Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-20 / 93. szám, csütörtök
IRAK MAI SZEMMEL A TÖRZSI VILÁG ALKONYA BAGDAD SIVATAGI VÁHOS. Lakossága vegyes. Többnyire híres, nagymúltú családok uralták évszázadokon át, kiknek vezetékneve régi törzsükre utal, s ez megkülönböztetett helyzetet biztosított számukra. Lép- ten-nyomon felfigyelhetünk a zöld turbánnal díszített fezt viselő férfiakra, a nyugállományú oligarchiákra. E megcsavart zöld kendő arra figyelmeztet mindenkit, hogy viselője a nagy próféta leszármazottja. Ugyan ma már ez nem sok bagdadit illet meg, hisz az emberek gondját sokkal inkább leköti a munka és a létért folyó küzdelem. A főváros lakosainak többsége „névtelen“ kisember, mint például Taha ibn Husszein (Ta- ha, Husszein fia), akik vagy semmit sem tudnak a szintén névtelen elődeikről, vagy csak jelentéktelen családi történetekből ismerik, hogy kb. mikor, hányadik ősük volt az a merész „forradalmár“, akik életmódot változtatva vándor arabból városlakó lett. Ameddig a szem ellát, sehol sem észlelünk domborzati változást. Sehol egy pont, ahonnan betekinthető lenne a város, mint például Damaszkusz a Cassion megaslatról, vagy a hét dombra épült Amman ... Bagdadban legszebb kilátással a dzsámik müzzeinjei rendelkeznek, illetve, rendelkeztek, amikor a csigalépcső fogaikat maguk alatt hagyva a karcsú minaretek erkélyéről naponta ötször imára szólították a hívőket. De ez már a múltté. A technika fejlődése megkíméli őket a fáradságtól. Egyben azonban megfosztotta attól, hogy a Tigris partján elterülő városban, a hajnalt köszöntő és az alko- nyattal búcsúzó napban, no és saját öblös hangjukban gyönyörködhessenek. Ma már a minarettekből magnetofon zengi: Allah akhbart... HETEKEN ÁT SÉTÁLHATUNK mindig más negyedekben, más utcákban, és még akkor sem állíthatjuk, hogy ismerjük ezt a mozaikvárost. Nagy területen terül el, hiszen terjeszkedését semmi sem gátolja, s az „ahány ház, annyi szokást“ toldjuk meg egy kevéssel „annyi más-más színű, kisebb vagy nagyobb mozaiklap tartalmilag, formailag egyaránt“. S mindez együtt erősen absztrakt képe<t ad, s csak alapos tanulmányozás után fejthetjük meg értelmét, okát, mondanivalóját. Bagdad keletkezését két tényező segítette elő: a Tigris és az a véletlen, hogy erre vezetett az Indiát a Földközi-tengerrel összekötő déli karavánút. S mint átkelőhely, pihenőállomás, vásárváros lett. Begdadtól a szélrózsa bármely irányába indulva a sivatag képe fogad, így e város nem más, mint egy túlméretezett oázis, melyben a körülmények, lehetőségek társadalmi, gazdasági és kulturális centrumot hoztak létre. Bagdad lakosságánál őslakosokról alig lehet beszélni, hisz idők folyamán állandóan feltöltődött akár más városokból, falvakból, akár a sivatagi törzsekből. Bármenynyire is igyekeztek a régi rendszerek megkülönböztetni, elszigetelni nem lehetett soha. Ma még kevésbé lehet éles határvonalat húzni a bagdadiak és az ország többi — különösen a sivatag törzsi világának — lakói közé. ŐSIDŐK ÖTA KERESKEDELMI, gazdasági és más kapcsolatok sora alkotott hidat e két — merőben más — világ közt. E híd két oldalán állók kölcsönös, mély, de passzív, gyűlölettel viseltettek egymás iránt, mely részben adottságaikból, másrészt felsőbb „irányításból“ adódott. Mit jelentett régen a városi öntudat? Nem lehetett nagyobb sértés egy bagdadi számára, mintha arabnak nevezték, hisz arabokon csak a sivatagi nomádokat értették ... Magukat — még ha a nevüket sem tudták leírni — „civilizáltaknak“ nevezték. A nomádok a telepesek tudatában nem számítottak teljes értékű élőlénynek. „Tudatlanok, alkotásra, fejlődésre képtelenek, Allah torzszüleményei“ — így hangzik egy régi városi vélemény. A nomádok sem kisebb megvetést Pihenő a kunyhó előtti térségen. éreztek a „civilizáltakkal“ szemben. „Elhagyták az ősi hagyományokat, életükből kipusztult minden arab jelleg, kiveszett a tisztelet, az erkölcs, a becsület, mely a törzsi élet erejét adja, a sivatagi szabadságot felváltották érthetetlen formaságokra és önmaguk börtönére. Nem méltók arra, hogy arabnak nevezzék őket“ — így szól a törzsi világ. Mindkét véleményben sok igazság rejlik, de ugyanakkor mindkettő tele van irreális túlzásokkal. Igen sok értelmes, alkotó ember sikkadt el névtelenül a törzsi világban, sokan kitörtek belőle, híressé váltak, s ahogy csökken, majd megszűnik több százéves szám- kivetettségük, „Allah rosszul sikerült gyermekei“ úgy fognak tettekkel válaszolni a megalázó vádakra. A VÁROSI CSALÁDOK napi életében ugyanakkor azonban hemzsegnek az ősi arab szokások. Köztudomású, hogy „az arab jobban érzi magát földön ülve, mint bármely puha magaslaton“. E megállapítást Kerbe- lában hallottam egy iskolaigazgató feleségétől, amikor kedves, közvetlen modorban lekuporodott a dzsámi udvarán. Én is követtem példáját. Legmeghit- tébb baráti kapcsolatok olyan arab családokhoz fűznek, ahol ahányan vannak — ősi szokás szerint — a szőnyegen ülve természetes légkörben élénk beszélgetésben telik az idő. Különösen télen nagyon célszerű és hangulatos az ilyen társalgás, mikor az enyhe meleget sugárzó petróleumkályhát, a „szo- pé“-t üljük körül. Voltam egyszerű munkásapa ugyancsak munkás, máskor meg diplomás fiainak otthonában. Anyagi helyzetük nem engedi meg a külföldi kirándulásokat, de az olcsó mozijegyek, esetleg a tévé által ők is egyre jobban megismerkednek Európával. S bár tisztelik az európaiak szokásait, nem utánozzák azt. Mennyivel mélyebb, őszintébb kapcsolatokat találunk mi, idegen európaiak, tengernyi más szokásunkkal együtt és azok ellenére — olyan embereknél, akik nyíltan vallják: „Nekünk kényelmetlen az európai forma, akár nektek az arab. Szívesen tálalunk neked tányéron, evőeszközökkel, szalvétával, de mi úgy csinálunk mindent, ahogy megszoktuk“. Majd behoztak egy kb. másfél méter átmérőjű réztálat, rajta felpúpozva a rizseshús, köré négy tálkában saláta piroslott, zöldült. Majd körülállták tizenöten és én végiggyönyörködtem egy eredeti, ősi hagyományok szerint lefolyó arab étkezést. EGYIK ISMERŐSÖM, Szálem, közgazdász. A hivatalba európai ruhában jár, de otthon átöltözködik a kényelmes, bokáig erő fehér vagy szürke ingruhába (ősi arab viselet, olyan mint a szerzetesek reverendája), sőt vendégeit is ebben fogadja. Másoknál a pizsama vált olyan háziruhává, mely nemcsak vendégfogadásra alkalmas, de senki sem fog megbotránkozni, ha ebben megy vásárolni. Szálem élvezi a beszélgetést, a vitát. Náluk mindig van téma, nem unatkozhat az ember. Heti látogatója a bagdadi Egyetemi Könyvtárnak, de néhány száz saját könyve is van. Kedvenc írói Lermontov, Puskin és Gorkij. Egyik legjobb barátja zsidó. „Én nem gyűlölöm a zsidókat. Miért gyűlölném? Az izraeli probléma nem vallási kérdés, imperialista érdekek állnak mögötte“. A SZEGÉNY TALAJBÓL KINÖVŐ iraki értelmiség legnagyobb része szellemi értékekkel erősíti magát, és ezzel az eszmei fegyverrel küzd társadalmi helyzetéért, a jobblétért a burzsoázia pénzben rejlő hatalma ellen. S a másik, ami szintén általános jelenség: a nálunk közismertté vált arab lustaság, amit az időjárás nehézségeivel magyarázunk, csak a gazdagok betegsége. A szegényekre nem hat, mert nem hathat az időjárás. A filszekért ffilsz-apró- pénz) harcoló munkások a nyári hőségben, a téli hidegben, süvítő szélben, verejtékezve vagy fagyva, de dolgoznak. E kettő az, ami á szokszínű Bagdadban egységes jelenség. A városiak — főleg az iskolázott — haladó rétege egyre erősebb érdeklődést mutat a néphagyományok tudományos feldolgozása iránt. A havonta megjelenő „Néphagyomány“ című tudományos lap megjelenése után 1—2 nappal el is tűnik a piacról. Kell ennél nagyobb elismerés azon tudósok felé, akik munkájukkal a béke és barátság hídját építik a törzsi világ és a városok között! A tévé és a rádió szinte naponta sugároz beduin műsort, melyben történeteiket, dalaikat, ünnepeiket és minden más szokásukat ismerteti, főleg a városiakkal... E műsor összeállításánál már figyelemmel vannak azon törzsi emberekre is, akik bagdadi bevásárlásukról rádiót is visznek haza. Mert a törzsi embereket a nagy érdeklődés jellemzi, jó megfigyelők, s ha alkalom adódik, rendkívül tanulékonyak. Egy alkalommal iránytaxiban ültem. Beszállt mellénk két törzsi ember. Az egyik — a sivatagiakra jellemző — mély tisztelettel, hangos „Szálem alej- kum“-mal köszöntött bennünket. A másik rászólt: „Nem, a városban ez nem szokás“. Volt ebben sok igazság, mégis szégyenkeztem a civilizált világ miatt. Igen, a város — pozitív vagy negatív értelemben, de — mindenképp tanítja a nomádokat. A törzsi ember ma már csodája a városnak. Megtalálhatjuk őket a játékboltok kirakatai, a mozik hirdetőképei, a modern férfi, sőt női divatüzletek előtt, amint megfigyelik, rendszerezik a látottakat, s hazatérve új, színesebb történetek születnek a sivatag törzsi világában, mint 50—100 évvel ezelőtt. Igen, a sivatagi nomádélet nem örök kategória, ez Is alárendeltje a dialektika törvényének. RITKA, DE ÉRDEKES KÉP Bagdad utcáin a „korszerűsített“ törzsi család jellegzetes felvonulása, mely külsőségekben sokszor megegyezik a konzervatív városi családok menetelésével. Elől a férfi, a család teljhatalmú ura. Mögötte, 3—4 méterre kullog a megtört, s a boldogságot távolról sem ismerő, az élettől megöregedett, fekete fátyollal fedett asszony. Ezeknek az embereknek életük minden napja új és új — részben pozitív, részben negatív változásokat hoz... De ez jellemzője az átmenetnek ... Mint az éjszaka sötétje szükséges ez ahhoz, hogy e különleges világ, új emberibb napja megvirradjon. AGNES AL —KURAYSHI A legjobb brigád A népgazdaság fellendítése legfontosabb feladataink közé tartozik. Figyelmünket ma elsősorban a gazdasági kérdések megoldására irányítjuk. Nem véletlen, hogy a CSKP KB februári plenáris ülése felhívta a figyelmet a gazdasági propaganda és agitáció hatékonyságának fokozására. A gazdasági feladatok teljesítésében az üzemekben nagy szerepet játszanak a szocialista munkabrigádok, melyek kezdeményezésükkel, példaadásukkal aktivitásra serkentik a többi dolgozót. Erről győződtünk meg a Galántai Járási Ipari Vállalat legjobb szocialista munkabrigádja, a 101-es kollektíva meglátogatásakor is. A munkahelyre érkezve piros karszalagot viselő lányokra lettünk figyelmesek. Balogh Endre mestertől, a brigád vezetőjétől tudjuk meg, hogy a piros kar- szalagos lányok a biztonsági őrsök tagjai. Ezeknek az őrsöknek a tevékenységét ez év januárjában újították fel. Feladatuk, figyelmeztetni a dolgozókat a munkabiztonságot veszélyeztelő hiányosságokra, jelenségekre. Például arra, ha valaki nem használ biztonsági szemüveget, kesztyűt vagy olyan helyen tesz le anyagot, szerszámot, ahol megbotolhat benne valaki stb. Egyszerre három személy visel szalagot, s az őrsök hetente váltják egymást. A 101- es brigád tagjai a többi műhelyek dolgozóit is felhívták a biztonsági őrsök tevékenységének felújítására. A felhívás visszhangra talált. Egyéb, az előbbinél jelentősebb felhívással is fordultak a lakatosműhely tagjai az üzem többi dolgozójához. Méghozzá szocialista versenyfelhívással, melyben egyebek közt arra kötelezik magukat, hogy az előző évhez viszonyítva 480 000 korona értékkel többet termelnek, három újítási javaslatot nyújtanak be, ledolgoznak 350 brigádórát, szocialista gondozásba veszik azokat a gépeket is, melyek eddig még nem voltak ilyen gondozásban. S hogy adott szavukat be is akarják tartani, ahhoz aligha férhet kétség, hiszen egy újításukat máris megvalósítottak, s 270 brigádórát ledolgoztak munka- környezetük szépítésére. Az elfogadott újítás lényege a műhelyben készülő fémpolcok oldalainak az eddiginél olcsóbb megmunkálása. Az újító természetesen jutalomban részesült. Nincs kizárva, hogy háromnál több újítási javaslatot nyújtanak be az év folyamán. A lakatosműhelyben 47-en dolgoznak, közülük heten központi fűtést szerelnek. A műhely legfiatalabb tagja 19, a legidősebb 42 éves. A műhely vezetője a 38 éves Jakubec Zoltán. Szabó Piroska felszólalt az üzemi konferencián — A mi kollektívánk olyan, mint egy nagy család. Én már 1959 óta itt dolgozom — mondja a brigádvezető, s nem is leplezi büszkeségét. — Senki se akar közülünk elmenni. Igaz, előfordult már, hogy valaki nem tudott beillleszkedni a közösségünkbe, mert szakmailag gyengébb volt, és nem tetszett neki a szigorú munkafegyelem. A brigádban öt kommunista van. Minden egyes párttag példát mutat a feladatok teljesítésében. A legfontosabb munkákat, így a lakosságnak nyújtandó szolgáltatásokat, a kommunistákra bízzák. Itt jegyezzük meg, hogy pl. a központi fűtés szerelők munkájára még sohasem érkezett reklamáció. Különösen ki kell emelnünk a legidősebb kommunista, a 42 éves Gersi Endre magatartását, aki a rábízott feladatok teljesítését mindennél fontosabbnak tartja. Az egyes műhelyek munkásait minden fél évben értékelik. Legutóbb Pancza Gyula, Németh László és Bodri Ferenc bizonyult a legjobbnak. Az utóbbi tavaly szlovákiai viszonylatban a helyi gazdálkodási üzemek legjobb munkása volt. Szerves részét képezik a brigádnak a fiatalok is. Egyikük Szabó Piroska, aki három éve dolgozik a műhelyben s felületi megmunkálást végez, reszel. Tagja a SZISZ üzemi szervezetének. Szerinte a nms'nnfnôl Balogh Endre, a brigád vezetője több fiatalt kellene a SZISZ-be beszervezni az üzemben. Főleg a faluról bejáró fiatalokat lehetne aktivizálni. A szervezet sikeres rendezvényei közül megemlíti az asztalitenisz-bajnokságot s a kollektív színházlátogatást. A brigád kollektíváját nagyon jónak tartja. Ennek tulajdonítja, hogy nehéz feltételek mellett bár — pl. kicsi a műhely — mégis elérték, hogy az ő kollektívájuk a legjobb az egész üzemben. Eredményeiket tovább fokozhatná a technikusok és a műhely dolgozói együttműködésének elmélyítése. Az eredmények fokozását célozta annak a politikai-gazdasági konferenciának a megren* dezése is, melyre a közelmúltban, a CSKP KB februári plenáris ülése után került sor. A tanácskozáson a szocialista munkabrigádok vezetői, érdemes dolgozók, újítók, párt- és szakszervezeti tisztségviselők vettek részt. Szabó Piroska is jelen volt, és fel is szólalt. A brigád tevékenységéről és gondjairól számolt be. A konferencia megtárgyalta az üzem fejlesztésének tervét, s azt, hogyan teljesítheti azokat a feladatokat, melyek az ötéves tervben előttük állnak. Az üzemi konferencián elhangzottakkal s a párt plénu- mának határozataival a brigád többi tagja a szokásos heti munkaértekezleten ismerkedett meg. Minden szerdán tartanak értekezletet, hogy megtárgyalják a párthatározatok rájuk vonatkozó részeit, s a konkrét feladatokat. Az elhangzó észrevételeket, javaslatokat az illetékeseknek továbbítják. A brigád tagjai tudják, hol rejlenek eredményeik fokozásának a tartalékai. — Fontos lenne például a műhely bővítése és a gépek korszerűsítése — jegyzi meg Balogh Endre brigádvezető. Talán a brigád fiatalabb tagjainak a feladatokhoz való jobb hozzáállása is jelenthetne valamit. Főleg a berukkolás előtti időszakokban nem szabadna lazítani kitartásukban. Jakubec Zoltán műhelyvezető kiegészíti Balogh Endre szavait: — Kellene egy büfé, ahol egy ember megvehetné a műhely minden tagja számára az ennivalót. Sok időt takaríthatnánk meg vele. Mivel négy járás területén nyújtunk szolgáltatásokat a lakosságnak, egy gépkocsira is szükségünk lenne. Ezzel is időt spórolhatnánk meg. Hogy a brigád tagjai az idő megtakarítását nagyon komolyan veszik, az abból is látszik, hogy munkába érkezéskor előbb átöltöznek, s csak aztán lyukasztják ki a kártyáikat. A műszak végeztével persze fordítva járnak el. Egyébként egy műszakban dolgoznak. A műhelyt járva s a brigád tagjaival beszélgetve egyre inkább megértem, miért éppen a 101-es kollektíva az üzem legjobb szocialista munkabrigádja. Olyan brigád a 101-es, mely napról napra bebizonyítja, hogy kitartással, becsületes helytállással a legmerészebb feladatok is teljesíthetők. FÜLÖP IMRE 1972. IV. 20.
