Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-31 / 309. szám, péntek

x. Kaszaja bravúros győzelme A jubileumi 20. négysáncverseny első eseménye a japán Ka­szaja innnsbrucki győzelme volt. Csaknem 18 000 néző tekin­tette meg e világbajnokságnak is beillő síugróversenyt, me­lyen 17 ország 98 versenyzője vett részt. Az első sorozatban sokkal kedvezőbbek voltak a feltételek mint a második ugrásoknál, amikor erős szél fújt s ez jócs­kán megnehezítette a verseny­zők dolgát. Meglepően jól sze­repeltek a japánok, valamint az NDK síugrói. Kaszaja 10 pontos előnnyel nyerte a versenyt, ami elismerésre méltó teljesítmény. A csehszlovák síugrók közül a válogatott kapitánya Hubač sze­repelt a legjobban, a 11. helyen végzett. Raška erejéből csupán a 12. hely megszerzésére tellett. A szakemberek egyöntetű vé­leménye szerint az idei Inter­sport turné a négysáncverse­nyek történetében a legerősebb, hiszen eddig még soha nem volt annyi síugró kiválóság a négysáncversenyen mint most. Ez viszont érthető, hiszen leg­többjüknek ezen a versenyen kell a sapporói olimpiára való jutást kiharcolniuk. Talán en­nek tulajdonítható, hogy sokan nagyon idegesen verenyeztek, és így jó néhány vaskos megle­petés született. Az elmúlt év Nastase Prágában A csehszlovák fővárosnak il­lusztris teniszvendégei lesznek a jövő hét elején. A Sparta Praha—Bukarest erőpróbán a vendégek részéről Nastase és Tiriac lép pályára. A részletes műsor: Pála—Nastase és Kodeš —Tiriac, majd a párosok küz­delme következik, 16 órakor bemutatót játszik Jankovský és Písecký, s a befejező két egyes a Kodeš—Nastase és a Pála— Tiriac erőpróba lesz. Vége a meghatódottságnak Az angol labdarúgó-bajnok­ságban hétfőn bonyolították le a legutóbbi fordulót, s ezen már nem érződött a jellegzetes ka­rácsonyi hangulat. Nem keve­sebb, mint negyven magáról megfeledkezett játékost kellett a játékvezetőknek figyelmeztet­niük. Ilyesmi egyéb fordulók­ban ennél ritkábban fordult elő... Benéék, mint nézők Vasárnap, január 2-án játsz­szák a spanyol labdarúgó-baj­nokság madridi rangadóját, a Real Madrid—Atletico Madrid mérkőzést. Ezt végignézik a magyar labdarúgó-válogatott tagjai is. Nagyon hasznos ta­pasztalatokra tehetnek szert, hi­szen 10 nappal később a ma­gyar együttes Budapest néven a Madrid fedőnév alatt szereplő spanyol válogatottal mérkőzik, s a vendéglátók csapatában biztosan több Real, vagy Atle­tico játékos kap helyet. Tenisz A 44 éves Sedgman az auszt­rál teniszbajnokság harmadik fordulójában vereséget szenve­dett Coopertől, aki az ausztrál Davis Kupa csapat tagja. Eredmények: férfiak: Cooper —Sedgman 3:6, 6:3, 6:1, 6:3, Metreveli (szovjet)—Case 6:2, 3:6, 6:4, 6:2, Phillips-Moore —Alexander 6:3, 1:6, 7:6, 1:6, 6:3. Nők: Goolagong—White 6:3, 6:1, Hawcroft—Schallau (amerikai) 5:7, 7:5, 6:3, Moro­zova (szovjet)—Irvine 6:1, 6:3, Chanfreau (francia)—Young 7:5, 4:6, 6:1, Coleman—Krantz­cke 7:6, 5:7, 6:1. A Miami Beach-ben folyó if­júsági rifeynzetközi torna döntő­jébe (18 e ves korig) <<z olasz Corrado 4fc- az amerikai Ge­rualaitis jutott. Eredmények: Corrado—Marcin (amerikai) 6:3, 6:1, Gei s—Rogado (brazil) 3:6, t ' . 6:0 A „Sunshine' - torna csapatversenyeinek tejed ményei: Csehszlovákia—Costai'Jca 2:0, Peru—Belgium 2:0, Jziael— Finnország 2:0, Ausztrália— Ja­majka 2:0, India—Norvégii. .2:0, NSZK—Kolumbia 2:1, Argenfína —Dánia 2:0, Ausztria—Kanadn 2:0. legsikeresebb síugrója, a nor­vég Mork például csak a 22. helyen végzett. Eredmények: 1. Kaszaja (ja­pán) 245,2 (94,5—91) 2. R. Schmidt (NDK-beli) 235,5 (93— 90), 3. Kahkö (finn) 229,9 (90,5), 4. Glass (NDK-beli) 225,4 (88—91), 5. Kalinyin (szovjet) 224,5 (86—91), 6. Wosipiwo (NDK-beli) 223,7, (89—89,5), 7. Fuzsiszava (ja­pán) 222,7, 8. Napalkov 222,4, 9. Zseglanov (mindkettő szov­jet) 220,0, 10. H. Schmidt (NDK-beli) 220,0, 11. Hubač 219,2, 12. Raška (mindkettő csehszlovák) 218,4. Képünk Sapporo, a téli olimpia székhelyének belvárosát mu­tatja be, Sapporo Észak-Japán legnagyobb városa, lakóinak száma egymillió. A Jihlava második veresége Csehszlovákia nyert e JIHLAVA—CSZKA MOSZKVA 3:8 (1:0, 0:7, 2:1) 1:4, 41. perc: Türler 2:4, 50. perc: Probst 3:4, Haas 3:5, 60. perc: Neininger 4:5. A jégkorong Világ Kupa har­madik mérkőzésén a Dukla Jih­lava együttese súlyosnak mond­ható vereséget szenvedett a szovjet bajnok CSZKA Moszkva együttesétől. A 4300 néző előtt (telt ház) lejátszott találkozó megmutatta, hogy a 12 váloga­tottat felvonultató CSZKA na­gyon erős ellenfél volt a cseh­szlovák bajnok számára. Ugyan­is a Dukla Jihlava korongozó! csak az első harmadban tudtak lépést tartani ellenfelükkel. Csapatunk jól kezdett, s az első 20 percben enyhe mezőny­fölényben játszott. A vezetést Kajkl szerezte meg a csehszlo­vák bajnokcsapatnak. A máso­dik harmadban aztán nagyon belelendült a szovjet együttes, főleg az első támadósor (Vi­kulov — Firszov — Harlamov) jedeskedett. Az utóbb említett játékos a 22. percben egyenlí­tett és három perc múlva újabb gólt ütött. A gólok további sor­rendje: 29. perc: Vikulov 3:1, 32. perc: Petrov 4:1. A négy gól teljesen szétzilálta a Duk­lát és a CSZKA szinte úgy ját­szadozott vele, mint macska az egérrel. A további gólok: 33. perc: Vikulov 5:1, 38. perc: Petrov 6:1, 39. perc: Mihajlov 7:1. Az utolsó harmad kiegyenlí­tett játékot hozott, sok volt a „közelharc" és a kiállítás. Ek­kor már látszott, hogy a szov­jet csapat engedett az iramból; még így is 8: l-re elhúzott Vi­kulov góljával. Utána a Jihlava volt kétszer eredményes Ada­mik és Jaroslav Holík révén. CSZKA Moszkva: Tretjak — Kuzkin, Guszev, Cigankov, Ra­gulin, Lutcsenko, Romisevszkij — Vikulov, Firszov, Harlamov — Mihajlov, Petrov, Blinov — Volcskov, Glazov, Mojszejev. Dukla Jihlava: Krása (Šar­šon) — Lyčka, Dvorák, Vej­voda, Eysselt, Kajkl, Adamík — Klapáč, Jaroslav Holík, Jiŕí Holík — Hrbatý, Balun, Bačo — M. Novák, J. Novák, Augus­ta — Janák. CHAUX DE FONDS—SLOVAN 4:5 (1:1, 0:3, 3:1) A bratislavai csapat eddig három mérkőzést játszott Da­vosban a Spengler Kupa küz­delmei során. Mindháromszor eredményes volt. A harmadik találkozón egygólos győzelmet aratott a 10 válogatott játékos­sal jégre lépő svájci bajnok el­len. Akárcsak az előző mérkő­zések során, az első harmad­ban most is gyengébben ját­szottak a bratislavaiak. Később azonban magukra találtak és főleg a második játékrészben voltak eredményesek. A Slovan, amely Tajcnár és Nedomanský nélkül játszott, (egyébként a két említett korongozó ma már jégre lép az SZKA Leningrád ellen), legjobbja Ojváry volt. A gólok sorrendje: 6. perc: Henzen 1:0, 16. perc: Dučaj 1:1, 25. perc: Mrukvia 1:2, 32. perc: Kordiák 1:3, 40. perc: Zižka • A férfi kézilabda BEK ne­gyeddöntőjének visszavágóján a VFL Gummersbach (a nyugatné­met BEK-védő) együttese 19:13 arányban legyőzte a norvég Opp­sal Oslo csapatát. 12 000 nézője volt a találkozónak, amelyből a két eredmény 32:31-es összesítésé­vel a nyugatnémet csapat került az elődöntőbe. A dániai nemzetközi tornán Csehszlovákia „B" együttese, amelyet a 21 éven aluli cseh korongozókból állítottak össze, 14:1 (5:0, 5:1, 4:0) arányban bi­zonyult jobbnak a magyar vá­logatottnál. A csehszlovák fia­talok minden tekintetben felül­múlták ellenfelüket. A másik találkozón Bulgária 3:2-re le­győzte Dániát. A tornán jelen­leg Csehszlovákia vezet 4 pont­tal, az ugyancsak 4 pontos Bul­gária, és a kétpontos Magyar­ország előtt. A Spengler Kupa második szerdai találkozóján az SZKA Leningrád 9:3 (0:1, 3:2, 6:0) arányban győzött a japán válo­gatott ellen. Itt jegyezzük meg, hogy előzőleg a Slovan 6:4-re győzött a távol-keletiek ellen. Néhány további külföldi ered­mény: Jugoszlávia—Lengyelor­szág 3:4, Düsseldorf—Augsbur­ger EV 2:4, SC Riessersee— Langshut 7:5. a bremerhaveni tornát Véget értek a bremerhaveni nemzetközi kosárlabda torna küzdelmei. Az elsőséget a cseh­szlovák válogatott szerezte meg, miután a döntőben 96:74 (46:40) arányban legyőzte az NSZK együttesét. A csehszlovák csapat már az első percekben 6 pontos előny­re tett szért, s ezt nem csak tartani tudta, hanem szünet után még növelte. A hajrában kitűnően játszott a válogatott. A legtöbb pontot (18) ZedniCek szerezte, Židek (16) előtt. További eredmények: Auszt­ria—Svájc 80:75 (43:23), Hol­landia—Dánia 85:66 (38:28). A torna végeredménye: 1. Csehszlovákia, 2. NSZK, 3. Auszt­ria, 4. Svájc, 5. Hollandia, 6. Dánia. Prágában folytatódtak a nem­zetközi férfi kosárlabda torna küzdelmei. Az első találkozón a Frostburg State College ame­rikai csapat 68:67 (36:34) ará­nyú győzelmet aratott a cseh­szlovák oroszlánkölykek felett. A másik mérkőzésen a Sparta Praha 82:68 (39:28)-ra verte a csehszlovák junior válogatottat. SAKK A búcsúzó esztendő utolsó hó­napjában fejeződött be Moszkvá­ban az „év sakkversenye". Joggal illeti meg az Aljechin emlékver­senyt ez a jelző, mert a résztvevő 18 nagymester között volt Borisz Szpasszkij világbajnok, valamint három volt világbajnok: Tal, Szmiszlov és Petroszjan. Csak­hogy egyikük sem szerezte meg közülük az elsőséget — az első és a második helyen Leonyid Stejn és Anatolij Karpov oszto­zott. Az előbbi tapasztalt, „harc­edzett" sakkozó, aki már három­szor volt a Szovjetunió bajnoka, bár az elmúlt években kissé hal­ványabbak voltak az eredményei. Az igazi meglepetés: a 20 éves Anatolij Karpov. A leningrádi nagymester pályája töretlenül ível fölfelé: 1969-ben megnyerte az if­júsági világbajnokságot, egy évvel később már bejutott a szovjet bajnokság döntőjébe, ahol az 5—7. helyen osztozott. Az idei bajnoki döntőben már negyedik lett a nagyon erős mezőnyben. Karpov kitűnő pozíciós játékos, kerüli a fölösleges bonyodalma­kat, rendkívül körültekintően vé­dekezik a nehéz állásokban. Stí­lusára jellemző az alábbi játszma, melyben a csehszlovák nagymes tert győzte le az Aljechin emlék­versenyen: Szicíliai védelem Világos: A. Karpov — Fe3 a6 9. f4 (jobb volt 9. Bgl mert most Hort h6-tall jó játék­hoz juthatott volna: 10. gh6: vagy 10. g6 ra Vh4 + következhet, kü­lönben sötét hg5:-öt játszik és megszerzi az e5 pontot) 9, ... Fe7 10. Bgl Hd4: 11. Vd4: e5 12. Vd2 ef4: 13. Ff4: He5 14. Fe2 Fe6 15. Hd5 Fd5: 16. ed5: Hg6 (számí­tásba jött Vc7! és 0—0—0 vagy 17. Bg3-ra 0—0 18. 0—0—0 Bad8 és Bfe8) 17. Fe3 h6l? 18. gh6: Fh4+ 19. Kdl gh6: 20. Fh6: Ff6 21. c3 Fe5 (látszólag Hort jó já­tékhoz jutott, de Karpov finom válasza, mellyel a Vh4 fenyege­tést is védi, a fiatal nagymestert igazolja) 22. Bg4! Vf6 |meg kel­lett kísérelni Fh2:-őt) 23. h4! Vf5 24. Bb4 Ff6 25. h5 He7 (He5-re Bf4 tisztet nyer) 26. Bf4 Ve5 27. Bf3! Hd5: 28. Bd3 Bh6: (még a legjobb, mert He7-re 29. Ff4 jön) 29. Bd5: (nem Vh6: Fg5! majd He3+ miatt) 29. ... Ve4 30. Bd3 Vhl + 31. Kc2 Val: 32. Vh6: Fe5 33. Vg5 és e nehéz állásban sö­tét átlépte a gondolkodási időt. De a szabad h gyalogos érvénye­sítése már csak idő kérdése volt. 720. sz. fejtörő J. A. S c h i f f m a n n („British Chess Federation" vers. 1930 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mat­tot ad (2 pont) A távozó év legjobbjai Az NDK-ban az 1971-es esz­tendő legjobb sportolójának, Roland Matthest minősítették. A világcsúcstartó és kétszeres olimpiai győztes elsőségéhez kétség nem férhetett. A női sportolók közül Karin Balzert, a 100 m-es gátfutás világcsúcs­tartóját és Európa bajnokát il­leti az elsőség. Matthes a „Junge Welt" ankétján 196 688 szavazatot kapott, míg a máso­dik helyezettnek, a rúdugró Nordwignak 75 552 szavazat ju­tott. Balzer mögött a nőknél a tornász Zuchold lett a máso­dik. Az NDK legsikeresebb csa­patának a 4x4Q0-as női váltót minősítették, amely világcsúcs­tartó. Bulgáriában a „Naroden Szport" rendezte az ankétot. Az 1971-es esztendő legjobb bolgár sportolója a kötöttfogá­sú birkózó világbajnok, Peter Kirov. Mögötte Gigová, a művé­szi torna világbajnoknője kap­ta a második helyet, míg a harmadik rang ugyancsak bir­kózóé, Alekszander Tomové. A Litván SZSZK legjobb spor­tolójának Modesztasz Paulasz­kaszt, a szovjet olimpiai férfi kosárlabda-válogatott csapat­kapitányát minősítették. Kuba legjobb sportolója Ped­ro Perez Duena, a hármasugrás világcsúcstartója. Rekordtelje­sítménye 17,40 méter volt. Albert miért nem kerettag? Sötét: V. Hort 1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cd4: 4. Hd4: HfB 5. Hc3 e6 6. g4 (Ké­rész éles lépése, melyre valószí­nűleg 6. bS a legpontosabb válasz) 8. ... Hc8 7. g5 Hd7 8. Ellenőrző Jelzés: Vilá­gos: Ka7, Vf5, Bd8 és h4, Hd5 és e4, Fb5, gy: b6, e5, f2 és g3 (11 báb). Sötét: Kd4, Vh8, Bg7, Hgl, Fa3, gy: a4, c5, d2, f6 és f7 (10 báb). A megfejté­sek beküldésének határ­ideje: 1972. január 10. A megfejtések az Oj Szó szerkesztőségének címére kQldendők „Sakk" megje­löléssel. A helyes megfej­tést beküldők közül ket­ten minden héten könyv­jutalmat kapnak, továbbá állandó féléves meg­fejtési létraversenyt veze­tünk. Tekintettel azokra, akik a 718. feladványnál nem ~~~ tudták egybevetni az áb­ra és az ellenőrző jelzés közti különbséget (az ábrán a világos vezérnek e8-on a helye, az ábrá­ból lemaradt' a sötét d6 bástya) — lehetőséget adunk rá, hogy ennek megfejtését együtt küldjék be a mai feladványévall DELMÁR GÁBOR Illovszky Rudolftól, a magyar labdarúgóválogatott szövetségi kapitányától megkérdezték, hogy a 40 tagú válogatott ke­retben miért nem jutott hely Albert számára. A szakember válasza a következő volt: „Al­bert fokozatosan lendült játék­ba. Ezt láttam a Ferencváros legutóbbi mérkőzésein. Két-há­rom találkozón, illetve egy-egy félidőben már bíztatóan ját­szott, de még mindig nem úgy, hngy a válogatott tagja lehes­sen. Jelen pillanatban Albert Flórián, a Ferencváros közép­csatára nem illik bele a válo­gatott csapatról alkotott elkép­Nepes mezuay a „Corrida" rajtjánál Ebben az évben is hatalmas érdeklődés nyilvánul meg a brazíliai Sao Paulóban Szilvesz­terkor a város utcáin megren­dezésre kerülő hagyományos távfutó-verseny iránt. A rende­zők közlése szerint 250 indulója lesz a valósággal népünnepélv­nek tekinthető futóviadnalnak. Tavaly az amerikai Shorter szerezte meg az első helyet és a szakemberek ezúttal is öt tartják az első számú esélyes­nek. A nagymezőnyben kiváló ellenfelei lesznek, mint a Hel­sinkiben kétszeres győztes finn Väätäinen, honfitársa Tuoimi­nen, a mexikói Miranda (tavaly harmadik volt), a jugoszláv Korica, a Helsinkiben maratoni győztes belga Lismont. A verseny rajtja: 12 óra előtt lesz, s a mezőny néhány perc­cel éjfél után már az új eszten­dőben érkezik be a célba. A sportfogadás hírei A SAZKA 2. játékhetének pá­rosítása: JÉGKORONG NEMZETI LIGA „A" 1. Baník Sokolov—Dukla Pí­sek, 2. ČLTK Praha— Skoda Plzeň, „B" CSOPORT: 3. CSA Karviná—Slezan Opa­„C" CSOPORT (SZNLJ: 4. Dukla Trenčín—ZVL Zilina, ANGOL LABDARÜGÓ-LIGA: 5. Everton—West Ham Uni­ted, 6. Leicester City—Liver­pool, 7. Newcastle United—Co­ventry City, 8. Nottingham Fo­rest—Crystal Palace, 9. Sout­hampton— Derby- County, 10. Stoke City—Arsenal, 11. Totten­ham Hotspur—Manchester City, 12. West Bromwich Albion— Sheffield United.

Next

/
Oldalképek
Tartalom