Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)
1971-09-25 / 228. szám, szombat
Befejeződött az ifjúság kétnapos tanácskozása (ČSTK) — A Szocialista Ifjúsági Szövetség az ideológiai munka elmélyítését és sokoldalú fejlesztését tekinti a CSKP XIV. kongresszusa határozataival összhangban a legközelebbi időszak legfontosabb feladatának minden ifjúsági szervben és szervezetben. Ezt a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának plenáris ülése állapította meg, amely tegnap fejezte be Ifjúsági találkozó (ČSTK) — A Bystrička pri Ružomberku-i üdülőközpontban tegnap kezdődött Szlovákia papíripari fiatal dolgozóinak kilencedik találkozója, melyet a SZISZ ružomberoki Észak-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyárak üzemi bizottsága Szlovákia cellulóz- és papírgyárai üzemi klubjaival karöltve rendeztek. Délután a találkozó résztvevői megtekintették a ružomberoki észak-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyárat, ellátogattak a Liptói Múzeumba és a ružomberoki Ľudovít Fulla Képtárba. Este tábortűz mellett találkoztak a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevőivel. . A találkozó szeptember 26-ig tart. 81 pionír és ifjúsági ház működik Tegnap ülésezett az SZNT iskola- és művelődésügyi bizottsága (CSTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács Iskola- és művelődésügyi bizottsága tegnap tartotta meg Bratislavában 29. ülését. A bizottság tagjai megtárgyalták a Szlovákia pionír- és ifjúsági házairól, valamint a Szlovák Tudományos Akadémia 1970. évi tevékenységéről szóló jelentést, s a CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa határozataiból a tudomány területére háruló feladatok biztosítását. A képviselők megállapították, hogy Szlovákiában a pionír- és ifjúsági házak fontos részévé váltak a nevelő-oktató rendszernek. Szlovákiában jelenleg 81 pionfr és Ifjúsági ház működik. A tudománynak a CSKP XIV. kongresszusa határozataiból eredő feladatairól Vojtech Filkorn akadémikus, a Szlovák Tudományos Akadémia első alelnöke tájékoztatta a bizottság tagjait. Október végére hívják össze az SZTA közgyűlését, amelyen megtárgyalják a nyolc alapvető programba vett kutatás állami tervét. Az együttműködésről tárgyaltak CSTK — Juraj Bjelik a Magyar Népköztársaság bratislavai fökonzulja tegnap felkereste dr. Fedor Gullát, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának vezető titkárát, Dezider Gogát, az SZSZK kereskedelemügyi miniszterét Ladislav Kompišt, az SZSZK építésügyi miniszterét, dr. Pavol Királyt, az SZSZK igazságügyminiszterét, Krocsáuy Dezső munkaügyi és népjóléti minisztert és dr. Vladimír Zvara egészségügyi minisztert. A magyar diplomata szívélyes beszélgetés keretében megtárgyalta az SZSZK kormányának tagjaival a két ország illetékes ágazatai közötti együttműködés néhány kérdését. Elismerés a jó munkáért (ČSTK) — Tegnap plenáris ülést tartott a CSSZBSZ Cseh Központi Bizottsága. Dr. Ján Nemec elnök, a CSSZK igazságügy-minisztere a CSKP KB legutóbbi plenáris ülésének eredményeiről és jelentőségéről beszélt, és elemezte a szövetség tevékenységére vonatkozó feladatokat. Dr. Karel Klemša, a CSSZBSZ CSKB titkára a választásokkal kapcsolatban aláhúzta, hogy a szövetségnek a választásokra való felkészülése gondos és intenzív. Dr. Ján Némec, a CSSZBSZ CSKB elnöke a plenáris ülés befejeztével a szövetség 33 érdemes tagjának átadta a CSSZBSZ megalapítása 40. évfordulójának alkalmából kiadott emlékjelvényt. Prágában kétnapos tanácskozását a SZISZ ideológiai munkájának alapvető feladatairól. A szocialista gondolkodásért és öntudatért folytatott harcban megkülönböztetett helye vatTa politikai nevelésnek, melyen keresztül a SZISZ tagok és funkcionáriusok megszerzik a marxizmus—leninizmus alapismereteit, mélyebben megismerkednek a CSKP politikájával, valamint a gyermek és ifjúsági szervezet küldetésével és feladataival. A szövetség ideológiai nevelőtevékenységének megjavításához hozzájárulnak azok az alapvető dokumentumok, amelyeket a plénum megtárgyalt és jóváhagyott — a politikai nevelés távlati rendszerének alapelvei, a könyvvel végzett munka koncepciója és a SZISZ ideológiai munkája tovább fejlesztésével kapcsolatos intézkedések. A SZISZ politikai nevelésének elválaszthatatlan része, amint a jóváhagyott dokumentumok részletesen leszögezik, a pártoktatás keretén belüli tanítás. Az alapszervezetek a pártszervezetekkel megbeszélt egyezmény alapján mindenekelőtt azokat a tagokat javasolják a pártoktatási csoportokba, akiknél meg vannak az előfeltételek ahhoz, hogy a CSKP tagjai lehessenek. A plénum kétnapos tanácskozása, melynek vitájában 27en szólaltak fel igazolta — amint ezt záróbeszédében Juraj Varholík, a SZISZ KB elnöke is hangsúlyozta, — hogy a szövetség ideológiai-nevelő munkájának színvonalától függ a szervezet tevékenységének színvonala. Mzelet: Dr. Matej Lúčan, a szövetségi kormány alelnöke a CSSZSZK mi niszterelnökének képviseletében fogadta Belletteu Gabre Tzadikot, az Etióp Császárság új csehszlovákiai nagykövetét. Az új nagykövetet fogadta dr. Dalibor Hanes, a Szövetségi Gyűlés elnöke és Andrej Barčák külkereskedelmi miniszter is. — Jindfich Záhradník, a CSSZSZK kormányának alelnöke csehszlovákiai működése befejeztével fogadta Vlagyimir Vigyenovot, a Bolgár Népköztársaság nagykövetét. — Bohuslav Lastovička, a Népi Kamara külügyi bizottságának elnöke és dr. Alexander Horák, a Szlovák Vöröskereszt elnöke, az európai biztonság csehszlovák bizottságának képviselői tegnap a Német Szövetségi Köztársaságba utaztak, ahol részt vesznek azon a konferencián, amelyet az európai biztonsági konferencia nyugatnémet kezdeményező bizottsága rendez. Ma főzik az idei első cukrot A Rimavská Sobotai Cukorgyár idei kampányát csütörtökön kezdte meg, ma szombaton este készítik az első cukrot az idei termésből. A kampányt 80 vagon cukorrépával kezdték, ami 2,5 napos üzemmenetre elegendő. A szállítás azonban teljes ütemben folyik. A szakértők megállapítása szerint az idei répatermés az átlagosnál nagyobb cukortartalmú, viszont a répafejek kisebbek és nagyobb munkaráfordítást igényelnek. (v) A népgazdaságfejlesztési terv törvényjavaslatáról tárgyaltak (ČSTK) — A Szövetségi Gyűlés Székházában tegnap közös gyűlést tartottak a Népi Kamara, a CSNT és az SZNT mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottságai, a Nemzetek Kamarája gazdaságpolitikai bizottságának képviselői, valamint a Népi Kamara Ipar-, közlekedésügyi és kereskedelmi bizottságai. A képviselők megtárgyalták az 1971—1975. évekre szóló állami népgazdasági terv törvényjavaslatát, a mezőgazdaságnak és az élelmezésnek az ötödik ötéves tervidőszak alatti fejleszéséről szóló Jelentést, s a csehszlovák mezőgazdaság mechanlzációs eszközökkel való ellátását. Tegnap tartotta ülését a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája terv- és költségvetési bizottsága ls, amely a népgazdaság tervszerű Irányítása alapelveinek Javaslatáról szóló Információval foglalkozott. Meghalt Szabó L. elvtárs (ČSTK) — Az SZLKP humennéi járási bizottságának elnöksége mély megrendüléssel közli, hogy hosszú betegség után 80 éves korában szeptember 23-án elhunyt Ladislav Szabó, az SZLKP alapító tagja. Szabó elvtárs a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közvetlen résztvevője volt. 1919ben lépett be a Vörös Hadseregbe. 1921-ben további elvtársak társaságában Csehszlovákiába Jött és részt vett a pártElnyerték Az Ipolymenti Téglagyárak IuCenecl vállalatának igazgatója tegnap vette át a vezérigazgatóság vörös vándorszászlaját az első félévi szocialista munkaversenyben elért sikerekért. Az Ipolymenti Téglagyárak 200 dolgozója és 60 meghívott ven- _ dég jelenlétében megrendezett ünnepi konferencián kitüntették és megjutalmazták a vállalat 50 élenjáró dolgozóját, valamint olyan egyéneket, akik több mint negyed százada dolgoznak az épltőanyagíparban. A vállalat dolgozói a CSKP 50. évfordulójának tiszteletére tett első félévi felajánlásukat túlszárnyalták: az 1 millió 700 000 korona terven felült vállalt tégla elkészítése helyett több mint 2 és negyed millió korona értékben gyártottak téglát. (vil) Szeminárium (ČSTK) — A Tudományt, Kultúrát és Politikát Ápoló Szocialista Társaság központi előkészítő bizottsága tegnap Prágában szemináriumot tartott, amelynek témája „A CSKP XIV. kongresszusa és kultúránk" volt A vitában felszólalt Vojtech Mihállk érdemes művész, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, a Nemzetek Kamarájának elnöke. szervezetek megalakításában. 1921 májusában megalapította Humennén az SZLKP helyi szervezetét, majd a környező községekben is. Marxista—leninista meggyőződéséért, elvszerűségéért és a proletár internacionalizmus hirdetéséért több alkalommal bebörtönözték. A felszabadulás után minden erejét a szocializmus építésének szentelte. Számos politikai és gazdasági funkcióban kifejtett eredményes munkájáért Szabó elvtárs magas állami kitüntetésben részesült. Tulajdonosa volt a Köztársasági Érdemrendnek, a Vörös Csillag Érdemrendnek, az „Építésben szerzett érdemekért" kitüntetésnek, számos érdemrend és dicsérő, elismerésnek. Szabó elvtárs személyében a kommunista párt hű tagját, és a Szovjetunió odaadó barátját veszítette el. Újságírók ünnepi ülése A sajtónap alkalmából a kelet-szlovákiai újságírók tegnap tartották meg ünnepi gyűlésüket, melyen részt vett és felszólalt dr. Rudolf Blaho elvtárs, az SZLKP KB tagja, a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság titkára, valamint Ján Jonáš elvtárs, a Szlovákiai Újságírók Szövetsége Központi Bizottságának alelnöke ls. Ünnepi beszédet Andrej Hlaváč elvtárs, a Kerületi Üjságfrő Szervezet vezetőségi tagja, a kerület pártlapja, a Východoslovenské noviny főszerkesztője mondott. A gyűlésről a jelenlevő újságírók levelet küldtek az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának, melyben kifejezésre juttatják, hogy hasznos publicisztikai tevékenységükkel támogatják pártunk politikáját, a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak megvalósítását, valamint a közelgő választások sikeres lefolyását — k Ma fejeződnek te Bresznyev és Tito tárgyalásai (Folytatás az 1. oldalról) gok között. A továbbiakban hangsúlyozta: a szovjet dolgozók, a párt által kitűzött feladatokat nemcsak teljesítik, hanem túl is szárnyalják. Beszéde befejező részében Brezsnyev nemzetközi problémákról, ezen belül európai kérdésekről szólt. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió következetesen harcol a nemzetek közötti kapcsolatok rendezéséért és a béke megszilárdításáért. Zárószavaiban síkraszállt a Szovjetunió és Jugoszlávia sikeres együttműködéséért és a közös békeharc sikeréért . A szovjet és jugoszláv lapok kiemelkedő helyen foglalkoznak Leonyid Brezsnyev belgrádi látogatásával. „A Szovjetunió és Jugoszlávia népeit régi baráti érzések fűzik egymáshoz. A belgrádi tárgyalások célja, hogy ezek az érzések — amelyek számára szilárd alapot biztosítanak a közös osztályérdekek — a gyümölcsöző, fejlődő együttműködés konkrét tetteiben testesüljenek meg — írja Gajdar és Nyekraszov, a moszkvai Pravda tudósítói, „Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz Tito hangsúlyozva a két fél hűségét a szovjet—jugoszláv kapcsolatok elveihez — amelyeket az 1955. évi belgrádi deklaráció, és az 1956. évi moszkvai nyilatkozat rögzített — csattanós választ ad azoknak, akik ellenségeskedést és bizalmatlanságot próbálnak támasztani a két ország népei között" — írja Gajdar és Nyek raszov. A pénteki jugoszláv lapok továbbra is első oldalukon indítva, fényképpel illusztrálva többoldalas tudósításokban számolnak be Leonyid Brezsnyev látogatásának eseményeiről. A lapok címe — Borba: Baráti légkörű, őszinte tanácskozás; Vjesnik: Mindkét fél az együttműködés bővítését akarja; Magyar Szó: A szovjet vendégek jugoszláv munkások között. Hétfőn kezdődik az általános politikai vita (Folytatás az 1. oldalról) A javasolt 97 pont között szerepel a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításával kapcsolatos számos fontos probléma, így a Szovjetunió által javasolt leszerelési világértekezlet összehívásának kérdése. Ugyancsak szovjet javaslatra kerül a napirendre — a közgyűlés jóváhagyása után — a Holddal, valamint a vegyi- és bakteriológiai fegyverek betiltásával és a tengerfenék békés felhasználásával kapcsolatos nemzetközi jogi egyezmények kérdése. További fontos napirendi pontok: a közel-keleti helyzet megtárgyalása, az ENSZ-főtitkár utódlásának kérdése és Kína ENSZ-tagsága. Szó esik majd ezen felül a dél-afrikai faji megkülönböztetésről, Rhodesiáról és más gyarmatosítással kapcsolatos kérdésről is. Néhány javasolt. Illetve nem javasolt napirendi pont körül még vita várható a közgyűlésen. Így a szocialista országok és a fejlődő országok egy csoportja a teljes ülésen síkra kíván szállni a koreai kérdés napirendre tűzése mellett, amelyet az ügyrendi bizottságban csütörtökön leszavaztak. Másrészt az Egyesült Államoknak „meg kell küzdenie" a közgyűlésben is azért, hogy a kínai kérdéssel kapcsolatos saját határozati javaslatát elfogadják és napirendre tűzzék. Az ügyrendi kérdések rendezése után előreláthatólag hétfőn kezdődik a közgyűlés általános politikai vitája, amelyben a küldöttségek vezetői fejtik ki beszédükben országuk nemzetközi állásfoglalásalt. Az Egyesült Államoknak sikerült leszavaztatnia azt a kubai javaslatot, hogy az ENSZközgyűlés tűzze napirendre a Puerto Rico-i függetlenség kérdését. Az általános ügyrendi bizottság 10 szavazattal 5 ellenében, nyolc tartózkodása mellett, elutasította a kubai indítványt, amelynek előterjesztésekor Álarcon, kubai delegátus — a Puerto Rico-l függetlenségi mozgalom kérésére hangoztatta: az Egyesült Államok gyarmatosító hatalom, amely megakadályozza Puerto Rico népét abban, hogy megszerezze magának az önrendelkezés jogát. TALÁLGATÁSOK A KÍNAI HELYZETRŐL Moszkva — A Kínai Népköztársaságban lévő helyzetről szóló hírekkel kapcsolatban a TASZSZ tegnap többek között rámutatott: „Pekingben a helyzet a Kínai Népköztársaság alapítása 22. évfordulója ünnepségeinek előestjén egy kissé eltér a szokásostól. Kínai hivatalos körök szerint ez év október 1-én nem tartják meg a hagyományos tömegtüntetést, habár még néhány, nappal ezelőtt Pekingben teljes Iramban folytak a nagyarányú ünnepi előkészületek. A kínai körök a legszigorúbb intézkedéseket foganatosítják, hogy mindaz, ami az országban történik titokban maradjon. A nyugati hírügynökségek a legkülönbözőbb találgatásokba bocsátkoznak a pekingi helyzettel kapcsolatban, de ezek mind csak feltételezések. Csupán egy dolog világos — mégpedig az, hogy a Kínai Népköztársaság általános helyzetét e napokban komoly belpolitikai események egész sora befolyásolja. Pekingi újságírói körökben olyan hírek terjengenek, hogy az október elsejei manifesztáció lemondását a lakosság előtt azzal magyarázzák, hogy Kínát állítólag „veszély fenyegeti északi határai felől." Egyszóval újabb kísérletek láthatók arra, hogy a lakosság körében szovjetellenes hangulatot szítsanak. ÉLES VITA A BONNI PARLAMENTBEN Bonn — Két napja kezdte meg munkáját a nyári szünet után a nyugatnémet szövetségi gyűlés és csütörtökön már teljes erővel kirobbant a vita a kormánykoalíció és az ellenzék között. Mint ismeretes, a CDU-CSU vezetői — Barzel, Strauss és társai — szilaj dühhel, minősíthetetlen hangon azzal támadták Brandt kancellárt, hogy az SZKP főtitkárával, Leonyid Brezsnyevvel tartott tárgyalásain feladta az NSZK igényét az egykori német birodalom helyreállítására és tudomásul vette Európa „kettéosztottságát". Élesen bírálták azért is, hogy „elhamarkodva" kötelezettséget vállalt az európai biztonsági és együttműködést értekezlet előkészítésének fokozott támogatására. Tettleges provokáció Brandt ellen Bonn — Pénteken délben Münchenben egy fasiszta suhanc tettlegesen provokálta Brandt nyugatnémet kancellárt. Willy Brandt — aki a reggeli órákban a bajor fővárosba utazott — látogatást tett a nyugatnémet olimpiai szervezőbizottságnál, majd újságíróknak az utcán rögtönzött sajtóértekezletet tartott. Ekkor váratlanul egy szőke férfi ugrott a kancellár elé és öklével az arcába sújtott. A merénylő közben ezt kiáltotta: ,fizt a keleti politikádért kapor. A tettest, a 22 éves Vietor Rildiger Gísl diákot a rendőrök nyomban elfogták és elvezették. A merénylő a müncheni rendőrség szerint az újnácl NPD tagja. Az arcátlan támadás nagy nyugtalanságot keltett politikai körökben. Rámutatnak arra, hogy a csütörtöki parlamenti külpolitikai vita után félő, hogy magasra csapnak a szenvedélyek. AZ GJNÁCI Nemzeti Demokrata Párt (NPD) provokatív találkozót tartott Majna-Frankfurtban. A hivatalosan engedélyezett tüntetés résztvevői megkísérelték megakadályozni a nácik provokációs összejövetelét, de a rendőri karhatalom segítségével a nácik bejuthattak találkozójuk színhelyére.