Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-29 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó

Hírek a Szovjetunióból A Moszkvai Ifjú Gárda kiadónál rövidesen megjelenik a Szo­juz - 11 fedélzetén két társával együtt hősi halált halt Vlagyiszlav Volkov űrhajós önéletrajzi írása, amelyben - mint Volkov a Kom­szomolszkaja Pravdának adott utolsó nyilatkozatában elmondta már csupán néhány apró csíszolnivaló maradt hátra. A könyv iránt >- érthetően - igen nagy a várakozás. A kötet a szomorú aktuali­tástól eltekintve is rendkívül érdekes olvasmánynak ígérkezik. Egy lebilincselő egyéniség vall benne páratlanul szép és izgalmas, ám egyszersmind kemény és veszélyekkel terhes hivatásáról, az űrha­jóssá válás - fizikai adottságok mellett - évek njunkáját igénylő hétköznapjairól, életének olykor keserű, máskor nagy pillanatairól. Vlagyiszlav Volkov könyvét „Léptek az égbolton" címen Alek­szej Jeliszejev űrhajós előszavával adja közre az Ifjú Gárda kiadó. (Alekszej Jeliszejev 1969. októberében Volkovval együtt vett f észt a három Szojuz űrhajó emlékezetes csoportos repülésében). Alább részleteket közlünk a kéziratból. CSILLAGÓRÁNK LEJÁR A HOSt HALÁLT HALT VLAGYISZLAV VOLKOV ÖNÉLETRAJZÁBÓL A FÖLDÖN NEHEZEBB 1969. október 17. a Szojuz -7 föl­det érése után, a helyszínre érkezett újságírók gyűrűjében. Az újságírók gyakran kérdeznek bennünket, nem félünk-e odafönn az űrben, hiszen minden megeshet, és nekünk családunk van. Mit mondhat­nék erre? A félelem viszonylagos ér­zés. Nincs ember, aki soha semmitől ne félne, de vannak emberek, akik le tudják győzni ezt a kellemetlen félelemérzetet. Mi, űrhajósok tökéle­tesen megbízunk azokban az űrhajók­ban, amelyekben repülünk, és soha nem gondolunk a legrosszabbra. Az életben azonban gyakran adódik os­toba véletlen. Egyébként idelent a Földön is bárkit érhet baleset, még­is kimegyünk az utcára. Nehezebb a válasz, ha szeretteink­re gondolunk. Azt hiszem, hogy ne­künk odafenn az űrhajón könnyebb, mint azoknak, akik repülésünket lent­ről irányítják és ellenőrzik. A legne­hezebb azonban az édesanyáknak, az apáknak, a feleségeknek. Űrrepülé­sünk után elmondták, hogy édes­anyám napokon át sírt, apám pedig az izgalomtól ágynak dőlt. Barátom mondta el, hogy amikor feleségein a televízióban űrhajónk rajtját figyel­te, olyan erővel szorította meg a kezét, hogy jó darabig ott maradt a nyoma. Kedveseim, mennyi, de mennyi min­dent kellett átélniük! S ezt nem fe­ledtetheti a viszontlátás öröme sem. KÉT NAPBAN - EGY ÉLET Bajkonur, űrrepülőtér, a vizs­gálatok és jelentéstétel - után, Moszkvába indulás, előtt. A repülőgéphez nyitott gépkocsi­kon megyünk. Az út mentén kétol­dalt ünneplő sokaság. A tömegből egyszercsak a becenevemet hallom. Keresem a hang tulajdonosát. Az uno­kanővérem áll az első sorban, elhoz­ta a gyerekeket is, a kisebbik a kar­ián, a nagyobbik a kezét fogja. Csa­ádja évek óta Itt lakik, de úgy adó­dott, hogy sem az űrrepülés előtt, ;em azután nem tudtak vélünk talál­kozni. Látom, mennyire örül, de azt is, hogy, kisírt a szeme, összeszorul a torkom: ők az első rokonok, akiket viszontlátok a Földön. IL—62-es visz bennünket Moszkvá­ba. Az idő repül. Vnukovóhoz köze­ledve azonban erőt vesz rajtunk az izgalom. Azon veszem észre magam, hogy csak többszöri próbálkozásra tudom begombolni az inget a nyaka­mon. Aztán egyszer csak ott állunk a repülőtér betonján. Nem találok szavakat, hogy leírjam, mit éreztem az ünnepélyes fogadtatás pillanatai­ban. Emlékszem, apám csak szoron­gatta a kezemet, és egyre csak azt ismételte: „Anyádat ne feledd el megcsókolni". A gyerekek mindig kíméletlenül szókimondók. Egy alkalommal fiata­loknak beszéltem az űrhajóséletről, s már elmenőben véletlenül meghal­lottam, amint az egyik srác odaszól a másiknak: „Hja. az űrhajósnak könnyű. Fent van két napig és máris a Szovjetunió hőse!". Kedves kis barátom, az űrhajósnak abban a két napjában benne van az egész addigi élete. A felkészülés na­gyon sokáig tart. Sok és bizony nehéz lépést kell tenni idelent a Földön, mielőtt az ember megteheti az első lépést az égbolton. De vállaljuk. Pe­dig igazán nem könnyű. Olykor úgy érezzük, hogy elviselhetetlen. De ezerszeresen igaza van Alekszej Jeli­szejev barátomnak és bajtársamnak, aki azt mondja: „Mi választottuk a hivatásunkat és szolgáljuk — becsü­lettel!". ÚJRA OTTHON A lift olyan lassan kúszik felfelé, mintha a századik emeletre tartana. A lakásunk ajtaja előtt megszokásból egy pillanatra kifújom magam. Meg­igazítom a felöltőmet, csak azután csengetek. Milyen lassan jönnek aj­tót nyitni. Ljuszja, a feleségem, csak áll, ki­csit esetlenül és mosolyogva, új ru­hájában és új frizurájával szinte alig ismerem meg. ,,Na, gyere be, te csa­vargó!" — mondja. Volocška fiam el­veszi a táskámat. Minden úgy van, ahogy volt. Odakintről ugyanaz az utcazaj szűrődik be, az asztalon ugyanolyan finom káposztaleves vár. S Volocaka ugyanolyan nehezen ta­lálja el, hogyan viselkedjék velem. Holnap sétálnj megyünk. Ljuszjá­nak erről eszébe jut, hogy Vologyának új cipőt kell venni. Gépiesen meg­kérdezem, hányasat is. Negyvenné­gyest. Úristen, már hatodikos a fiam. Nagy fiú lett és én ezt elszalasztot­tam. Hogyan is történhetett? Talán kevés az időm? Igaz, sok éppen nincs belőle, de azért mi, fiatal apák túl­ságosan gyakran kenjük az időre sze­mérmes tartózkodásunkat. Beszélget­ni kellene a fiúval. Holnap beszélek is vele. Nem, inkább még ma. Hi­szen már tizenhárom éves. ELMÉLKEDÉSEK Sokan kérdezik, hogyan lesz az em­ber űrhajós. Aligha lehet erre néhány szóban receptet adni. Az bizonyos, hogy Jó adag céltudatosság és elhi­vatottság keli hozzá. Az a legjobb ér­telemben vett fanatizmus, amelynek nem vak, hanem látó a hite. A Vosztok űrhajókat 1966-ban fel­váltotta az új Szojuz űrhajó, amelyen lehetőség nyílt az eddiginél széleset^ körő, tudományos megfigyelésekre es kísérletekre. Egy ember önmagában már kevés volt. Az irányítóberende­zések, a távközlő műszerek, az élet fenntartását szolgáló készülékeik nagy száma és változatossága meg­követelte és napirendre tűzte a fe­délzeti mérnök megjelenését az űr­hajón, hogy legyen, aki nemcsak a berendezéseket kezeli, hanem — ha valami előadódnék — bármely pilla­natban képes magára vállalni az űr­hajó irányítását és biztosítani a le­szállását. A fizikai adottságok mellett irán­tunk, a fedélzeti mérnökök iránt, az a követelmény, hogy a berendezések kezelése mellett képesek legyünk a legváratlanabb helyzetekben is a szi­tuáció elemzésére. Ahhoz, hogy vala­ki fedélzeti mérnök lehessen az űr­hajón, megfelelő számú ejtőernyős ugrást kell végeznie, és ugyancsak megfelelő óraszámot teljesítenie su­gárhajtású vadászgépeken. Nehéz utat jártunk be az első űr­repülésekig. Sokan — nem is titkolva aggodalmukat — kételkedtek benne, hogy civilek munkaképességük meg­őrzése mellett elviselhetik mindazt, ami addig csak hivatásos pilótáknak sikerült. Az űrrepülések bizonysága szerint azonban a civil űrhajósok be­csülettel állták a próbát. Ahhoz tehát, hogy valakiből űrha­jós legyen, rengeteget kell tanulnia. Egyelőre csak az űrhajók „bejáratá­sánál" tartunk, s ezért a személyzet­ben még nem kaptak helyet más fog­lalkozások képviselői, de eljön a nap, amikor a legkülönbözők szakmák mű­velőit látjuk majd az űrhajó fedélze­tén. A jövendő űrhajók és különösen a huzamos ideig keringő orbitális űr­államások személyzetét nagyobb lét­számú kollektívák adják majd. A Krasznaja Zvjezda különtudósító­Ja a Szojuz—6, a Szojuz—7 és a Szo­juz—-8 legénységére ezt a kifejezést használta: „A világűr munkásai . Van ebben igazság, mert a mai és holnapi űrrepülések célja mindenképpen az, hogy szebbé tegyék az életet idelenn a Földön. Az űrhajózás számunkra ugyanolyan foglalkozás, mint például a berepülőpilótáé. Senki sem születik űrhajósnak. Űrhajós abból lesz, aki egészséges, tud és célra tör. S bár tisztában van e foglalkozás minden nehézségével és kockázatával, telje­sen a hivatásának szenteli magát. IDEGEN KÖZEGBEN Az űrben tett minden lépéssel to­vább tágítjuk ismereteink határát. Megismertük például a súlytalansá­got. Egyelőre azonban, sajnos, csak annyit mondhatunk, hogy ez az álla­pot az ember számára még mindig rejtélyes. Hát a lebegés a világűrben? A huzamos űrhajón kívüli tartózko­dás? Mégpedig nem öncélként, ha­nem meghatározott hasznos munka­végzési feladattal! Milyen meglepetés­sel szolgál majd az emberiségnek és milyen árat követel érte? Nem tud­hatjuk, ám éppen e feltáratlanság sarkallja az emberi elmét újabb, me­részebb kísérletekre. Nyilvánvaló, hogy az űrhajós min­dig az embertől idegen közegbe in­dul. Nagyon értem Petrov akadémi­kust, amikor azt mondja, hogy bár a Földön a legapróbb részleteket is kidolgozzák, minden űrrepülés — út az ismeretlenbe. Emlékezetemben elevenen él Vla­gyimir Komárov űrhajós alakja, aki feladatának teljesítése közben életét vesztette. Akik figyelték Komárov űr­utazását, tudják, hogy milyen hig­gadtan és felkészülten hajtotta végre az új Szojuz űrhajó első próbaútját. Utolsó szavai: „Az űrrepülés feladatát végrehaj tottam. Előkészületeket teszek a le­szállásra. Viszontlátásra a Földön." A tragikus véletlen kiszakította ezt a nagyszerű embert a szovjet űrhajó­sok családjából. Neve és példája azonban fennmarad. HELYÜNKBE LÉPNEK Vállalni a kockázatot. Vállalni ren­dületlenül, még akkor is, amikor — oly fölöslegesen — az emberbe vil­lámként hasít a felismerés, hogy nem fogja végigvinni a terhet, amit a vál­lára vett. Nem mintha az ereje len­ne kevés, az idejéből nem futja. Csil­lagóránk, amelyről Stefan Zweig be­szél, nem perpetuum mobile. Lejár. Eletünk órája igen, de nem az idő. Helyünkre majd mások lépnek. Aki űrhajósnak készül, azt ls végig kell gondolnia: kielégíti-e a tudat, hogy mások lépnek a nyomdokainkba, hogy az emberiség csillagórája haladni fog akkor is. ha mi már nem leszünk. HATALMAS RÁKKUTATÓ INTÉZET ÉPÜL MOSZKVÁBAN. Terveit orvosok, építészek, fizikusok és biológusok ké­szítik. A közművek építői már meg is kapták a kivitelezési rajzokat. Az új tudományos kutató- és gyógyinté­zet a szovjet onkológia legkorszerűbb létesítménye lesz, s a rákkutatás or­szágos központja. Az intézetben az orvosokon kívül számos más szakem­ber fog dolgozni. A munkát elektron­mikroszkópok, televíziókészülékek, korszerű érzéstelenítő és operációs műszerek segítik majd. A rákkutató központ kórházépületében ezer férő­helyes klinikai osztály, szakorvosi rendelő, hatalmas röntgenológiai rész­leg stb. lesz. Kazanyec, a Szovjetunió vaskohásza­ti minisztere az Izvesztyijának adott nyilatkozatában közölte, hogy az or­szág vas- és acéliparának dolgozói az év kezdete óta 330 ÜUU' tonna nyers­vasat, 500 000U tonna acélt, 320 000 tonna hengerelt árut és nagy meny­nyiségű csövet gyártottak terven fe­lül. A munkaverseny legjobbjai közé tartozik a magnyitogorszki és a no­volipecki kollektíva. ô A Szovjetunióban körülbelül kilenc, ezer újság jelenik meg, együttes pél­dányszámuk alkalmanként 140 000 000, továbbá hatezer folyóirat és más idő­szaki sajtótermék, több mint 156 mii. liós egyszeri összpéldányszámban. ir Elfogadták a Szovjetunió legna­gyobb orvostudományi központjának tervét. Ez egyaránt szolgálja majd a gyógyító, a tudományos munkát, va­lamint az orvosi utánpótlás oktatásá­nak ügyét. Különböző tudományos in. tézmények mellett itt nyer elhelye­zést egy 3000 személyre méretezett, felnőtt klinika, valamint 1000 gyer­mek befogadására alkalmas kórház. Az orvostudományi központot Moszk­va délnyugati részén építik fel. •Cs A Pravda egyszeri példányszáma évi átlagban 9 200 000, az Izvesztyi­jáé B 500 000, a Szelszkaja Zyizny (Fa. lusi Éllet) című napilapé pedig 6 mil­lió 500 000. A Rabotnyica (Munkásnű) című folyóirat 11 200 U00 példányban, a Zdorovje (Egészség) pedig 10 mil­lió példányban-jelenik meg. ri* Napenergiával működő háztartási fűtőberendezést terveztek az Üzbég Tudományos Akadémia munkatársai. A napkonyhák és vízmelegítők soro­zatgyártására Buharában már a kö­zeljövőben üzemet létesítenek. ťr SOKKAL INTENZÍVEBB A VlZ KÖR­FORGÁSA a természetben, mint ed­dig hitték — állapította meg néhány moszkvai és leningrádi hidrológus, miután mérleget készítettek a világ vízkészletéről. A föld felszínéről pél­dául évente több mint félmillió köb­méter víz párolog el. A légkör pára­tartalma átlag tíznaponként cserélő­dik. A folyók vize minden tizenkét napban, a tavaké minden tíz évben újul meg. Legtovább a jégmezők őr­zik vízállományukat, ezeknél 8500 év szükséges a víz kicserélődéséhez. A szakértők véleménye szerint ezeknek az adatoknak az alapján pontosabban meg lehet határozni a Föld édesvíz­készleteit. A Barátság kőolajvezetéken eddig 150 millió tonna kőolajat szállítottak négy európai szocialista országnak. E kőolajmennyiségnek több mint egy­harmada jutott Csehszlovákiára, több mint 40 millió tonna az NDK-ra, a többit pedig Lengyelországba és Ma­gyarországra szállították. . ír A múlt évben 79 000 könyv és bro­súra jelent meg a Szovjetunióban összesen 1,5 milliárd példányban. A világon minden negyedik könyv szov­jet könyv. •fr Ma már — néhány távol-északi já­rást kivéve — a Szovjetunió egész területén kiépült a rádióhálózat, tv-t pedig a szovjet lakosságnak több mint 70 százaléka nézhet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom