Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-26 / 21. szám, szerda

A szovjet iparitanuló-képzés eredményei PtaszHktfti tömörílen hitvallás A művésznek mindig a saját pártja prizmáján keresztül kell látnia az emberiséget. (ŠALDA) Egy három és fél évtized mű­vészi terméséből rendezett gyűjteményes szobrászati kiállí­tás plasztikai önéletíráshoz ha­sonlatos,. Szemünk láttára bon­takoznak ki a művész ismere­teket, tapasztalatokat gyűjtő tanulmányi ideje, szellemi és lelki alkata s alkotó korszakai. Bratislavában a Művészet Há­zában Rudolf Pribiš nemzeti művész kiegyensúlyozott, em­berséget sugárzó, nagyvonalú rajzai, szobrai, domborművei sorakoznak harmonikus rend­ben. A megelevenedett biográfiá­ból előlép a rajeci mézeskaiá­csos mester 1913-ban született fia, később a trenčíni gimná­zium jeles tanulója s rajzolója. Bátyja példájára orvosnöven­dék lett Prágában, s érdeklődé­se középpontjában a bonctan állt. Közben kábultan, szomjas lélekkel szívja magába a mú­zeumok és képtárak lenyűgöző képzőművészeti szépségeit. Fo­kozatosan formálódik művészi hivatottságának tudata s ezzel párhuzamosan politikai szemlé­lete. Szülei anyagi nehézségek­től küzdelmes életének emléke, a fokozódó létbizonytalanság s a kor politikai zűrzavara mu­tatják számára az irányt. A szo­cializmus és kommunizmus mellé kötelezi el magát, s 32- ben belép a pártba. Társadalmi S művészeti kérdések foglalkoz­tatják. így négy év után sza­kít az orvostudománnyal, s a rajztanári pályát választja. Ek­kor jut először kezébe a képlé­keny agyag s meghatározza út­ját. Kellő előtanulmányok után 1935 és 1937 között mestere a kitűnő Spániel tanár lesz. 1936-os figyelmet keltő dom­borművé, a Boncolás, díjat nyer. Kétévi katonáskodás után a válságos harminckilen­ces évben már csak a Szlovák Államba térhet vissza. Érzi, hogy eddigi tanulmányai elégte­lenek. A bécsi Akadémiára való felvételről elkésik. De hat hétig az Albertinát és a Szépművé­szeti Múzeumot járja áhitato- san kereső szemmel. Ismerke­dik az egyiptomi, az archaikus görög és az etruszk művészet­tel. Lelkesedik az akadémiz- must megtagadó, az európai szobrászatot megújító meste­rért: Rodinért, s tanítványáért, az impresszionizmusból expresz- szionizmusba forduló Bourdelle- ért. — Itthon negyvenegy­ben jut műteremhez. A hosszú kényszerű munkaszünet után kezdődik el kamaraplaszlika korszaka. Szemlélete annyira önállósult, hogy mestere tár- gyias felfogását elvetve, a kor kegyetlenségétől indíttatva fia­talos hévvel expresszionalista megoldásokra törekszik. A bar­na métely miazmás levegője megfojt minden reményt. De a prágai és a szlovákiai fiatalok, Pribiš kortársai mind heveseb­ben tiltakoznak. Javában tom­bol a háború s a nyomában já­ró sötét bánat szítja az elkese­redést. Tilos a nyílt szó, ezért Pribiš a Bukást, s a Sebesültet metaforásan expresszioniszti- kusan, izgatott vázlatossággal formálja. A féktelen pusztítás közepette az ember egyedül ér­zi magát. A Magányt csontra- és bőrré fagyott, hátsó lábaira támaszkodó nyüszítő ebet, a szörnyű Mát térdre kényszerí- tett, izmos, felegyenesedni kép­telen férfi alakjával fejezi ki. Pribiš lelkéböl-lelkedzett mű­faja a dombormű. Ebben a for­mában érzékelteti az Élet fék­telen eszeveszettségét, az ellip­szis pályán száguldó négy ló paroxizmusig fokozódó izgal­mával. Itt megáll, érzi, ezen az úton nincs tovább. Vissza a lé­gi görög szellemhez, a rene­szánszhoz, Maillol mediterrán harmóniájához s -mindenekelőtt a szoborszerűség alapelvéhez: a szilárd formához! Ezentúl ki­egyensúlyozott arcmásokat for­máz. A Csalódás reliefje egye­temes érvényű, tömör, befeje­zett alkotás. Időtlen csöndjé­ben csak a lélek halk zenéje remeg. Az aktok, a Fürdő után, a Fésülködő, a Pihenés nem csupán meghitt kumaraművek. Eddig riasztó allegóriákkal har­colt a barbárság ellen, most új eszménnyel, a szép tiszta asz- szonyi testtel utal az emberi méltóságra. A szilárdan mintá-' zott, változatos mozdulatú figu­rákat a jó, békés nyugalom állí­tása forrósitja ál. A negyven­hármas év az érett termés ide­je. Vágyálma megtestesítője a megkapó klasszikus fogalmazá­sit Csend. Az egyiptomi hatás érdekes példája a Jósnő. Merev és mozdulatlan mind a fáraó szobrok, de átszellemült tekin­tete mintha jobb jövőt ígérne. A Fekvő nő zártsága, összhang­ja maillolei sugalmazású. — Pribiš állandó törekvése a plasztikát közei hozni az építé­szethez. Falra kívánkozó dom­borművei a szellemi és formai harmóniát sugárzó Tavasz, va­lamint a háborúra célzó, reme­kül megosztott ritmusú Lovak. A monumentális hatású Háború az antik mitológiához nyúl visz- sza. Allegóriával mutat a hábo­rú abszurditására: a védtelen asszonytest a bősz bika áldozata lesz. Nyílt erkölcsi állásfogla­lás a két háborús ellenfél ádáz egymásra törése a Bikák pár­viadalában. Negyvennégyben az ellenál­lásban vesz részt és élmény­anyaga egyre gyarapodik. A fel- szabadulás után Bratislavába siet s a képzőművészeti élet szervezésében is részt vesz. Pri- biš életében most stílusváltás áll be, elkezdődik monumentá­lis korszaka. Az eszmeileg és társadalmilag elkötelezett mű­vész alkotja az első, a prie- vidzai Fölszabadítási emlékmű­vet, mely 54-ben készült el s a szocialista művészet elveit pél­dázza. Felfelé törő pilonon áll a Győzelemnek népe ellenálló erejét kifejező diadalmas nő­alakja. Alatta a vízszintes ha­sáb frízén harcos partizánok s a segítségükre jövő polgári •lakosság vonul biztos rend­ben. Értékes pedagógiai tény­kedése közepette is válto­zatlan teremtő erővel alkotja nagyerejű, monumentális dom­borműveit, szobrait, melyeknek realista formálási! ízig-vérig szlovák alapjait belső tartal­mak éreztetésével varázsolja élővé, meggyőzővé, ötvenkettő­ben másik szívügye: az érem- művészet kerül előtérbe. Fő mo­tívumai a szocializmus s a bé­ke. Harmadik alkotó korszakába tartozik a minden eddigit felül­múló hatalmas mű, a szlovákiai szobrászat kiemelkedő alkotá­sa: a Slavín szertartástermének bronz kapuja. Hagyományt és újat ötvöz egybe. Klasszikus és modern egyszerre. Reneszánsz példa lebegett szeme előtt, de a magasztos tartalmakat kifeje­ző jeleneteket minden dísz mellőzésével humánus és rea­lista szellemben ábrázolta hősi elbeszélésként nyolc négyzetbe foglalt, három-három figurával: a Szovjet család fájdalmas bú­csúját az apától, a magára ma­radt asszony Kihallgatását, a Férjet a partizánoknál, s a Harc előtt és a Front mögöttet. Döbbenetes kegyetlenséget lep­lez le a Fasizmus arca, a fel­akasztott emberpár mellükre csuklót fejjel s a Gyújtogatok, a fasiszták rémtelte, kik egy szerencsétlen nő utolsó mene­dékét borítják lángba. Megrázó a Háború után, a felborított üresbölcső előtt zokogó nagy­anya. Hálát, tragikumot, meleg emberséget, azonosulást kifeje­ző magasszintü művészi meg­nyilatkozások. — Jelképes köl­tői felfogású a bernolákovói Mezőgazdasági Technikum fő­bejáratát ékesítő finom formá- lású búzakalászos nőalak. A ko­reai csehszlovák nagykövet­ség belsejébe a Haza dala című hidronáliuin dombormű mint­ha a humánum kristályosán tiszta világából lopott volna be néhány sugarat. Felhők közül előbukkanó holdfényében két gyöngéd erővel alakított nő­alak csillámlik ezüstösen. — A hatvanas évek óta Pribiš tanár a szlovák éremművészetet gaz­dagította egyetemeink és főis­koláink mesterien formált klasszikus ihletésű jelvényeivel. „A művészet a kimondhatat­lan tolmácsolása“ (Goethe). Pribiš mesternek sikerült ebbe a magasságba emelni s egyben az ember szolgálatába állítania művészetét. BÄRKÁNY JENONÉ Oktatási rendszerünk korsze­rűsítése nem csekély mérték­ben attól is függ, tudunk-e ta­nulni mások eredményeiből és problémáiból. Magától értetődő, hogy a legtöbb tanulsággal a szomszédos országok iskola- rendszere szolgálhat, s közü­lük is leginkább a Szovjetunió iskolapolitikája. Nemcsak gaz­dasági, társadalmi rendszerünk, pedagógiai céljaink hasonlósá­ga, hanem elért eredményeik és sikereik is tapasztalataik hasznosítására késztetnek ben­nünket. A bratislavai Barátság Házá­ban látott nagysikerű kiállítás arra sarkall bennünket, hogy a szovjet ipari tanuló-képzéssel részletesebben foglalkozzunk és elgondolkozzunk azon, ho­gyan lehetne a szovjet tapasz­talatokat a mi körülményeink között hasznosítani és a mun­kásfiatalok képzésében elért eredményeket gyarapítani. A szovjet oktatásügy eredmé­nyeit, korszerűsítési törekvéseit, de kiváltképp az iskolahálózat kiépítettségét figyelve azt ta­pasztaljuk, hogy a szovjet is­kolapolitika abból az alapelvből indul ki: „Az emberiség első termelő ereje a munkás, a dol­gozó ember.“ S ezt az alapelvet szem előtt tartva, a Szovjetunió Kommunista Pártja már a hú­szas évek elején szorgalmazta a munkások képzését, szakmai ismereteik állandó növelését. Az első szakmunkásképző Inté­zetek — a Komszomol kezde­ményezésére — 1920-ban ala­kultak meg. Az új, szocialista típusú iskolákban a fiatalok általános és szakismereteiket gyarapíthatták, innen kikerülve a termelésben, a politikai és a társadalmi eletben egyaránt jól megállták a helyüket. A szovjet iparitanuló képzés rendszerében 1940-ben lényeges változásokra került sor. A mennyiségi és a minőségi vál­tozást a tudományos-műszaki forradalom gyors előrehaladása s az a felismerés tette szüksé­gessé, hogy a termelés szíuvo nalának növekedése és a társa­dalmi haladás során a munkás és a paraszt munkája egyre közelebb kerül a mérnök, a technikus és az agronómus munkájához. Ezért a párt arra törekedett, hogy a munkások sokoldalúan bővíthessék isme­reteiket, és így alkotó módon részt vállalhassanak a társada­lom építéséből. Márpedig ennek a követelménynek csak sokol­dalúan képzett szakmunkások tehettek eleget. Ennek érdeké­ben új típusú iskolákat létesí­tettek, melyek célja az, hogy a népgazdaság legkülönfélébb szakágazatait megfelelő szak­káderekkel lássa el, s az in­tézetekbe kerülő fiatalokat olyan elméleti ismeretekkel, gyakorlattal és jártassággal vértezze fel, hogy azok mun­kaviszonyba kerülve az új, egyre igényesebb műszaki fel­adatokkal is megbirkózhassa­nak. A szovjet iparitanuló-intéze- tek harmincéves fennállásuk alatt a népgazdaság különféle szakágazatai számára 23,5 mil­lió szakképzett munkást nevel­tek; ebből az utolsó ötéves tervben 7 millió fiatal szerzett teljes szakmai képesítést. Az SZKP XXIV. kongresszusa nagy figyelmet szentelt az ifjú nem zedék nevelésének és a szak­munkáskáder utánpótlás kérdé­sének. Azonban már ezt meg­előzően. 1969-ben az SZKP Köz­ponti Bizottsága és a Szovjet­unió Minisztertanácsa kidolgoz­ta és jóváhagyta az iparitanuló- képzés fejlesztésének irányel­veit, amelyek egyértelműen le­szögezik, hogy az iparitanulók szakmai felkészítését általános középfokú szintre kell emelni. A Szovjetunióban az utóbbi években lényegesen nőtt az iparitanuló-intézetek rangja és tekintélye. A szakmunkásképző- iskolak vonzók a fiatalok köré­ben, hiszen a nyolcéves alapis­kolát befejezve lehetővé válik az ifjúság számára, hogy külön­féle típusú iparitanuló-intézet- ben folytassa tanulmányait, s a szaknak megfelelően egytől négy évig terjedő tanulással szakképesítést — egyes iskola­típusokban pedig teljes általá­nos középfokú végzettséget — szerezzen. Ez idő tájt a Szov­jetunióban 5500 iparitanuló-in- tézet működik, melyet mintegy 2 500 000 fiatal látogat. Az ér­deklődők 1100 szakma közül vá­laszthatnak, a lakatosmesterség- től kezdve a gépszerelő szak­mán át a szabómesterségig sok­félét. Ezenkívül 920 olyan új típusú iskola is létezik, mely­nek növendékei a szakmai kép­zésen kívül általános középfokú oktatásban is részesülnek. Ezek­ben mintegy 300 000 ifjú foly­tatja tanulmányait. A termelés szüntelen növeke­dése egyre több szakképzett munkást igényel, ami azt je­lenti, hogy ebben az ötéves tervben az iparitanuló-intéze­teknek 9 millió fiatal munkást kell nevelniök. Ezek közül csak­nem 400 ezren teljes középfokú végzettséget fognak szerezni — olvashatjuk a pártkongresszus irányelveiben. A jól szervezett és hatékony képzés összhang­ban van a népgazdaság szük­ségleteivel és követelményeivel. A szovjet állam évről évre óriási anyagi eszközöket fordít a fiatalok oktatására és neve­lésére. A tanintézetet látogató diákok ingyenes oktatásban ré­szesülnek; térítésmentes a kol- légiumi elhelyezésük és az el* látás is. Egyes ipari körzetek- ben külön városokat építenek az iparitanulók számára, me­lyekben a tantermeken és a mű­helyeken kívül kollégiumokat is létesítenek, biztosítva a kul­turális és sportolási lehetősé­geket is. Az oktató-nevelőmun­ka során nagy gondot fordíta* nak az ifjú nemzedék személyi­ségének és politikai arculatá­nak formálására, a marxista— leninista világnézet és a mun­kához való Jó viszony kialakítá­sára. A nevelést mélységes in­ternacionalizmus hatja át, az iparitanulók többek közt megis­merkednek a szocialista orszá­gok fiataljainak életével is. A nemzetköziség eszméihez híveri az utóbbi években nagy segít­séget nyújtottak a fejlődő or­szágoknak is. Közvetlen segít­ségük eredményeként számos afrikai és ázsiai országban lé­tesült ipari tanuló-intézet, mely­ben szovjet pedagógusok gon­doskodnak a fiatal szakmunká­sok képzéséről. Az ifjú szakmunkás-jelöltek elméleti ismereteiket laborató­riumi gyakorlatok során tartó­sítják. A legkorszerűbb szemlél­tető eszközök, segédeszközök, gépberendezések és műszerek segítségével tesznek szert szak­mai Ismeretekre is. Az oktatás évről évre egyre modernebbé válik. A korszerűsítési törekvé­sek körül, úgy véljük, elegendő ha megemlítjük a programozott oktatást és az iskolatelevízió bevezetését. Az oktatás során szerzett ismereteket a fiatalok a gyakorlatban közvetlenül a termelési folyamatban mélyítik el, s így jártasságokra tesznek szert. Egyes intézetek növendé­kei részt vesznek a különféle üzemek számára készülő gép- berendezések megszerkesztésé­ben is. 1970 ben az Orosz és az Ukrán SZSZK ipari tanulói pél­dául 1100 különféle megmun­kálógépet terveztek és készítet­tek el, melyeket azóta már so­rozatban gyártanak. A fiatal szakmunkások sokol­dalú ismereteinek bővítését szolgálják az iskolán kívüli te­vékenység különféle formái, a szakköri munka, a változatos rendezvények. A petrozavodszki iparitanulók például Lenin-mú- zeumot rendeztek be — ennek anyagát a diákok szorgos mun­kával gyűjtötték össze. A fia­talok szoros kapcsolatot tarta­nak fenn neves művészekkel is, rendszeresen színházba, mú­zeumba, hangversenyre járnak. Soraikból neves művészeti együtteseket toboroztak, mint például a Ívovi, a voronyezsi vagy az uráli együttest. Ezek­ben az együttesekben számos, ma már híres művész kezdte pályafutását (E. Mirosnyicsen- ko, V. Klepeckaja). A taninté­zetekben összesen 20 000 szak­kör működik. Ezek tagjai a mesterek irányításával értékes munkát végeznek; ezeknek egy része Moszkvában az iparitanu- lő-intézetek állandó kiállításán látható. A Szovjetunió iparitanuló-in- tézeteiben a kommunista társa­dalom lelkes építőinek több milliós gárdája nőtt fel. Ben­nük rejlik az az erő, mely a szovjet tudomány sikereivel és a nép munkájával párosulva biztosítja az SZKP XXIV. kong­resszusa grandiózus feladatai­nak teljesítését. T. M. RUDOLF PRIBIŠ: A sztrájk élén, u Nemzetem c. ciklusból, bronz, 1962.

Next

/
Oldalképek
Tartalom