Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-02 / 285. szám, csütörtök

A CSEH NEMZETI TANÁCS KÉPVISELŐI 83. Štefan Rudyl, 43 éves, marós 84. Rudolf Herkommer, 60 éves, papírgyári mester 85. Zdenka Hanzlová, 42 éves, lakásgazdálkodási részlegvezető 86. František Židlický, 47 éves, vállalati Igazgatóhelyettes 87. Karel Paíízek, 59 éves, konstruktőr 88. Libuše Horáková, 32 éves, efsz-tag 89. Antonín Job, 55 éves, az Északcsehországi Knb elnöke 90. Dr. Miloslav Brúžek, 48 éves, a CSSZK művelődésügyi minisztere 91. Oldfich Paul mérnök, 49 éves, igazgató 92. Jiŕí Malý, 50 éves, darukezelő 93. Marié Šantorová, 39 éves, járási tűzoltófelügyelőség parancsnoka 94. Josef Miler, 36 éves, karbantartó 95. Josef Brisuda, 39 éves, bányász 96. Karel Dohnálek, 28 éves, villanyszerelő 97. Miroslav Vyhlídal, 46 éves, földgyalu-karbantartó 98. Jana Židlická, 35 éves, tanítónő Kelet-csehországi kerület 99. Dr. Jaroslav Henzl, 49 éves, fogorvos 100. Vlasta Beránková, 46 éves, esztergályos 101. Dr. Bohumil Rosický, akadémikus, 49 éves, egyetemi tanár, a CSSZTA alelnöke 102. Jaroslav Vejr, 39 éves, közgazdász 103. Jindŕich Ŕehoŕek, 44 éves, a Kelet-csehországi Knb elnöke 104. Josef Teplý, 47 éves, kőtörő 105. Dr. Jan Némec, 58 éves, a CSSZK igazságügyi minisztere 106. Josef Izák, 51 éves, erdőgazdasági üzemigazgató 107. Bretislav Válek, 45 éves, efsz-elnök 108. Jaroslav Hájek mérnök, 31 éves, zootechnikus 109. Libuše Cápová, 46 éves, szövőnő 110. Vladimír Zérina, 43 éves, kutatóintézeti igazgató 111. Josef Keinpný mérnök, tanár, 51 éves, a CSKP KB titkára 112. Jaroslav Horák mérnök, 52 éves, üzemigazgató 1X3. Jarmila Losseová, 39 éves, az üzemi nőblzottság titkára 114. Radko Barták mérnök, 37 éves, üzemigazgató 115. Josef Vaňátko, 22 éves, munkás 116. Marta Lorencová, 50 éves, muakásnő 117. Stanislav Chytráček, 46 éves, a CSNP Hradec Králové-i kb vezető titkára 118. Anna Langerová, 42 éves, munkásnő 119. Jaroslav Venhauer, 29 éves, lakatos 120. Vjera Cimplová, 54 éves, munkásnő 121. Jan Mikulecký, 58 éves, efsz elnök 122. Miroslav Bartheldy, 35 éves, szakszervezeti üzemi bizottság elnöke 123. Dr. Jan Jirásek, 47 éves, járási mezőgazdasági társulás igazgatója Dél-morvaországi kerület 124. Vladimír Borský, 58 éves, szakszervezeti üzemi bizottság elnöke 125. František Volejník, 56 éves, személyzeti helyettes 126. Vladimír Stroner mérnök, 46 éves, Brno polgármestere 127. Vlasta Kovárová, 43 éves, műszerész 128. Nadežda Havlŕová, 38 éves, hímző 129. Jozef Korčák, 50 éves, a CŠSZK kormányának elnöke 130. Josef Parii, 39 éves, csoportvezető 131. Miroslav Kazda, 50 éves, munkás 132. Josef Malý, 40 éves, a Csehszlovák Szövetkezeti Dolgozók Szövetsége járási bizottságának titkára 133. Cyril Kuklínek, 56 éves, üzletvezető 134. Vladimír Hoffmann, 51 éves, villanyerőmű igazgató 135. Pavla Farniková, 38 éves< elektroműszerész 136. František Rozhoň, 37 éves, csiszoló 137. Leopold Lér mérnök, 43 éves, a CSSZK pénzügyminisztere 138. Anna Kunstová, 47 éves, efsz-tag 139. Josef Konečný mérnök, 50 éves, a a CSKP gottwaldovi járási bizottságának vezető titkára 140. Bohuslav Šlahaŕ, 30 éves gépkocsivezető 141. Nadežda Kŕenová, 28 éves, munkásnő 142. Mraie Šmotkovô, 32 éves, efsz-tag 143. František Toman, 47 éves, a Cseh Nemzeti Tanács alelnöke 144. Jan Pešek, 51 éves, munkás 145. Ľudmila Jandorová, 48 éves, munkásnő 146. Filip Pejchal, 46 éves, efsz-elnök 147. Heda KoIaMková, 50 éves, vállalati igazgató 148. Josef Skopal, 43 éves, műszerész 149. Dr. Vladimír Ambrnz, 41 éves, a Cseh Nemzeti Tanács alelnöke 150. Drahomíra Chodurová, 37 éves, munkásnő 151. Ľudmila Veselá, 25 éves, zootechniVus 152. Alois Tomeček, 45 éves, efsz-elnök 153. Josef Hlavička, 57 éves, a Szakszervezeti Szövetségek Cseh Tanácsának elnöke 154. Vlasta Kostková, 46 éves, főszakács 155. Zdenka Botková, 44 éves, műhelydiszpécser 156. Josef Kudera, 56 éves, közszolgáltatási dolgozó 157. Marié Bednaríková, 51 éves, munkásnő 158. Jan Nezval, 59 éves, iskolaigazgató 159. Bohuslav Toman, 50 éves, vállalati igazgató 160. Vjeroslav Jedlička, 48 éves, a Cseh Nemzeti Tanács alelnöke 161. Miloslav Hviezda, 42 éves, efszelnök 162. Jan Štandl, 47 éves, munkás 163. Bohuslav Janda, 48 éves, efsz-tag Észok-morvaországi kerület 164. Jaroslav Navrátil, 28 éves, gépész 165. Dr. Ladislav Adamec, 45 éves, a CSSZK kormányának alelnöke 166. Dr. Ľubomír Procházka, 46 éves, a CSKP KB osztályvezetője 167. Jarmila Kuchaŕová, 40 éves, efsztag 168. Karel Chýlek, 28 éves, ellenőr 169. Jan Uŕičáí mérnök, 40 éves, vállalati kutatás vezetője 170. Alois Foltýn mérnök, 49 éves, főmérő 171 Dr. Josef Macura, 52 éves, a Kerületi Pedagógiai Intézetben a lengyel iskolákkal foglalkozó kabinet vezetője 172. Jiíí Krátky mérnök, 45 éves, a Szövetségi Kohászati és Gépipari Minisztérium árosztályának vezető helyettese 173. Pavla Baŕinová, 36 éves, iskolaigazgató-helyettes 174. Hilda Gajdáčková, 42 éves, munkásnő 175. Miroslav Mrázek, 39 éves, bányaigazgató 176. Dr. Emil Líška alezredes, 41 éves, a csehszlovák néphadsereg tisztje 177. Marié Trnková, 31 éves, munkásnő 178. Josef Hanzelka, 49 éves, öntőmunkás 179. Jarmila Hlaváčková, 47 éves, személyzeti előadó 180. Marcela Grácová, 23 éves, tekercselőmunkás 181. Jaroslav Níče, 50 éves, efsz-elnök 182. Karel Svoboda, 45 éves, részlegfelügyelő 183. Jan Onderka, 39 éves, lakatos 184. Emil Tiele, 46 éves, üzemvezető 185. Josef Král, 56 éves, gépvezető 186. Vlasta Vlasáková, 50 éves színésznő 187. Sláva Tešnar, 28 éves, bányalakatos 188. Ladislav Doležal, 35 éves, kohász 189. Evžen Erban, 59 éves, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke 190. Mirada Torová, 42 éves, munkásnő 191. Josef Rygula, 67 éves, nyugdíjas 192. Miroslav Zavadil, 39 éves, a CSSZK NF KB ügyvezető alelnöke 193. Božena Číhalová, 42 éves, munkásnő 194. Jan Hluší, 42 éves, üzemi pártszervezeti elnök 195. Zdena Žáková, 34 éves, tanítónő 196. Josef Brož, 33 éves, lakatos-gépjajavító 197. Václav Krňávek, 34 éves, csiszoló 198. Karel Kostka, 34 éves, efsz-elnök 199. Josef Repka, 39 éves, konstruktőr 200. Jindŕich Poledník, 34 éves, a SZISZ CSKP alelnöke. 1971. XII. 2. A spanyol polgárháború történetében még mindig meglehetősen sok a fehér folt. Szerencsére egyre-másra kerülnek napfényre eredeti okmányok, amelyek — ilyen vagy olyan tekintetben — kiegészítik a képet. Különös figyelmet érdemel ebből a szempontból az a szigorúan bizalmas jelentés, amelyet — 1938-ban — Carl von Funck Reichswehr alezredes intézett Kari Schwendenmann követségi tanácsoshoz, a német birodalmi külügyminisztérium spanyol referenséhez. A jelentésből, (amelynek másolata a német hadiflotta-főparancsnokság titkos iratai között szerepel) a következők derülnek ki: Francisco Franco, aki „államfővé" történt kinevezése után Burgosban rendezkedett be (ahol — hajdan — El Cid Campeador-nak, a középkori spanyol verses krónikák kedvenc hősének, a spanyol Toldi Miklósnak a székhelye volt) 1938. október 20-án magához kérette Carl von Funck alezredest, a német követség katonai attaséját, hogy tájékoztassa a katonai helyzetről. Ez a beszélgetés fontos adalék a spanyol polgárháború történetéhez, mivel lehetővé teszi annak a megállapítását, hogy a francoisták — az idő tájt — vegyi fegyverek bevetésének a gondolatával foglalkoztak. A vegyi fegyverek fogalma tág. Már a spanyol polgárháború idején is többféle vegyi harceszköz volt ismeretes. A Franco-fasiszták elsősorban vegyi bombák alkalmazására törekedtek, amelyek abban különböznek a közönséges légibombáktól, hogy a bombatest mérgező harcanyagot tartalmaz. A mérgező harcanyag töltet, amely a bomba becsapódásakor a szabadba jut, kétféleképp hat: közvetve (a szennyezett terep vagy tárgy révén), illetve közvetlenül, amennyiben — a szilánkhatás melett — súlyos szervi elváltozásokat: légzési nehézségeket, idegbénulást, szívműködészavarokat, átmeneti vakságot, fulladásos halált stb. okoz. Vegyi fegyvereket már az első világháborúban is vetettek J Ä S Z DEZSŐ: VÁLSÁGOS NAPOK be a hadviselő felek. A kezdeményezés a németektől Indult ki 1915. április 22-én Ypern környékén, amikor a német csapatok megkísérelték felgöngyölíteni az ellenséges állásokat. Ez alkalommal került sor első ízben mérges gáz bevetésére. (A mustárgázt, amellyel a németek az angol állásokat Ypernnél elárasztották, azóta Vperíí-nek hívják). Az ypern-1 gáztámadás után minden hadviselő ország berendezkedett a gázháborúra, még a kettős monarchia is. Egy ilyen „gázbevetés" ásta alá Henri Barbusse, az európai hírű francia forradalmár író egészségét. (A vegyi fegyverek bevetése ellentétes a genfi egyezménnyel, ennek ellenére az amerikaiak Vietnamban vegyi harceszközöket is alkalmaztak.) Vannak-e okmányszerű bizonyítékok arra, hogy a Francofasiszták előkészületeket tettek a gázháborúra? Igen. A von Fuchs-féle jelentés felsorolja: mi mindenre van szüksége a francoista hadseregnek a háború folytatásához, s ezen a „megrendelőlapon", amelyet a burgosi német követség tüstént továbbított a birodalmi külügyminisztériumhoz, ötven tonna 12 kg súlyú kénmustárbomba és ötven tonna 50 kg súlyú difoszgéntöltetű légibomba is szerepel... Mi indította a Franco-fasisztákat arra, hogy fontolóra vegyék a vegyi fegyverek alkalmazását? A válaszhoz kis kitérőt kell tennünk. A spanyol Köztársasági Hadsereg 1938. július 24-ről 25-re virradó éjjel támadásba ment át az Ebro-kanyarban. A hadművelet célja a levantei hadszíntér tehermentesítése volt, ahol az ellenség nyomása napról napra erősödött. Meg kellett akadályozni, hogy a Franco-fasiszták folytathassák előnyomulásukat Valencia irányába, mivel a város eleste esetén a Köztársaság válságos helyzetbe került volna. Az ebrói támadás ennek a veszélynek az elhárítását célozta. A vízi akadályok leküzdése ma sem könnyű feladat, de harminchárom évvel ezelőtt még több kockázattal járt, hiszen akkoriban még nem voltak sem úszó páncélosok, sem önjáró kompok, sem víz alatti átkelésre alkalmas harckocsik. Az átkelést az Ebrón pontonok — és egyéb „alkalmi átkelőeszközök" segítségével — kellett lebonyolítani (akár a tiszai átkelést a Magyar Tanácsköztársaság idején). Az átkelést, amely huszonöt kilométeres arcvonalszakaszon ment végbe, siker koronázta. Maquinenzánál elsőként a XI. Nemzetközi Dandár katonái érték el az ellenséges partot. (Ez a körülmény azért is figyelmet érdemel, mert az „ezernyelvű, eqy szívű brigádnak" ez az alakulata — az idő tájt — Münnich Ferenc parancsnoksága alatt harcolt.) Eredményes volt a hadművelet annyiban is, hogy a tüzérségnek és a harckocsiknak is már a támadás második napján sikerült partot váltaniuk, ami kedvező feltételeket teremtett a kezdeti siker tervszerű továbbfejdesztéséhez. (A hidászok több úszóhidat építettek erre a célra, köztük egy víz alatti hidat is.) A harcok fő színtere az Ebrőkanyar volt. Itt a terep rendkívül változatos: viszonylagos magasságkülönbségei — helyenként — a 800 métert is elérik. A terepviszonyok kedveztek a védekezésnek. Ilyen körülmények között nehéz támadni. Ennek ellenére a hadművelet sikeresen fejlődött: a végrehajtással megbízott alakulatok hat-hét kilométert is előrenyomultak naponta. A köztársasági hadsereg katonái több mint hatszáz négyzetkilométert szabadítottak fel július 24-e és 30-a között. Ezzel le is zárult az ebrói csata első szakasza. A hadművelet irányításának a szálai Juan Modesto kezében futottak össze, aki augusztus 2-án parancsot adott a védelembe való átmenetre. Ez helyes intézkedés volt, mivel az ellenség tizenhárom hadosztályt vont össze a folyó jobbpartján, azzal a feladattal, hogy állítsák vissza az előző állapotot. Az erőfölény tehát 1:2 volt a francoisták javára. Nagy fölényben voltak a Franco-fasiszták repülőgépekben is, hiszen egy-egy köztársasági gépre négy ellenséges repülő jutott. Gyakran kétszáz repülőgép is körözött a köztársasági állások fölött. Tízezernyi bomba zúdult nap-nap után a köztársasági hadsereg csapataira. Ez volt a legjelentősebb ellenséges repülőgépösszpontosítás a spanyol polgárháború idején. A Franco-fasisztáknak ennek ellenére csak november közepén — három és fél hónap múlva — sikerült célt érniük. Hathatós légelhárítás híján még a legbátrabb katona is tehetetlen a repülőgépekkel szemben. Mint 1937-ben az északi hadjárat idején vagy egy évvel később Teruelnél, az Ebrőnál is a külföldi légialakulatok — a Légion Condor és az Aviazione Legionaria Italiana — húzták ki a Franco-fasisztákat a kátyúból. A köztársasági hadsereg átcsoportosítása — mint az átkelés maga — rendezetten ment végbe. Az ebrói támadás a spanyol polgárháború legvéresebb csatája volt. A vállalkozás három tekintetben is eredménnyel járt: először, mert felborította az ellenség hadműveleti menetrendjét; másodszor, mert megfosztotta a Franco-fasisztákat attól a lehetőségtől, hogy folytassák az előnyomulást Valencia irányába, s végül azért, mert a köztársasági hadsereg érzékeny veszteséget okozott az ellenségnek az Ebró-kanyarban. Egyes francoista alakulatok személyi állományuknak több mint a felét elveszítették a harcok során. Kézenfekvő idézni ebben az összefüggésben Eberhard von Storert, a Harmadik Birodalom burgosi nagykövetét, akinek aa volt a véleménye, hogy a Franco-fasisztők „a végsőkig kimerültek az Ebro mentén lezajlott harcok következtében". Osztották ezt a nézetet az olasz katonai szakértők is, különben Benito Mussolini nem jutott volna arra a következtetésre, hogy Olaszország most már keresztet vethet arra a négymilliárd lírára, amit a spanyol polgárhőborúba fektetett. Az ebrói kudarc miatt Burgosban szóváltásra került sor néhány tábornok és a Caudillo között, aki a Carl von Funckkal folytatott beszélgetés során kénytelen volt beismerni, hogy a francoista hadsereg — egyelőre — nincs abban a helyzetben, hogy döntő eredményt erőszakoljon ki. Hasonló vélemény alakult ki Carl von Funck alezredesben is, amint ezt a berlini birodalmi külügyminisztériumhoz intézett jelentése tanúsítja, amely nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a háború további menete, újabb kiadós külső segítség híján, kedvezőtlen fordulatot vehet a Franco-fasiszták számára. Jóllehet a köztársasági hadsereg támadása három és fél hónap múlva elakadt, az összhelyzet mégis rosszabbra fordult a francoisták számára a támadás következtében. Nyilvánvalóan ez indította a Franco-fasisztákat arra, hogy fontolóra vegyék a vegyi fegyverek bevetését a Spanyol Köztársaság csapatai ellen. Nem kétséges, hogy a francoisták, akiknek a programjában a nyílt városok ellen intézett légiterror már a háború kezdeti időszakában is fontos helyet foglalt el, adott esetben attól sem riadtak volna vissza, hogy vegyi bombákkal támadjanak nem katonai célpontokat is. » • * Carl von Clausewitz véleménye szerint a becsülettel úgy áll a dolog, mint a szüzességgel: csak egyszer lehet elveszíteni ... Francisco Franco 1936. július 18-án játszotta el a becsületét, amikor polgárháborúba sodorta Spanyolországot, amelynek következményeit csak akkor lehet majd — véglegesen felszámolni, ha a francóista diktatúra eltűnt a történelem szemetesládájában.