Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-22 / 33. szám, Vasárnapi Új Szó

nyolcadhaiigokért pedig, mivel írásuk és lejátszásuk lényegesen kisebb erőíeszítóst igényel, arányosan kevesebbet. A zenészek mindeddig szótlanul vették tudomásul a Központ intézkedéseit, mivel csak a kevésbé fontos művészi szempontokat érintették, jövedelmük ilyen mérvű csökkenése azonban nyílt ellenkezést váltott ki közöttük. A zene megszűnte óta először látszott úgy, liogy kenyértörésre kerül a sor, mikor egy váratlan bejelentés közös táborba kényszerítene a zenészeket és a Nébald Richárd Zenemunkás Központot. Átirat érkezett az angyalföldi tanács jogi osztályáról. Néhány nappal ezelőtt csendháborításért kétszáz forint bírságra ítélték Kenyeres Alfréd jegeskocsist. Az ítélet indokolásában vastagon aláhúzták a következő mondatot: „Kenyeres Alfréd, italtól közepesen befolyásolt állapotban harsány hangon nép- és műdalokat énekelt." Bár ez a közlés ellentmondott a tudományos megállapításoknak, mégis nyugtalanságot váltott ki a plénum résztvevői között. Mindannyian tudták: egyetlen élő hang elegendő rá, hogy a szolgálati szabályzatot és a rajta felépülő zenei életet a semmivel tegye egyenlővé. A zenészek elsápadtak, és visszavonták bérköveteléseiket, engedelmesen a Központra bízták, hogy elhárítsa ezt a súlyos fenyegetést. Küldöttség kereste fel Kenyeres Alfrédot: Már a Röppentyű utca elején hallatszott a jegeskocsis éneke: „Vén öregember, nótája nem kell, hiába játszik a kopott hegedűn." A küldöttség orvosa lopva megvizsgálta Kenyerest: születésétől fogva is hatalmas hangképző szervei az állandó „jeget, jeget!" kiáltozástól úgy megerősödtek, hogy játszva legyőzték a fertőzött levejjö ellenállását. Megpróbálták lebeszélni arról, hogy énekeljen, de Kenyeres csak a fejét rázta: — Hiába ígérem meg maguknak, haverkáim, hogy leszokok az éneklésről, ez csak kamu kéró lenne. Mert ha én bemegyek egy kocsmába, márpedig az hétszentség, hogy bemegyek, és ugrik két-három fröccs, Oláh Gergely felől, akkor én úgyis verem a rikácsot: Jobb a békesség, inkább eléneklem maguknak a „Nótáskedvű volt az apám"-ot. Az ajánlat elhárítása tanácstalanságba sodorta a Központot. Egy öreg zeneszerző, aki érzelmes gyermekdalaival elnyerte a prágai Zenefesztivál „Humanizmus" nagydíját, ajánlkozott, hogy az utcán hátulról leszúrja Kenyerest, de ezt senki sem tartotta megfelelő elintézési módnak. Megvesztegetéssel próbálkoztak, de hiába kínáltak fel mind nagyobb összegeket a reprezentációs alap terhére, csak annyit értek el, hogy tovább növelték Kenyeres önbizalmát és megátalkodottságát. Amit korábban soha nem tett meg: józanon is kiállt az utcák és terek sarkaira énekelni, mindenütt óriási feltűnést keltve. A Központ tudta, hogy Kenyeresre csak a becsvágyán keresztül lehet hatni, de sokáig nem találta meg a megfelelő eszközt. 190 ... tavaszán minden feltétel megérett ahhoz, hogy felbocsássák az első magyar mesterséges holdat, a Vöcsök 1-et, fedélzetén, a dolog kísérleti jellegére való tekintettel, csak egy kutyát vitt volna magával. Az abádszalóki rakétatámaszpont már csak egyetlen problémával viaskodott: a légköri elváltozások miatt nem tudta kikísérletezni a Vöcsök 1. zenés szignálját, márpedig ez a szputnyikok hagyományos, sőt elengedhetetlen tartozékai közé számított. " , Egyik tudós emlékezett valamilyen éneklő kutyára, ami ideális megoldás lett volna, tekintve, hogy kutyát a Vöcsök 1. amúgy is vitt volna magával. Lázas hajtóvadászat idült meg, de később kiderült, hogy a tudós memóriáját Jack London Éneklő kutyája zavarta meg. A rakétatámaszpont vezetősége a Nébald Richárd Zenemunkás Központhoz fordult tanácsért, a Központ megérezte: itt a pillanat, mikor megszabadulhat ellenfelétől. Azt ajánlotta, hogy hangközlő berendezés helyett a Vöcsök 1. vigye magával Kenyeres Alfrédot, aki rendkívül alkalmas arra, hogy a szputnyik zenei szignálját énekelje. Másnap katonák és tudósok küldöttsége kereste fel a jegeskocsist, aki büszkén fogadta a kitűntető megbízást. — Megkérdezhetnek akárkit a Röppentyű utcában, de még a Teve utcában is, hogy kl az a Kenyeres Alfréd. Mindenki azt fogja mondani: megdögölhetek, megdögölhettek, de ilyen embert nem fogtok látni. Most is csak azt mondom, ha a haza hív, menni kell. Ahogy véget ért a jégszezon, indulhatunk. S egy szép őszi napon — mikor véget ért a jégszezon — Kenyeres Alfréd a Vöcsök 1. fedélzetén kirepült föld körüli pályájára. Az abádszalóki rakétatámaszpont hatalmas hangerősítői közölték az űrhajós első szavait: — De rohadt meleg van! És ezek a kutyák nem adtak egy üveg sört sem! Majd kevéssel később az Internacionálét és a Yankee-doodley-t zengő szputnyikok között felhangzott az első magyar mesterséges hold diadalmas szignálja, Kenyeres Alfréd hangján: — Gyere Bodri kutyám, szedd a sátorfádat... És ez volt az utolsó zene a Földön. BESZÉLGETÉS Tóthpál Gyula felv. SOÖKY G. LÁSZLÓ: Tunya, piszkosszürke délután. A felhők olyan alacsonyan hasalnak, hogy feltartott kezemmel elérném őket. Esik. A sínek között felgyüelemlik a víz. Előre undorodom tőle, hogy majd át kell gázolnom rafta. főhetne már a vonat. Klipit-klap, klipit-klap, ve-reked-ni, ve-re-ked-ni, Klappa-tapp, klappa-tapp. Minden állomáson valami úf, valami feszültség, valami düh, néha öröm. Szeretem vonatból figyelni az embereket. Mennyire különböznek egymástól. Egy valami azonban összefogja őket: mindegyik egyformán hazudja boldogságát. Négyen ülünk a fülkében, szigorúan betartva a társadalmi normákat és az etikát. Szeretném tudni, hogy mi zajlik most a lezárt szemek mögött. Szerelmi játék? Háború? Kiflire kent pástétomos vacsora? fajon vár-e Ditta az állomáson? Ostobaság. Megszokhattam volna már, hogy engem senki sem vár. Igaz, valamikor anya mindig kijött elém az autóbuszhoz. Szeretett végigmenni velem a falun, hogy mindenki együtt lásson minket. Megőrzőbe adom a csomagjaimat. Itt is piszkosszürke minden: a falak, a padok, a ki-be járó aftó és a száztizennégyes szállodai szobám. Furcsa. Egyszer száztizenegyes, máskor harmincnyolcas, megint máskor parki pad. — Az igazgató elvtárs várja önt. — Mi a fenét kérdezzek ettől a tokás zsírrakástól. Szeretném megtudni öntől... — A termelés fokozása... új kereskedelmi partnereink ... igyekszünk... Lyukas a cipőm talpa. A mutatóujfam éppen kifér rafta, és a zoknimon is van egy mutatóujjnyi lyuk. Már csak az éjszakának van valami értelme. Eltakar. Ma valahogy másként kellene utaznom. Igen. Valahogy egész másként. Leülök egy kilométerkőre. Még kétszázötven koronám van, meg valamennyi apró. Éhes vagyok. Két évvel ezelőtt ilyen esetben gondolkodás nélkül hazamentem volna. Ditta nem várt. De miért épp most fut az eszembe ez is? Hiszen a múlt héten sem várt, meg a múlt hónapban sem. Egy teherautó megáll mellettem. Nézem a sofőr olajos kezét, amint a volánt forgatja és sebességet vált: egyes-kettes-hármasnégyes. Az arca duzzadt. ' Esténként biztosan berúg, és este veri a feleségét és este szeretkezik izzadva. — KöszI Klassz pasas vagy. A falu más, mint a város. A falunak színei vannak. Fekete, zöld, ibolyakék meg bőrszínű. A város mindig piszkosszürke. A kocsmában megbámulnak, amint egy sarokasztalnál szalámiszsemlét rágok, és sört iszom hozzá. A borostás torkokon sikongva csuszszan le a féldeci rum, vagy borovicska, és a hozzáharapott kifli galacsinokba gyúródik. Nem veszik észre, hogy a kocsmáros szemérmetlenül becsapja őket. — Tudod, hogy miért iszom? Mert az a disznó négy munkaegységemet lefogatott. Négy munkaegységet Fizess nekem egy kevertet. — D-be kérek egy jegyet. — Hat hatvan. Csak hideg víz vah. Nem viszi ki a büdösséget a zoknimból. Hm, tavaly ilyenkor is ősz volt, s ha esett, tavaly is beázott a cipőm. Nincs cigarettám. Valamikor mindig elloptam apáét. Elnadrágolt érte. Sokszor elnadrágolt. Nem bírtam magam kialudni. Szombat. Kórusfesztivál. (Kérfük Önt, hogy amennyiben ideje engedi, vállalja el a zsüritagságot. Tisztelettel a rendezőbizottság.

j Mit csináljak délután két óráig? Semmit. Ülj a fenekeden. — Kérek egy kávét, meg egy csomag cigarettát! — ? — Mindegy, válasszon valamit! Előleget kell kérnem, mert másként nem jövök ki elsejéig. Lassan megtelik a presszó, f ó lenne egyszer egy hétig nem gondolkodni. Tíz percig sem bírnám ki. Helyes az a lány a sarokasztalnál. Gyakran idenéz hozzám. Régen nem volt már dolgom nővel. Legalább ismerném valamenynyire a zeneirodalmat. Semmi. Ha nagyetn erőlködöm, Bachról tudok valamit. — Hét... nyolc... hat. Lemásolom szomszédom papírjáról a pontokat. Remélem, ért hozzá valamit. A kiértékeléshez szerencsére nem kell hozzászólnom. Tizenegy óra. Ruhástól végigdőlök a heverőn. Jó lenne Dtttával aludni. — Dittával? — Vele. Még mindig azt hiszed, hogy szereted? Azt hiszem. — Hülye vagy! — Ogy kell nekem. Keserű a szám. Büdös is. A tegnapi lány ott ül a sarokban. Oda kell hozzá mennem. Engem vár . — Szép vagy. — Tudom. — En holnap elmegyek innen. Minden nap elmegyek. Te vártál engem. Igaz? Mindig vársz valakit. — Ne beszélj annyit! Gyere! Szemérmetlenül vetkezik, de ügyetlenül. Ennek a lánynak még nem volt senkije. Fúj a szél, összeborzolfa hajamat. Olyan helyre kell mennem, ahol enni adnak. Túl igényes lettem. Igényes? Fenét! Csak tönkrement a gyomrom és követeli a magáét. — Ugyan, mit tud maga? Átélte maga a háborút? — Nem éltem át, kérem. — Akkor meg mit szájal? Maga nem tudja, hogy mi az a nyomor, fájdalom. — Nem tudom, kérem. Nekem csak az apám, az anyám és két bátyám pusztult el. Senki más. A lánctalpastraktor erőlködik, tiporja a csendet. Nagyokat ránt az ekén. A traktorista homlokán veríték gyöngyözik, nehezen beszél. Erőlködve rángatja a botkormányt, kezein ágaskodnak az erek. Szeretném látni, hogyan fogja meg asszonya mellét. Fel-felparázslik szájában a Gyetva, s orrán keresztül fújja ki a füstöt. A sötétben elvetélt életét meséli: fekete, mint az eke mögötti friss szántás. Ezen gondolkodom: milyen az életformám, és van-e egyáltalán. Egy biztos: három napnál tovább nem látok soha előre. S ha tűdnél tervezni, akkor főbb lenne? Nem hiszen. Elmaradna a meglepetések nem-várt eredetisége. Legtisztább ez így, ahogy most élek, megadva a lehetőséget sorsomnak, hogy becsapjon, magamnak pedig, hogy kijátsszam. Ha valamilyen keretek közé préselnének, úgy érezném magam, mint a gyengébbik boxoló a szorítóban: a kötél ellenfelem ütésébe taszítana. * « « • Szorongással szállok ki az autóbuszból. Hazajöttem. Ismerős diófák köszöngetnek az utcákon. Egy óra múlva az egész falu tudja: hazajött a bolond Rab. — Kérem ...én itt születtem. — Most mi lakunk itt. — Kérem... ebben a házban születt... — Most én lakom itt. A sírok gondozottak. Mindenszentekkor virágot is hozott rájuk valaki. Még alig hervadtak el. fó lenne találkozni a barátokkal, kimenni a pincéhez, és meginni két-három kancsó bort, mint valamikor, amikor ez a falu még az enyém is volt. Amint megyek, mindenki megbámul, a gyerekek mutogatnak ts rám. Nem. Már nem akarok találkozni senkivel.