Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-22 / 33. szám, Vasárnapi Új Szó

M

ég most utólag is csak a véletlen számlájára kell Írnunk, hogy a nagyhatalmak éppen arra a napra tűzték ki az atomrobbantások javítását, melyen a budapesti Operaház megnyitotta új épületének kapuit. Ezek a robbantások dicséretes módon felülmúltak minden eddigi méretet, de a budapestieket nem érdekelték különösebben. Annyira megszokták már a robbanások felújításáról szóló bejelentéseket, hogy elmaradásuk nagyobb nyugtalanságot váltott volna ki. mint maga a robbantás. A megnyitó Aida-előadás' jegyeit a nagy keresletre való tekintettel valutáért hozták forgalomba. Ünnepélyes, meghatott csend fogadta Giuseppe Villalonga Vecchia-Santa Mariát, Radames alakítóját. Csodálatos, zengő tenorján felhangzott a „Celeste Aida", a híres felső Cé-nél a terem angyalok szárnyainak suhogását hallotta. A közönség már felemelte a kezét, hogy tapssal köszöntse a bravúros teljesítményt, mikor alig néhány taktussal az ária vége előtt Santa Maria hirtelen elhallgatott. Elhallgatását nem kísérték a berekedéssel együttjáró gurgulázó sikítások, egyetlen hang sem jött ki a tenorista száján, bár olyan szélesre tátotta, hogy az erkélyen ülők beláttak a torkába, és . jól megfigyelhették gyomrában a hangerősítőként elfogyasztott nyerstojások maradványait. Az Operaház igazgatója mélyen megvetette a hangszálaikat szinte vattába csomagoló törékeny énekeseket, lenézését abban is kifejezésre juttatta, hogy erre az egy AiBa-előadásra három Radamest hívott meg: két külföldit és egy magyart. Most sem' jött zavarba, színpadra küldte a második számú Radamest: Jakov Abramovics Nyenasev bolgár énekest. Nyenasev meghajolt, és a zenekar újból a „Cele6ta Aida" bevezető futamait játszottj. Nyenasev egy széles mozdulatot téve teleszívta a tüdejét, de a közönség fokozódó megdöbbenésére neki sem jött ki hang a torkán. A helyzetet végül is a magyar tenorista beugrása mentette meg. Énekelni ugyan ő sem tudott, de nála a közönség ezt már így megszokta. Néhány nappal később a basszisták is. elveszítették a hangjukat, majd a ragály átterjedt a hangszerekre is. Éppúgy, mint az énekeseknél, először a magasabb hangfekvésű favúvók mondták fel a szolgálatot, de követték őket a mélyebb vonós és ütőhangszerek is. Az illetékesek azonnal megkezdték a különös jelenség okainak felderítését. Operatív bizottság alakult a Népi Ellenőrző Bizottság, a Nemzeti Bank, a Partizánszövetség és az Államvasutak szakértőiből. Felmerült a gondolat, hogy esetleg meghívnak egy zenészt is, de ezt a Zeneművészeti Központ ellenezte, véleménye szerint az indulatos és elfogult zenészek csak zavarnák a tárgyalások menetét. A bizottság ötödik ülésén operatív döntés született. Néhány általános irányelvet előírva az ügyet további vizsgálat céljából a Központi Fizikai Intézet zenerhangkutató alosztályához utalták át. Ez a megbízatás kellemetlen helyzetbe hozta a hangkutató alosztályt, ugyanis az intézet legelmaradottabb részlegei közé tartozott. Egész felszerelése két cintányérból és egy törött hangvillából állt, személyi állománya pedig egyetlen mérnökből, aki nemcsak vezette a kísérleteket, de sajátkezűleg volt kénytelen összeverni a cintányérokat is. A feladat megoldásához két adminisztrátorral erősítették meg az alosztályt, továbbá ide helyezték át az elektromos sakkfeladvány-fejtő gépet, melyet még az előző igazgató vásárolt. A mérnök csak abban bízhatott, hogy valahol a külföldi szaksajtóban megtalálja majd a jelenség magyarázatát. Bevetette magát a Műszaki Könyvtár olvasótermébe, hamarosan rá is akadt a keresett anyagokra. A zene nemcsak Magyarországon némult el, ugyanez történt többek között az Egyesült Államokban is. Nem kisebb intézmény foglalkozott az üggyel, mint a New Yok-1 Franklin Fizikai Akadémia, a New Science Monitor közölte is a jelentést, melyet a vizsgálat összefoglalásaként adtak ki. „A légkör hullámvezető képessége, feltehetően a minden eddiginél erősebb atomrobbantások következtében, alapvetően megváltozott. A módosulás minden következményét egyelőre még lehetetlen felmérni, annyi azonban megállapítható, hogy a légkör nem veszi át a zenei és az énekhangok rezgését." Ezután a jelentés tudományos elemzése következett, majd a tanulmány a következő szavakkal zárult: „Bármily sajnálatos is, de tudományos lelkiismeretünk megköveteli, hogy nyíltan kijelentsük: égitestünkön minden valószínűség szerint örökre megszűnt mind a vokális, mind az instrumentális zene." A mérnök gondosan kimásolta a Franklin Fizikai Akadémia jelentéséből a bizonyító egyenletrendszert, de egyik helyen szándékosan azt írta, hogy három meg négy az kilenc. Ismerte az intézetet, tudta, hogy a tanulmány elfogadása attól függ, sikerül-e valamiképpen belevonni társszerzőnek az igazgatót, bonyolultabb hibák észrevételéhez viszont nem tartotta elég képzettnek. Az igazgató ki is javította a téves összeadást, így a tanulmány kettőjük munkájaként került az operatív bizottság elé. A bizottság egyetlen kérdést intézett a szakétőkhöz: nem kell-e attól tartani, hogy az ének és a zene elnémulását esetleg követik majd a hivatalos beszédek is? Mikor a szakértők ezt valószínűtlennek ítélték, a bízottság elfogadta a jelentést. A Zeneművészeti Központ éjt nappallá tevő munkával kidolgozta a zenenélküli élet törvénykönyvét, mely a „Szolgálati Szabályzat Zenemunkások Számára" címet viselte. Nincs helyünk, hogy ezt az ötven nyomtatott ívnél terjedelmesebb könyvet a maga egészében mutassuk be, be kell érnünk azzal, hogy néhány íontosabb paragrafusát ismertetjük: 1. Zenei szakmunkás lehet az a 18 évnél idősebb állampolgár, aki teljesíti a következő feltételeket: MOLDOVA GYÖRGY: a) Elvégzi a Nebald Richárd Zenemunkás Központ által szervezett hároméves zenei szakmunkásképző tanfolyamot, és ennek anyagából eredményes vizsgát tesz. b) Fél évnél nem régibb keletű erkölcsi és megbízhatósági bizonyítvápnyal rendelkezik. c) Nem lehet zenei szakmunkás süket, vak, idegbeteg vagy modern zenét alkotó egyén. Az egységes munkastílus megteremtése céljából ezt a határozatunkat megküldjük a Német Zeneművészeti Kamarának, és javasoljuk többek között Ludwig Beethoven kizárását. Az alapvető határozatokon kívül említést érdemel a szolgálati szabályzat néhány különleges rendelkezése: A Központ a zenei élet megszervezésében szakítani kíván minden szűk látókörű provicionalizmussal, módot kíván biztosítani a különféle stílusirányok szabad kibontakozására. Ennek céljából létrehozza az „állami szürrealista" státuszát. Erre a posztra az idősebb zenei szakmunkások közül kell kiválasztani a megfelelőt. Az „állami szürrealista" köteles disszonanciáit, formabontásait beterjeszteni a Nébald Richárd Zenemunkás Központhoz előzetes ellenőrzés céljából. A Központ ugyanakkor hangsúlyozni kivánja a magyar zene eredendő népi-paraszti jellegét is, ezért egy „állami szűr- vagy subarealista" státuszt is létrehoz. Az „állami szűr vagy suba-realista" műveit csak tilinkóra vagy nyenyerére komponálhatja, alkotómódszereiben köteles alkalmazkodni a penlaton hangskála előírásaihoz. deres határ őszülő vén betyárral, édesanyjuk kakukkfűvel benőtt sírját. Legrangosabb zenei intézményünk, az Állami Operaház munkájában egy pillanatnyi fennakadás sem állt be. A dalművekben minden szerepet ketten adtak elő, az egyik a szöveget mondta, a másik pedig azt, hogy milyen hangot kell odaképzelni. Például a Hunyadi László ismert románcőban egyikük szavalta: „Tűz szárnyain a fényes képzeletnek hozzád szállok, édes Máriám", a másik ezalatt tárgyilagosan közölte: „Géfisz-cé-dé-aisz-é." Divatba jöttek továbbá a magas eszmeiségű vezércikk balettek, amelyeket az aznapi újságok anyagából állítottak össze. Számtalan könnyet csalt a nézők szemébe az „Eltartási szerződések megszegői" című kompozíció, de aranybetűkkel írta be nevét a zene történetébe a „Térítés nélküli véradás" szvit is. Csak néihány operai törzsilező nehezményezte a zene megszűnését, ezek fel is mondták a bérletüket, de a látogatottság nem csökkent, sőt ugrásszerűen megnőtt, néhány sikerült szervezési ötlet hatására, amelyek abból indultak ki, hogy az emberek általában nem a zene kedvéért tárnak az Operába. A felvonások közti szünetben megrendezték a nézők ruhaparádéját, mely eddig is megvolt, csak most helyezték először hivatalos formák közé, versenyt rendeztek a „Legrosszabb indulatú pletykázó" kitüntető címéért, a folyosók sarkaiban pedig szalonokat alakítottak ki, kizárólag korrupciós - megbeszélések céljaira. A zenei életnek persze nem minden területét hatotta át teljesen a szolgálati szabályzat szelleme. A vendéglátóipar például feloszlatta és szélnek eresztette a népi zenekarokat. A zenekarok helyett rajzolók szórakoztatják vacsoraidőben a közönséget s a régi zenedíj megjelölés helyett most rajzdíjat számolnak hozzá az ételek is italok áraihoz. A lalra akácos utakat rajzoltak fel, A Központ, hogy a zenei élet kizárólagos irányítása-a kezébe került, meg akarta valósítani régi vágyát: egyes zenészek mamniutfizetésének letörését. Összehívta a zenei munkások piénuinát, és határozati javaslatot terjesztett elő: megszűnnek a szerzői jogok, áttérnek a teljesítménybérezésre. Egész kottafejekért legfeljebb három fillért kaphat a zenei szakmunkás, fél-, negyed- «s