Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)
1971-12-31 / 309. szám, péntek
KELLÉR DEZSŐ: AZ ÖREGSÉGRŐL Itt a Szilveszter, megint idősebbek lettünk egy évvel. Ne tessék félreérteni, csak idősebbek és nem öregebbek! Nagy különbség! Az öregség fogalma ugyanis az átlagos életkor meghosszabbodásával erősen megváltozott. Sajnos, ezt egyesek nem hajlandók tudomásul venni. Például, az én Szepesi Gyuri barátom, aki legutóbb, a német-magyar futballmérkőzés közvetítése közben sajátos stílusában így lelkesedett: — Bravó, Rahn! Milyen frissen mozoq ez az öreg róka... A feleségem rám nézett. — Hány éves ez a Rahn? — kérdezte, Ráztam a fejemet, hogy nem tudom. Nem mertem megmondani neki, hogy csak harmincegynéhány. Soha többé nem hallgatott volna meccsközvetítést. Múltkor meg olvastam egy hírt az újságban, az is felboszszantott. Az volt a címe: Vigyázzunk az öregekre! X. Y. negyvenöt éves asztalos elcsúszott a síkos járdán, és lábát törte". Nagyon kérem a hírlapírókat, ne írjanak ilyet, mert én ezt személyes sértésnek tekintem. És egyáltalán, ne dobálózzunk azzal az öregséggel! Ez olyan századeleji dolog. Akkor volt divatban, hogy fiatal, életerős költők már könnyen búcsúzkodtak az ifjúságtól. De ma már nem is értjük, hogy a harmincéves Somlyó Zoltán, miért érezte olyan öregnek magát, hogy így fakadt ki: Nem illik már a szegfű sem kabátod kopott gomblyukába, sem odaülni délcegen a kávéháznak ablakába. Nem illik semmi, semmi már mi ifjú szívvel olyan édes, és lassan ronggyá lesz a szív, ha már az ember harmincéves. Szép Ernő még Somlyón is túltett, hiszen ő még huszadik életévét se nagyon töltötte be, amikor már így kesergett: Az Isten tudja, hogy megy ez, a jókedvünknek vége lesz, szívünkben már kopnak a vágyak, a virág mér lesz haloványabb? Sokszor fütyölni akarok. s a füttyből sóhaj lesz a számon, Isten hozzád. Isten veled. Isten veled gyönyörű ifjúságom... így temették akkor fiatal, pelyhes állú költők az ifjúságukat. Igaz, hogy abban az időben színdarabok és regények a harmincéves asszony problémáját feszegették. És mennyire rettegtek a nők attól a bizonyos három iksztől! Ma már a három iksz legfeljebb csak a totószelvényen okoz kellemetlenséget. De azért ne szépítsük a dolgot; lassan, lassan mi is megöregszünk. Kérdezhetné valaki, manapság mikor kezdődik az öregedés? Hát erre nehéz válaszolni. Az bizonyos, ahogy egy fecske még nem csinál nyarat, ugyanúgy, egy ősz hajszál sem jelenti még az öregedést. És hogy magamat is megvigasztaljam, még egy kopaszodó fej sem. Az öregedésnek megvannak a félreismerhetetlen jelei. Ezt már tapasztalatból mondom. Az ember egyszer csak arra döbben, hogy mindenhez kell neki valami segédeszköz. Mielőtt felhúzná a cipőjét, előbb behelyezi a talpbetétet. Ha olvasni akar. fel kell tenni a szemüvegét. Alváshoz altatóra van szüksége, emésztéshez serkentőre. Dohányzáskor szipka kell, a szipkához vatta. Hogy ne legyen Izgatott, nyugtatót szed, hogy ne legyen nyugodt, izgatószert. Mindenhez kell neki valami... így kezdődik az öregedés... Még nem mond agyőt semminek, de szervuszt már csak a Salvusnak mond ... Hála a technika és a tudomány fejlődésének, ezek a pótdolgok egyre tökéletesebbek. Persze van, amit nem lehet pótolni.... De amíg az eszébe jut az embernek, addig még nem nevezhető öregnek... ÖRKÉNY ISTVÄIM: Az ember melegségre vágyik A mikor véget ért a délelőtti vizit. Gróh doktor, már kifelé mentében észrevette, hogy az egyik beteg szaporán integet neki. Odament az ágyához. — Ne tessék haragudni, hogy föltartom a főorvos urat — mentegetőzött a beteg, akinek haja a héthetes kórházban fekvéstől egészen a válláig lenőtt. Ettől olyan külseje lett, mint az apostoloknak, különösen, ha még hozzáképzeljük ájtatosan kék szemét és pezsgődugő formájú, szelíd orrát. — Én csak aziránt szeretnék érdeklődni, hogy milyen fűtése van a doktor úrnak? — Maga kályhás, ugye, Kreibich bácsi? — kérdezte az orvos. — Az bizony. Cserépkályhája van a doktor úrnak? Gróh doktor nem válaszolt rögtön. Egy percig gondolkoznia kellett. Először is, mert nyár volt, s ilyenkor senki sem tartja észben a kályháját. Másodszor, mert olyan ember volt. aki nem sokra becsülte a civilizáció áldásait. Jól tűrte a kényelmetlenségeket, hidegre nem volt érzékeny, azt ette, amit elébe raktak, lakására nem költött. Nem is volt benne se szőnyeg, se kép, de még egy árva kaktusz sem. Jellemző rá, hogy még egy cigarettafajtához sem ragaszkodott; amit a trafikban meglátott, azt megvette. — Nekem csak egy közönséges vaskályhám van, Kreibich bácsi. A kályhásnak felcsillant a szeme. — És mit szólna a főorvos úr, egy békebeli minőségű termokokszhoz? — Jó nekem az is, amim van — mondta az orvos, rámosolygott a betegre és kiment a kórteremből. Hozzá volt szokva a hálarohamokhoz. Jól sikerült műtétek után megajándékozták már hízott libákkal, díványpárnákkal, kávéval, teával, kézzel kötött harisnyával, sőt, egyszer egy pár postagalambbal is. Előfordult, hogy egy betege verset írt hozzá; a sorok kezdőbetűi fölülről lefelé összeolvasva a következő szavakat adták: Köszönet Gróh dr. A kórházi orvosoknak szűkös a fizetésük. Ennélfogva ő sem vette zokon, ha tehetősebb betegei diszkréten kezébe nyomtak egy levélborítékot. De úgy viszolygott a „természetbeni" hálaadományoktól, hogy amikor Kreibich bácsi újabb célzásokat eresztett meg a kályháról, határozottan kijelentette: — Köszönöm, Kreibich bácsi. Egyrészt azonban nincs szükségem arra a termomicsodára, másrészt pedig nem akarom, hogy maga költségbe verje magát. A kályhás izgatottan fölült, és kidugta bütykös lábfejét a takaró alól. — Félre tetszett érteni — mondta. — Egy valamirevaló termokoksz nyolcezerbe kerül, főorvos úr. Én a kályhát nem ajándékba akartam adni, hanem úgy gondoltam, hogy önköltségi áron megcsinálnám a főorvos úrnak. — Ne fáradjon, Kreibich bácsi — mosolygott Gróh. — Én úgyszólván csak aludni járok haza. Minek nekem az ilyen drága kályha? — Tudja a főorvos úr, mi az a termokoksz? — Nem én. Kreibich bácsi ágas-bogas lábának öregujja erre rángatózni kezdett. — Még nem is látott termokokszot? — Még nem. Kreibich bácsi, akinek hasából másfél méter vékonybelet vágott ki Gróh, még három hétig feküdt a kórházban. Ezalatt megtörte vagy jobban mondva: megőrölte az orvos ellenállását. De nem érvekkel győzte le. Amikor Gróh doktor megrendelte a kályhát, még mindig meg volt győződve róla, hogy számára haszontalan holmira pocsékolta a pénzét. Kreibich bácsi nem az érveivel, hanem a szenvedély erejével győzött. Mert Kreibich bácsinak a termokoksz volt a szenvedélye. Számon tartotta, hány családnak rakott már termokoksz kályhát. Ezekkel a családokkal évekig tartotta a kapcsolatot, valahogy úgy, mint egy ajja, aki szép stafirungga! adta férjhez a lányát. El-eljárt hozzájuk, felpiszkálta a tüzet, megveregette a kályhát, és bizalmasan ráhunyorgatott a háziasszonyra. Mindenütt szívesen látták. Kérésére többen felhívták telefonon Gróht (egy postatisztviselő. egy világbajnok, egy operaénekesnő), gratuláltak neki a tervezett kályhához, és meghívták, látogassa meg egyszer az ő termokokszukat. Az orvos érezte, hogy ha tovább makacskodik, köztiszteletben álló személyek dühét zúdítja magára. Egy okkal több, hogy megcsináltassa a kályhát. I akása két hónapig lakhatatlan volt. Kreibich bácsi telerakta csempével, vasalkatrészekkel, tróglikkal, japánerekkel, téglaporral és piszokkal. Ezt Gróh fel sem vette. Életében az otthon alárendelt szerepet játszott. Szerette a hivatását. Sokszor vacsoraidőig dolgozott az osztályán. Minden második estéjét a főnöknél töltötte. Varga adjunktusnál, aki szintén agglegényember volt, s az egyik kórházi orvoslakásban lakott. A közbeeső estéken vagy éjszakai ügyeletet vállalt, vagy pedig nőismerőseit látogatta meg. Mint semmi másban, a párválasztásban sem volt válogatós. Négyöt nőnek udvarolt egyszerre, főképp mert mindegyik egyformán kedves volt hozzá, s ő nem bírta magát rászánni a szakításra. Jellemző rá, hogy még a keresztnevüket sem tudta megjegyezni, és ezért mindegyiket így szólította: „Anyukám". Már jól benne jártak a fűtési idényben, amikor Gróh doktoron először látszott valamilyen változás. Warga adjunktusnak egy este szemet szúrt, hogy barátja sűrűn nézegeti az óráját. — Mi az? Randevúd van? — kérdezte. — Á — legyintett Gróh. — Rá kéne rakni a kályhámra. Az adjunktus rábámult. Gróh pedig kirohant telefonálni s amikor visszajött, paprikavörösre gyúlva szidta a szomszédnőjét, egy lompos boszorkányt, akinek ő rendszeres havidíjat fizet azért, hogy esténkint egy fél vödör kokszot tegyen a kályhára. — Ha nem jut eszembe rátelefonálni — méltatlankodott, — megint elfelejtette volna az a vén csoroszlya. — Hát aztán? — csodálkozott Warga — Hát nem idebent alszol? — Ehhez te nem értesz — mondta fensőbbségesen mosolyogva Gróh doktor. — Ez egy valódi termokoksz. A lig figyelt a barátjára. Látogatásai idővel megritkultak, aztán teljesen megszűntek. A sebészeten észrevették, hogy Gróh kezdi hazahordani a betegektől kapott hímzett díványpárnákat. Ugyanakkor rézkarcokat vásárolt, s kéz alatt egy szőnyegre is szert tett. Ekkoriban már majdnem minden estéjét otthon töltötte; üldögélt, olvasott, rádiózott, vagy pedig nekivetette hátát a kályhának, és melegedett. Nőismerőseit is kezdte elhanyagolni. Az egyiket, aki nagyon ragaszkodó volt, egy este meghívta lakására. Amikor beléptek, a leány örömmel kiáltott fel: — De jó meleg van nálad! — Azt elhiszem — büszkélkedett Gróh. — Csak nézd meg jól. miféle kályha ez. anyukáin. Átkarolta a lányt, odavonta a kályhához. Elmagyarázta, hogy ősszel megrakják benne a tüzet, s az nem alszik ki többet tavaszig... — Hát azt tudod-e — kérdezte —, mennyit fogyaszt ez a kályha? Tizennyolc mázsát, ősztől tavaszig! — Az sok vagy kevés? — kérdezte a vendég. Gróh elengedte a lányt. Hűvösen bánt vele egész este. Szép is volt, okos is volt, de neki mégis elment tőle a kedve ... Nem ís hívta többet. Néhány balul sikerült kísérlet után elhatározta, hogy a többiekkel is szakít. Otthonülő ember lett belőle. És emberkerülő. Elajándékozta operabérletét. Ha tehette, nem vállalt éjszakai ügyeletet. A kórházból egyenesen hazasietett. Előfordult, hogy délben taxit hívott, hazament néhány percre nekivetette hátát a kályhának, s aztán megnyugodva tért vissza a kórházba. A kályha hibátlanul működött. Keveset fogyasztott. Egyenletes meleget adott. Sosem aludt kl benne a tűz. Egyszóval: tökéletes volt, oly tökéletes, hogy Gróh doktornak néha furcsa gondolatai támadtak. Például, hogy semmiféle élőlény — beleértve önmagát is — nem lehet olyan tökéletes, mint egy termokoksz. Zsuzsmolya Kázmérné született Cumtrucc Natália betüremlett az orvosi rendelő ajtaján és mindjárt két székre roskadt le, mert istentelenül széles a — dereka. Elsősorban közölte a körzeti orvossal, hogy amikor hat esztendős volt, az orvosok már lemondtak az életéről, harminchét évvel ezelőtt életveszélyes fülzúgása volt, tizennégy évvel ezelőtt pedig több mint kilenc percig heves szúrást érzett a bal vádlijában, ami persze kisugárzó fájdalom volt, mert neki a szíve beteg, az a nagy marha szíve, afni akkora, mint egy ököritató, de beteg és minden fájdalom onnan sugárzik ki. Ezek után részletesen ismertette az orvossal a betegségre jellemző tüneteket és ellentmondást nem tűrő hangon felentette ki, hogy neki minden bizonynyal leprája, pestise, tüdőgyulladása, szervi szívbaja és agysérve van. A körzeti orvos ekkor csendesen, de határozottan felszólította, hogy a diagnózis megállapítását bízza rá és a lehető legpontosabban és legrövidebben adja elő panaszait, mert az előszobában még 112 páciens várakozik. Zsuzsmolya Kázmérné született Cumtrucc Natália előA páciens ször arra gondolt, hogy elájul, mert ezt a sértést csak azzal torolhatja meg, ha a földre veti magát. Ugyanis akkor az orvos emelgetni kezdi és ettől bizonnyal sérvet kap. De az orvos minden teketória nélkül megfogta a csuklóját, utána megmérte a vérnyomását, meghallgatta a mellkasában hallható zörejeket és tapintatlanul kifelentette, hogy a páciens rendben van. Figyelmeztette, hogy ne menfen disznók közelébe, mert makknak nézik és felfalják. Ekkor már a rendelő előszobájában 112 dühös ember mondta el a véleményét Zsuzsmolya Kázmérné született Cumtrucc Natáliáról, aki immár 53 percig volt bent a rendelőben, hoiott az egész kerületben tudták, hogy soha életében nem volt beteg. de hetenként legalább egyszer megkínozza a körzeti orvost, mert — mint mondotta — őbelé csak hálni fár a lélek. A körzeti orvos egy óra három perc után tudta csak kituszkolni a rendelőből a túlméretezett pácienst, aki dühtől piros orcával és a várakozó betegek átkaitól kísérve távozott. Egy óra múlva a kávéházban panaszkodott a barátnőinek, hogy a szocializmus nem törődik az állampolgárok betegségével, az orvosok meg sem hallgatják a páciens panaszait és még azzal sem hajlandók tüzetesen foglalkozni, aki — hozzá hasonlóan — agonizál. Es elkeseredetten dobta le a harmadik konyakot. PÉTERFI GYULA Lassankint minden csínjátbínját kiismerte. Rájött, hogy ha növeli a huzatot, akkor melyik cserépsor adja ki először a meleget. Bele-belenézett az aknába, ahol cseresznyepirosan izzva roskadt lefelé a koksz, és halkan, mint egy izzó szú, percegett... Milyen csodálatos! — gondolta ilyenkor Gróh. — Belül forró, mint egy vashámor, kívül langyos, mint egy asszonyi test. S ilyenkor kísértést érzett, hogy megcsókolja a kályhát. Február végén beteget jelentett. Attól kezdve hol bejárt, hol otthon maradt. Nem volt semmi baja, csak nem vágyott elmenni a finom meleg szobából. Egy ilyen napon sürgönyözött Kreibich bácsinak, hogy másnap este látogassa meg. A kályhás belépett. Felpiszkálta a tüzet, megveregette a kályha oldalát, sőt még a fülét is rátapasztotta, mint amikor az orvos ellenőrzi a tüdő működését. — Jól szuperál, főorvos úr? — kérdezte aztán. — Nagyszerűen — mondta Gróh. — De én más miatt hívattam magát. Rájöttem valamire, Kreibich bácsi. A kályhás várakozásteljesen nézett rá. Gróh nekitámaszkodott a kályhának. Megvárta, mlg át nem járja a meleg. — Mostanáig — mondta aztán — az emberek nagy házakat építettek, és minden szobában raktak egy kályhát. Néni lehetne fordítva csinálni, Kreibich bácsi? — Hogy fordítva? — kérdezte a kályhás. — Nagy kályhákat kéne építeni — mondta ábrándozva Gróh — s a nagy kályhákba kicsi házakat... Mit szól hozzá, Kreibich bácsi? — így első hallásra kissé szokatlanul hangzik — mondta némi gondolkodás után a kályhás. Hiába marasztalta az orvos, nemsokára elköszönt és hazament. M jásnap Gróh doktort a kórház sebészetéről szép csendben átvitték az elmeosztályra. Azóta ott él. Nem bánt senkit, és őt sem bántja semmi. Hátát a falnak veti, és szelíd mosollyal néz a semmibe. APRÓHIRDETÉS Pályázat • AGROFRIGOR — társas szövetkezeti vállalat — pályázatot hirdet az alábbi munkahelyek betöltésére: 1. vezetőmérnököt 3,5 ha üvegház üzemeltetésére — zöldség- és virágtermesztésre. Feltétel: 6 éves gyakorlat; 1 kertészmérnököt növényvédelmi munkakör betöltésére, üvegházi és szántóföldi zöldség- és virágtermesztésre. Feltétel: 3 éves gyakorlat. 3 kertészmérnököt cserepes virig-, rózsa-, szegfű-, vagy dísznövénytermesztésre. Feltétel: 3 éves gyakorlat. Jelentkezhetnek kertészmérnökök kertészmérnöki oklevéllel, vagy a Nitrai Főiskola Növénytermesztési Karán diplomát szerzett agrármérnökök. Fizetés megegyezés szerint. Címünk: AGROFRIGOR, Spoločný družstevný podnik Hlboká cesta Dunajská Streda. OF 1106 Azonnal veszünk meghosszabított rakterületű Skoda RTD-d 706 Trambus teherautót. Československý tabakový priemysel, odborový podnik v Bratislave, závod v Kotnä-"iJF-1105 KÖSZÖNTŐ R e i t e r Szilveszternek Nový 2ivotba drága jó édesapámnak 61. születésnapja és névnapja alkalmából jó egészséget és hosszú, boldog életet kíván katonafia Fer! 0-791 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak a kedves rokonoknak, a hnb képviselőinek, a szakszervezeti és üzemi, vezetőknek, a 8. osztály tanítóinak és tanulólnak, a munkatársaknak és ismerősöknek, akik drága jó feleségemet és édesanyát, Szabó Lászlónét elkísérték utolsó útjára a Čičovi temetőbe és virágadományaikkal, részvétükkel enyhítették fájdalmunkat. Gyászoló férje, fiai és anyósa 0-790 1971,