Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1971-09-18 / 222. szám, szombat

AZ IRÁNYÍTÁS FONTOS TÉNYEZŐJE A dolgozók részvétele a termelés irányításában sokak szemében elvont, túl általános, vagy formális dolognak tűnik, mert — ügy mond — végeredményben úgyis azt kell csinálni a munkahelyen, amire a vezető utasítást ad. Ez a felfogás abból ered, hogy ösztönszerűen gyakran úgy véljük, csupán akkor van beleszólásunk a dolgok menetébe, amikor valami e 11 e n kardoskodhatunk, valaminek a gyökeres megváltoztatására törekszünk úgy, hogy az számunkra közvetlen, kézzelfogható előnyt hozzon. Ez a felfogás nem csekély mértékben az 1968-as évre vezethető vissza, amikor a szakszervezetek opportunista gyakorlata sok helyütt felelevenítette a szociáldemokrata szemléletet: „A dolgozónak az a jő, ha minél többet csikar ki a maga javára a munkaadótól". Csakhogy a szocialista társadalomban a munkaadó a népgazdaság, s ebből az összességből egy-egy csoport, vagy réteg javára elvont összeg egy más csoportot, illetve a népgazdaságot károsítja meg, s nem a tőkést. A tőkés nyereségéből kicsikarni minél többet — elvégre ő úgyis a munkást zsákmányolja ki — más, mint ugyanezt a szemléletet átültetnünk a szocialista termelési viszonyok közé. Más az egyes ágazatokban vagy szakmákban uralkodó bérezési torzítások, aránytalanságok megszüntetését követelni és más, ha egy-egy vállalat, vagy szakma megfelelően fokozott termelés nélkül követel előnyt, kiváltságos juttatást. A vasútnál, de másutt is tapasztaltuk, hogy a népgazdaságot tőkés munkaadónak tekintették, akitől, illetve amelytől annyi juttatást kell kicsikarni, amennyit csak lehet — és „ez a dolgozók törekvésének fő iránya". A gazdasági vezetés törődjék azzal, hogy teljesítsük a termelést tervet, mi meg majd azzal törődünk, hogy ezért minél nagyobb juttatást kapjunk. Ež a szociáldemokrata gondolatmenet sokak szemében azért látszott rokonszenvesnek — demagóg jellege ellenére is —, mert közvetlen előnyökkel kecsegtetett: követelmény — sztrájk — fizetés emelés. Az eredmény: az árak rohamos emelkedése, inflációs tendenciák. Minek ís ismételnénk, mindenki emlékszik rá. Ha ez a gondolatmenet következetésen érvényesült volna, akkor ma 20 korona a kenyér kilója, s öt korona a villamosjegy (ha ugyan járnának éppen a villamosok, hiszen ilyen drágaság láttán jogosan sztrájkolnának a kalauzok). Nyilvánvaló tehát, hogy a dolgozók beleszólása a termelés menetébe ilyen, a tőkés viszonyokra jelemzö módon, nem vezethet eredményekhez, hanem inkább a gazdasági helyzet romlásához. A párt- és állami vezetés megújhodása után, a kongresszus előtti Időszakban a dolgozók hallatták szavukat, s válaszoltak a kérdésre: hogyan értelmezzük tehát a dolgozók részvételét a termelés irányításában? a felajánlási mozgalom hatalmas eddig nem tapasztalt hulláma egyértelmű választ adott a kérdésre. A dolgozók óriási tömegei tettekkel mondták ki: a népgazdaság gyarapításával, a termelés javításával akarunk hozzájárulni az ország népének boldogulásához, az eddiginél jobb életkörülmények megteremtéséhez. Az óriási megmozdulás valamiért, a párt politikájáért valósult meg, nem pedig valami ellen. Tehát nem a „munkaadó" ellen, hanem a népgazdaságért. 6s ez az 1968. évi gyakorlattal ellentétes irányelv ellenkező eredményt is hozott. Nem árdrágítást, hanem árleszállítást, stabilizálódást a piacon, nagyobb árukészletet az üzletekben, biztonságérzetet a köztudatban. Ezt sem kell részletesen taglalni, ezt is mindenki ismeri a hétköznapok gyakorlatából. Ha az itt leírt kétféle szemléletet eredményeiben összehasonlítjuk, választ találunk a dolgozóknak a termelés irányításában való részvétele hogyanjának kérdésére is. Elsősorban tehát az állami terv teljesítése az, amely módjainak keresésében tág tér nyílik a dolgozók előtt észrevételeik, javaslataik érvényesítésére. E téren a dolgozók pozitív részvétele az irányításban tehát annak a keresése, hogyan teljesítsük a teroet. Nem olyan egyszerű ez, ahogy tűnik. Szlovákia ipara úgyszólván minden üzemben munkaerőhiánnyal küzd. Tehát a teljes létszámra felállított térvet kell kisebb létszámmal teljesíteni. Ez már önmagában is bő lehetőséget ad javaslatok, felajánlások, szervezési módosítások tételére. Ezenkívül a tervet lehet hatékonyan és kevésbé hatékonyan teljesíteni. Az általános tervmutatók nem minden esetben mutatják ki a hatékonysági tényezőket. A nagyszerű félévi gazdasági eredmények elérése lehetetlen lett volna a kongresszusi időszakban megnyilvánult nagyszabású versenymozgalom nélkül, mert éppen a versenymozgalomban érvényesült a dolgozók akarata, eltökéltsége, tudása — tehát részvétele a kitűzött célnál jobb eredmények elérésében. Bebizonyosodott tehát, hogy a szocialista munkaverseny a termelés irányításának igen fontos, előrevezető, serkentő tényezője. VILCSEK GÉZA A Szlovák Nemzeti Felkelés emlékmüve Banská Bystricán. (E. Remp felvétele) BELPOLITIKAI KOMMENTÁR NEMCSAK KÖTELESSÉG... Pártunk egységének bázisa a marxizmus—leninizmus ismerete, ami iránytűként teszi lehetővé az eligazodást társadalmunk összetett folyamataiban, az élet sokrétű jelenségeiben és egyben a legcélravezetőbb következtetések levonását. Az eszmei felvértezettség az alapvető feltétele annak, hogy a tudomány eredményeit hasznosítani tudjuk a forradalmi gyakorlatban. A szocialista társadalom fejlesztésével járó problémák megoldása is múlhatatlanul megkívánja a kommunisták eszmei és elméleti színvonalának emelését, a dolgozók erkölcsi-politikai egységének megszilárdítását. Számtalanszor elhangzottak már ezek a követelmények, nem egy határozat hangsúlyozta sarkalatos fontosságukat, s ma több mint egy negyedévszázaddal a felszabadulás után — kiváltképp a közelmúlt elevenbe vágó tapasztalatai hátterén — még mindig felette időszerűek. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy a negyvenes évek végén zárult az az időszak, amikor a kommunisták tömegei még valóban önmaguktól, lelkesen, a cél tudatában búvárkodtak a marxizmus—leninizmus klasszikusainak műveiben, szorgosan tanultak, tágították világnézeti horizontjukat. Ezt követően — tisztelet a kivételnek — olyan időszak vette kezdetét, amelyben ugyan erre a témára sok szó esett, sőt számtalan szervezeti intézkedés is történt de a tanulás valahogy „muszájjá", kényszerré vált, amelyet mind többen, s nem csak egyének, hanem egész pártszervezetek is igyekeztek így vagy amúgy kijátszani. Nem egy rövid cikk feladata elemezni ennek okait, feltárni az eszmei nevelés ellapnsodásának, elsekélyedésének, sőt nem egy helyen teljes elhalásának körülményeit, indítékait és megállapítani ezért a felelősséget. Tény, hogy az ideológiai munka legnagyobb rákfenéje a formalizmus lett, amely elsatnyttlással fenyegette a világnézeti - nevelést. Többek között ezzel magyarázható 1968 —1969-ben egy fél évszázados múStra visszatekintő forradalmi pártnak, vezetősége és tagsága jelentős hányadának megingása, letérése a helyes útrúl. Ezért foglalkozott a CSKP XIV. kongresszusa olyan hangsúlyozottan az eszmei nevelés elsőrendű fontosságával. Nemcsak a pártban, hanem a pártonkívüliek körében is a tudományos világnézet alapján formálnunk kell a szocialista tudatot, erősítve a szocialista hazafiságot és a proletár internacionalizmust, szolidaritásunkat az imperializmus ellen világszerte harcoló erőkkel. Nem kevésbé fontos nevelni a munka iránti szocialista viszonyra, a társadalommal szembeni felelősségtudatra, a kispolgári mentalitás, a vallási előítéletek, a nacionalizmus, a szovjeteSIenesség és más burzsoá ideológiák elleni harcra. Az elméleti munka, az eszmei nevelés további kibontakoztatásának tehát két alapvető feltétele van. Az első, hogy a központi bizottság, mint a párt politikai és elméleti centruma az eddiginélmég nagyobb figyelmet szenteljen az elmélet fejlesztésének, a társadalomtudományi munka helyes irányításának, a tudomány és a politika lenini szellemű összehangolásának. A második feltétel az, hogy az eszmei és az elméleti tevékenység minden szakaszáról következetesen kiseprűzzük a formalizmust, a betűrágást, hogy elsősorban minden párttag ne csak kötelességének, hanem egyben jól felfogott érdekének, tudását gazdagító, és nehezére nem eső tevékenységnek fogja fel Marx, Engels és Lenin műveinek alkotó szellemű tanulmá. nyozását. Ezeket a követelményeket különösen most kell tudatosítanunk, amikor közeleg az új pártoktatási esztendő megnyitása. De nem elég a feladatok tisztázása, hanem ezen felül feltétlenül szükséges az egész pártnak és minden kommunistának céltudatos és hangyaszorgalmú munkája is, amelyet áthat a pártos öntudat. GALY IVAN 43. Búcsút vettem barátaimtól és harcostársaimtól s augusztus 23-ón Moszkvába repültem. Még aznap este megérkeztem a fővárosba, s nyomban a vezérkorhoz indultam. Az Állami Honvédelmi Bizottság a következő különleges feladattal bízott meg. A 3. Ukrán Front törzséhez kellett indulnom, hogy o frontot felkészítsem a Bulgária elleni háborúra, minthogy a bolgár kormány továbbra ís együttműködött a fasiszta Németországgal. Sztálin azt javasolta, hogy mielőtt elmegyek, feltétlen találkozzam Georgi Dimitrovval, hogy jobban megismerhessem Bulgária általános politikai helyzetét, a Bolgár Munkáspárt tevékenységét és a bolgár nép antifasiszta erőinek fegyveres horcát. Georgi Dimitrov rendkívül szerény és lelkes ember benyomását keltette bennem. Minden gondolatából és következtetéséből a mély értelem és a politikai éleslátás sugárzott. Melegen fogadott és igen részletesen elmondott mindent, amit hasznos volt tudnom. Látszott, hogy nagyon jó és gyorsan működő kapcsolatai vannak a bolgár kommunisták földalatti szervezeteivel. Dimitrov ezt mondta: Bór ön azzal a feladattal keresi fel o 3. Ukrán Frontot, hogy felkészítse csapatait a Bulgária elleni háborúra, de háború egészen biztosan nem lesz. A bolgár nép már nagyon nagyon várja a Vörös Hadsereget, hogy segítségével megdöntse Bagrjanev cári kormányát és megteremtse a Bolgár Népi Felszabadítás!" Front hatalmát, önt nem ágyú- és géppuskatűzzel fogják fogadni, hanem a régi bolgár szokás szerint sóval és kenyérrel. Ami pedig a kormány csapatokat illeti, aligha fogják megkockáztatni a Vörös Hadsereg elleni harcot. A rendelkezésemre álló adatok orról tanúskodnak, hogy a hadsereg szinte valamenyi egységénél nagy partizánerők vannak. Nem tétlenkednek, és készek arra, hogy lejöjjenek a hegyekből és támogassák a népi felkelést. Egy kis szünet utón folytatta: - A szovjet csapotok sikerei igencsak erősítik a bolgár nép felszabadító mozgalmát. Pártunk e mozgalom élére állt és határozott irányban viszi o fegyveres felkelést, amely a Vörös Hadsereg megérkezésekor fog fellángolni. Megköszöntem Dimltrovnak a beszélgetést, s ismét a vezérkarhoz mentem, hogy véglegesen tisztázzuk az elkövetkezendő bulgáriai hadművelet előkészítését. Szinte biztosra vettem, hogy nem lesz ffáború. De mi, katonák, feladatot kaptunk elöljárőinktál, s azt a legpontosabban kellett végrehajtanunk. Abban oz időben a 450 ezer fős bolgár fegyveres erők öt hadseregből és két önálló hadtestből álltak. A légierő 410 repülőgéppel, a haditengerészet 80 német és bolgár harci és kiszolgáló hajóegységekkel rendelkezett. A hadműveleti-hadászati helyzet kedvezően alakult a déli Irányban. Miután a 2. Ukrán Front sikeresen befejezte az iosi - kisinyovi ellenséges csoportosftás szétzúzását és felszabadította Románia nagy részét, gyorsan nyomult nyugati irányban a Balahszkij Fennsíkon. Az Erdélyben és a Kárpátokban, valamint a Görögországban, Jugoszláviában és Albániában harcoló német csapatokat széttagoltuk és elszigeteltük egymástól. A Fekete-tengeren a Fekete-tengeri Flottának, a levegőben pedig légierőnk volt az úr. Mivel a bolgár faslsztabarát kormány - a szovjet kormány többszöri figyelmeztetése ellenére - továbbra is megszegte a semlegességet és hatékonyan támogatta a hitlerista Németországot, o szovjet kormány szeptember 5-én hadba lépett Bulgáriával. Szeptember 6-án a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása parancsot adott o 3. Ukrán Frontnak a haditevékenység megkezdésére. Szeptember 8-án reggel minden készen állt, hogy tüzet nyissunk, de figyelőpontjainkről nem láttuk a célokat, amelyekre tüzelnünk kellett volna ... A szögtávcsöveken, a távcsöveken és szabad szemmel a szokásos békés életet láttuk a bolgár földön: a falvakban a házak kéményei füstölögtek, az emberek nopi munkájukat végezték. Katonai egységeket sehol nem lehetett felderíteni. Tolbuhin marsall megparancsolta, hogy az előrevetett osztagok induljanak meg. Még fél óra sem telt el, amikor az 57. hadsereg parancsnoka jelentette, hogy oz út mentén elhelyezkedő egyik bolgár gyalogoshadosztály csapatainkat kibontott vörös zászlókkal ós ünnepélyes zenével fogadta. Nem sokkal ezután a többi irányban is hasonló események történtek. A parancsnokok jelentették, hogv a szovjet csapatok spontánul barátkoznod, o bolgár néppel. Azonnal felhívtam a főhadiszállást. Sztálin a következőket mondotta: - Minden fegyvert hagyjonak neg o bolgár csapatoknál, hadd végez/ék o megszpkott feladatukat és várják kormányuk parancsát. Ezzel az egyszerű aktussal s legfelsőbb főparancsnok a teljes bizalnát fejezte ki a bolgár nép és a bolgár hadsereg iránt, amelyek barátként fogc3ták a Vörös fiadsereget, s azt az erőt . ttók benne, anoely felszabadítja j5k#ŕ a šmet megszállás és o fasiíižtabtrát cói rendszer uralma alól. Az országban előrenyomuló szovjet -csapatokat mindenütt a legmelegebben fogadták. Hamarosan találkoztunk jól felfegyverzett partizánosztagokkal, amelyek több várost és katonai objektumot foglaltak el. Minthogy Nis irányából Szófia felé várható volt a németek csapása, a főhadiszállás megparancsolta, hogy egy megerősített lövészhadtest helyezkedjék el a bolgár fővárosban. Szeptember 8-án bevonultunk Várnábo, Burgaszba és más körzetekbe. Amint a Fekete-tengeri Flotta erői a bolgár kikötőkhöz közeledtek, s légideszontot dobtunk le, a németek elsüllyesztették hajóikat. A hajók legénységét foglyul ejtettük. A Bolgár Munkáspárt vezette bolgár nép szeptember 9-én megdöntijUe a fasisztabarát kormányt és megalakította d Hazafias Arcvonal demokratikus kormányát, amely béketárgyalásokat javasolt o szovjet kormánynak. Az Állami Honvédelmi Bizottság nyombon megporancsolta o főhadiszállásnak, hogy állítsa le csopatoink előrenyomulását Bulgáriában. A berlini iránybon Ezerkilencszőznegyvennégy szeptember végén visszatértem Bulgáriából a főhadiszállásra. Néhány nap múlva o főporoncsnok utasítására Varsó körzetébe utaztam, oz 1. és 2. Belorusz Fronthoz. Mindenekelőtt a varsói helyzettel kellett tisztába jönnöm. Varsóban o német parancsnokság különös kegyetlenséggel számolt le mindazokkal, akik részt vettek o felkelésben. A lakossággal szemben szörnyű megtorlást alkalmaztak. A várost porig lerombolták. A romok alatt a békés lakosok ezrei pusztultak el. Megállapítottuk, hogy Bór - Komorowski sem a frontparancsnokságot, sem az I. Lengyel Hadsereget nem tájékoztatta előzőleg o készülő felkelésről. Meg sem kísérelte, hogy a varsói felkelést egyeztesse az I. Belorusz Front tevékenységével. A szovjet csapatok parancsnoksága a felkelésről csak utólag szerzett tudomást a Visztulán őt menekülőktől. A főhadiszállásnak sem volt korábban tudomáso ŕSlo. I Folytatjuk) ÚJ szó 1971. VIII. 18;