Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-27 / 203. szám, péntek

Göröngyös út, biztos cél Ezzel a pár szóval lehetne a legjobban jellemzi Juraj Gvoth ezredesnek, a Polgári Honvédelmi Szövetség Szlovákiai Központi Bizottsága elnökének életét. Szegény munkásember gyermekeként látta meg a napvilágot. A nélkülözésből bőven kijutott neki, s ezért már fiatal korában megutálta az urakat s megszerette azokat, akiktől azt hallotta, egyszer majd munkások veszik kezükbe a hatalmat, s a nincsteleneknek is jóra fordul a sorsuk. — A Partizánska Ľupčai kommunisták közül főként az öreg MlynáfCikot kedveltem. Ö mutatta meg nekem a helyes utat — emlékszik vissza. Összekötőként kezdtem, később a kommunista sajtó terjesztéséből, a május 1-i ünnepségek szervezésiéből is kivettem a részem. Húszéves volt, amikor a fasiszta hadsereg megtámadta a Szovjetuniót. Elszomorodott, amikor a fasiszta propaganda híreit haliotta. O. Hladiš, régi kommunista szavai azonban Jurajban is eloszlatta a kételyeket: „Amilyen gyorsan nyomulnak előre, olyan gyorsan vonulnak majd vissza". Mindent elkövetett, hogy ne legyen alkalmas katonai szolgálatra. Először sikerült is ez, de 1942-ben mégis kézhez kapta a katonai behívót. A ružomberoki tüzérekhez került. Az illegáliMegtekintették a harcok színhelyét (CSTK) — Svidníkbe érkezett a 300 pionírt és diákot szállító barátsági vonat, amely a csehországi Teplicébői indult. A pionírokkal, akiket a dukiai harcosok kisérnek, ismertetik a bárpáti-duklai hadmüveletek és a Szlovák Nemzeti Felkelés történetét. A pionírok megkoszorúzták a szovjet hadsereg emlékművét és hegyelettel adóztak a szovjet katonáknak. akik Csehszlovákia felszabadításáért életüket áldozták. A dukiai hadműveletekben elesett szovjet katonák utolsó nyugvóhelyén a cseh pionírok ünnepélyes pionírfogadalmat tettek. Nagy kitüntetésnek vették, hogy Bohumír Lomský hadseregtábornok, Sedláček altábornagy és Kora Kovarík vezérőrnagy, a volt dukiai harcosok kötötték meg a vörös pionírkendőket. san működő kommunisták tanácsára arra törekedett, hogy ne kerüljön a menetszázadba, ne vegyen részt a Szovjetunió elleni háborúban. Kiképzőaltisztként a hátországban maradt. — Tudtuk,® hogy még messze van a háború vége, de azt is, hogy fel kell készülni a fegyveres harcra — mondja. Ján Mikuštiakkal töltényt, gránátot, pisztolyt és golyószórót csempésztünk ki a laktanyából, az ellenállási front harcosainak. Hogyan volt ez lehetséges? Az ütegnél a szolgálatvezető őrmestert helyettesítettem ,s így a nyilvántartáson itt- ott „kiigazítást" végeztem. Azt is hozzá kell tenni, hogy a haladó gondolkodású tisztek, mint Shcula (ma tábornok) szemet húnytak a fegyverek eltűnése fölött és nem jelentették feletteseiknek. Amikor ezredét Kelet-Szlovákiába vezényelték, kapcsolatba lépett, az illegalitásban működő kommunistákkalAz egyik napon azt az utasítást kaptuk, hogy négyen menjünk Ružomberokra, megbeszélésre. Igen ám, de hogy jussunk oda, messze voltunk, s az uta- < kat a fasiszta járőrök ellenőrizték. A szolgálatvezetőnek lőszerhiánya volt, s nagyon megijedt. Mondom neki, ha ad négy bélyegzett szabadságos levelet, a hiányt „bepótolom". Az őrmester ráállt. Gvoth, Mikuštiak és Horvát katona útra kelt. Ajándék helyett lőszer lapult hátizsákjukban. Sok megpróbáltatás után — az ezredparancsnok elfogatási parancsot adott ki ellenük — eljutottak Ružoinberokba, ahonnét az elvtársak Sielnicére irányították őket. Itt már több szovjet partizán tartózkodott. Juraj Gvoth, katonaszökevény, újdonsült partizán a falvakat járta. Harcba hívta az embereket. Hetvenen voltak, amikor elindultak, hogy Jegorovval felvegyék a kapcsolatot. — Szívélyesen fogadott — mondja — összebarátkoztunk, s azonnyomban megkaptuk az első harci feladatot. Gvoht, Zajcev és Petrov partizánokkal Ružoinberokba megy, feladatuk, hogy felderítsék a német egységek mozgását, létszámát, fegyverzetét. Liskován taxit rendeltek. Amikor beültek az autóba, pisztolyt rántottak elő, de a söfőr csak mosolygott. „Ilyen utasokat szívesen szállítok" — mondoita, miközben gázt adott a motornak. Ez csak az egyik epizód a partizán életéből. Á harcok során sem feledkezett meg a propagandamunkáról. Talán ezért is tette meg Jegorov a partizánegysége komisszárjának. Janko Mikuštiák, Gvoht harcos társa akkor vesztette életét, amikor Liptovská Revúcán a németek szlovák katonai egyenruhában támadnak rájuk. — Március végén áttörtünk a fronton — eleveníti fel a múlt eseményeit. — Azonnyomban jelentkeztem a Szovjetunióban megalakult csehszlovák hadtest kötelékébe. Politikai tisztté léptettek elő. A háború után a párt utasítására mint hivatásos tiszt segít a néphadsereg megerősítésében. Több kisebb-nagyobb funkciót töltött be. Igazi barátairól, a szovjet népről, az egykori partizánokról sohasem feledkezett meg. Ott volt a hirtelen elhunyt Jegorov partizánparancsnok temetésén. Az 1968-as események sem tévesztették meg. Mint a Szlovák Nemzeti Felkelés idején, 1968-ban is jól tudta, melyik oldalon a helye. Nagy része van abban, hogy a PHSZ egysége maradt, bár igen sok támadás érte a szövetséget. Emlékszem, a kritikus időben — augusztus 20-án — a szovjet testvérszervezet küldöttségével tárgyaltunk, amelyet A. 1. Getman hadseregtábornok, a Szov jetunió hőse vezetett. Tanácskozásunkat a tévé is filmre vette. Mondanom sem kell, milyen támadások értek. Tíz éve áll a szövetség élén, 1969-ben megkapta a Munkaév dem rendet. — Az elkövetkező időben is arra törekedünk, hogy a lehető legjobban érvényesítsük a párt vezető szerepét, teljesítsük a kongresszus határozatait. Juraj Gvoth ezredest tavaly választották be az SZNT-be. Tag ja a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának. Nagy elfoglaltsága mellett talál időt arra is, hogy eljárjon az iskolákba, a fiatalok közé s elmondja nekik a SZNF-ben szerzett élményeit, hogy megismerjék apáik harcát. Kívánsága, hogy a honvédelmi nevelés nálunk is társadalmi érdek legyen úgy mint a Szovjetunióban. Rövid írás keretében nehéz teljes képet adni munkájáról, érdemeiről. A Vörös Zászló, a Vörös Csillag, a SZNP érdemrend, a Bátorságért és más kitüntetések azt is bizonyítják, hogy Juraj Gvoth ezredes göröngyös úton haladt a biztos cél felé. NÉMETH JÁNOS Kitartottak a harcban A hetvenkét éves Kovács József elvtárssal beszélgettem élete folyásáról, Fegyvernek község és környéke munkásmozgalmának történetéről. Kovács József már fiatal korában Adler Gyula fegyverneki földbirtokosnál cselédkedett. 1938-ig kocsis volt, a 42-es földosztás után kisparasztoskodott, 1951-től szövetkezeti tag. 12 évig a helyi nemzeti bizottság elnöke volt, jelenleg a hnb titkára. Mint tizennyolc éves fiatalt az első világháború frontjaira küldték. 1919 márciusában sok magyar és szlovák társával elhatározta, hogy a Magyar Tanácsköztársaságért fognak harcolni. Március 20-án átlépték a csehszlovák—magyar határt és mindjárt másnap jelentkeztek vöröskatonának. Fegyvernekről tizenegyen vettek részt a magyar Vörös Hadsereg harcaiban, közülük még öten élnek, név szerint: Duba János, Tamás András, Kovácsik István, Zelinka József és Kovács József. A Tanácsköztársaság leverése után hazakerült. Á burzsoá hatóságok nyolc hónapra börtönbe zárták. A börtön nem törte meg, kiszabadulása után céltudatosan folytatta harcát a munkásmozgalomban. 1920—1921-ben megkezdték a cselédek harcának szervezését. Két ízben is sztrájkoltak a bérek emeléséért, a jobb munkakörülményekért és a rövidebb munkaidőért. A sztrájk idején csendőrök vették körül a falut. A sztrájkolók azonban kitartottak és kiharcolták a napi tizenkét órai munkaidőt egy órás ebédszünettel. 1922-ben megszervezték a CSKP fegyverneki alapszervezetét, melynek első elnöke Hudec József volt. Mintegy harminc cseléd és napszámos lépett be a pártba. A pártszervezet nagyon aktív munkát végzett. Az idősebbek még emlékeznek azokra a május elsejékre, amelyek ünnepségeit a párt szervezte Zselízen (Želiezovce). A hontfüzesgyarmati (Hontianska VrbicaJ, fegyverneki (Zbrojníky)," nemesoroszi (Kukučínovo), nagypeszeki és tergenyei (az egyesítés után Síkenice) munkások, szlovákok és magyarok közösen tüntettek, egységesen követelték a munkások és a parasztok életkörülményeinek megjavítását. A május elsejei ünnepségeket a csendőrök legtöbbször szétzavarták, vezetőiket pedig, küzlük Major Istvánt, Steiner Gábort és Furinda Rudollot üldözték. A pártszervezet tagjai gyűjtést akciót szerveztek a spanyol szabadságharc megsegítésére, a munkanélküli kommunisták támogatására. Hudec József pártelnök sokszor maradt munka nélkül, de az elvtársak tőlük telhetően segítették. Kovács József napjainkban gyakran részt vesz a pionírokkal és a Szocialista Ifjúsági Szövetség tagjaival tartott beszélgetéseken. Feleleveníti a múltat. A fiatalok önfeláldozást, elvhűséget, kitartást tanulhatnak a kommunisták tevékenységéből. Veress Vilmos El menyeim bői A „Fél évszázad a CSKP zászlaja alatt" kiállítás százezredik látogatóját Milan Mikšt, az olomouci határőrség katonáját Jozef Vlachoviö, a Szlovák Nemzeti Múzeum igazgatója üdvözölte. A szerencsés látogatónak ajándékként átadott egy tizennégynapos Szovjetunióbeli utazásra szóló utalványt, és egy Moser-üveg készletet. (Felvétel: Zlatica Repová — CSTK) 1919-ben a magyar Vörös Hadseregben harcoltam, a Tanácsköztársaság bukása után Szolnoktól gyalog jöttem a csehszlovák határig. Szobnál sikerült csehszlovák területre jutnom. Csendőrök elfogtak és a Párkányi (Štúrovo) vasútállomásra kísértek, itt kihallgattak, majd vonaton a lipníki politikai gyűjtőtáborba vittek. Három hónapot töltöttem ott, aztán hazaengedték a politikai foglyokat. Otthon a községházán jelentkeznem kellett a jegvzőnél. A jegyző azzal fogadott, hogy „Elmentél mint Józsi öcsi és víssziijöttél mint bolseviki". 1920. októberében bevonultam katonának. A Pardubicén állomásozó vasúti ezredhez kerültem. Huba la Imre, az ágyszomszédom komjaticei szlovák fiú volt. Minden este elbeszélgettünk, elmondtam neki azt is, hogy vöröskatona voltam. A katonai kiképzés közben gyorsan teltek a napok, esténként szorgalmasan sportoltam. Egy este, edzésről hazatérve azt mondja az ágyszomszédom, hogy már éppen értem akart jönni, mert látogatóm van. Magyarázatképpen elmesélte, hogy a városban volt kimenőn, és a kaszárnyába visszatérőben egy civil csatlakozott hozzá, akivel elbeszélgetett. Beszélgetés közben az idegen megkérdezte tőle, vannak-e közöttük volt vöröskatonák. Megmondta neki, hogy az ő ágyszomszédja is a Magyar Tanácsköztársaság hadseregében harcolt. A csehül beszélő idegen megkérte, hogy küldjön ki a drótkerítéshez, ott fog várni rátn. Elgondolkoztam: menjek, ne menjek? Ki lehet az idegen, akinél ágyszomszédom szerint jókora táska volt, és mit akar tőlem? Végül is felvettem a köpenyegeme.t és a kerítéshez mentem. A lámpa megvilágította azt a helyet, ahol egy férfi állt a kerítés dróthálója mögött. Intett a kezével, hogy menjünk távolabb, ahová már nem ér el a lámpa fénye. Kezet nyújtottunk egymásnak, bemutatkoztam, hogy Sütti vagyok, ő is mondja a nevét, hogy Zápotockýnak hívják. Kinyitotta a táskáját, amely tele volt papírkötegekkel. Húsz csomag kártya nagyságú röplapot átadott és megkért, hogy osszam szét, természetesen titokban, a katonák között. Az idegen ezután kezet adott és sietve távozott. A röplapokat nem vittem a szállásunkra

1, hanem a huszonkettes barakk mellett elrejtettem a csatornában. Aznap este sokáig nem tudtam elaludni, folyton az járt az eszemben, hogyan osszam szét a röplapokat. Az a gondolatom támadt, hogy fogfájást szimulálok és reggel a gyengélkedőre jelentkeztem, hogy ne kelljen kivonulnom gyakorlatra a többiekkel. így is tettem. A gyengélkedőn azt mondtam a szolgálatosnak, hogy már megszűnt a fogfájásom, mire hazaküldött. Futva mentem a huszonkettes barakkhoz, kiszedtem a csatornából a papirkötegeket és hozzá fogtam a vállalt feladat teljesítéséhez. A katonák szállásául szolgáló valamennyi barakk ablaka nyitva volt, minden ablakon bedobtam egy marék röpiratot. Amikor a gyakorlatról bevonultak a századok, minden katona kezében röplap volt. Megkérdeztem Hubala Imre barátomtól, hogy tni van rájuk írva. A katonákhoz felhívással fordulnak, — mondotta —, hogy az apák az üzemekben, bányákban harcolnak és sztrájkolnak a Jobb életért, és ha kivezényelnek benneteket az általános sztrájk elfojtására, tagadjátok meg a fegyver használatát, ne lőjjetek." Nagy hajszát indítottak annak kiderítésére, ki terjesztette a kaszárnyában a röplapokat, de nem akadtak nyomra. Ezredünket a decemberi nagy sztrájk idején nem vezényelték ki a sztrájkolók ellen. A katonaságtól 1921 ószéu leszereltem. Abban az időben nagy erjedés volt a munkásmozgalomban, egymás után alakultak meg a kommunista párt szervezetei, napirenden voltak a sztrájkok, tüntetések. 1924ben is nagy sztrájk volt, a munkásság kiharcolta az úgynevezett Šrobár-féle kollektív szerződést, ez azonban nem tartott sokáig, csak egy évig, mert a földbirtokosok és a papi birto» koH intézői elbocsájtották a bizalmaikat, megfélemlítették a cselédeket. 1926-ban Perbetén (Pribeta) ia megalakítottuk a kommunista párt szervezetét. Az 1927-es 'községi választásokon pártunk már négy mandátumot szerzett, 1928-ban nagy nyilvános népgyűlést rendeztünk, melynek ünnepi szónoka Major István parlamenti képviselő volt. 1929ben az aratás idején sztrájk robbant ki, melynek szervezésében érsekújvári elvtársak is részt vettek, a munkaadókkal folytatott tárgyalásokon pedig a csúzi és a perbetei aratómunkások küldötteivel együtt jelen volt Steiner Gábor elvtárs is. Dudás, a járási főnök csendőröket küldött a faluba. A tárgyalások kevés eredménnyel járlak, csak négy mázsa búzával javítottak a béreken, igaz, az akkori nehéz helyzetben ez is sokat számított. 1930-ban szintén nagy volt a munkanélküliség, Perbetén is sokan vártak munkára. Az elöljáróság kidoboltatta, hogy a munkanélküliek ásóval, kapával felszerelve jelenjek meg a madari utca végén. A jelzett időben meg is jelentünk ott. Az elöljárók azt mondták, hogy a Madarba vezető út elkészítésére 200 000 koronát megszavazlak. Hozzáfogtunk a munkához, de az csak egy hétig tartott, mert voltunk vagy , hatszázan férfiak, asszonyok, lányok, legények. A lányok sem szégyelték, hogy ásó, kapa van a kezükben, mert nekik sem akadt egyéb foglalkozás. Az utolsó napon az elöljárók délben hazaküldtek bennünket azzal, hogy mindenki nevét feljegyezték, aki részt vett az útépítésben. Én, Gatyás Jenő és Pinke Sándor azonban összehívtuk a tömeget és megbeszéltük, hogy felvonulunk és tüntető menetben a községháza elé megyünk munkát, kenyeret követelni. Az Internacionálét énekelve mentünk végig az utcán, ütemesen összevertük a lapátokat és a kapákat. A községháza előtt engem, meg az előbb említett két elvtársat megbízott a tömeg, hogy a jegyzőnek terjesszük elő követelésünket. A téren zúgott, morajlott a sok ember. A jegyző összehívta a községi tanácsot, amely 360 000 korona munkanélküli segélyt szavazott meg. Az 1931 évi választásokon a községi képviselőtestületben már 11 mandátumot szerzett a kommunista párt. A választásokon én voltam a párt listavezetője. Többek között Nagy Vilmos, Laca József, Komár Máté, Gatyás Benő és Bélán István szerepeltek a kommunista párt jelölőlistáján hét évig, vagyis* 1938-ig, amikor Horthy katonasága megszállta Dél-Szlovákiát. Községünkben Pinke Sándor és Jakab Benő a fasiszta hóhérok áldozatául estek. 1949-ben Perbetén megalakítottuk az egységes földművesszövetkezetet, ezután mint járási bizalmi Izsán, majd Madaron vettem részt a szövetkezet megszilárdításában. 1963-ig, nyugdíjba vonulásomig, a perbetei szövetkezet dolgozója voltam. Befejezésül csak annyit szeretnék még mondani, hogy mindenki becsülje meg a munkát, mert az apáknak sokat kellett harcolni érte, és becsüljük meg mindannyian a kenyeret is, mert valamikor nagyon kemény, rengeteg áldozattal járó küzdelmet kellett vívni azért, hogy a dolgozó ember egy kicsivel nagyobb darab kenyeret biztosítson családjának. Sütti József. Perbete Túlteljesítették vállalásukat (ČSTK) — A karvinai Május l Bánya szállító brigádjának célkitűzése a választások előkészítésének támogatása. Ezt a célkitűzést legkevesebb két méteres napi vájattal akarják elérni. A vájárok vállalásukat túl is teljesítik. A napokban szovjet kombájn segítségével 8,4 méteres eredményt értek el. A bányakörzet ezen legnagyobb eredményéhez hozzájárult a brigádon belüli verseny Is.