Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-23 / 3. szám, Vasárnapi Új Szó

Az utóbbi időben sok új elvtársat bíztak meg a párt propagandistájának szerepével. A káderek állandó cseréje ezt a tisztséget sem kerüli el s főleg az 1968—1969-es évek következményei' folytán a pártszervezetek életének e fontos szakaszára számos új ember került, akik csak most ismerkednek meg a gyakorlati nehézségekkel. Segítségükre kell lenni azoknak, akik a párt propagandájában most kezdik kifejteni munkásságukat.

Ha egy kezdő propagandistának feltesszük a kérdést, hogy a propaganda tulajdonképpen micsoda, csodálkozó tekintet a válasz. Hiszen mindenki tudja, hogy mi a propaganda. Mindenki a hatása alatt áll, mindenki ismer legalább egy propagandistát, mindenkinek van ezzel kapcsolatban valamilyen elképzelése. Viszont ha türelmesen igényeljük a választ, akkor zavart váltunk ki. Nagyon rövid, rendszerint pontatlan választ kapunk, amely többnyire csak a propaganda formális vonatkozásait, a propagandista tevékenységének leírását öleli fel. Valamennyien tudjuk, hogy a propaganda múlhatatlanul szükséges, de nehéz közelebbről körülhatárolni, pontosan definiálni anélkül, hogy megfeledkeznénk minden lényeges összefüggésről. Pedig minden politikával foglalkozó embernek, minden propagandistának pontosan kellene tudnia definiálni a propagandát. Nem céltudatos tudálékosság, a definíciókhoz való ragaszkodás késztet erre bennünket. A propagandista gyakorlat jellegének és valamennyi összefüggésének pontos tudatosítása ugyanis pontos és céltudatos gyakorlatra vezet. Céltudatos cselekvésre csak akkor vagyok képes, ha tudom, hogy miről van szó. A pontos gondolkodás feltétele a pontos cselekvésnek. A propaganda lényegének pontatlan megismerése és csak körvonalaiban való tudatosítása véletlenszerű és pontatlan cselekvésre vezet a propaganda gyakorlatában. Ezért a színvonalas propagandista gyakorlat elsőrendű feltétele annak tudatosítása, hogy mi a párt propagandája

A politika és a propaganda

A propagandával ott találkozunk, ahol szociális szempontból differenciálódó osztálytársadalom van, eltérő társadalmi rendszerek és köztük konfliktusok léteznek. Ez a propaganda alapvető realitása, lényeges vonása, amelynek jelentőségét tudatosítjuk, ha elolvassuk egyes burzsoá teoretikusok nézeteit, akik igyekeznek elkendőzni a propagandamunka osz- tálvjellegét.

Ha megkíséreljük az ügyet részletesebben vizsgálni. megállapítjuk, hogy a propaganda megismerésének kiindulópontja a társadalmi történésben a társadalmi osztályok és csoportok érdekei jellegének megismerése. Más szóval, ha meg akarjuk Ismerni az adott osztály propagandáját, akkor keresnünk kell osztály és társadalmi törekvésének motívumát. Ez a motívum rendszerint feltárható, bár minden esetben nem fogalmazzák meg nyíltan (a proletariátus sohasem leplezte, hogy célja a politikai hatalom kivívása, béklyóinak levetése). A párt propagandájának megismerése egyet jelent azzal, hogy megismerjük a pártnak és az általa képviselt osztálynak érdekét az össztársadalmi történésben, amire a párt propagandamunkájával ösztönöz. Ez az alapvető kiindulópontja mind a pártpropaganda definiálásának, mind az eredményes propagandista gyakorlatnak.

Ezt az érdeket természetesen nem lehet elvont módon körülhatárolni. A társadalmi folyamatok azonban helyhez és időhöz kötődnek és ezért lehetséges a megfelelő konkretizálás. Ezért történelmi összefüggéseiben figyelemmel kísérjük a munkásosztály harcát a politikai hatalom kivívásáért, érdekét a politikai hatalom megőrzésében és megszilárdításában, a népgazdaság fejlesztésében, struktúrája átépítésében stb. A párt és a munkásosztály időszerű érdekének konkrét vetülete tartalommal telíteni a választási programot, a párt és a párton kívüli nyilvánosság választás előtti aktivitását ösztönözni az ötéves gazdasági terv igényes feladatainak valóra váltására stb. A munkásosztályt és a pártot ezek az indítékok vezérlik abban, hogy bizonyos módon cselekedjék s ne csak szabályozza, hanem egyben konkréten szervezze is a társadalmi tevékenységet.

Társadalmi történésünk, a párt és a munkásosztály cselekvése különböző szinteken bontakozódik ki s eltérő szükségszerűségének foka is. Az anyagi termelés magától értetődően az elsődleges, mivel ez szabja meg az emberek közti kapcsolatokat. Csakhogy a társadalom tudatos tényezője, a párt, amely megismerte a társadalmi mozgás mechanizmusát, céltudatosan szervezheti az emberek kapcsolatait és ezzel megnyithatja a társadalmi folyamatok kibontakozásának útját.

Megállapítottuk tehát, hogy érvényre jut a bizonyos cselekvést céltudatosan, megfontoltan és tudatosan ösztönző törekvés, amely tekintettel a párt által kitűzött célokra — kívánatos. Ezt az eljárást felöleli a hosszú és a rövid távú program, pontosan körvonalazzák a párt határozatai, a pártszervek és -szervezetek konkrét munkatervei. Ehhez hasonlóan leszögezzük, hogy a pozitív akciók programja mellett tudjuk azt is, milyen tevékenységet kell elutasítanunk, elnyomnunk, mivel a párt és a munkásosztály célkitűzései ellen irányul és ezért nem kívánatos.

A tevékenységnek ezt a komplexumát nevezzük politikának. A politika az osztályok és a társadalmi csoportok viszonya szabályozásának eszköze. Az osztály- és szociális szempontból differenciálódó társadalom termékeként a politika a gyakorlatban valóra váltja az osztályok és a csoportok érdekeit. A párt politikája a párt és a társadalom egyesítésének eszköze. Az egyesítés tárgyát a párt törekvésének homlokterében álló célok, továbbá azok az eszközök képezik, amelyeket a párt alkalmaz e célok elérésének érdekében és végül azok az eszmék és nézetek, amelyekkel cselekvését megindokolja és megvédi. A párt összehangolja tagjainak és az egész társadalom tagjainak akaratát, cselekvését.

Az egyesítés eszközét képező politika egyidejűleg a differenciálódás eszköze is. Az Integráció módszere ugyanis egyben dezintegráció Is. Ha a párt egységes és akcióképes akar lenni, akkor meg kell válnia azoktól, akik különböző okoknál fogva, a párt által elutasított, eltérő eszmei és szervezeti

szempontokból indulnak ki. A párt ezeket a csoportokat megbontja, semlegesíti, vagy fokozatosan megnyeri, illetye elszigeteli, megfosztja a párt és a társadalom többi tagjára gyakorolt befolyásuktól.

A politika közvetlenül és közvetve érvényesül. A párt politikája közvetlenül ösztönöz tevékenységre, például a politikai program, a feladatok kitűzése és az ellenőrzés útján. Közvetve ösztönöz a tevékenységre az ideológiái tézisek megfogalmazása, az Ideológiai normák rögzítése, erkölcsi felhívások útján, befolyást gyakorolva a közvélemény kialakulására és fejlődésére a politikai érdekek kapcsán.

A politika közvetett érvényesülése területén működik a propaganda. Az a megállapítás, hogy a propaganda közvetve ösztönöz cselekvésre, semmiképp sem gyengíti politikai jelentőségét. A propaganda a párt politikájának eszköze. Sőt mi több, a propaganda a politika funkciója, annyira szoros összefüggés, kapcsolat áll fenn a propaganda és a politika között. A politika eszközeként tevékenységét kifejtő propagandának racionális tartalma van. Terjeszti az ideológiai rendszert, szilárdítja a párt eszmei bázisát, a marxizmus—leninizmust, az elméleti és módszertani szempontból egységes nézetrendszert, amely államunk politikai rendszerének gerince. Ezen túlmenően a propaganda terjeszti a viszonylag elszigetelt jelenségek értékelését, a politikai gyakorlatnak megfelelő véletlenszerű realitásuk magyarázatát, az egyes elméleteket, eszméket és nézeteket is.

Amennyiben a propagandát a kommunikáció, az emberek, pontosabban a társadalmi csoport és annak tagjai, illetve az egyes társadalmi csoportok közti érintkezés sajátos formájának tekintjük, akkor el kell ismernünk, hogy ez a kommunikáció képes olyan ösztönzésekkel foglalkozni, amelyek az emberi kapcsolatot jellemzik, sőt meg kell adni a jogát az ilyen sajátos eszközök felhasználására is. A propaganda azért hasznosítja a lélektani eszközöket, hat az érzésekre, felhasználja a párthoz, a bizonyos hagyományokhoz stb. való ragaszkodás tudatát. Minden propagandista, aki á befogadóval racionális tényeket közöl, ezzel egyidejűleg egyéniségével, előadásmódjával és további tényezőkkel nemcsak tudatának racionális területére hat, hanem például az érzéseire is. Már a személyisége is rokonszenvet vagy ellenszenvet válthat ki, ami azután a befogadó tudatában •spontánul tükröződni fog a közlések tartalmán. A befogadó elraktározza azokat az információkat, amelyek befolyásolhatják a propagandista racionális ösztönzései iránti viszonyát.

A politikai rendszer és a propaganda

A pártpolitikát államunk politikai rendszerének keretein belül gyakoroljuk. Politikai rendszerünknek (vagyis a politikai struktúra egyes elemei intézményes kapcsolatai rendszerének minőségi vonásai vannak, amelyek megkülönböztetik a tőkés világ országaiban érvényes rendszerektől. Vannak azonban olyan jegyei is, amelyek a részleteket tekintve eltérőek a szocialista közösség egyes más államai rendszereinek vonásaitól. Erre a körülményre nem kellene felhívnunk a figyelmet, ha a propagandában nem játszana bizonyos szerepet az a szükségesség, hogy tekintetbe kell vennie a környezet sajátosságait és differenciált eszközökkel kell hatnia.

Bár az európai szocialista országok politikai rendszerének jellege lényegében azonos, az eltérések forrását képezik a történelmi feltételek, amelyek befolyást gyakoroltak például a termelés fejlődésére és hagyományaira, a társadalom szociális formálódására, továbbá szerepet visznek a burzsoá demokráciával kapcsolatos tapasztalatok, a vallásos hagyományok befolyása, a nyilvánosság viszonya az állam autoritásával szemben, a technika adott színvonala stb. Erre ügyelnünk kell akkor, ha párt- nereink forrásaiból merítünk propagandista ösztönzést, tehát olyan eszközöket alkalmazunk, amelyeket más szocialista országokban, más befogadóknak szántak. Az ilyen információkat érzékenyen kell felhasználnunk.

^ A politikai rendszer határozza meg a politika érvényesülésének határait. A politikai rendszer kifejezésre jut a politikában és a rendszer minősége szabja meg a politika minőségét. Említettük már, hogy a propaganda törvényszerűen a politika funkciója. A propaganda ilyen értelmezésében döntő szerepe van a politikai, konkrétan a hatalmi szempontnak, annak a ténynek, hogy a politika kifejezi a munkásosztály hatalmát s annak eszköze.

Foglalkozzunk egy kissé ezzel a felvetett problémával. Az előbb mondottakból ered, hogy bizonyos kapcsolat létezik a politikai rendszer minősége és a propaganda között. Ez a kapcsolat tükröződik a propaganda és tevékenységének tárgya, a propagandista forrásokból eszméket merítő befogadó viszonyában. A kérdés világos megértése érdekében Iktassunk a politikai rendszer, illetve a propaganda kategóriája közé egy köztes láncszemet, a propaganda rendszerét. A propaganda rendszerében tükröződnek a politikai rendszer jellegzetes minőségi vonásai (elsősorban demokratizmusának minőségi vonása): szembetűnően érvényre jut itt ennek a rendszernek egy lényeges alkotóeleme, mégpedig az ember helye a társadalomban, gyakorlati részvétele a hatalomban, a hatalmi mechanizmus fölötti ellenőrzés gyakorlásának lehetősége stb.

Konkréten: az egyes politikai rendszerek minősége megkülönböztetésének kulcsa az ember helye a politikai rendszerben. Az ember lehet a politika szubjektuma vagv objektuma. A burzsoá demokratikus állam csak addig tartja tiszteletben tagjainak állampolgári szabadságát, a politikai meggyőződés és az eszmei nézetek szabadságát, amíg ezek a szabadságjogok nem veszélyeztetik az adott rendszer minőségét. Ahol az ember cselekvése (ezt a cselekvést . a meggyőződés diktálja) ezt a keretet túllépi, ott az állam beavatkozik. Az ilyen emberre igyekszik hatni az állami propaganda. S mivel propagandáról van szó, ez a cselekvés elfogult és csak látszólag párt- tatlan. A befogadó szabad ember, szabadon megválaszthatja a hivatalos tendenciát.

A társadalom gyors mozgása és az a körülmény, hogy az uralkodó osztály nehézségekbe ütközik, hatalma megvédésében és fenntartásában gyakran megköveteli azonban a nyilvánosság gyors döntését. A „szabad választás“ alapelvét ezért, amely helyenként a hagyományos vitára, a hosszadalmas mérlegelésre és az ismeretek ellenőrzésére támaszkodik, kiegészítik és mind gyakrabban helyettesítik a manipulációval. A befogadó ebben az esetben olyan illúzióban él (s ezt az illúzióját céltudatosan erősíti), hogy szabadon döntött valamilyen politikai tendencia mellett, pedig döntését már jó előre bekalkulálták, azt a propagandaapparátus bonyolult mechanizmusa váltotta ki. Ez az áldemokrata propagandamechanizmus kiegészíti és egyes jelek szerint fokozatosan helyettesíti a demokratikus eljárást.

Mi ered a mondottakból? Meghatározó fontossága van az ember helyének a társadalomban. Ahol az ember a kizsákmányolás tárgya, ott egyben tárgya a politikai stratégák manipulációjának Is.

A csehszlovákiai' propagandarendszer megfelel a politikai rendszer demokratikus jellegének, vagyis tiszteletben tartja az embert, mint az állam politikai hatalmának hordozóját, az állam anyagi és kulturális fejlődésének forrását és a társadalom által létrehozott értékek szuverén befogadóját. Propagandarendszerünk ezért elvi okoknál fogva nem alkalmazhat manipulativ gyakorlatot.

A propaganda maga kifejezi, realizálja a propaganda rendszerét, ez olyan tevékenység, amelynek közvetítésével a propaganda rendszere érvényre jut a társadalmi realitás egyes területein. A propagandarendszer a politikai rendszer minőségétől függ, s ez kizárja annak lehetőségét, hogy az egyik kultúrpolitikai, szociális-gazdasági realitásból átültessük a másikba. Átültethető a propaganda technikája, egyes eljárásai és érvényesítésének eszközei. Kimondhatjuk azt a feltevésünket, hogy a propaganda mechanizmusa, technikájának és érvényesülése eszközeinek komplexuma politikai szempontból bizonyos mértékben indifferens.

A propaganda, valamint a propaganda elmélete és módszertana

Hogyan definiálhatjuk tehát a párt propagandáját? Erre a célra használjunk fel egy korábbi definíciót: „A párt propagandája alatt olyan céltudatos és rendszeres nevelő, valamint művelődési tevékenységet értünk, amellyel a párt törekszik kimunkálni az emberek öntudatos cselekvését, öntudatos részvételüket politikája gyakorlásában. A pártpropaganda tehát olyan tevékenység, amelynek célja és értelme: a) a marxizmus—leninizmus alapelveinek elfogadása, alkotó elsajátítása, b) az e normákból kiinduló politikai utasításokhoz Igazodó cselekvés.“ (M. Chlu- páí: A propaganda — a társadalom eszmei integrációjának eszköze. A CSKP KB ideológiai osztálya, 1967. 28. old. cseh nyelven.) Tekintettel arra, amit a párt propagandistája ezzel a problémával kapcsolatban már tud, leszögezhetjük, hogy a pártpropaganda alatt sajátos és céltudatosan megfogalmazott ösztönzést értünk (az ösztönzés tartalmát kizárólag eszmei és politikai jellegű informatív, szabályozó és ösztönző értékek képezik) az öntudatos tevékenységre, amelynek során a propaganda tárgya azonosul egyrészt a munkásosztály, a párt és intézményeik kiindulópontjával, célkitűzéseivel, másrészt a cél elérését szolgáló aktivitással. A propaganda tehát nem szűkíthető le csupán a művelődésre, vagy a tevékenységre való ösztönzésre.

A propaganda szempontjából döntő szerepet visz a politika. A politika jellege szabja meg a propaganda jellegét. Ez azonban nem mechanikus, hanem dialektikus kapcsolat. Tekintetbe vesszük az emberi tényezőt is, az emberek lehetőségeit és képességét bizonyos elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazására.

Miután körvonalaztuk a propaganda fogalmának tartalmát, tegyük fel a kérdést, hogy mi a propaganda elmélete. Röviden azt mondhatjuk, hogy a propaganda elmélete vizsgálja a propaganda érvényesülésének minden körülményét, összefüggését és kapcsolatát, beleértve magát a „propagandát“. Például: a propaganda elmélete vizsgálja a feladatok kitűzőinek propaganda iránti viszonyát, vagyis az irányító pártszervek propaganda iránti viszonyát és a propaganda folyamatának eredményeihez fűződő érdekeket. Az ilyen jellegű kérdések megválaszolása fontos a propaganda irányításának színvonala szempontjából. A propaganda elmélete vizsgálja a propagandista helyét a propaganda folyamatában, például fellépése önállóságának, az irányító szerv utasításaitól való függő viszonyának mértékét stb. Figyelemmel követi az eszmék terjesztésének folyamatát, a terjesztés egyes módozatainak a befogadókra gyakorolt hatását, a propagandatevékenység eredményességét, amely tükröződik a politikai gyakorlatban stb. A propaganda elméletének ismerete szükséges mindenki számára, aki propagandatevékenységet fejt ki, sőt az sem lehet meg nélküle, aki „csak“ a hatása alatt áll a propagandának.

A propaganda elmélete mellett létezik még egy kérdéscsoport, amely a propaganda módszertana fogalmával jelölhető. Ez összegezi a legmegfelelőbb, sikeres propagandista gyakorlati ismereteit. Gyakran előfordul azonban, hogy az előadás előkészítési és megtartási módját körvonalazó sillabuszt tévesen a propaganda elméleteként kezelik. A propaganda elméletét helytelen összetéveszteni a propaganda módszertanával.

A párt propagandáját nem vonatkoztathatjuk el a közlés tulajdonképpeni tartalmától, amelyet a párt a propaganda és a propagandisták közvetítésével tagjainak és az egész nyilvánosságnak címez. A propaganda tartalma a politikai gazdaságtan, a filozófia, a tudományos kommunizmus, a párttörténet stb. elméleti, politikai-eszmei problémáinak sokrétű skáláját öleli fel. A politikai folyamatok elméleti problémái olyan anyagot képviselnek, amelyeket a propaganda felhasznál és közvetít befogadóinak.

A problémáknak ez a három csoportja összefügg a tulajdonképpeni propagandagyakorlattal. A pártpropaganda új kádereinek felkészítésénél egyenletesen meríteni kellene ebből a három forrásból. Bármelyikük elhanyagolása ugyanis kárára lenne a színvonalas gyakorlatnak.

Dr. MILOSLAV CHLUPÄČ, docens