kellő mértékben védőfelada tát. Egyébként eleinte bebizonyí tbtta, a lesipuskás jégkorongozók fajtájából való PALEČEK első mérkőzésén, a jobbszélen elfogódottan játszott, amikor a balszélre került, ugrás­szerűen javult teljesítménye. MARTINEC fürge, gyors, értékes tagja volt a harmadik sornak, s akkor volt jobb, amikor e hárinas- fogat tengelyébe Farda került. FARDA rengeteget vállalt ma gára. A legjobb teljesítményt meg szokott középcsatár posztján nyúj­totta. Akárcsak |irí Holik, az em berhátrányok során nyújtott kivá lő teljesítményt ŠTASTNÝ esetében ugyanazt ál lapíthatjuk meg, mint klubtársá­nál, Martinecnél. HLINKA keveset szerepelt, nem tudta megközelíteni legjobb for­máját. BEDNÁŔ szintén kevés alkalmat kapott, de láthatólag nem volt számára idegen a VB légköre. ZALA JÓZSEF 3:0, Ajax Amszterdam — Caglia­ri 1:0, Academica — Porto 1:0, Vitoria Setubal — Benfica 1:0. Uruguay labdarúgó-válogatott­ja május közepén Európába in­dul, ahol több portyamérkőzé­sen szerepel. Május 26-án Spa­nyolországgal, 27-én és 31-én az NDK együttesével, június 3- án Le Havre csapatával, jú­nius 6-án az Anderlecht együt­tesével, június 9-én a Feije- noorddal találkozik, majd jú­nius 14-én portyáját Oslóban a Norvégia válogatottja elleni mérkőzéssel fejezi be. NDK-beli kerékpárosok a Békeversenyre Az NDK-ban kijelölték a 25. kerékpáros Békeversenyen résztvevő kerékpárosokat. Mind­össze két olyan versenyzőt ta­lálunk a hattagú csapatban, akik már rajtoltak a világ leg­nagyobb amatőr versenyén. Ezek közé tartozik a 27 eszten­dős Dieter Gonschork, aki há­rom évvel ezelőtt a harmadik helyen végzett. A második az öt évvel fiatalabb Wolfgang Wesemann, aki tavaly 28. lett. A további részvevők: KarJ­Heinz Oberfranz 20 éves, Mi­chal Milde (23), Michael Schiff- ner (22), és Wolfram Kühn (21). Tartalék: Wolfgang Fiedler (21). Az NDK 1950-től vesz részt a Békeversenyen. 1953-ban, 57­ben, 60-ban, 63-ban, 64-ben és 69-ben a csapatverseny élén végzett. Egyéniben a követke­zők szereztek elsőséget: Gustav Adolf Schur (1955 és 59), Erich Hagen (1960), Klaus Ampler (1963) és Axel Peschel (1968|. Tavaly az NDK csapata az 5. helyen végzett 23:29 perces hát ránnyal a győztes Szovjetunió mögött. csapatát. Két évig működtem Svájcban, jelenleg a Slovan Bratislava I. ligás ifjúsági együttesének edzője vagyok. Ezen kívül a csehszlovák ifjú­sági, majd a juniorválogatott edzői tisztét töltöttem be. ★ Va i-e már elképzelése, ho­gyan folytatja munkáját a ké­keknél? — Van elképzelésem, egye­lőre azonban folytatnom kell dr. Starší megkezdett munká­ját. Vele már sikerült meg­egyeznem az együttműködésről. Ahogy múlik az idő, igyekezni fogok a saját elképzeléseimet megvalósítani. ★ Mire fekteti a hangsúlyt? — Elsősorban a védőharmad jobb tevékenységére. A fő idényben a játékosoktól megfe­lelő fegyelmet, fellépést és életmódot követelek meg. ★ Tervez-e változásokat a csapatban? — Feltételezem, hogy néhány poszton fiatalabb játékosoknak kell helyet kapniuk. Esetleg a hármasfogatok összetételén is változtatni kell. Erről azonban az érdekeltekkel és a bizott­ság tagjaival is tárgyalni fo­gok. Még ha a legjobb tervek­kel rukkolok is ki, egyedül azokat nem valósíthatom meg. Ezért várom mindannyiuk se­gítségét. Ha mindannyian a do­log boldogabb végét fogjuk meg, sikeresen szerepelhetünk a Slovan hagyományainak meg­felelően. (rik) A sportfogadás hírei A Športka 17. játékhete I. hú­zásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 67 nyertes á 19 860 korona, III. díj: 4160 nyertes á 415 korona, IV. díj: 65 120 nyertes á 55 ko­rona. A II. húzás nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 23 nyertes á 48 715 korona, III. díj: 1993 nyertes á 780 korona, IV. díj: 48 505 nyertes á 60 ko­rona. A Sazka rendkívüli tippszel- yényének nyereményelosztása: I. díj: 76 nyertes á 650 ko­rona, II. díj: 1944 nyertes á 60 korona, III. díj: 15 909 nyertes á 5 korona. 1. INTER—PREŠOV 2. MAGYARORSZÁG—MÁLTA Beküldte: Lakhely: Utca: 18. Tlí*

Next

/
Oldalképek
Tartalom