Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-26 / 21. szám, szerda
ANASZTÁZ MIKOJAIM: A história sok többnemzeti- Ségű államot ismert már, do olyat még nem, amelyben minden nép egyen lő lett volna, s függetlenül és szabadon intézhette volna az államügyeket. Ilyen állam először a Nagy Októberi Szocialsta Forradalom győzelme után jelent mega történelem porondján. A polgárháború éveiben a szovjet köztársaságok olyan problémákkal kerültek szembe, amelyeket közös erőfeszítéssel jobban megoldhattak. Az Oroszországi Föderáció és Ukrajna 1920-ban kétoldalú katonai és gazdasági egyezményt kötött, s 1920—21-ben Szovjetül oszország, Belorusszia és a Kaukázuson túli köztársaságok hasonló megállapodásokat írtaik alá. Az egyesülés rugói Mi volt a rugója a független szovjet köztársaságok összefogásának? Egyrészt: a kapitalista környezet és az imperialista agresszió veszélye szükségessé tette, hogy a szovjet köztársaságok egyesítsék erőiket, és közösen lépjenek fel a szovjet rendszer védelmében és a szocializmus építésében. Az említett kétoldalú szerződések ténylegesen konföderációs jellegűek voltak, és biztosították az állami függetlenségért vívott fegyveres harc közepette született köztársaságok katonai és politikai szövetségét. Másfelől a szociafista forradalom teljes politikai, gazdasági, kulturális egyenlőséget hirdetett az ország minden nemzetiségének. Csakhogy ezt nem lehetett azonnal átültetni a gyakorlatba. Az érintett népek politikai, gazdasági és kulturális színvonala ehhez túlságosan különböző volt. A fejlett forradalmi orosz proletariátus sokoldalú segítsége nélkül a közép-ázsiai népeknek a reneszánsza jóval később következett volna be. Mi több, e segítség nélkül például ezek a népek, amelyek félfeudális és feudális, egyes területeken 'pedig még törzsi viszonyok közepette éltek, nem lettek volna kénesek átugrani a fejlődés gyötrelmes kapitalista stációját. Lenin nemcsak múlhatatlanul szükségesnek tekintette, hogy az egykor uralkodó nemzet (jelen esetben az orosz) segítsen a korábban elnyomott nemzetiségeknek, hanem ezt a segítséget az orosz proletariátus internacionalista kötelességének minősítette. Ez a lenini politika késve, de meghozta gyümölcsét, de e pillanatban még vita tárgya volt, hogyan közelítsük meg a célt. Nemzetiségi kérdés Az orosz kommunisták minden más politikai pártnál felkészültebbek voltak a nemzetiségi kérdésben. Lenin az első világháború előtt és alatt átfogóan feldolgozta az akkor rendkívül időszerű kérdéiskomp- lexumot. Egyeljek közt részletesen kifejtette az Oroszországi Szociáldeinok ra ta M unikáspárt II. kongresszusán 1903-ban elfogadott pártprogram téziseit a népek önrendelkezési jogáról, ideértve az elszakadást és az önálló államalakítást is. Mint annyi sok más elvtárs, én is olvastam Leninnek a nemzetiségi kérdésről a forradalom előtt, 1913—14-ben a Prosz- vescsenyije című folyóiratban publikált cikkeit. 1918 márciusában Saumjan, a bakui Izvesztyijában, az oltani szovjetek lapjában közreadta Leninnek még 1913. december 6-án a nemzetiségi kérdésben hozzá intézett levelét. A publikációhoz Saumjan megjegyzéseket fűzött, amelyekben hangsúlyozta, hogy ,,a nemzetiségi kérdés forradalmunk egyik legfontosabb kérdése“ és ,,a pártunk által jelenleg képviselt álláspont megegyezik a Lenin által még 1913-ban kifejtett állásponttal“. Levelében Lenin keményen bírálta Saumjan egyes, a nemzetiségi kérdésben hangoztatott nézeteit, egyebek közt a hivatalos nyelv vonatkozásában. Saumjan ugyanis azt ajánlotta, hogy a forradalmi Oroszország hivatalos nyelve az orosz legyen, mert ennek — mint Saumjan nem alaptalanul vallotta — igen progresszív jelentősége volna az Oroszország területén élő valamennyi kis és elmaradott, nem orosz nép számára. Lenin azonban ezt a leg- messzebbmenően helytelenítet, te, mert mint már 1913-ban kelt „Liberálisok és demokraták a nyelvi kérdésről“ cikké ben kiemelte, akkor sem szabad egyetlen nyelvet rákényszeríteni különböző néoekre, ha ennek ezekre a népekre progresszív hatása lenne. „A qazdasáqi jurqalom szükségletei pediq — írta Lenin — magúk fogják mer/határozni az illető országnak azt a nyelvét, amelynek ismerete a többség számára a kereskedelmi kapcsolatok érdekében előnyős." Lenin egyetértett azzal, hogy az orosz nyelvnek van vonzALKONYATKOR (Tóthpál Gyula felvétele) ereje sok nem orosz nép számára, de még fontosabbnak minősítette, hogy a nyelv kényszer nélkül, önkéntes alapon e népek saját kezdeményezésére terjedjen el. Vita az „autonomizálásrór 1922 tavaszán az Azerbajdzsán, az örmény és a Grúz Köztársaság egyesülési szerződést kötött, és megszületett a Kaukázusontúli Föderatív S zočia Ista Szovjet Köztársaság, amely 1936-ig maradt fenn. 1922-ben a párt központi bizottsága Sztálin elnökletével bizottságot küldött ki, hogy készítse el a szovjet államok egyesítésének tervezetét. Lenin ekkor már beteg volt. A független szovjet köztársaságok egymás közti kapcsolatairól és jövendő egyesülésük alapelveiről folyó vitában Sztálin előterjesztette a szovjet köztársaságok „autonomizálá- sának“ tervét. Elképzelése szerint az Unió független köztársaságai autonóm köztársasá gokként csatlakoztak volna az Oroszországi Föderációhoz, amelynek állami szerveit így az Unió Legfőbb szerveiként fogadták volna el. Ez a javaslat Ukrajnában és néhány más köz- tá rsaságba n ellen vé leméi i y eket váltott ki több kommunista pártból, amely felismerte, hogy az elképzelés nemcsak hogy óhatatlanul korlátozná a köztársaságok függetlenségét, hanem végérvényesen meg is fosztaná tőle őket. Az autono- mizálás tervén nagyhatalmi sovinizmus érződött. Lenin az elgondolásról felháborodottan értesült. Bár még mindig beteg volt, 1922 .szeptemberében levelet írt a politikai bizottságnak, és a leghatározottabban elutasította az autonomizálás ötletét. Mint Lenin írta, a feladat nem az volt, hogy lerombolják a szovjet köztársaságok függetlenségét, hanem az, hogy egyenlő szovjet köztársaságok uniójának formájában felépítsenek egy további emeletet. Sztálin csatlakozási formulájával szemben Lenin azt javasolta, hogy a köztársaságok az oroszországi föderációval együtt egyenjogú alapon egyesüljenek egyetlen szocialista állam uniójává, amelynek újonnan felállítandó össz-szövetségi szervei egyforma hatáskörrel rendelkezzenek mind az oroszországi föderáció, mind a többi szövetségi köztársaság fölött. A párt központi bizottságának plénuipa, amelyen a kb póttagjaként én is jelen voltam, 1922 októberében egyhangúlag elfogadta Lenin javaslatát. 1922. december 30-án megnyílt az első össz-szövetségi szovjetkongresszus. A szovjetkongresszuson Pjotr Szmidovics koralnök mondott megnyitó beszédet. — A szovjet köztársaságok egyesítése áj. hatalmas ellenálló és alkotó erő forrása, amelyet nem tud megérteni és amelytől retteg a kapitalista világ, de amely örömmel tölti el minden ország munkásait — mondta az ősz bolsevik. Lenin egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy részt vegyen a kongresszuson, amelynek — viharos taps és „Éljen Lenin elvtárs. a világproletariátus vezére!“ felkiáltások közepette — tiszteletbeli elnökévé választottuk. A kongresszus tényleges elnökének tisztét Mihail Kalinyiri töltötte be. Sztálin ismertette a Szovjetunió kikiáltásáról szóló okmányt, amelyet előző nap az Oroszországi Föderáció, Ukrajna, Belorusszia és a Kaukázusontúli Föderáció teljhatalmú küldöttségei megvitattak és elfogadtak. Sztálin után Mihail Frunze ukrán delegátus beszélt, majd a kongresszus megválasztotta a Szovjetunió Központi Végrehajtó Bizottságát, amelyben az egyesült köztársaságok 371 képviselője foglalt helyet. Jómagam az Oroszországi Föderáció képviselői között kerültem be a központi végrehajtó bizottságba, amelynek nyomban megtartott első ülésén Grigorii Petiovszkij (Uk. rajna), Mihail Kalinyin (OSZSZSZK), Nariman Narimanov (Kaukázusontúli Föderáció és Alekszandr Scservja- kov (Belorusszia) személyében a köztársaságok számának megfelelően népv elnököt választott úgy, amint Lenin Javasolta... Az iskolai beirafásról Közeledik a beiratkozás ideje. Az iskoláskorúvá- cseperedő gyermekeket a napokban kell beíratni az iskola első osztályába. A beiratkozás feltételeiről és pillanatnyi igényeiről Mózsi Ferenc elvtárstól, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma nemzetiségi osztályának vezetőjétől kértünk felvilágosítást. • Szeretnénk, ha tájékoztat ná lapunk olvasóit arról, mikor, hol és milyen úton módon történik a beiratás az alapiskolák első évfolyamába? — A járási iskolaügyi szakosztályok rendelete értelmében ebben az évben is — akárcsak az előzőekben — az első osztályosok beiratkozására január végén, illetve február elején kerül sor. A beiratkozás helyét és időpontját az iskola igazgatója szabja meg, s amennyiben szükségét látja, ezt az illetékes helyi nemzeti bizottsággal nyilvánosan is kihirdettetheti. Az iskolaigazgatónak egyidejűleg ellenőriznie kell, hogy beirat- tak-e minden iskolaköteles gyermeket. • Mik a beirat ás általános feltételei — a gyermekek korhatárát és iskolaérettségét is beleértve? — A beiratkozás feltételeit iskolai törvény szabja meg, mely leszögezi, hogy az alap- műveltség megszerzése minden fiatal számára egyaránt kötelező, s a tankötelezettség kilenc éves. Iskolakötelesnek számít minden, a tanév megkezdéséig 6. életévét betöltő gyermek. Rendkívüli esetekben — a szülők kérelmére, illetve az orvos javaslatára a helyi nemzeti bizottság beleegyezésével — felvehetik első osztályba azt a gyermeket is, aki szeptember 1. és december 31. között tölti be hatodik életévét. — Ennyit röviden a beiratkozás adminisztratív feltételeiről. Ám nem mellőzhető szempont a pszichológiai és a jjedagógiai feltétel sem, vagyis az iskolaérettség kérdése. Az iskolaérettség azt jelenti, hogy a gyermek testileg és szellemileg egyaránt fejlett, tehát alkalmas az iskolába járásra. Előfordulhat, hogy a szülő észreveszi, a gyermek fejletlen, gyenge fizikumú; ajánlatos ilyen esetben orvoshoz fordulni, s mérlegelni, nem előnyösebb e, ha a gyermek még egy évet otthon marad, s csak testileg- szellemileg megerősödve íratják iskolába. —- Az iskolába lépés a gyermek életében fordulópontot jelent, komoly testi és szellemi változásokat idéz elő, ezért világszerte különböző módon vizsgálják a gyermek iskolaérettségét. Nálunk a bratislavai Ko- menský Egyetem Pszichológiai Intézete dolgozott ki egy tesztet, melynek segítségével lehetővé válik a gyermek iskolaérettségének a megállapítása. (A tesztet a jövőben szeretnénk is alkalmazni.) Ezzel kapcsolatban szeretném megemlíteni, hogy az intézet dolgozói a kérdések összeállításénál nagy figyelmet szenteltek a gyermek beszéde fejlettségének. A beszéd révén ugyanis lemérhető a gyermek értelmi képességeinek fejlettsége is. Az intézet ny>gál- lapította, hogy csak az a gyerek iskolaérett, aki egy rövid mesét megért és annak lényegét az adott nyelven vissza is tudja adni, vagyis a tartalmat képes elmondani. • Mi tehát az érdekelt szülök teendője? — Az elmondottakból következik, hogy Dél-Szlovákiában a szülőkre kettős feladat hárul; az elsődleges nyilvánvaló: a testileg és szellemileg fejlett hat éves gyereket kötelesek beíratni iskolába. Másrészt: meg kell választaniuk az iskola tanítási nyelvét. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezt minden szülő szabadon választhatja meg, ebben senki sem befolyásolhatja őt. Nyilvánvaló azonban, hogy csak azt a gyereket lehet iskolaérettnek tekinteni, csak az a gyerek fog szellemileg gyarapodni és csak az szereti meg az iskolát, a tanulást egész életre, aki ismeri és kellő szinten elsajátította az iskola tanítási nyelvét. És ez a legtöbb esetben a gyermek anyanyelve. — A magyar tannyelvű iskolákban az utóbbi években javult az oktató-nevelőmunka színvonala, a pedagógusok eredményesebb tevékenységet végeznek eszmei-politikai és oktatási téren egyaránt. A magyar iskolák az országos tudásszint-felmérés során ugyanolyan eredményt értek el, mint a szlovák tannyelvű iskolák. A szülők részéről felmerülő esetleges kételyek, vagy aggályok, hogy a gyerek magyar iskolában talán keve* sebbet „kap“ — nem helytállók. A párt nemzetiségi politikája értelmében lehetővé válik nemcsak az, hogy mindenki az anyanyelvén tanulhasson és szerezzen alapműveltséget, hanem mód van arra is, hogy hazánk minden polgára, apraja* nagyja egyenértékű műveltséget szerezzen, s a párt igazságos politikája biztosítja az azonos továbbtanulási lehetőségeket — a nemzetiségek számára is. (tölgyessyf A hratisiavai I. Dimitrov Vegyipari Művek azonnali belépéssel, kedvező fizetési feltételekkel nagyobb számban felvesz: nem szakképzett munkásokat vegyi és segédüzemeltetéshez, 17 éven felüli leányokat mürostgyártáshoz, az üzemi konyhára segédmunkaerőket (konyhalányokat), takarítónőket, továbbá: lakatosokat, hegesztőket, villanyszerelőket, fémöntöket, asztalosokat, egy szakelőadót (nőt) a személyzeti osztályra — követelmény: KKI (SEŠ) iskolai végzettség. Nőtlenek számára elszállásolást biztosítunk. Étkezés az üzem éttermében. A munkoerőtoborzást a városi nemzeti bizottság és a kerület járási nemzeti bizottságai is engedélyezték. Bővebb felvilágosítást üzemünk személyzeti osztálya nyújt. Telefon: 177, 24-76 és 20-41-es mellékállomás. Chemické závody J. Dimitrova n. p. Bratislava ÜF-13 1972 I. 26. AZ UNIÓ BÖLCSŐJÉNÉL Forma szerint nem memoár Anasztáz Mikojan írása, inkább rövid összefoglaló a külföldi olvasó számára arról a folyamatról, amely 50 évvel ezelőtt, az Unió megszületéséhez, a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségének kikiáltásához vezetett. Cikke, amelyből alább a Moscow News folytatásos publikációja alapján részleteket közlünk, mégis vallomás: Anasztáz Mikojan személyében az események egyik részese idézi fel a kort a jubileu mi esztendőben.
