Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-25 / 72. szám, szombat
HAJÓRÓL, KAPITÁNYRÓL N ahodka, a Szovjetunió legnagyobb távol-keleti kikötővárosa nem fekszik mesz- szire Vlagyivosztoktól, de talán azt is mondhatnám, hogy a világ egyetlen nagyobb kikötővárosától sem, hiszen a világ minden tájáról érkező, és minden tájára induló hajók kikötője. Nem csupán a város, de a környék lakosságának döntő többsége a kikötőben, a hajókon, a tengeren dolgozik, a tengerből él. Békés, dolgos, világlátott emberek, akik egy esztendő leforgása alatt nem kevésszer élvezhetik a hazatérés boldog örömét. Hosszú utakról térnek meg, a kikötőben a család mindig várja őket. Óriáshajókon járják a világot, óriási mennyiségű rakományokat mozgatnak meg, óriási távolságokon. Nahodkának persze vannak kisebb hajói és kisebb utakról hazatérő hajósai is, akik személyszállító és halászhajókon járják a tengert. A neves személyszállító hajók egyike a Bajkai, amely nekünk, szárazföldi embereknek bizony korántsem tűnhet kisméretű hajónak, és valójában sem az. Hetenként szállítja az utasokat a japán szigetország óriáskikö- töjébe, Yokohamába, onnét Hongkongba, s Yokohamán keresztül ismét vissza, Nahodká- ba. Utasból soha nincs hiány, s közülük a hajó luxusára senki nem tehet panaszt. A szapo rán megtelő vendégkönyvekben sok-sok nyelven bejegyzett, sok-sok elismerés sorakozik, dicsérik a hajón nyújtott szolgálatokat, a remek konyhát, a felszolgálást, a szórakozási lehetőségeket, a hajózenekart, s egyáltalán, az utassal való törődés minden módozatát. A Bajkai kapitánya Vlagyimir Eliszavetcsenko. Olyan ember, akire gyanútlan környezetben, civil találkozáskor fc> rámondanám, olyan, akár egy hajós- kapitány. Félszeme nem hiányzik, arca nem borostás, hangja sem jellemző — mégis. Jóképű, kedves és szerény ember. Negyven éves. Apja szintén tengerész volt, a Fekete-tengeren szolgálta le élete nagy részét. Vlagyimir fia kiskorában szintén tengerész szeretett volna lenni, de sem ő, sem szülei nem vették komolyan ezt a szándékot. A második világháború alatt viszont komolyra fordult a dolog, olyannyira, hogy szülővárosában, Szevasztopolban 1945-re már be is fejezte a tengerészképző iskolát. Nem hajósnak, eleve kapitánynak készült és így is történt. Röviddel ezután már a Dnyeper deltájánál fekvő városban, kapitányként szolgált egy teherszállító hajón. Négy évvel később befejezte a felsőfokú tengerésziskolát, s mint komszomolista, a Távol-Keletre kérte magát. Tudta, ott kevés az ember, s olyanokra mint ö, még inkább szükség van. A Nahodka nevű gőzhajón segédkapitányként kezdte távol-keleti életét. Ez 1950-ben volt, és 1958-ig, fokozatosan kapitánnyá léptették elő. Ez még kis hajó volt, de egyre nagyobbakra és nagyobbakra került, természetesen kapitányi rangban. 1969-ben személyszállító hajót bíztak rá, ami nagy örömöt, nagy állomást jelentett az életében, hiszen egy percig sem vitás, hogy személyszállító hajón jobb dolgozni. Az élet életszerűbb, a hajósok társalogni tudnak az utasokkal, s nem válnak mogorva, komor tengeri medvékké. A Bajkált — amelynek kapitánya —, 1963-ban építették az NDK-bau. A kapitány sorolja a hajó műszaki adatait. 122 méter hosszú, tizenhat méter széles, vízkiszorítása 53ÜŰ tonna és 262 utas szállítására alkalmas, a világ valamennyi tengerén és óceánján képes közlekedni. Óránkénti sebessége 34 kilométer. A hajó új korában Leningrad és Kuba között közlekedett, majd átált a Vlagyivosztok—Kamcsatka közti vonalra és 1965 óta a Szovjetunió távol-keleti partjáról szállítja utasait a felkelő nap országába és vissza. Utasok ezreit vitte az oszakai EXPO-ra, s a sapporói olimpia nyugat felől érkező vendégeinek szállítására már találkozásunk idején, még szeptemberben felkészüllek. A Bajkai anyakikötője Vlagyivosztok. Eliszavetcsenko kapitány családja úgyszintén Vlagyivosztokban él. A kapitány és hajója havi négy alkalommal teszi meg menetrendszerű útját, és havonta négy napot van a családjával, feleségével, tizennégy és kilencéves fiával, akik a legtermészetesebb módon úgyszintén arról álmodoznak, hogy apjuk nyomdokait követik, hajósok lesznek. S a kapitányi rangnál nem is akarják alább adni — mondja nevetve az apjuk. Felesége tanítónő, de mióta a gyerekek nagyobbak és apjuk lávolléte miatt gyakran lennének egyedül, édesanyjuk most nem tanít, velük törődik. A kapitány csak szépeket mesél a munkájáról. Bármilyen nehéz és felelősségteljes hiva- tásnalc tartja, úgy érzi, sosem tudná feladni, abbahagyni, innét vonul majd nyugdíjba. Persze, addig még húsz esztendőnek kell eltelnie. Sem ő, sem a hajó legénysége nincs hozzászokva ahhoz, hogy útközben, a tengeren pihenjenek. Ez szinte lehetetlen, s csak a parton, a szárazföldön nyílik rá alkalom. Edzettek vagy kényesek az utasok, törődni kell velük, s törődni kell a hajóval is. Hongkongban, Yokohamában három-három napot tölt a hajó és legénysége, s ez így ismétlődik minden egyes út alkalmával. Az utasokon kívül árut is szállítanak a hajó fenekében. Gyors-exportárut a Szovjetunióból Japánba és vissza is. Az utasok és a személyzet étkeztetése ugyancsak nem kis feladat. Napi négyszeri, bőséges és változatos ellátáshoz nagyon sok élelmiszert kell a hajón felhalmozni. Hogy mindig friss legyen, mindhárom városban, Nahodkában, Yokohamában és Hongkongban vesznek fel élelmiszereket. Külön említést érdemel, hogy a kenyeret maguk a hajószakácsok sütik, s ami a Jegkülönösebb. ott a hajón, menetközben, az óf’-á1 A Bajkai szeuiriy^ete százhúsz fő. Ennek fele a hajóról, másik fele az utasok ellátásáról gondoskodik, hozzá kell tenni, a személyzet felél nők, fiatal lányok alkotják. Ók dolgoznak a konyhában, a felszolgálásnál, a mosodában, de énekesnő, táncosnő is van köztük, hiszen a Bajkai társalgójában estéről estére otl muzsikál a hajó szórakoztató zenekara, húzzák a lalpalávalót, a lányok táncolnak, énekelnek. A kapitány valóban nagyon kedves ember, vidám, és vendégszerető, minden út alkalmával megismerkedik az utasok nagy részével, sok dolga mellett erre is szakít időt. A hajó orrában, az irányítóterem mögött van a kapitány lakosztálya. Itt fogadott bennünket, s grúz konyak mellett itt vendégeskedünk nála. — Nehéz helyzetben még sosem volt a hajónk. Ez rossz bizonyítvány lenne, hiszen azért vagyunk itt, hogy ezt elkerüljük. Szeretem a hivatásomat. Nem könnyű a családtól távol lenni, de azért nem tudom másképp elképzelni az életemet. Szeretem a tengert, szeretem a hajót. De ne hazudjak, egyszer rázós helyzetbe kerültünk, bár az is önhibánkon kívül történt. Az izraeli-arab háború megkezdésének idején Ogyesszából a Távol-Keletre mentünk a Szuezi-csatornán keresztül, s akkor jöttek a va dászgépek. Szerencsére sikeresen megúsztuk a dolgot. Nem könnyű a mi életünk, de kevés hivatás bővelkedik ennyi élményben, ennyi látnivalóban, mint a miénk. Hajónkon már nagyon sok neves ember utazott, Számtalan művészt tudnék felsorolni, nem is beszélve az egész Leningrádi Balettről, és a moszkvai Nagy Színházról. Mind a két társulatot komplett szállítottuk japán turnéjukra, és haza is természetesen. Hajónkon utazott Tyeres- kova és Nyikolajev űrhajós is. A kapitány boldog ember. Munkájában, családjában örömét leli, s azt mondja, ezt semmivel sem cserélné fel. — Hogy alig találkozom a családommal? Az évi négy hónap szabadság elegendő kárpótlás nekik is, meg nekem is. Ilyenkor szüléimhez utazunk Ogyesz- szába, elmegyünk Moszkvába, Leningrádba, s ahol csak tudok, pecázgatok a legközelebbi folyóban. Ez a hobbym. Na és persze a gombázás, az is gyönyörű, ám az az igazi, ha a tajgán gombázhat az ember. A grúz konyak kicsit a fejembe szállt. Nógatom a kapitányt, gyerünk a fedélzetre, mutassa meg a hajót közelebbről is. Kilépünk a sós óceáni szélbe, s máris jobban vagyok, A fedélzeten a legkülönbözőbb társasjátékok sorakoznak. Megállunk, nézzük az utasok rögtönzött versengéseit. Aztán a kapitány meghív egy asztalitenisz-partira, mert van még egy kis szabad ideje. Természetesen örömmel vállalom, és természetesen el Is veszítem a játszmát, mert Eliszavetcsenkó kapitány aktív sportember is egyben. Mit mondjak még róla? K icsit irigylem öt. Szép a munkája, szép az élete, s még nagyon sok szép és hosszú tengeri út áll előtte, s valahány útján örömmel, odaadással kormányozza majd hajóját. KESZELI FERENC Mik a termelést (CSTK) — A trenčíni vezér- igazgatóságának vállalatai az idén az elmúlt évvel összehasonlítva 11,6 százalékkal növelik a termelést. A termelés fokozása 5 milliárd 875 millió korona értéket képvisel. A termelés növelését 70 százalékban a munkatermelékenység fokozásával kívánják elérni. A vezérigazgatóság revúcai (Rőté) üzemében 64, a ružomberoki V. I. Lenin Gyapotfeldolgozó Üzemben 25, a žilinai Slovena üzemben pedig 19 százalékkal növelik a termelést. A yulánlui járás és a Trnavai Városi Nemzeti Bizottság felhívása — amely a választási program sikeres teljesítését célozza — országszerte nagy visszhangra talált. Járások, városok és községek méltó választ adnak rá, s örömmel állapítható meg, hogy ezek mentesek minden formaiságlól. Ez pedig mindennél nagyobb kezesség. (CSTK) — A nyugat-szlová- kiai kerületben 1956 óta több mint 15-szörösére emelkedett a balesetek száma. Tavaly 8400 közúti baleset történt, a sebesültek száma több mint 4000, és 304 személy életét vesztette. A balesetek számának emelkedésében — 1970-hez viszonyítva 14 százalékkal több — a komárnói (Komárom), a Nové Zámky-i (Érsekújvár) a trnavai, a Bralislava-vídéki járás és a levicei (Léva) járás veszi ki legjobban a részét. A legtöbb balesetet a gyorshajtás, a szabálytalanságok okozták. Jelentősen emelkedelt az ittas gépkocsivezetők által okozott balesetek száma. Csak Bratislavában 70 százalékkal több ilyen baleset történt. A balesetek 86 százalékát a gépkocsivezetők, ebből 60 száregünk katonái 9000 brigádórával járulnak hozzá a város fejlesztéséhez. A „Nemzet a gyermekeknek“ akció keretében a Šverma utcai iskolához éttermet építenek, a Podskalské ut- cia iskolát pedig két tanteremmel kibővítik. Ezek tehát a főbb akciók, amelyeket a humen- néiek válasza tartalmaz s ennek teljesítése minden bizonynyal nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy a városka arculata megváltozzon, megcsinosodion zalékot a személyautók vezetői okozták. A közlekedési rendőrök 1971-ben 63 400 gépkocsi- vezetőt büntettek meg különféle közlekedési kihágásért és több mint 18 000 gyalogost és kerékpárost. A nyugat-szlovákiai kerületben évente átlag 20—25 000-el emelkedik az új gépkocsivezetők száma. Számuk 1962 óta 121 százalékkal, a gépkocsik száma több mint 94 százalékkal emelkedett. A motorizmus fejlődésével arányban azonban a közlekedési balesetek száma gyorsabban növekedik a közlekedési eszközök számánál. A balesetek elemzése bizonyítja, hogy leggyakrabban az ember okozza, mivel a műszaki hibák és az utak állapota a baleseti arányszámot jelentősen nem befolyásolja. Útra készül cs Vosztok A hatalmas Vosztok halászhajó néhány hónapos útra kfczül Afrika partjai mentén. A Szovjetunióba 13 000 tonna fagyasztott és konzervált lialszállítmánnyal tér vissza. A felvételen a Vosztok halász-anyahajó indulás előtt. Felvétel: ČSTK — TASZSZ Nagy feladatot vállaltak Muzla (Muzsla) község ismert nemcsak a Nové Zámky-i (Érsekújvár) járásban, hanem az egész nyugat-szlovákiai kerületben. A falu- és városszé- pítési akciót évek óta szívügyüknek tekintik. A felhívásra adott válaszuk, illetve a választási program alapján még az idén hozzáfognak a művelődési otthon építéséhez, amely ha elkészült 3,5 millió korona értéket képvisel. Mintegy 100 ezer koronát fordítanak az iskola tatarozására és 200 000 koronát járdák építésére. Az idén 2 kilométer hosszú helyi utat tesznek rendbe, az iskola mellett parkot létesítenek, vízvezetékhálózatot építenek és kiszélesítik a hangosanbeszélő hálózatát. A feladatok teljesítésére nyolc kollektív — értéke 30 600 korona —, és 588 egyéni — 41 178 korona értékben —, kötelezettségvállalás született. A községben sikeresen kibontakozott a szocialista munkaverseny, s amint a válaszukból kitűnik, a politikai tömegmunkáról sem feledkeznek meg. Hazánk keleti csücskében Humenné arculata napról napra változik. Ez természetesen a lakosság érdeme is. A régi házak helyén „kinőtt“ lakótelepeket igyekeznek rendbeten- ni. A felhívásra adott válaszukban összegezett összvárosi kötelezettségvállalás értéke 15,5 millió korona. A Chemlon üzem dolgozói a sporttelep építésénél segítenek, a járási építkezési vállalat biztosítja a földmunkálatokhoz szükséges gépeket. Az Agrostav építi a Béke parkol és Hupkovát összekötő járdát. A járási vízgazdálkodási vállalat kiszélesíti a vízvezetékhálózatot az egyénileg építkezők lakótelepére. NéphadseMaguk látják hasznát A Košice-vidéki Járási Nemzeti Bizottság plenáris ülése vitatta meg a felhívásra adott választ. Ebben töbek között az áll, hogy háromoszlályos iskolát építenek Nižná Kamenicán és Olšovanyban, utat Malá Ida (Kisida) és Bukovce között, közmüvesítik a Ružin üdülőtelepet, valamint kilenc más egyéni jellegű beruházási akciót végeznek el, összesen 12 millió korona értékben. Z-akció keretében szálloda építését kezdik meg Herlaniban, szolgáltatások házát Vefká Idán (Nagy- ida) stb. A járásban az idén 640 lakás építését befejezik, további 40(1 építését pedig megkezdik. Töbl» mint 8 millió korona értékben utat, gyalogjárót építenek. Gondoltak a patakok szabályozására és a vízvezelékhálózat ki- szélesítésére is. Több községben már az idén átadják rendeltetésének az új áruházakat. Figyelemre méltó, hogy a járásban saját nyersanyagforrásból 700 000 idomtéglát, 30 00(1 négyzetméter járda építésére szükséges betonlapot készítenek, kitermelnek 50 000 tonna követ és 20 000 köbméter kavicsot. Kedvez az időjárás A felsoroltakból látható, hogy a galántai és a trnavai felhívás termőtalajba hullott. Most, hogy beköszöntött a tavasz, s kedvező az időjárás, mozgósítani kell — ahogy mondani szokás — a falu apraját, nagyját, hogy mielőbb megvalósuljon a felhívásra adott válasz, illetve választási program tartalma.-nf~ ÓVA INTŐ SZÁMOK 5K 1972. III. 25. 4 Hpi mA a felívást [jogy Lg >zíő tel vete.e