Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-26 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

Régi szokása a földművelő embernek, hogy mielőtt letépné a naptár utolsó lapját, mérlegelni kezdi a búcsúzni készülő gazdasági év elért eredményeit, sikereit, esetleges kudarcait. Számvetés közben összegyűjti, egymás mellé rakosgatja az új tapasztalatokat, a sikertelenségekből levonja a tanulságot. A régi jó szokást húsz-huszonegy évvel ezelőtt országszerte magukkal vitték a sorra alakuló egységes földművesszövetkezetekbe az alapító tagok. Most a közős gazdálkodást vezető szakemberek feladata már csak ápolni az egykori „örökséget". Néhány napja az Ipelsky Sokolec-1 (Ipolyszakállas) szövetkezetben is készítik a gyorsan öregedő gazdasági év mérlegét. — Az eddig értékelt eredménymutatók alapján bátran állíthatom, hogy jól zárjuk az évet — újságolta Kovács József, a növénytermesztő brigád fiatal agronómusa. Szinte a termelés valamennyi szakaszán néhány százalékkal túlteljesítjük a hetvenegyes tervet. Röviden mondva — számunkra kedvezett az idei esztendő. összesen 1300 hektár a szövetkezet mezőgazdasági földterülete. Ebből 821 hektáron húznak barázdát az ekék. Jó ideje már annak, hogy a levicei (Léva) járásban a legjobbak között emlegetik gazdasági eredményeiket. Az idei különösen gazdag aratás alkalmával búzából 48, árpából pedig 45 mázsás hektárhozamot takarítottak be, ami messze felülmúlja nemcsak a járási, hanem az országos termésátlagot is. Némileg gyengébbek ugyan az őszi általános betakarítás végső hozamalakulásai, az évi tervteljesítés azonban egyáltalán nincs veszélyeztetve ezzel. Kukoricából mor. zsoltan számolva közel ötven, cukorrépából háromszáz mázsán felüli volt a termés. A szántóföldi kultúrák termesztésére, valamint gépi művelésére alkalmatlan dombos területen nemrégen szőlőt telepítettek huszonöt hektáron. Valójában csak most fordultak termőre a tőkék. Csaknem huszonöt vagon jó minőségű borszőlőt sikerült jó áron értékesíteni. Persze ezenkívül a szövetkezet présházába ls jutott vagy ezer liternek való. Ugyancsak szépen fizetett a koriander, amelyet speciális növényként termesztenek az ipolyszakállasiak. Még keresve sem lehetne szégyellnivalót találni az állattenyésztés szakembereinek, dolgozóinak munkájában. A kiváló tartási viszonyok megteremtése s az ésszerű takarmányozási módszerek bevezetése valóra váltotta a reményeket, Sz álmokat. Az idei évben 3300 liter aránylag nagy zsírtartalmú tejet fejtek tehenenként, amire az eddigiek során még szintén nem volt példa. A sertés-, illetve a borjúhizlalásban dolgozó emberek mindegyikének külön-külön is dicséretére válhat a napi 54, illetve 85 dekás átlagos napi súlygyarapodás. Csakúgy, mint az egy anyakocától elválasztott évi tizenhét malac. — Persze gondjaink, problémáink is vannak, ezek megoldása lehetővé tenné a termelési eredmények további és gyors növelését, és sok tekintetben könnyebbé is válna a munkánk. A legtöbb bajt ez idő tájt a szeszélyes Ipoly folyó okozza. Évi egy-két alkalommal mindig elmossa a szép reményekkel biztató termés egy részét. Hat évvel ezelőtt, 1965ben például egymás után hétsier lépett ki medréből. Tavalyelőtt elkészült ugyan egy kisebb gát, ez vi- ^ szont csak a falunak nyújt kellő védelmet. A szövetkezet rétjein és szántóföldjein, amelyek nyolc kilométeres szakaszon esnek az árterületbe, még most is úr a vlz. Sehogy nem akar hozzánk elérni a több mint két éve elkezdett folyószabályozás — panaszkodik az agronómus. Kétszázötven tagja van a messze környéken jóhírű szövetkezetnek. Közülük azonban csak százhúsz az állandó, aktívan dolgozók száma. Kevés a fiatal. Az egyre szépülő faluból mind többen keresik másfelé, iparosított vidéken a megélhetést. Pedig ' óriási túlzás lenne azt állítani, hogy a naponta, vagy hetente elutazgatók valamelyike is rákényszerülne erre. A szövetkezet kiváló gazdasági eredményeit mindennél jobban tükrözi, bizonyítja a tagok életszínvonalának állandó emelkedése. A kulturális tevékenység további nagyarányú fellendítésére is sokat áldoz a közös vezetősége. Évente az összjövedelem négy százalékát ilyen célokra tervezik, azonban gyakran jőval többet is költenek ennél. A most épülő új kultúrház építését is támogatják. Nem panaszkodhatnak a község tömegszervezetei sem. Arról már meggyőződtünk, hogy valóban jól gazdálkodik a határmenti község szövetkezete. Ahhoz sem férhet semmi kétség, hogy ebben az évben ismét a nyereséggel jelölt felére billen a készülő zárszámadási mérleg „nyelve". Ezzel azonban még korántsem tekinthető befejezettnek minden. Bár h vezetőségnek és a tagságnak nincs oka az elégedetlenségre, teljes egészében még most sem lehetnek elégedettek. Akad szép számmal tenni-, fejleszteni, javítani való csaknem minden téren. Szerencsére ez már a könnyebbik rész. — Az új ötéves tervidőszak szövetkezetünkre vonatkozó irányelveit már régebben kidolgoztuk — magyarázza az agronómus. Ezek szerint 1975-ig nyerstermelésünknek mintegy 60—65 százalékát kimondottan a gabonafélék termesztésének kell majd képeznie. A növénytermesztés komponenseinek átlagos hektárhozamait huszonnyolc százalékkal akarjuk növelni. Ennek keretén belül búzából 45, árpából 38—39 mázsák hektáronkénti terméshozamot szeretnénk elérni. Az állattenyésztés ötéves célkitűzéseinek megvalósítása szintén nem ütközhet komolyabb akadályokba. Előreláthatólag több mint száz literrel tudjuk majd növelni a tehenek évi átlagos tejtermelését a tervidőszak végére. A feltételek adva vannak. A többi jobbára csak a szorgalmas, öntudatos munkán múlik, amihez — úgy hiszem — nálunk nem kell különösebb biztatás. Meggyőződtünk erről is. LALO KÁROLY wsmmammam Cgy ködös decemberi „késő őszi" délután, óvac tosan kerülgetve a víztócsákat, a trebišovi Járásban levő Veľký Horeš (Nagygéres) község határát Járom. A körülöttem uralkodó csendet időhként a vonatok sípolása és a fölöttem keringő varjak kellemetlen károgása töri meg. Néha egy-egy fácán is mutatja magát, hogy aztán eltűnjön az egyre inkább sűrűsödő ködtengerben. Az akácos úton bandukolva kutyacsaholásra leszek figyelmes. Kissé meg is Ijedtem — hátha a kopók engem kívánnak „üldözni". Félelmem gyorsan elmúlt, ugyanis egy legelésző juhnyáj vonalai rajzolódtak ki a ködből és az ebek a nyájat terelgették. Nemsokára előkerült Ocsenás Mihály is, a Nagygéresi Efsz juhásza. A juhász régi ismerősként üdvözöl, majd lompos kutyáit a „rendbontó" juhok fegyelmezésére biztatja. — Ilyen időben a birkák is az akolban érzik magukat a legjobban, és már nekem is jólesne egy kis „tüzes víz" — jegyzi meg ravaszul a negyven év körüli juhász. A juhakol felé baktatva- Ocsenás bácsitól megtudtam, hogy az efsz-nek jelenleg 1375 birkája van, és rajta kívül még három juhász . gondoskodik a juhokról. Kissé meglepődve szemléltem a juhakolként szolgáló régi téglaépületeket, melyek falait már több helyen „kikezdte" az idő vasfoga. — Hát bizony, nem a legmodernebb épület ez már — mondja Páricsi József, az ejsz másik juhásza, aki a nyáj beterelése után hozzám sietett —, ^ de a juhok nem túlságosan igényes állatok, persze tisztán és rendben kell tartani őket. Valójában belülről az akol már sokkal barátságosabb — tiszta „szaljnaágy" fogadta a hazatérő juhokat. „A juhásznak Jól megy dolga" — mondja a nóta, de a valóságban nehéz, fáradságos munka ez. Amikor télen a szövetkezeti tagok többsége már többnyire fedél alatt, meleg helyen dolgozik, a juhászok a fagyos téli napokon ts kint terelgetik a nyájat. — Mi, juhászok nem ismerjük a telet — jegyzi meg Páricsi József —, mi megyünk télen-nyáron, nem panaszkodunk, szeretjük foglalkozásunkat. — Az enyémnél azért talán vhlamivel könnyebb munkájuk van — vetem közben —, ugyanis télen a juhokat nem kell fejni. — Szívesebben fejnék kétszer annyi juhot is, csak nyár lenne — feleli Ocsenás bácsi. — Nyáron öröm a juhokkal lenni. Közben a másik két juhász holléte Jelöl érdeklődöm, ugyanis az idő már Jócskán eltelt, és őkfet még sehol se látom. Pista bácsi jNyizsnyik István j — mondták — ma egy kicsit megelőzte őket és előbb hazament. Az öreg Miska bácsi pedig — aki már hetvenhat éves — a másik telepen épített új juhakolban dolgozik. A szerencse mégsem hagyott el egészen. Hazafelé menet találkoztam az öreg Miska bácsival is, aki éppen a munkából igyekezett haza. Miklós Mihály az efsz legidősebb juhásza. A szövetkezet megalakulásától kezdve csaknem állandóan juhászként keresi kenyerét. — En ugyan már a nyugdíjból is megélnék,, de nagyon nehéz megválnom a munkától. — mondja Miska bácsi. — Örömöm telik a juhok gondozásában, az az ember nehezen hagyja el azt, amit igazán szeret. Igaz, nehéz élet a juhász élete, de jó érzés az, amikor az ember végigtekint munkája eredményén. — Igen, jó érzés visszatekinteni elért eredményeinkre. Miska bácsinak és a többi nagygéresi juhásznak nincs miért szégyenkeznie. Az idén 56,43 mázsa gyapjút és tíz és fél mázsa juhsajtot adtak át a népgazdaságnak. Az idei időjárás ugyan egy kicsit keresztülhúzta számításukat; a fejést később kellett kezdeniük, majd a szárazság gátolta, hogy még Jobb eredményeket érjenek el. Közben már egészen beesteledett. A közeli viszontlátás reményében búcsúzom Miska bácsitól és eltűnődve ballagok tovább. TAKÁCS ARTÚR