Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-28 / 49. szám, hétfő
MUNKATÁRSUNK, TOMI VINCE TELEXJELENTÉSE MILOŠ FISÉRA EZÜSTÉRMES Ä két világbajnok: De Decker© és De Vlaeminck Prágában tegnap délelőtt és délután világbajnokokat avattak a kerékpáros terepversenyben. Az amatőrök délelőtti küzdelmében meglepő, de annál nagyobb sikert ért el a 22 esztendős kolí- ni Miloš Fišera, aki megszerezte Csehszlovákiának az első érmet ebben a sportágban: a második helyen végzett (az eddigi világbajnokságokon a legjobb helyezést Souček érte el 1969-ben 7. lett.) A világbajnoki cím továbbra is Belgiumban maradt, de nem a nagy esélyes Vermeire, lianem De Deckere győzött. 54 versenyző vágott neki a 2520 méter hosszú körpályának, melyet 30 kanyar, számtalan meredek lejtő és még merede- kebb emelkedő „díszített“. Nyolcszor fordultak az amatőr kerékpárosok. Feltűnt, hogy rögtön a rajt után a csehszlovák versenyzők törtek az élre, minél jobb pozíciókat akartak biztosítani maguknak. Azonban az első kör után (2900 m) csak két csehszlovák, Fiséra és Cervínek volt az első nyolc között. Ekkor még nem voltak nagyok és nem is lehettek nagyok az időkülönb- tcígek, szinte együtt haladt az élcsoport. Később Cervínek, akiről köztudott, hogy a nehéz, sáros, mély pályát kedveli, lemaradt az élbolyból. Gyengébb rajt után teljesen felzárkózott a kétszeres világbajnok belga Vermeire, s a negyedik kör után (10 460 m) az élre került. De a szurkolók nagy örömére lépést tartott vele a csehszlovák Fišera is, valamint a nyugatnémet Renner. Óriási munkát végzett a táv első felében a belga De Deckere, aki szinte a mezőny végéről jött fel a legjobbak közé. A kétszeres világbajnok Vermeire könnyedén, biztosan versenyzett és mindenki azt várta, hogy csak a második — harmadik helyért lesz nagy küzdelem, az aranyérem sorsa már eldőlt. A belga versenyzőt utolérte a terepversenyzők nagy ellensége, a bukás. Ennek következtében elvesztette vezető pozícióját. Nem hiába hangoztatják terepversenyzők körében, hogyha egyszer valaki bukik, akkor már semmilyen reménye sincs a győzelemre. Vermeire teljesen visszaesett, végeredményben a 10. lett. Annál nagyobb és drámaibb harcot vívott az ötödik körtől kezdve a csehszlovák Fišera, a belga De Deckere és a nyugatnémet Renner. Ök hárman váltogatták egymást a vezetésben. Legtöbbször a későbbi győztes „kerekezett“ elől. A verseny végére feljött másik három csehszlovák versenyző is és végeredményben nagyon előkelő helyeken végeztek. Az utolsó, nyolcadik körben nagy hajrába kezdett a három élversenyző. Ezer méterrel a cél előtt De Deckere erősen rákapcsolt, biztosan tartva előnyét 5 másodperccel előzte meg a második helyezett csehszlovák Fišerát, aki 6 másodpercet „vert“ a bronzérmes Rennerre. A KERÉKPÁROS TEREPVERSENY AMATÖR VILÁGBAJNOKA: 1. De Deckere (belga] 1:03:30 óra, 2. Fišera (csehszlovák) — 5 mp, 3. Renner (nyugatnémet) — 11, 4. Teichreber — 14, 5. Stähle (mindkettő nyugatnémet) — 15, 6. Wildebör (holland) — 26, 7. KrejCí — 38, 8. Cervínek — 53, 9. Murdych (mindhárom csehszlovák) — 57, 10. Vermeire (belga) — 1:06 perc. Csapatban: 1. NSZK 12 pont, 2. Csehszlovákia 17 pont, 3. Belgium 3U pont. A VERSENY UTÁN MONDTÁK: MILOŠ FISÉRA: aki még eddig nem nyert csehszlovák bajnokságot, ma nagyon kivágta a rezet: „Megfelelt a pálya talaja, sikerültek a ritmusváltások. A futással sem volt nagyobb baj. A harmadik körben szúrást éreztem, de hamar túltettem magam a krízisen. Nagyon örülök második helyemnek.“ KAREL BOUŠKA, a csehszlovák válogatott edzője: „A taktika az volt, hogy a rajt után igyekezzenek versenyzőink jó pozíciókba kerülni. Ez sikerült is. Kár, hogy Cervínek a harmadik körben szúrás miatt visszaesett. Nagyon elégedett vagyok versenyzőimmel. Ilyen sikerre csak titokban gondoltunk“. LOGIKÁTLAN SPORTÁG? Gondolatok a kerékpáros terepversenyröl A kerékpáros terepversenyröl sokat beszélnek és vitatkoznak szerte a világon. Milyen nac/y szerencse, hogy 1901 feb ruár havában a párizsi parkban sétálgató Gousseau úr, a Francia Kerékpáros Szövetség akkori elnöke nem vitatkozott azzal a kerékpárossal, aki a fagyos, havas talajon majdnem elgázolta az elnököt. Ekkor jutott eszébe a francia elnöknek a kerékpáros terepverseny ... Egyesek azt állítják, hogy az égvilágon semmi köze sincs ennek a sportáqnak a kerékpározás küldetéséhez. Hát ami igaz, az igaz: van egy kis logikátlansáq ebben a sportágban. Annak ellenére is, hogy művelői — évről évre szaporodnak — büszkén mondogatják magukról, miszerint megrögzött kerék párosok. És mégis olyan helyeket keresnek a versenyzésre, ahol kénytelenek leugrani a „lóról“, vállukra venni azt és egy láthatatlan varázspálca suhintására futásnak erednek. Sokan azt mondják, hogy az országutat nem lehet összeegyeztetni a tereppel. De itt van például Souček esete, aki jó ajánlólevéllel jött az országútiak táborából és három évvel ezelőtt hetedik lett a „terepesek“ világbajnokságán. Vagy a két világbajnok, a nyugatnémet Wollsch és a belga Vlaeminck is megállja a helyét a legjobb országútiak között. A terepver senyzök azonban egy valamiben különböznek az országútiaktól: van kedvük küzdeni, nem félnek az időjárás szeszélyeitől ... Mert aki fél a fagytól, a hótól és a sártól, vagy fél, hoqy elcsúszik a jeges talajon, abból sohasem lesz terepversenyző. Egy terepversenyzőtől a táv megtétele olyan töretlen akaratot és annyi energiát követel, mini mondjuk az 50 kilométeres sífutás a versenyzőtől. Hogy milyen típusú kerékpározóknak vannak nagyobb esélyeik a terepversenyben? Ideális lenne, ha a „bringázó" erős, jó technikával rendelkezik és gyors lenne. Dehát ilyenekből kevés van. Aki megközelíti azt az eszményi terepversenyzőt, az világbajnok. Tény, hogy a jó technikával rendelkező ver senyző jól boldogul a terepen. Tökéletesen uralja a kerékpárt, olyan helyeken sem száll le róla, ahol a többiek az „apostolok lován" tesznek meg néhány métert. Nagyon fontos technikai követelmény a folyamatos, zökkenőmentes le-felugrás a kerékpárra. Például előnyösebb a kerékpárról tíz méterre a meredek emelkedő előtt leszállni és felfutni rá, mint qyötrelmes pedáltaposással jeljutni. De ha a technikás versenyző nem rendelkezik megfelelő erőnléttel, nincs reménye sikerre, még akkor sem, ha repülni tudna a kerékpárral. Az országúton elbújhat a többiek möqé az illető és vontathatja magát. A terepen viszont — egy-két taktikai húzástól eltekintve — minden ki magáért kerekezik. Manapság egyre nehezebb pályákon bonyolítják le a terep versenyeket. Ez inkább a kitűnő fizikumú kerékpározóknak kedvez. A technika egy kicsit a háttérbe szorul, de nem any- nyira, hogy csak nyers fizikai erővel is viláqbainoksáqot lehetne nyerni. Példa erre a vasárnapi VB is. TOMI VINCE i A hivatásos versenyzők délutáni küzdelme már távolról sem volt annyira izgalmas, mint az amatőröké. A világbajnoki címet a 27 éves Eric de Vlaeminck hatodszor szerezte meg. Mindjárt a rajt után két versenyző tört élre — a belga De Vlaeminck és a háromszoros világbajnok nyugatnémet Wolfshohl. A második kör után a belga versenyző elhúzott és bámulatos biztonsággal győzött. A kerékpáros terepverseny profi világbajnoka: De Vlaeminck (belga) 1:08:04 óra, 2. Wolfshohl (nyugatnémet) — 27 mp, 3. Gretener (svájci) — 2:21 perc, 4. Van Damme (belga) — 2:28, 5. Basualdo (spanyol) — 2:30, 6. Van Den Ilaesevelde (belga) — 2:37 perc. A csapatverseny eredménye: 1. Belgium 11 p. 2. Svájc 29 p. 3. Franciaország 32 pont. Az országos sífutó-bajnokságon Cillemá és KarM A 10 kilométeres sífutásban aratott sikere után Cillerová az 5 km es távon is megvédte bajnoki eímét a Liberec mellett rendezett országos seregszemlén. A férfiak 15 km-es futóversenyét meglepetésre a 24 éves Miroslav Karásek nyerte. A csehszlovák válogatott tagjai a vert mezőnyben végeztek. Közülük a legeredményesebb a bajnoki cim védője, Michalko volt, aki 7. lett. A nők versenyében az olimpiai csapat tagjai Ismét kibérelték az első négy helyet.. A győztes Cil- lerovától 4 másodperc választotta el a második Bartošovát és ugyanennyi volt az időkülönbség a harmadik helyezett Šikolo- vá és Bartošová között. A 4. helyen végzett Chlumová több mint 1,5 perccel futott rosszabb időt az olimpiai bronzérmesnél. A férfiak 15 km-es távján az ezüstérmet Červinka, a bronzérmet Zuzánek szerezte meg. Fajstavr. kétszeres országos bajnok (50 és 30 km) ezúttal csak a 13. helyet foglalta el. Ilavský 25. lett, Henych feladta. Az országos bajnokság zárónapján a váltófutásokra került sor. A Dukla Liberec férfi, és az Iskra Mšeno női váltója megvédte bajnoki címét. Míg a női váltóban a győztes csapat 6:15 perccel megelőzte a Llpt. Hrádokot, addig a férfiak versenye sokkal kiegyensúlyozottabb és érdekesebb volt. A Dukla Liberec a második váltás után vette át a vezetést és utolsó embere, Fajstavr révén biztosította elsőséget a Štrbské Pleso és a Liberec előtt. Monika Pflug a sprint-világbajnok Az olimpiai gyorskorcsolyázóverseny 1000 méteres távjának győztese, a 18 éves nyugatnémet Monika Pflug nyerte a svédországi Eskilstunában rendezett gyorskorcsolyázó sprint-világbajnokságot. Egyetlen távon sem végzett ugyan az első helyen, de összteljesítményével maga mögé utasította az ugyancsak olimpiai bajnok, amerikai Holumot. A harmadik helyet a szovjet Ljudmila Tyitova szerezte meg. A verseny érdekessége volt, hogy az 500 méteres távot mind két napon az amerikai Young nyerte, aki az összetettben csu pán a 8. helyen végzett. 1000 méteren mindkétszer Holum volt eredményes és ennek köszönhette az összetettben előkelő máso dik helyét. A női gyorskorcsolyázó sprintvilágbajnokság végeredménye: 1. Pflug 183,085 p, 2. Holum 183.345 p, 3. Tyitova 183,440 p, 4. Keulen- Deelstra 183,520 p, 5. Sundby 183,835 p, 6. Pulos 184,120 pont. A férfi sprint-világbajnokság első napja után a finn Linkovesi vezetett. Megnyerte az 500 méteres távot és 1000 méteren a 15. lett. A háromszoros olimpiai bajnok holland Schenk 500 méteren csak 13. lett, az 1000 métert viszont megnyerte, az összetettben két szám után így is csak a 7. helyen állt. Szpartak Kijev — Plastika Nitra 15:8 (8:2) BUDAPESTI JELENTÉS... A labdarúgók MNK küzdelmei során a legjobb nyolc közé jutás volt a tét. Már előzőleg a Szeged és a Rába ETO biztosította helyét a rangos mezőnyben, ahová a szombati és vasárnapi mérkőzések után újabb hat csapat jutott. Eredmények: Videoton—Bp. Honvéd 1:0 (1:0). Góllövők: Wollek. Végig a Videoton volt jobb. A Honvéd csatárai sok helyzetet hagytak ki. Szombathely—Ü. Dózsa 1:2 (1:1). Góllövők: Farkas 11-esből, illetve Dunai III és Fazekas. Az újpesti legénység csak nehezen talál magára. Győztes gólját 3 perccel a találkozó befejezése előtt lesgyanús helyzetből lőtte. Sátoraljaújhely—Ferencváros 1:3 (1:2). Góllövők: Toronyi 11-esből, illetve Mucha, Juhász és Kű. A találkozóra a kis városban 7000 néző volt kíváncsi. Debreceni VSC—MTK 0:5 (0:3). Góllövők: Becsei (2), Sárközi, Kiss és Kunszt. Pécsi Ércbányász—Vasas 1:1 (00). Góllövők: Farkas II, illetve Púpos. A pécsi együttesnek edzője Dunai dr. a Pécsi Dózsa volt válogatott játékosa. A Vasas kiesése nagy meglepetés. Tatabánya—Salgótarján 3:0 (1:0). Góllövők. Szabó (2) és Tóth Kálmán. A minden részben jobb tatabányai csapat nagyobb arányban is győzhetett volna. * * # A magyar színeket a Grenoble-ban sorra kerülő fedettpályás atlétikai bajnokságon a következő versenyzők képviselik: Nők: Velekay (800 m) és Komka (magasugrás). Férfiak: Tihanyi és Major (magasugrás), Steinhacker (rúdugrás), Zsinka (800 m). * » * Bakony Vegyész—MILOC Amsterdam 9:11 (3:6). A magyar csapat a női kézilabda BEK mérkőzésen meglepetésszerű vereséget szenvedett. Ez egyrészt azzal is magyarázható, hogy egyik legjobbja, Tóth-Harsányi Katalin, Lakyné sérlése miatt nem állhatott együttese rendelkezésére. Az orvosok véleménye szerint a visszavágóig rendbejön, s így Laurencz László, az edző véleménye szerint a veszprémi együttes helyzete nem remény- telen ... Magyarországon kiosztották a sport „Fair Play“ díjakat. Ezeket a következők kapták: Varga János, birkózó világ- és olimpiai bajnok, aki Szófiában az első fordulóban ugyan vereséget szenvedett, de remekül hajrázva bronzérmet tudott szerezni. Baráth Tibor, atléta, aki lekéste a vonatot, de 16 km-t futva tett meg a verseny színhelyéig és idejekorán rajthoz állhatott. A Bp. Honvéd serdülő leány atléta-csapata, amely ugyan megnyerte áz óvás alatt álló találkozót, de a győzelemért járó díjról lemondott ellenfele javára. A Zalaegerszegi TE labdarúgó-csapatának szurkolói, akik Magyarország legsportszerűbb közönségének bizonyultak. VINCZE JENŐ A SPORTFOGADÁS HÍREI A Športka 9. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 9 12 28 32 34 47 A II. húzás nyerőszámai: 11 12 13 14 25 45 PRÉMIUMOK Gyűjtőhely: sorozat: és szám: sorszám: összeg: TI Lokomotíva Bučina Zvolen hk 311222 15038 BO 000 Pošta Nižná n/O. Dolný Kubín *k 783392 499 60 000 TJ Slovan Duslo Šaľa pk 014492 727 BO 000 TJ Slávia Havíŕov Ra 063809 12537 60 000 TI Baník Ostrava Cc 002729 80147 60 000 Pošta Liberec 2 tj 352660 2092 • 60 000 Pošta Pŕíbram 2 Fa 237730 473 60 000 Pošta Nitra 4 sk 165259 533 60 000 TJ Tŕineckých Železární Mb 825832 2342 , 60 000 FIŠERA Győri ETO — Sp. Trnava 2:3 (0:1) Győrött szombaton nemzetközi barátságos labdarúgó-mérkőzésen a csehszlovák bajnok, Spartak Trnava 3:2 arányban fektette két vállra a hazai ETO csapatát. A csehszlovák együttes góljait Do- biáš, Kabát és Adamec szerezte, míg a győriek részéről Stolz kétszer volt eredményes. Bukarestben a Kristály Kupáért rendezett atlétikai versenyen az NDK-beli Wolfgang Nordwig 535 cm-rel győzött a rúdugrásban. A női 60 méteres síkfutást Stecher (NDK-beli) nyerte 7,3 mp-cel. Turkuban a finn Erik Gustavson a 60 méteres férfi síkfutásban 6,4 mp-es idővel beállította a nemhivatalos világcsúcsot. lA magasugrást a svéd Dahlgren nyerte 217 cm-rel. A női kézilabda BEK kétszeres győztese, a Szpartak Kijev szombaton hétgólos győzelmet aratott a csehszlovák bajnok Plastika Nitra felett Kijevben, és minden valószínűség szerint biztosította részvételét au elődöntőben. A csehszlovák bajnok a népszerű versenysorozat második fordulójában elszenvedett veresége ellenére nem keltett csalódást. Míg az első 25 percben a Plastika játékosai inkább labdatartásra törekedtek, addig a szünet után szemmel láthatóan magukra találtak és teljes erőbedobásra kényszerítették az esélyes hazai együttest. Az első félidőben a nitrai lányok pontatlanul dobtak kapura, néhányszor feleslegesen eladták a labdát, lépéshibákat vétettek és ezzel lehetővé tették, hogy ellenfelük könnyen megszerezze a játék képének egyáltalán nem megfelelő hatgólos előnyt. A nitrai kézilabdázók taktikailag érett teljesít ményt nyújtottak. Mozgásuk labdával és labda nélkül már kevésbé volt kielégítő. Ha a kapu előtt bátrabbak lettek volna, a végső eredmény valószínűleg sokkal elfogadhatóbb. A mérkőzést a Cojocaru, Gre- binisan román játékvezetői kettős vezette nem teljes tárgyilagossággal. ,