Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-06 / 4. szám, csütörtök

Az utóbbi években a kát ideológia harcára vonatkozó tájékoztatások egyre inkább háborús csatákról szóló ri­portokra emlékeztetnek. Ter­mészetesen nincs szó csupán szavakról, hanem arról az objektív szociális realitásról, amelyet azok visszatükröz­nek, A tények arról tanús­kodnak, hogy az ideológiai harc intenzitása fokozódik. A kommunisták elítélik az ideológiai harc kiéleződésé­nek erkölcstelen formáit, melyeket az imperialista ál­lamok akarnak a nemzetkö­zi kapcsolatok gyakorlatá­ban érvényesíteni. Figyelem­re méltó, hogy a mai anti- kommunizmus a szocializ­mus elleni politikai és ideo­lógiai harc kiélezése érde­kében hamis elméleteket ál­lít össze az osztályharc csök­kenéséről, konvergenciáról, az ideológiai békés egymás mellett élésről stb. 1972. I. S. Az ideológiai harc kizárja a kompromisszum lehetőségét Az ideológiai harc törvény- szerűségei megértésének érde­kében módszertanilag helyesen kell értelmeznünk az ideoló­giát, mint az osztályharc, a társadalmi élet anyagi alapjá­nak tükröződését. A társadalom anyagi területének antagoniz- musa, valamint a proletariátus és a burzsoázia ellentmondása objektíve és törvényszerűen a szocialista és a burzsoá ideo­lógia kibékíthetetlenségéhez vezet. így tehát az ideológiai harc nem oka, hanem követ­kezménye a mai világ szociális, politikai ellentmondásainak, és szó sem lehet e harc megszű­néséről, az antagonlsztikus osz­tályok érdekeinek kiegyenlítő­déséről. Természetesen a proletariátus és a burzsoázia osztályérdekei­nek kibékíthetetlensége a gaz­dasági és a politikai harcok­ban is megnyilvánul. Az ideoló­gia területén ez a törvénysze­rűség specifikusán nyilvánul meg. A két ideológia harca ugyanis kizárja a kompromisz- szumok lehetőségét, míg a gaz­dasági és a politikai harcokban egy bizonyos mértékig lehetsé­gesek a kompromisszumok. Ar­ra gondolunk, hogy a gazdasági és a politikai harcok területén a kompromisszumok nem jelen­tik az elvek elárulását, az osz­tályellenségeknek tett állandó engedményeket, amint ezt a mai jobboldali szociáldemokrá­cia, a reformizmus, és a revi- Zionisták képviselői teszik. Az SZKP ma is következetesen megvalósítja Lenin hagyatékát az osztályellenség ellen foly­tatott harc könyörtelenségéről, és az imperializmus elleni harc­ban egyesíti az összes haladó erőt. A kapitalista országokban a kommunista pártok kapcsola­tokat kötnek a különböző társa­dalmi erőkkel, és több esetben politikai megállapodásra jutnak velük. Ezek a megállapodások azonban nem jelentenek elvi meghátrálást és engedménye­ket az ideológiai kérdésekben. Lenin arra tanította a kommu­nistákat, hogy az elméletet, az elveket és a zászlót illetően megenged he tét lenek a kompro­misszumok és az engedmények. A szocializmus ellenségeinek ideológiai aknamunkája A mai ideológiai harcban nagy jelentősége van a társa­dalom jövője kérdésének. A szocializmus és a haladás vív­mányainak, a kommunista esz­mék védelme, az értük folyta­tott harc és az antikommuniz- mus ideológiája ellen folytatott küzdelem az alapja az ideoló­giai offenzíva lenini stratégiá­jának. A mai imperial izmus straté­giai feladatként tűzi ki a szo­cializmusnak, mint társadalmi rendszernek a felszámolását, pozíciói aláásását, valamint a forradalmi demokratikus és a nemzeti felszabadító mozgalom elnyomását. Ezt a célt propa­gandájával és különféle politi­kai manőverekkel kendőzi. Az osztályharc megszűnésére, a szocializmus és a kapitalizmus konvergenciájára, az ideológia területén való békés egymás mellett élésre vonatkozó tézi­seket az antikommunisták ab­ban a reményben hirdetik, hogy sikerül gyengíteniük a forra­dalmi erők egységét, és sike­rül megzavarni soraikat. Az imperialista államok féktelen kampányt folytatnak a Szov­jetunió és a szocialista tábor ellen, propagandaakciókat, po­litikai diverziót szerveznek. Az imperialista körök ezen a téren nem ismernek el semmilyen jogi vagy erkölcsi tilalmakat, korlátozásokat. Az SZKP XXIV. kongresszusán a szocialista és a burzsoá ideo­lógia közti harc számos kérdé­se közül a legfontosabbakat és a leglényegesebbeket vitatták meg. Ezzel kapcsolatban az SZKP Központi Bizottságának tevékenységéről beterjesztett beszámoló hangsúlyozza „...mint ismeretes, ma a de­mokrácia kérdései állnak a szo­cializmus és a kapitalizmus vi­lága közti ideológiai és politi­kai harc központjában ... Nagy figyelmet szentelünk a kommu­nista párt vezető szerepére vo­natkozó tanítás továbbfejleszté­sének. Közismert tény, hogy a forradalmi mozgalom az új tár­sadalom építésének egyik alap­kérdése. Ma a marxisták—leni- nisták és a reformisták közti harc egyik legfontosabb kér­dése a kommunista párt vezető szerepe lett“. Az SZKP XXIV. kongresszusa szerint ezek az ideológiai harc leglényegesebb kérdései. A harc fő iránya A két ellentétes világnézet közti harc legfontosabb és leg­égetőbb kérdéseit az előbbiek­ben felsoroltuk, de időnként új problémák is felmerülnek. Helyesebben, a történelmi vi­szonyoktól és a nemzetközi fej­lődés specifikus vonásaitól függően az ideológiai harc fő kérdései közül mindig mások kerülnek előtérbe. így pl. a csehszlovákiai 1968—1969-es események után a kommunista­ellenes propaganda a szocialis­ta államok barátsága és együtt­működése gyengítésére helyez­te a fő hangsúlyt. Diszkreditál- ni akarták a proletár interna­cionalizmus alapelveit és na­cionalizmust terjesztettek. Le­nin jubileumának előestéjén az antikommunizmus elleni ideo­lógiai harcban Lenin elméleti hagyatéka védelmének kérdé­sei kerültek előtérbe. Az Egye­sült Államok indokínai agresz- sziója szükségessé teszi, hogy az ideológiai harcban nagyobb gondot fordítsunk a militariz­mus ideológiájának leleplezé­sére. Amikor Lenin kidolgozta a proletariátus ideológiai harcá­nak stratégiáját, nagy jelen­tőséget tulajdonított az ideo­lógiai harc fő irányvonala meg­határozásának, és azon kérdé­sek korai felismerésének, me­lyek a jövőben a két ideológia harcának központjába kerül­nek. Említettük már, hogy a mai ideológiai harcban milyen nagy jelentősége van a társa­dalom jövője problémájának, a szociális prognózisnak. A prog­nózis egyre nagyobb jelentősé­gű és olyan eszköz, amely lehe­tővé teszi, hogy előre lássuk az ideológiai harcban bekövetkező fordulatokat. A prognózis rend­szerint abból a tényből indul ki, hogy bizonyos társadalmi jelenségek megismétlődnek, és ez az ideológiai harc számos nézőpontjára is érvényes. Ezzel kapcsolatban említsük meg azokat a tényeket, amelyek azért váltak mindennapi jelen ségekké, mert állandóan meg­ismétlődnek. Észre kell venni, hogy az antikommunizmus ak­tivizálódása összefügg a Szov­jetunió belpolitikai életével, és a nemzetközi politikai mozga­lom fontos eseményeivel. A nagy antikommunista kampa­nyokat rendszerint különböző jubileumok, a pártkongresszu­sok, a nemzetközi politikai ta­nácskozások időpontjához idő­zítik. Ezek keretében ellenfe­leink provokációkat hajtanak végre, szovjetellenes támadáso­kat indítanak, kommunistaolle- nes összejöveteleket stb. ren­deznek. Nyilvánvaló, hogy az SZKP XXIV. kongresszusának doku­mentumai az egész világ figyel, mének központjában állnak, és a legközelebbi években a két ideológia kiéleződő harcának központi momentumai lesznek. A marxista—leninista elméleti gondolkodás a társadalomtudo­mány problémáinak széles frontján folytat harcot a bur­zsoá ideológia ellen. A mar­xisták—leninisták a kezdemé­nyezők a marxizmus—leniniz­mus ideológiai ellenségeivel folytatott éles vitában. A XXIV. kongresszus határozatának megvalósítása megköveteli, hogy előre meglássuk az impe­rializmus diverzióit, már csírá­jában leleplezzük az antikom­munista elméleteket, hogy ne hatolhassanak az emberek tu­datába. Ebből a szempontból nagyon fontos az antikommu- nista propaganda központjaiban végbemenő ideológiai folyama­tok tanulmányozása, a kialaku­lóban levő új koncepciók, esz­mék és hangulatok leleplezése. Az akcióegység a siker biztosítéka A burzsoázia ideológiai rend­szerében a nézetek sokfélesé­gét, a különböző irányzatok so­kaságát az emberek eltérő szo­ciális körülményeivel magya­rázzuk. Helytelen lenne, ha az irányzatok sokaságát egyszeri jelenségnek minősítenénk. A kommunisták határozottan fel­lépnek az imperialista ideoló­gia ellen, amely igazolja a hó­dító háborúkat, a monopóliu­mok és a politikai reakció of- fenzíváját. Egyúttal megértik és támogatják a demokratikus mozgalmakat és haladó irány­zatokat a mai burzsoá társada­lomban. Az imperialistaellenes és de­mokratikus irányzatoknak a marxizmushoz való viszonya nem egyértelmű. Nem téveszt­hetjük szem elől, hogy a bur­zsoá ideológia lényegében a kommunizmus elleni harc funk­cióját tölti be. Ez azonban nem zárja ki a nem marxisták közti nézetkülönbségek lehetőségét. Vannak köztük emberek, akik nem értenek egyet az anti- kommunizmussal, elutasítják a szélsőséges megnyilvánuláso­kat, fellépnek a mai imperia­lizmus politikájának antiszov- jetizmusa és antidemokratiz- musa ellen. Ezek az emberek szövetségeseink az imperializ­mus elleni harcban. A burzsoázia uralkodó osz­tálya ideológiájának keretében — elsősorban az imperial izmus korszakában — egyre jobban elkülönül egy új demokratikus (nem marxista) irányzat az im­perialista burzsoázia politikai irányvonalától és politikai plat­formjától. Ebből adódik az a szükségszerűség, hogy a szo­cialista és a demokratikus erőknek akcióegységben kell harcolniuk az antikommuniz­mus ellen. Az antikommuniz­mus a demokrácia és a hala­dás ellensége. Lenin azt tanította, hogy nem szóbeli megállapodásokat és biztosítékokat akarunk el­érni, hanem azt, hogy vala­mennyi demokratikus erő reá­lisan részt vegyen az imperia­lizmus és a monopóliumok uralma elleni harcban. Határo­zottan harcolt a kizsákmányo- lók ideológiájának minden megnyilvánulása ellen. Egyút­tal azonban hangsúlyozta, hogy a nézetkülönbségek ellenére egységes politikai blokkba kell egyesíteni az összes szocialis­ta, demokratikus és haladó erőt a reakció, a monopóliu­mok és a háború elleni harc­ban. N. KAJZEROV, a tilozófiai tudományok doktora A munkásmozgalom krónikása K ilencven évvei ezelőtt — 1882. január Bán — született Ivan I) 1- bracht cseh író, publicis­ta, a munkásmozgalom har­cosa, a kommunista párt egyik alapítója, az újkori rseh próza legigényesebb művésze. Tolla fegyver volt, olyan fegyver, amilyent életművé­nek egyik legjelentősebb al­kotásában, a Nyikola Suhaj, a betyár című regényében örö­kített meg: „S a fegyver minden évben egy mákszemnyivel feljebb emelkedik a mélységből, s ha majd egész hosszában meg­csillan a nap sugarában, új Oleksza Dovbus támad a vi­lágon, népek örömére, urak­nak vesztére. Gj Oleksza Dov­bus, aki harcolni fog az igaz­ságért és megbosszulja a sé­relmeket.“ Előbb szocialista lapok, majd 1920-tól 1929-ig a Rudé právo szerkesztője volt. Első műveiben, az akkori cseh iro­dalmi fejlődést erősen befo­lyásoló anarchizmus hatásá­ra, előszeretettel foglalkozott a társadalmon kívül élő em­berekkel, csavargókkal, komé­diásokkal, de csakhamar fel­ismerte a kor és a társadalom valódi problémáit, a proleta­riátus igazát, a dúsak döly- fét és a szegények keserűsé­gét, a kárpátaljai nép szelle­mi és testi nyomorát és a kommunista elvszerűségével, az íróművész realitásával áb­rázolta korát és a kor har­cait. A valóságélményből szüle­tett a cseh proletár irodalom első jelentős és maradandó alkotása. Olbracht Anna cí­mű regénye, ez a mindent megmutató és leleplező kor­rajz, ami nem csupán azt áb­rázolja. hogyan nemesedett igazi forradalmárrá, az osz- tálvharc katonájává egy falu­si prnfetárlány, hanem lelep­lezi a húszas évek cseh való­ságát, a fiatal állam urainak, harácsoló tőkéseinek aljassá­gát, megmutatja a dolgozók csalódását és a jobb jövőért indított küzdelmének néha megtorpanó, de mindig újult erővel előre törő lendületét. Ez a műve a realista ábrá­zolás nagyszerű példája. Mel­lőzi a lírát, a valóság kemény anyagából vési, robbantja ki mondanivalóját, nemcsak lát­tat, jelent, de ítél is. nem brokátfüggönyökkel szigetelt „írói műhelyben“ álmodja meg regénye hőseit, hanem cselédszobákban, mozgalmi gyűléseken, tüntetéseken ke­resi fel és ismeri meg őket. Az olvasó ma is úgy érzi, hogy Anna és Maňa, Toník és Ouhrabka valóban éltek és úgy éltek, úgy harcollak, ahogy azt az író megörökí­tette. Nemcsak érezzük, de tudjuk, hogy abban az idő­ben Tonik, a Kolben-gyár munkása, valóban csak egy žižkovi padlásszobában lakha­tott, nemcsak érezzük, de tudjuk, hogy Dadla „kisnsz- szony“ és a kor minden cse­lédnyúzó „kisasszonya“ léte­zett, mint ahogy léteztek Habrman miniszterek és fan- dák képviselők is. De ez a regény dokumen­tum fontosságú a hazai mun­kásmozgalom történetében is, mert szépítés nélkül mutatja be nemcsak azt a harcot, amit a proletariátus, az ag­rárpárti nagybirtokosok és a nemzeti demokrata bankárok ellen vívott, hanem azt a küz­delmet is, amit a szociálde­mokrácia jobb szárnya, az op portunista megalkuvók ellen kellett folytatnia. Az író a tudatos forradal- miság hirdetője volt. Nem­csak az Anna, de a Vándor- cirkusz című regényében is elítélte az egyéni lázadást, megmutatta annak céltalansá­gát és bebizonyította a tuda­tos forradalmiság szükséges­ségét. Megmutatta, hogy a cseh forradalmi munkásság, szovjet elvtársai példáját kö­vetve, hogyan szakított a munkásosztály érdekeit eláru­ló szociáldemokráciával és ho­gyan alakította meg az új tí­pusú, harcos, minden megal­kuvástól mentes kommunista pártot. Napjainkban Oleksza Dov­bus fegyvere már egész hosz- szában csillog a nap sugará­ban, Anna és Tonik gyerme­kei új országot, új rendet épí­tenek, de a dolgozók számá­ra. a szocialista ember szá­mára ma is koruarancs az író biztató, le!kes»*ő kiáltása: Előre! PÉTERFI GYULA Molnár János Jelvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom