Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-17 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó

JÁN KALINČIAK: REGÉNYRÉSZLET C cl kelt a napocska Jakabháza • fölött — éppen Mihály napját Jelezte a kalendárium — bearanyozta a Zaránd megyét szegélyező hegyek taréját, s villogott, gagyogott, sziporkázott a réteket s a mezőket ezüstös lepelként borító, apró dérkristályok millióin; s mikor egészen kidugta a fejét, nem mindennapi látványosság tárult elébe. A megyei székváros szélén tágas sátrak sorakoztak jobbra-balra, s közelükben földbeszúrt zászlók hirdették, hogy emitt Besenyovszkyék, amott pedig Potockyék pártja táboroz. Lassan mindkét oldalon megindult a mozgolódás, s a sátrakból szép sorjában egész séreg kialvatlan nemes uraság bújt elő. A siirgés-forgás egyre élénkebb lett, kézről kézre jártak a poharak, melvek pár nap óta szinte ndanőttek az uraságok markához. Egyszerre csak felhangzik a „vivát Besenyovszky!" kiáltás, túloldalról pedig felzen?ül a visszhang: „vivát Potocky!" — erre a jeladásra mindkét oldalon rázendít a cigány; a zászlókat kihúzzák a földből s mindkét párt megindul a kisváros felé, ahová aztán különböző iránvból vonulnak be. Hajdúk sorakoznak a vármegyeháza előtt, élükön a várnagy úr, akit másutt porkolábnak titulálnak. A megyeháza ablakából hivatalos urak dngták ki fejüket, mindjárt jobbra ott látják a kakastollasokat, balra pediglen a zöld fenyőgallyasokat, s tapasztalt szemmel' méregetik, vajon melyik oldal viszi el a választási pálmát. Szállingóznak már az urak is, atillásan, vagv kis mentével a vállukon, süvegükön hosszú, fehér tollak lengedeznek, vagy pedig sastoll meredez a magasba s kard csörög az oldalukon. Némelyikük odaint övéinek s mosolyogva kiált feléjük: — Csak kitartás, urambátyáim! Tartsanak együtt el ne széledjenek! — De hol lehet Besenyovszky Mátyás? — az aztán érti a dilrgést! — Azt hiszem rövidesen itt lesz, nagyságos uram,, — hangzott a felelet. Az uraság meghajolt és eltűnt a vármegyeház kapujában. A túloldalról is érkeznek urak. közöttük az öreg Levic- ký András, ők is hajlongtak, ők is mosolyogtak, s ők is éppúgy biztatták híveiket: .— Csak kitartás, urambátyám! — Lelkemre mondom, hogy kitartunk, — felelte Barina; András tekintete végigmérte mindkét pártot, s halkan odaszólt Mjkovics szolgabírónak: — Egész Levice itt van már a sarkunkban, s ha megjönnek, biztosan leszünk vagy ezerháromszázán. Csak ennek az István hajdúnak sikerüljön a dolog — nem tud még semmit se róla? — Mindjárt itt kell lennie, Levickyvel együtt, — felelte a szolgabíró s eltűnt *ő is a megyeház kapujában. Mozsárdurrogás hallatszott a városvég felől, a nemes uraságok soraiban olyan izgés-mozgás támadt, mint nyáron a megbolygatott hangyabolyban, s utat nyitottak az utca közepén. Kisvártatva feltűnt egy cifrára pingált hintó, megyei hajdú a bakon a kocsis mellett, a kocsi végében pedig két huszár feszít. Négy szürke volt elébefogva, nyakukat kecses ívben meghajtották, nagyokat prüszköltek s olyan kényesen emelgették a lábukat, hogy öröm volt nézni. A kocsiban gróf Gábori főispán úr begyeskedett, balkezével drágakővel kirakott, aranyos kardjára támaszkodott, jobbjával pedig ékszerekkel sűrűn kipitykézett süvegét szorongatta. Mellette Besenyovszky Ádám uraság üldögélt s valósággal csillogott a sok színaranytól. A következő kocsin Potocky János másodalispán ült Zselinszky gróffal, utánuk pedig a többi uraság. Mikor beérkeztek a városba, a nemesek sokasága kettévált s mindkét oldalról dörgedelmes „vivát gróf Gábori főispán" fogadta őket. De alig bólintott a főispán jobbról-balról kiáltozó hívei felé. máris felzúgott egyik oldalon a „vivát Besenyovszky", a másikon pedig a „vivát Potocky" kiáltás. Mindkét uraság arrafelé hajlongott, ahonnét pártja üdvrivalgása hangzott - s a kocsik begördültek a megyeház kongó kapuboltozata alá. De az utca képe nem volt valami békés. Alighogv a kocsisor elrobogott, lasztrabszkv uram máris rákezdte: — Látták-e kegyelmedék Ádám uraságot. mint hízlegett neki? — Bizony szégyen — felelte Lubina úr —, hogy a főispán tűri, hogy ilyen emberek vezessék az orránál fogva, de mindezért ezek a kakastollas kakukkfiókák a felelősek — le velük! - S fenyegetve rázta öklét a Besenyovszky hívek felé. De ezek se hagyták ám magukat, s úgy szikrázott a szemük, mintha azt méregették vol. na, melyik ellenfelüknek lássák el fokossal a baját, avagy melvikének szorongassák meg egy kicsit a gigáját? Közben a két vicispán úr lejött közéjük, mire híveik körülfogták s nagy vivátozás közben vállukra emelve körülcipelték őket. De Potockyéknak ez se volt elég. s mikor meghallották. mint özönlik a Levickvfainília zeneszóval és zászlók alatt Jakabházára. Mozdickv Márton uram megszólalt: — Le Ádámmal! -— aztán legközelebb álló barátaival uccu neki Besenyovszkyéknak és szaporán gyomrczni kezdték őket. Át is verekedték magukat egészen Ádámig és lehúzták a magasból őkelmét; erre viszont a felbőszült Besenyovszky pártiak belemarkoltak elleneik hajába, ököllel, bottal csépelték a fejüket, mire a vakmerő társaság kénytelen-kelletlen takarodót fújt és visszavonult, de Zimonics Antalnak még volt annyi ideje, hogy legalább egy darabot leszakítson a vicispán úr kabátja csücskéből. aztán ő is visszaverekedte magát az ellenség tömegén, akik közül legalább ötvenen elestek — de szerencsére fel is keltek. Aligholy a vicispán urak eltűntek a helyszínről, újabb lárma, dobolás és kiabálás kezdődött. Közönségre vadászó komédiások özönlötték körül a gyülekezetet s majmokkal, meg hasonló látványosságokkal igyekeztek tovább a megyeház mögé. Erre Levický Josko uraság odacsatlakozik a Medziborszky uraságokhoz, akik valahonnét az istenhátamögötti he gyekből vetődtek ide. s mutogatja ne- kik, milyen ügyesen töri fel a diót a majmocska. Ez persze nagyon tetszett nekik, de leginkább a komédiások ruháinak arany-ezüst díszeiért lelkesedtek; de mikor meglátták Jcv>ko kalapján a zöld fenyőágat, mindjárt észbekaptak és ráförmedtek: — Nem mégy innét? Hogy a fene essen az anyádba, te senkiházi, aki egész pereputtyoddal egyetemben eladtad magad az ördögnek! — Isten látja lelkemet, hogy nem igaz, — feleli Josko, — de ha azt hiszik kegyeimedék, hogy Levickyék a Potocky pártján vannak, akkor le ezzel a zöld ággal — s ledobta a földre a fenyőágacskát, — azért, mert Levický volnék, tán tudják, hogy Le- vický szolgabíró is a vicispán jobbkezének számít, miért ne tarthatnék hát én is kegyelmedékkel? S a gyanútlan Medziborszkyék lekapták kalapjukat és örvendezve, hogy újabb szavazót szereztek pártjuknak, annyi kakastollat adtak neki, hogy egészen kprültűzdelhette velük a tökfödőjét. De Joskonak ez se volt elég, s állandóan a komédiásokról áradozott nekik s esküdözött, hogy teremtett lélek nem látott még a megyében ilyen látványosságot, mint ez a komédia legyen. S mikor Medziborszky uraimék vágyakozó pillantásokat kezdtek vetni a megyeház mögé, mert hogy a választás is nagyon húzódott már; Josko megfogta a legközelebb álló karját és így szólt: — Mit ácsorgunk itt, mint a bolondok? Inkább nézzük meg azt a komédiát, úgvis ideiében megjövünk a választásra. Erre aztán Medziborszky uraimék fogták magukat, de még másokat is és elmentek komédiát nézni, ahol aztán Josko jó! elmulattatta őket, az urak pedig le se tudták venni szemüket a tréfáskedvű majmocskákról, elszórakoztak a pojácákon, még a könnyük is csorgott a sok nevetéstől, csak azon sajnálkoztak, milyen kár. liogv'az asszonyt, meg a gyerekeket nem hozták magukkal. Josko még borral is tartotta őket — s rövidesen olvan vigasság kerekedett, hogv még a választásokról is egészen mégfeledkeztek. Közben, miután már az egész hivatal tisztelgett a főispán előtt, mindannyian bevonultak a nagyterembe és koruknak, valamint rangjuknak kijáró sorrendben elhelyezkedtek a zöld asztal mellett. A vicispán kinyittatta az ajtókat, mire a nemesség is betódult. Kisvártatva gróf Gábori főispán is belépett a terembe, jobbrabalra hajlongott, fürge pillantása végigsuhant a gyülekezeten s elfoglalta az elnöki széket, az asztal hosszában üldögélő uraságok pedig felálltak s hatalmas „vivát" zúgott végig a termen. A -főispán űr meghajolt, intett kezével s a vivátozás lassan lecsendesedett. Aztán belefogott beszédébe: — Dirső rendek! Dicső nemességl Három esztendő múlt azóta, hogy szerencsém volt kegyelmedéket látnom, amidőn körülöttem a vármegyei tisztújítás során összegyülekeztek, s egviittesen vállalkoztunk feladatainkra, három esztendeje büszkélkedhetem magam is vele, hogy Zaránd vármegye főispánja lehetek, ahol még sohasem zavarták meg a választások rendjét, s ahol minden nemes kötelességének tartja, hogy ne pártja, hanem lelkiismerete, útmíutatásra szerint szavazzon. Óriási „vivát" zúgott fel szavaira, mire a főispán úr így folytatta: — De mikor így beszélek, szent meggyőződésem, hogy az akkor megmutatkozott szellem mai napig is változatlanul él vármegyénkben, s midőn a dicső nemesség új tisztikart választ. kizárólag magának és megyéiének s így egész, szép Magyarhonunknak boldog jövendője érdekében cselekszik, s most is csak lelkiismeretére fog hallgatni s annak szavához tartja magát. A főispán befejezte beszédét, aztán meghajolt, a gyülekezet pedig „vivátot" kiáltott. Ezután a régi tisztikar mondott köszönetet a nemesség bizalmáért, s további jóindulatába ajánlotta magát. Erre megalakult a szavazatszedő bizottság, s a főispán ismét megszólalt: — Ügy vélem, uraim, helyesnek találjak. ha az első vicispánságra Besenyovszky Ádám. Potocky János és gróf Zselinszkv urakat terjesztem elő. Újabb „vivát" s a három megnevezett uraság távozása után megkezdődött a szavazás. A nemesség községek és családok szerint tódult csoportosan a terembe, aztán átvonultak ahhoz a bejárathoz, mely a belső, elválasztott udvarba vezetett. Először egymásután estek a szavazatok Bese nyovszkyra, s á bejáratnál őrködő Mátyás, meg Dániel nem győzött benyitogatni a mellékszobába, ahol a három jelölt várakozott, jókedvűen s folytonosan Ádám úr fülébe suttogtak mire 6 vidáman bólongatott. De mikor már nyolcszázán leszavaztak és az új szavazók csak Potockyra és nem másra adták le a voksot, a két uraság igen halkan lépett be a szobába s egymás után suttogták a vicispán fülébe: — Nagyságos uram, rosszul állunk! Potocky már vagv száz szavazattal erősen vezet, a Besenvovszyaknak, Kadicsoknak és Medziborszkvaknak pedig se hírük, se hamvuk. Ádámnak sehogy se tetszett a dolog; de mit tegyen? Utasította Mátyást. hogy tüstént fogasson be és robogjon a Besenyovszkyak elébe, a hajdúkat pedig szalajtsa szét. hogy felkajtassák és összetereljék a szétkődorgott Kadics és Medziborszky uraságokat. Mátyás engedelmeskedett a parancsnak, de alighogy a terem ajtaján kitette a lábát, az ott strázsáló Barina Péterbe botlott, aki félszemmel az ajtóra ügyelt, félszemmel pedig Andrásra pislogott; András ott ült az asztalnál az asszesszorok között, akiknek csak a szavazás végén kellett voksolniok, s mikor Bariiia észrevette, hogy András hunyorít egyet, elfintorította az arcát és tompa hangon odasúgta Mátyásnak: — „Világgá kürtölöm, komám, világgá kürtölöm!" E pár szó hallatára Mátyásnak összecsuklott a térde, mintha kígyó mart volna belé. ájulás környékezte. szerencsére a szavazásra beáradó nemesség áradata elsodorta a túlsó oldalra, ahol aztán elsomfordált a főispán háta mögött és kilépett a megyeház erkélyérfe. Egy-két fenyőágas szavazót látott onnét, senki mást, visszament hát Ádámhoz' és beszámolt róla, mit tapasztalt; a vicispán elvörösödve förmedt rá: — Elment mint követ s szamárként lött meg! Siessen és mindenképpen próbálja összeszedni legalább a szétszéledteket, a Benyovszkyakért pedig hajdúkat küldjön — de gyorsan! Mátyás alighogv megfordult, ismét Barinába botlott, aki úgy áll; mögötte, mint egy kísértet, s újból odasúgta neki: „Világgá kürtölöm, komám, világgá kürtölöm!" De Mátyás csak annyit mondott rá: — Ne félj, komám, megyek én már egyenest haza, mert Ádám leszamarazott. Ádám nem tudla. hogyan folynak odakint a dolgok. Dánielt is elszalasztotta hát, hogy menjen Mátyás után. a Besenyovszkyak elébe, de bizony az úgv van. „hogyha Jóbért Jakab szalad, hát mindkét szent ottragad". mert őt meg Barina kapta el a lépcsőn András intésére s egy másik Levickyvel egyetemben bi húzta a szomszéd házba. Lassacskán mindenki leszavazott, megszámlálták a voksokat s kiderült, hogy Besenyovszkyra hétszáz. Potockyra viszont ezerkétszáz szavazat esett. A főispán felszólította az urakat: — Jelentkezzen, aki még nem szavazott! — de senki se felelt. A főispán másodszor, aztán harmadszor is megismételte a felszólítását, s mikor aztán az urak kikukkantottak az udvarra, meg az erkélyről is szétnéztek a piacon és senkit se láttak, a főispán elsőnek a három jelöltet hívatta a terembe, majd megnyittatta az ajtókat a nemesség előtt s bejelentette: — Én, Zarándvármegye, főispánja, hivatali hatalmamnál fogva s a nemesség akaratából, mely előtt meghajlok, közhírré teszem, hogy ezerkétszáz szavazattal hétszáz ellenében Potocky János urat választották meg dicső Zaránd vármegyénk első vicispánjának. Erre ítéletnapi zűrzavar tört ki; a bejelentés villámcsapásként érte a jelenvoltakat. Potocky mosolyogva emelte fel a fejét, pártjának uraival egyetemben; Besenyovszky Ádám pedig elvörösödött, aztán elsápadt, aztán kékült-zöldült, párthívei pedig búsan lehorgasztották kobakjukat és érezték, hogy minden elveszett. Az egyik oldalon tolongó nemesség ujjongva hadonászott: — Vivát Jankói Janko győzött! — a túloldaliaknak viszont szikrázott a szemük, homlokukat ráncolták, kezük, ökölbe szorult, aztán megkövült szótlansággal ledübörögtek a lépcsőn, s a párt vezetőivel együtt rosszkedvűen vonultak haza. A Potocky párt is ment már, de előbb még kiszólították az erkélyre a frissensült vicispánt, s mikor aztán megjelent és ott hajlongott előttük, véget nem érő vivátok reszkettették meg a levegőt. Ezután a többi tisztségre szavaztak. De ez már nem volt érdekes. Besenyovszky Ádámot szinte félholtan gyömöszölték a kocsijába és hazavitték Radosócra; egész pártja szétszéledt, a többiek pedig — no, azt nagyot

1) jól tudjuk, hogy mint volt az valamikor szép Magyarhonban. Mindkét párt már jó előre megosztott az állásokon, s akiből aztán vicispán lett, — mert ez a hivatal volt a döntő, mely határozott a dolgok mikéntje felett — az terjesztett három nevet a főispán elé, erre, vagy arra a tisztségre, s a jelenlevők aztán mindig az első helyen előterjesztettet választották meg, több szavazás nem is igen esett erről. — Így lett Levickv Istvánból másodalispán, s láttad volna