Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-09 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó
A fizetés napján. (Hovposiak — Dusanbe) STÍLUS A pincér a műtőasztalon fekszik, de az orvosok még a másik asztalon tanakodnak. Egy orvos megy el a műtőasztal mellett, aki ismeri a pincért. — Doktor úr — sóhajt a beteg —, nagy fájdalmaim vannak, nem tudna segíteni rajtam? Mire az orvos: — Sajnálom, nem az én asztalom! NŐI DOLGOK — Mondd, Irma, melyik moziba üiiink be? — Mindegy, Évi, mindenhol sötét van ... GONDOLATOK A rossz író kimegy az életbe, hogy félreismerje az embereket. Ügy kell írni, hogy az egyszerű tudósok is megértsék. # * * Kis képesség — nagyképűség. • • • Vannak gondolataltató művek, • * * Formabontáshoz először a formát kell ismerni. • # # A meg nem értett költő rosz- gzabb a meg nem értett asz- szonynál. • • * Művészdilemma: Élni, vagy halhatatlannak lenni. • • • Csak a rossz festő önarcképe hízelgő. PÁRBESZÉD — Drágám, nagyon szeretlek, hidd el nagyon szeretnélek elvenni feleségül! — S akkor miért nem veszel el? — Azért, mert nem jönnél ki a feleségemmel... IDILL — Jenő, már alszol? — Még nem, szivecském. — Tudod, olyan szép ruhát láttam az üzletben. Nemsokára itt a bálok időszaka, igazán megvehetnénk. Mit szólsz hozzá? — Hr ... hrr .... hrrr ... Vacsora kannibáléknál. Megszólal a férfi: — Nem szeretem az anyósomat. Mire a feleség: — Akkor legalább a tésztából vegyél. Kannibál hazatér a munkából. Megkérdi feleségét: — Mit főztél vacsorára? — Finomat. — Ismerem az illetőt? * * * Felirat: Dr. X. Y. rendel 3-tól 5-ig. Saját ház, saját váróterem, saját műszerek, saját temető. — Doktor úr, remélhetek? — Igen, de többkötetes ce- gény olvasásába már ne fogjon bele! — Kérek egy csomag toalett- papírt. — Sajnos, elfogyott. Nézzen be a jövő héten, akkor kapunk árut. — Sajnos, kérem, addig nem tudok várni. # • # — Tudod, az üzemünk elé minden reggel begördül egy üres hatszázhármas, és kiszáll belőle az igazgatónk. Szabó a telt vendéglőben kiabál feleségével, majd meg is üti. Ismerőse elképedve mondja: — Nem szégyelled magad, Ede, ennyi ember előtt cirkuszt rendezni? — Mire Szabó: — Na ésl Az van kiírva a bejáraton, hogy érezze magú* otthon. JANUSZ OSEKA: INTERHOTEL — A kedves vendégnek szerencséje van, éppen kiürült egy szobai (Nebelspalter) NEM A SZIVÉT — Béla, nem járhatok veled, mert a szívem már a másé... — Na, és ki mondta neked, Juli, hogy nekem a szíved kell? — Nem, kérem, a mutatvány nem nehéz, csak az a baj, hogy minden előadás után új partnernőt kell keresni. (Quick) ESTE Szürkület. A tizenéves Jancsi Odaáll Juliskáék ablaka alá: — Juliska, gyere ki! — Nem megyek. — Na, gyere ki egy kicsit! — Mondtam, hogy nem! — Ne bomolj márl Meglátod, nem csinálok semmit... — Akkor meg mi a csudának hívsz ki? SZERVIZBEN Az egyik autójavítóban javában folyik a munka. Egyszer csak kidől a fal. S egy összezúzott személygépkocsi hajt be a résen. A kocsi füstölögve megáll a műhely közepén, egy ijedt férfi száll ki belőle és lihegve megkérdi: — Kérem, nem tudnák megjavítani a fékemet? KÉRDÉS — Kedves Sopánkal, nem értem magát. Miért nem veszi el Terikét, hiszen minden szabad idejét ott tölti nála!? — Ugyan, hova gondol, kedves Kissné! Ha elvenném őt, akkor hol a csudába tölthetném el a szabad időmet? KIKÉPZÉS Újoncokat képeznek ki a kaszárnya udvarán. A tiszt éppen a katona kitartásáról és hősiességéről beszél. — Először is — mondja —, senki sem árulhatja el hogy fáj valamije. Megértettük? Odamegy a katonákhoz. Egyiket gyomron üti. — Fáj? — Nem! — mondja összeszorított foggal a katona. — Miért nem fáj? — Azért, mert katona vagyok. A tiszt bólint, tovább lép és ráugrik az egyik újonc lábára. — Fáj? — Nem! — Miért? — Mert katona vagyok! A tiszt újfent bólint, és arréb menve megrúg egy további újoncot. — Fáj? — Nem — vigyorog a katona. — Miért? — Mert a szomszédomat tetszett megrúgnil ŐRMESTER Az őrmester menetgyakorlatot tart. — Bal lábbal kilépni! — hangzik a parancs. Brahovácz megszeppen az ordítástól, és ijedtében a jobb lábával lép előre. Az őrmester végignézi a sort, és elkiáltja magát: — Melyik volt az a marha, aki mindkét lábával kilépett? DIVAT Nálunk is divat a barkochba. A napokban a villamoson, csúcsforgalomban, két utas összeveszett tolakodás közben. — Tudja mi maga? — ordított az egyik. Mire a másik: — Ne mondja, majd kitalálom! Személy? Tárgy? Fogalom? Esti idill (Sztrsel—Szófia) — Köszönöm, de egészségügyi okokból csak füstszűrös cigarettát szívok! (lei Paris) Egyszer volt, hol nem volt, valahol messze volt egy iskola, ahol a számtantanító ezt mondta a gyerekeknek: — Kétszer kettő az pontosan — kilenc. Ez volt utolsó tanórája, és magas korára hivatkozva azonnali hatállyal nyugdíjazták. Alighogy kilépett az iskola kapuján, a pedagógiai tanács összeült a fogas probléma megfejtésére: hogyan tanítsák meg a gyerekeket a helyes eredményre, ha a nebulók egy része ragaszkodnék ahhoz a téves tételhez, miszerint kétszer kettő vontosan — kilenc. Rövid vita után a tantestület egyik tagja azon véleményének adott kifejezést, hogy esztelenség lenne a helyes végeredményt egyszerre megmondani. Ilyen feltűnő, vaskos tévedés feltétlenül nagy lelki megrázkódtatást idézne elő a gyermeki lélekben. Éppen ezért a tantestület új számtantanárángk az igazsághoz egy közelállóbb eredményt szabad közölnie az osztállyal, éspedig így: kétszer kettő az — hét. — A helyes végeredményt még van időnk megtanítani a gyerekekkel — mondta a tantestületi ülés végén az igazgató. — Fontosnak tartom, hogy nemsokára az igazsághoz egy még közelállóbb eredményt ismertessünk a gyerekekkel, mondjuk: kétszer kettő az — hat, A módszer eredménye alig volt előre látható. Nem minden diák viselkedett egyformán a számtani művelet helyesbítésekor. Voltak olyanok, akik szó nélkül lemásolták a tábláról, miközben egy pillanatra sem feledkeztek meg a labdarúgásról meg a kapufáról. Égyik-másik lázadozott ugyan belülről, hangosan azonban nem nyilvánított véleményt. Volt a gyerekeknek egy olyan csoportja is, akik az előadás után további magyarázatért a tanítóhoz fordultak. A tanító azonban csak makogott. A diákok harmadik és roppant izgatott csoportja megkötötte magát az első eredmény mellett íkétszer kettő az pontosan kilenc I, és egyszerűen lusták voltak a már megoldott feladattal még egyszer foglalkozni. Néhány gyerek örömmel és lelkesedéssel jegyezte füzetébe a mindenkori végeredményt Pimaszabb egyéniségek telemázolták az illemhelyek falait a gyűlölt eredménnyel, ésvedig így: „Kétszer kettő — ezért is négy!“ A messzelátó karrieristák az igazgató füle hallatára ugyan, de mindig a szünetben tele szájjal ezt kiabálták: ,,Kétszer kettő az — három és még egy'“ Az egész iskolában senki sem élt a gyanúperrel, hogy az osztályban a legkisebb az ujján is ki tudja számolni: kétszer kettő vontosan — négy. Fordította: Szűcs István IMS IDEGZETŰEKNEK
