Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-27 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó
1972 DECEMBERÉBEN LESZ ÖTVEN ESZTENDEJE ANNAK, HOGY LÉTREJÖTT A SZOVJET SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁGOK SZÖVETSÉGE MINT EGYSÉGES, SOK NEMZETISÉGŰ, JELENLEG TIZENÖT EGYENJOGÚ, SZUVERÉN KÖZTÁRSASÁGOT TÖMÖRÍTŐ ÁLLAM. ENNEK EGYIKE ÉSZTORSZÁG. A legkisebb az egyenlők között Észtország a legkisebb szövetségi köztársaság. Területe a szovjetország területének 0,2 százaléka, lakossága a Szovjetunió lakosságának 0,6 százaléka. Annál szembetűnőbb eredményeket értek el a köztársaság társadalmi és gazdasági életében a szovjethatalom több mint harminc éve alatt. Kezdhetnénk olyan számokkal, amelyek az Észt SZSZK részarányát jellemzik a szovjetország népgazdaságában. Érdekes adatok: a villamos enetgia 1,4, a műtrágya 2,3, a papír 2,6 százaléka esik szövetségi viszonylatban Észtországra, a tej 1,9, a vaj 2,2 százalékát itt termelik ki s a halfogás 4 százaléka esik Észtországra. Az eredmények nem önmaguktól születtek. Az igazság kedvéért megjegyzendő, hogy 1940- ben egészen más minőségi színvonalon kezdtük, s az ország ipari termelésének volumene tavaly több mint 27-szerese volt a háború előttinek. Emellett azt is látnunk kell, hogy a háború szörnyű pusztítást végzett az országban. Nemcsak az anyagi termelésben, hanem a társadalmi életben és a laltossság összetételében is nagy fejlődés történt ezekben az években. Észtország 30 évvel ezelőtt túlnyomórészt agrárország volt, lakosságának kétharmada falun élt és mezőgazdasággal foglalkozott. Most Észtország lakosságának kétharmada városlakó. A falusi munkaerők erős elszivárgása ©41enére a mezőgazdaság össztermelése az említett időben több mint másfélszerte nőtt. E tények is tükrözik a népgazdaság szocialista átalakulását a termelőerők sajátos, ésszerű újrafelosztásával együtt. Az utóbbi években nagyon megváltozott az észt falu. A föld gondozottabb, a települések takarosabbak. A külső jelenségek nagy belső átalakulásokat tükröznek. A jólét és a felemelkedés útján Az anyagi haladás szilárd alapot adott a nép szellemi színvonalának gyors emelésére. A kultúra az egész nép kincse lett, a lakosság legszélesebb rétegei merítenek belőle. Beszéljenek itt Is a számok. Észtországban jelenleg évente nyolc könyv, 15 folyóirat és 159 újságpéldány jut egy lakosra. Kilenc hivatalos színházunk egyikében évente egyszer a köztársaság minden állampolgára — kicsiket, nagyokat is beleértve — megtekint egy előadást. Minden 19 ezer lakosra 161 főiskolás jut — ez olyan mutató, amelynek tekintetében a világ legfejlettebb országai közül is nem egyet túlszárnyalunk. Harminc évvel ezelőtt Európa elmaradt peremvidéke voltunk. Ma Észtország új, szocialista kultúrája az ország határain túl messzire eljut. A burzsoá köztársaságban csak egyes, a legnagyobb íróknak sikerült ritkán viszontlátniuk műveiket Idegen nyelvű fordításban, ma viszont alapjában megváltozott a helyzet, íróink könyvei évről évre sok testvéri nép nyelvén jelennek meg, elsősorban oroszul. Ezzel rendkívül kiszélesedik a szovjetészt irodalom olvasóinak köre. A testvéfi szovjetköztársaságok közti cserefordításokon kívül mind nagyobb az érdeklődés a szovjetészt irodalom iránt a külföldön, ahová sok esetben orosz fordításban jut el. Észtország dalkultúrájának régi hagyományai vannak. Három évvel ezelőtt ünnepeltük a nagyon elterjedt nemzeti dalünnepek rendezésének 100. évfordulóját. Az énekkarok népessége 1969-ben elérte a 32 ezer főt. Énekkaraink és karmestereink művészetükkel lenyűgözték a dalos Olaszországot, és első díjakat nyertek az ottani versenyeken. Művészeink Észtország határain túl is hírnévre tettek szert. A világ sok-sok országában tekintik meg az észt rendezők filmjeit, nemzetközi fesztiválokon hangzanak el észt zeneművek. Ez nem egyszerűen az új idők jele, hanem elsősorban népünk szocialista kultúrájának a diadala. Forradalmi lendülettel Kulturális felvirágzásunkat a harminc évvel ezelőtt Észtországban győzött szocialista társadalmi rend szülte. Kis nemzetünk kultúrájának csakis a szovjet népek hatalmas, egységes családjában van egységes csengése. Az utóbbi évek észt prózai műveinek elmélyült pszicho- logizmusa kétségtelenül nagy eredményekhez eezetett, változatossá, műfajilag sokoldalúvá tette a jelenlegi társadalmi—lélektani regény- irodalmat, amely nagy lehetőségeket ad kortársunk világfelfogásának kifejezésére. Mélyebb és érdekesebb lett az észt költészet, az utóbbi években lényegesen emelkedett művészi színvonala. , Irodalmunk érettségi fokát tekintve már képes az élet problémái és jelenségei széles körének feldolgozására. Éppen ezért az írók érdeklődését olyan témákra irányítjuk, amelyeket az irodalom még nem tett a magáévá, vagy nem eléggé sajátított el. Biztos vagyok benne, hogy a járatlan utakon még sok felfedezés vár az írókra. Lássuk például a történelmi—forradalmi problematikát. Népünk dicső forradalmi múltja megérdemli a szó művészeinek állandó figyelmét. Még élnek az események közvetlen részvevői, akik közölhetik tapasztalataikat a jövő alkotásainak szerzőivel. Köztünk élnek a volt észt vörös lövészezredek harcosai, akik a polgárháború különböző frontjain harcoltak a szovjethatalomért, élnek a burzsoá köztársaság illegális harcosai és politikai foglyai, akik 1940-ben megdöntötték a burzsoázia hatalmát, élnek Október legendás napjainak katonái és tengerészei. Emlékezetünk olyan kincseket őriz, amelyeket gondosan össze kell gyűjtenünk, és művészi képekben meg kell örökíta- iiünk. Vannak nem is egyedülálló műveink, amelyek újszerűen, nagy átható erővel tárgyalják i közelmúlt eseményeit, az észt nép életében bekövetkezett áttörés éveit. Megtaláljuk a kortársak képeit is, amelyek sokoldalúságukkal és meggyőző erejükkel magukkal ragadják az olvasót. Szeretnénk még gazdagabbnak látni a holnap észt irodalmát. Ezt a soknemzetű szoviet irodalom érdekei kívánják meg. Annál gyorsabban és eredményesebben fog fejlődni ez az irodalom, minél jobban fog előrehaladni és újabb pozíciókat kivívni minden egyes nemzeti osztaga. Kutatla Jarre-i Lenin Palafeldolguzó Vegy- aaiívek háztartási gázt gyártó kemencéi. VLAGYIMIR BEEKMAN, az Észt SZSZK írószövetsége vezetőségének első titkára (APN) E lég ritkán jut el ide, a Szovjetunió északkeleti csücskében lévő félszigetre moszkvai újságíró. Az oda-vissza, mintegy tizenötezer kilométeres utazáshoz tekintélyes idő és pénz kell. Egyetlen fővárosi riporter kamcsatkai kiküldetése több mint ezer rubelbe, tehát körülbelül tizenegy-, ezer koronának megfelelő összegbe kerül. És e hatalmas országnak sok az ilyen távoleső vidéke. Az oda irányított riportertől tehát joggal elvárják, hogy alaposan körülnézzen, és minél több jó anyagot hozzon lapjának erről a félreeső, de tekintélyes nagyságú, megkapó vidékről, amelynek területe több mint kétszeresen meghaladja Csehszlovákiáét. Érdekes megemlíteni, hogy 1770—71-ben itt raboskodott Benyovszky Móric, a kalandos életű magyar utazó. Innen később egy merőben más vidékre, Madagaszkárra vetődött, ahol bravúros fellépésével királlyá választatta magát. Nemrégen a Krasznaja Zvezda egyik fotoriporterét küldték Kamcsatkára, hogy készítsen minél több érdekes felvételt az ott állomásozó csapatok katonáinak munkájáról, életéről. A feladat vonzónak és izgalmasnak ígérkezett. Romantikus északi táj, 22 működő vulkán, köztük a 4750 méter magas, gyakran háborgó Kljucsevsžkaja. Dermedt hómezők horpaszai- ban magasba szökkenő forró vizű gejzírek, mint óriási fehérszegfű bokréták. A kihűlt kráterekben nefelejcskék, üvegfényű tavak, a félsziget északi, tundrás részén félvad rénszarvascsordák, agancs formájú, halványzöld zuzmók, délebbre nyír- és fenyőrengelegek. Az erdők mélyén kékesszürke és füstbar- na coboly, a hómezőkön porcukor színű, puha léptű herme- lin, sunyin soinpolygó, sarki nyúlra vadászó parázsszemű kék-» róka. A vízbő folyókban és a félszigetet körülfogó tengerek» ben ember nagyságú szivárványpikkelyű lazacok, tőkehalak, óriásrákok. De a legérdekesebbek az emberek. Különösen a zord éghajlati viszonyokhoz edződött, megannyi hagyományt őrző ős* lakók: korjákok, itelmenek, kamcsaládok, csukcsok, csuvan- cok... Rénszarvaspásztorok, prémvadászok, bőrnadrágos lányok, asszonyok. A várakozás izgalmával gondolt minderre a fotoriporter, aki még sohasem járt ezen a vidéken. Repülőgéppel érkezett a félsziget székhelyére, a csaknem 100 ezer lakosú Petropav- lovszk-Kamcsatszkijba. Miután kipihente az út fáradalmait, gondosan megvizsgálta fényképezőgépét, magához vett egy tucatnyi filmtekercset, és a helyi parancsnokság futárkocsiján elindult a közelben zajló, tengerparti hadgyakorlatra, jókor érkezett. Sikerült jó néhány igazán kitűnő felvételt készítenie. Harmadnapon, a korai napszálltával véget ért gyakorlat után fáradtan, de a jól végzett munka nyugodt érzésével indult vissza a városba. Hepehupás terep, gidres-gödrös dűlő- utak, végül a kitűnő műút Petropavlovszk-Kamcsatszkijig. Másnap újabb akció. Csatlakozott egy különleges technikával felszerelt harci csoporthoz, amely a hegyekbe Indult. Irdatlan meredélyek, sötétzöld szirtfokok, füstölgő kráterek. Itt hajtották végre gyakorlatukat a hegyvidéki harcra kiképzett katonák. Mielőtt visszaindult volna a szállodába, sétált egyet Petro- pavlovszk-Kamcsatszkij új üzletsorokkal szegélyezett, széles főutcáján, sőt a piacra is ellátogatott. Ogy mérik ott a fekete kaviárt, mint másutt a tehéntúrót. A sózott lazacot pedig, akár nálunk a füstölt szalonnát. A piac emberforgataga valóságos néprajzi gyűjtemény. Vannak itt hetyke kozákok, a húszas-harmincas években idetelepítettek leszármazottjai. Eljönnek rénszarvasprémjeikkel és agancsból faragott művészi kézműipari alkotásaikkal a félsziget északi részén lakó itelmenek és korjákok. Ruhájuk barna irhabőr, hajuk fekete, akár a hollótoll. Piacolás után a nagyáruházba mennek, tranzisztoros rádiót és lemezjátszót vásárolnak. Hiszen évtizedek óta már nem bőrsátrakban, hanem kőházakban laknak, településeiken hőerőmű szolgáltatja az elektromos energiát. S elcsitult már hajdan rettegett sámánjaik varázsmormolása: a szovjethatalom győzelme óta kifejlődött saját nyelvük ábécéje, gyerekeik iskolába járnak. Nagy vívmány ez itt, hiszen e paleoszibériai néptöredékek tagjai azelőtt teljes szellemi sötétségben éltek. Nem kevésbé érdekesek a prémvadász csukcsok. Asszonyaiknak a legszebb hermelinek gereznájából készítenek bokáig érő prémnadrágot a tundrák vidékének csontig hatoló hidege ellen. A férfiak kemények és hallgatagok, akár a végtelen, dermedt hómezők. Arcukat szürkére cserzette a szél és a fagy, kezük akár a vas. Füstbarna coboly- és fénylő kékróka prémet árulnak; portékájuk gyorsan gazdára talál, hiszen itt a prém a legfontosabb ruházati nyersanyag. A piaci forgatagból kilépve, a fotoriporter megebédelt a közeli étteremben. Tejfellel nyakonöntött szibériai pelmenyt (húsos derelye) és friss, sötétzöld lazackaviárt fogyasztott, egy csésze forró teával. Azután a laboratóriumba tartott. Amikor előhívta az előző napokban lezajlott gyakorlatokon készített filmfelvételeket, fejébe szökött a vér. A negatívok teljesen feketék voltak, felvételnek nyoma sem látszott rajtuk. Kétségbeesetten telefonált gépkocsiért a körzeti parancsnokságra. Ismét felkereste az alakulatot, amely persze időközben visszaérkezett a gyakorlatról. Lázasan fényképezett, amit csak lehetett: a laktanyaudvaron elkapott helyzeteket, portrékat, hevenyészve beállított mozzanatokat. Éjszaka tért vissza a városba a már ismert útvonalon. Egyenesen a laboratóriumba. A kudarc teljesnek bizonyult. Minden filmje koromfeketén került ki a hívótálból. Több ideje nem maradt. Hajnalban indult a repülőgép, amellyel vissza kellött térnie Moszkvába. A kudarc okát hónapokig titok fátyla fedte. Azután jó fél esztendő múlva egy másik fotoriportert küldtek Kamcsatkára. Ezt a kollégát érkezésekor figyelmeztették: ha a várostól néhány kilométernyire levő rádióteleszkóp állomást lencsevégre kapja, a képeket ellenőriztetni kell. A fotoriporternek eszébe sem jutott a teleszkópot fényképezni. A Kamcsatkán szolgáló katonákról készített felvételeit viszont még aznap előhívta. Valamennyi filmkocka tusfekete volt. Felrémlett előtte a múltkori kudarc. Mi az ördög lehet az oka? Csak nem? ... Igen! A rádióteleszkóp! Útközben, a gépkocsiban mentek tönkre a filmtekercsek, a mindenen áthatoló, láthatatlan sugárzástól, amikor elhajtottak a rádióteleszkóp óriási rácsantennái előtt. Másnap messze elkerülte azt az útvonalat. Kamcsatka. Távoli, egzotikus, titokzatos táj. Érdekes emberek, különös szokások. De a hatalmas félsziget jelentősége nem csupán ebben rejlik. Ez a vidék a Szovjetunió fontos védelmi támaszpontja. Innen már nincs messze az amerikai kontinens. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy a félszigeten elhelyezett hatalmas rádióteleszkópok hálózata szerves része az agresz- szor váratlan csapásai elleni védelemnek. BERTALAN ISTVÁN |T7»vTl 1 fl j J14i 4-jg-XT/J • • -• ŕťv J y.1^ ŕ*]
