Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-20 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó
NEM KITAPOSOTT ÚTON JÁRNAK, mégis mrnnmu? mmr Lb LCUTUIJUfi ifi ju A. IJU A társadalmi munkamegosztás szinte egyidős az emberrel. A szükségletek megszerzéséért folytatott munkában ősidőktől fogva egymásra vagyunk utalva, életünk alakulása nemcsak saját munkánktól, de embertársaink munkájától is függ. Egymástól elszigetelve, külön utakon járva aligha tudtuk volna létrehozni azt az emberi társadalmat, amely a munkaeszközök állandó tökéletesítésével és a munkamegosztás állandó fejlesztésével feltartóztathatatlanul tör előre az igények egyre nagyobb fokú kielégítéséért. A mezőgazdasági termelés szocialista átépítésével kapcsolatos változások új feltételeket teremtettek a társadalmi munkamegosztás számára. Húsz évvel ezelőtt nehezen tudtuk még elképzelni, milyen is lesz a szövetkezeti élet, ki bizakodva, ki bizonytalanul várta az újat, élénk érdeklődéssel figyelve az első úttörők tapasztalatait. Aztán fokozatosan elrendeződött minden, a szövetkezeti termelés végleges otthonra talált fal- vainkon. A mezőgazdasági termelés csaknem minden ágazatával foglalkozó földművesek a nagyüzemi termelés szakosított dolgozóivá váltak, és ezáltal saját munkaszakaszukon azelőtt soha nem tapasztalt hozzáértésre tettek szert. Az agronómusok és a zoo- technikusok, a növénytermesztési és az állattenyésztési szakmunkások személyében olyan „fák“ kerültek 15— 20 évvel ezelőtt a szocialista nagyüzemi termelés termékeny talajába, amelyek főleg az utóbbi években fordultak termőre és ugyancsak gazdag, bőséges terméshez juttatták az egész társadalmat. A vállalaton belüli munkamegosztás, az emberek közötti kooperáció megtette a magáét, de ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelés még eredményesebb legyen, tágabb értelmű kooperációt, üzemek és vállalatok közötti kooperációt kell most megvalósítani. Figyelmünk most újból az úttörők jelé irányul, azok felé, akik nem a kényelmes, kitaposott utakat .járják, akik elsőkként merik vállalni az újat. Sokan vannak, mert mezőgazdasági nagyüzemi termelésünk állandó forradalmi változásokon megy át, és szinte kínálják magukat a sürgős megoldásra váró feladatok. Az új termelési eljárások bevezetése rendszerint nem jár túl nagy kockázattal, többnyire ugyanis kutatóintézeteink és más tudományos intézményeink által kipróbált eljárásokról van szó. A dolgok menetét inkább az nehezíti, hogy az egymástól elkülönülve gazdálkodó szövetkezetek nem rendelkeznek olyan feltételekkel, amilyenek az új technológiai eljárások gazdaságos alkalmazásához szükségesek. Ezért van oly nagy lehetősége a vállalatok közti kooperációnak. Lehetővé teszi olyan megoldások realizálását is, amelyek egyébként komoly akadályokba ütköznek. A kooperáció tehát nem cél, hanem eszköz, nem tartalom, hanem forma, olyan forma, amelyet magas színvonalú termelési eljárásokkal tölthetünk meg. Nos, vegyünk egy olyan példát az állattenyésztés területéről, . ahol kimondottan a kooperációnak köszönhető a tudományos ismeretek és a technikai újítások alkalmazásának lehetősége, mely a gazdaságosság növelése mellett számos más előnyt is biztosít. A lučeneei (Losoncj járás egyes szövetkezetei már néhány éve rátértek a szarvasmarha-tenyésztés nyílt állomány j or gójára. Ez azt jelenti, hogy a borjúkat 10—12 napos korukban egy borjúnevelésre szakosított vállalatnak adják át, ahonnan azok a tejtől való elválasztás után üszőnevelő tenyészetekbe, illetve hizlaldákba kerülnek. A tejtermeléssel foglalkozó üzemek ezekből az üszőnevelő gazdaságokból szerzik be az állományuk felújításához szükséges magasan vemhes üszőket. A nyílt állományfor- gő emellett lehetővé teszi, hogy a törzskönyvezett tehenektől származó nyilvántartott üszők visszakerülhessenek származási helyükre. A nyílt állományforgó legigényesebb szakaszát kétségkívül a borjúnevelés képezi. Az említett járásban öt borjúnevelésre szakosított vállalat működik, mindegyiknek külön kooperációs körzete van. Ezek közül a legnagyobb Veľké Dravcén (Nagydaróc) található. A szövetkezet gazdasági udvarán külsőleg nem tapasztalható semmi különleges, csak a magasba törő szénástornyok vonják magukra a figyelmet, melyek mellett még a négysoros tehénistálló is eltörpül. Feljebb egy régi típusú kétsoros tehénistállót és egy növendékmarha-istállót láthatunk, körben pedig a nagyüzemi gazdálkodáshoz szükséges további épületeket, magtárat, műhelyeket, garázsokat, de sertéstelepet és juhszál- íást is. A régi kétsoros istálló belsejében azonban nem a megszokott kép fogad. Tágas ketreceket találunk itt két hosszú sorban, a ketrecek mindegyikében a forgalomnak megfelelően 6—12 borjút helyeznek el. A gazdaság állattenyésztéséről két zootechnikus gondoskodik, Pintér Róbert a borjak és a juhok gondviselője, Szalay Dániel pedig a tehenek és a sertések ügyeit intézi. Látogatásom idején Pintér Róbert betegeskedett, így hát Szalay Dániel nyújtott felvilágosítást a borjúk dolgában is. ® Sok gondot okozhatnak ezek a borjúk. Mennyi van belőlük? — kérdezem. — Jelenleg mintegy háromszáz, de nyáron ennek a dupláját is elérjük. Sajnos, a borjazás szezonjellegét nem sikerült még leküzdeni és ez az ingadozó létszám komoly gondot okoz nemcsak a takarmányozásban, de a munkaszervezésben is. ® Hogyan etetik a borjúkat és hány ember gondoskodik róluk? — Jelenleg négy dolgozó látja el a munkákat, a kisebbekről Ferencz Eleonóra és Kocsis Aranka gondoskodik, a nagyobbakról Pregi Istvánné és Németh Barnáné. Ami pedig az etetést illeti, hosszú kísérletezések után végre megtaláltuk a számunkra megfelelő megoldást. Idestova három vagy négy éve kezdődött az egész. A borjúk etetésével kapcsolatban nem volt semmilyen tapasztalatunk. Az egyik dolgozó itatta, a másik cuclin szoptatta a borjúkat, mindegyik a maga módján. De ki győzne ennyi borjút kézből itatni vagy szoptatni! Kerestük hát a megoldást. Vettünk kerekeken gördülő műanyát is, de a mi feltételeink között ez sem vált be. Nehéz alkotmány és kicsi a befogadóképessége, a mi istállónk pedig ugyancsak hosszú, sokat kellene üresen is huzigálni. Csak ott tudják használni, ahol az épületet erre a célra építették, ahol a ketrecsorok egymástól való távolsága és a bennük levő állatok száma összhangban van a műanya szerkezeti tulajdonságaival. így tapasztaltuk ezt Lopašo- von is, ahol néhány éve tapasztalat- cserén voltunk. A probléma megoldásában nem maradtunk magunkra, segítségünkre siettek a járási mezőgazdasági igazgatóság dolgozói is. Beszereztek minden szükséges kelléket, vödröket, cuclikat, szorítócsavarokat, s hozzáláttunk a munkához. Legjobban a féloldalas szemétgyűjtő műanyagvödrök feleltek meg, ezek lapos oldalára szereltük a cuclikat, belülről gumicsövet tettünk rájuk, mely a vödör aljáig ért. A műhelyben könnyű, hordozható vasrámákat készítettünk, melyekre annyi vödröt helyezhettünk egy sorban, ahány borjú volt a ketrecben. A vasrácsok könnyen a ketrecekre függeszthetők, a gondozók a vödrökbe adagolják a borjak korának megfelelő tejkeveréket, és a mindig éhes jószágok azt pillanatok alatt kiszívják. A tejkeverék vödrökbe való szállítása még így is gondot okozott, pedig „fejünk felett lógott“ a megoldás lehetősége. Menet közben jöttünk rá, hogy a tehenek takarmányozására szolgáló régi függővasút kitűnően megfelel erre a célra. Műanyag tartályokat szereztünk be, ezekkel cseréltük ki a régi vascsilléket. A tartályokat a regenerátor szivattyújával töltjük meg, s a tartályt maga előtt tolva a gondozó gu- nuesövön át kényelmesen adagolhatja a tejkeveréket a ketrecek falán függő vödrökbe. • Aki keres, az talál. Egy kis kezdeményezéssel, körültekintéssel sok nehéz probléma megoldható. A borjúk gazdaságos etetése, a mesterséges tejkeverék előállítása bizonyára szintén gondot okozott. Ezt a feladatot hogyan sikerült megoldani? — A szakosított borjúnevelés minden lényeges vonatkozását az olcsó etetésben kell keresni. Itt is idézhetném a múltat, a kezdeti nehézségeket, de inkább a jelenlegi helyzetet vázolom. A szomszédos négysoros tehénistállóban előállított tejet szeparátor segítségével azonnal lefölözzük, a tejcsarnoknak csak 26—31 százalékos zsírtartalmú tejszínt adunk át. A lefölözött tejet üvegcsövön keresztül átszivattyúzzuk a borjúnevelőben elhelyezett tartályokba, itt megy végbe a legfontosabb művelet, a tej regenerálása. Olcsó, kemény halmazállapotú zsiradékot oldunk fel a tejben és a regeneráló szivattyún többször is átengedjük. Ez az elmés szerkezet a felolvadt zsiradékot mikroszkopikus cseppekké diszpergálja, ezáltal elérjük az eredeti tej fizikai tulajdonságait és tápértékét. Ezt a regenerált „hamis tejet“ etetjük a borjúkkal, s nagyon meg vannak vele elégedve. Természetesen más, kiegészítő takar- ' mányféléket is kapnak. A dolog nyitja azonban abban rejlik, hogy nem etetjük fel a borjúkkal a drága vajat. • És milyenek a kapcsolatok a kooperáló üzemekkel való együttműködés területén? — Eddig hat szövetkezettől vettünk át borjút, espedig a šuricei (Sőreg), a čamovcei (Csorna), a pincinái (Pinc), a poltári, a rátkai és a bisku- picéi jFtilekpüspöki) szövetkezettől, de megvásároljuk a háztáji gazdaságokban és a magántermelőknél ellett borjúkat is. A választott borjúkat szintén a kooperáló hizlalással foglalkozó szövetkezetek veszik át, a nyilvántartott üszőket pedig a koka- vai és a hradištei növendékállat-te- nyésztő gazdaságok viszik el. Az utóbbiban a feketetarka fajtát tenyésztik. Beszélgetésünk közben Mihalik állatorvos személyében új látogató érkezett a telepre. Mint újságolja, nemrég bízták meg a borjúneveldék egészségügyi védelmével. Lám, a szakosítás még az állatorvosi szolgálatra is kihat! — Szükségesnek mutatkozott ez az intézkedés — mondja —, mert a borjú igazán kényes portéka. Olyan, akár a csecsemő, különleges gondoskodást igényel, amíg felcseperedik. Úgy tapasztalom, hogy egészségvédelmi szempontból sok még a tennivaló, hogy a borjúk valóban optimális feltételek közé kerüljenek. Mindenre fokozott gondot kell fordítani, elsősorban a levegő és az itatott tej hőmérsékletére, főleg télidőben. A normától való eltérés mindjárt bajt okozhat. A betegségek is könnyen lábra kaphatnak. Komoly gondot okoz például a tarlósömör, ami az emberre is veszélyes lehet. A borjúkat mindjárt az átvételnél fertőtleníteni kell, de sok helyen rosszul végzik el ezt a feladatot. Szőlőpermetezőket használnak erre a célra, ami nem elég tökéletes eljárás. Éppen most hoztam magammal egy villanyra működő permetező-szórópisztolyt, külföldi gyártmány, de nálunk is beszerezhető. Eredeti rendeltetése szerint autók vagy más tárgyak szintetikus festésére szolgál, kiválóan felhasználható azonban az állatok fertőtlenítésénél is. Nehezen lehet hozzájutni, de én beszerzem nekik, csak adjanak rá megrendelőt. Az agilis állatorvos — kezében a szórópisztollyal — máris oktatja a zootechnikust. — Ha a szer a borjú szemébe jut — mondja —, könnyen vakulást okozhat. Gumikesztyűkkel kell befogni a borjú szemét, így a feje is lepermetezhető, ami azért is fontos, mert a betegség gyakran fordul elő a fejbőrön. ® Amíg az állatorvos feladatát végzi, SZABÓ ANDREJ mérnököt, a szövetkezet öko- nómusái is felkeresem, mondjon valamit a szakosítás gazdasági vonatkozásairól. — A nyílt állományforgó szervezése igényes munka — mondja — de megéri, mert számos gazdasági előnynyel jár. A felvásárolt borjúkért nemre, korra és súlyra való tekintettel kilogrammonként 7—10 koronát fizetünk. A felnevelt borjúk kilogrammjáért pedig átlagban 16 koronát kapunk. A súlygyarapodás önköltsége 14 és 15 korona között mozog. Pontos adatot még nem tudok mondani, éppen most összegezzük a tavalyi eredményeket. A borjúnevelés tehát rentábilis, ami az olcsó regenerált tejnek köszönhető. Megemlíthetjük azt is, hogy ahol a borjúkat eredeti tehéntejen nevelik, ott 1 kg súlygyarapodás 20—22 koronába kerül, tehát meglehetősen ráfizetéses. És ez még nem minden. Sok megtakarítást jelent például az is, hogy nem fuvarozzuk feleslegesen a tejben levő vizet, a tejcsarnok, illetve a fogyasztók is megkapják a tejszínt vagy a vajat, a borjúk pedig kitűnően hasznosíthatják a tejben levő fehérjéket és ásványi anyagokat. A könyvelőség dolgozói, Fukács Erzsébet és Kocsis Sándorné adatokkal is szolgálnak. Naponta 110—130 liter tejszínt értékesít a szövetkezet. 1971 júliusában például 6375 liter tejszínt adtak el, ebben a mennyiségben 186 025 zsíregységet mutatott ki a tejcsarnok és 92 301 koronát fizetett ki érte. Dicsérik a tejcsarnok elszámolását, mert az átadott tejszínt 3,6 százalékos zsírtartalmú tejre számítják át és a kimutatott tej mennyisége gyakran több is a ténylegesen kifejt tej mennyiségénél. Ez azzal magyarázható, hogy a kifejt tej zsírtartalma nagyobb volt 3,6 százaléknál, a szövetkezetei tehát a tejtermelés kimutatásában sem érheti károsodás. így gazdálkodnak a Veiké Drav- ce-i szövetkezet tagjai a borjúnevelésre szakosított üzemágban. Oj utakon járnak, és nem félnek a felmerülő problémáktól. A riportot 'azonban nem fejezhetem be Tóth János nevének említése nélkül, aki — mint a szövetkezet elnöke — mindig híve volt a kezdeményezésnek, s mindenütt támogatta az igyekvő emberek munkáját. Neki is jelentős része van az elért eredményekben. Látogatásom ai^al-wával úgy hallottam, hogy az évzárG gyűlések alkalmából új felelős beosztásba kerül a járásban. MAKRAI MIKLÓS
