Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-13 / 191. szám, péntek

LEVÉL ALAPJÁN A FILMMŰVÉSZET A TÁRSADALMI HALADÁSÉRT JEGYZETEK A MOSZKVAI FILMFESZTIVÁLRÓL KÉT HÉTEN ÁT a film ünnepének voltunk részvevői a moszkvai fesztiválon, melyre a monumentalitás és a nagy számok jellemzők. Pompás külsőségek között vetítették a távoli földrészek: Ázsia, Afrika, Észak- és Dél-Amerika, Nyugatés Kelet-Európa filmjeit, hatvannyolc ország alkotásait. A nemzetközi filmművészeti találkozó egyik érdekessége a fesztivál földrajzi tarkasága, a másik a seregszemle méretei. Huszonkilenc alkotás szerepelt a játékfilmek versenyében, ennél lényegesen több a gyermekés ifjúsági filmek szemléjén, valamint a rövidfilmek vetítéssorozatában. Talán a — számunkra szokatlan nagy — számok legalább valamelyest érzékeltetik a nemzetközi verseny méreteit. A Rosszija szálló, ahol a vendégsereget elhelyezték, tízezer személy befogadására éntilt; a Kongresszusi Palotában, ahol a játékfilmverseny zajlott, hatezer személy fér el; a Lenin-hegyi Pionírpalotán és a Központi Filmklub moziján kívül a főváros öt hatalmas filmszínházában és a sportpalotában Is tartottak tájékoztató vetítéseket, úgyhogy naponta csaknem ötvenezren láthatták a fesztivál előadásait. Moszkvában mintegy ezer filmművész és félezer újságíró gyűlt össze, s a monumentális szálloda halljában olyan világhírességek „bukkantak fel", mint Marina Vlady, Horst Buchholz, Florinda Bolkan, Franco Nero, Maximi. lian Schell, Beata Tyszkiewicz, Daniel Olbrychski, Olgierd Lukaszewicz, Tatjana Szamoljova, Szerge] Bondarcsuk, Stanley Kramer, Arthur Penn, Guliano Montaldo, Gillo Pontecorvo, Kurosawa, Marcel Carne, Andrzej Wajda — hogy csak ízelítőül soroljunk fel néhány nevet a mérhetetlenül hosszú vendéglistáról. Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy július utolsó heteiben, illetve augusztus első napjaiban az egész filmvilág érdeklődésének középpontjában a moszkvai találkozó állott. SZERGEJ JUTKEVICS, szovjet filmrendező a VII. moszkvai nemzetközi filmfesztivál alkalmából adott sajtónyilatkozatában többek közt az alábbiakat mondotta: „A filmművészet nemzetközi seregszemléje mindannyiunk számára rendkívül nagy jelentőségű ünnep. Ezekben a napokban értékeljük munkánk eredményeit, általánosítjuk a tapasztalatokat és a filmvilág fejlődésének tendenciáit. Számadatok bizonyítják, hogy a moszkvai filmfesztivál tekintélye évről évre nő. fííg az első fesztiválon, 1959-ben harminckét ország mutatta be filmjeit, addig a jelenlegi fesztivált megelőzően, 1969-ben megduplázódott a fesztiválon részt vevő nemzetek száma, s ma hatvannyolc ország képviselteti magát e jelentős kulturális seregszemlén. Ha figyelembe vesszük, hogy az eddigi filmfesztiválok mindegyikén ezer-ezer külföldi vett részt — neves színészek, rendezők, szakemberek, operatőrök, kritikusok —, akkor kitűnik, hogy az elmúlt években szinte az egész filmvilág megfordult Moszkvában. Mi a világ valamennyi országának filmművészeit meghívjuk a moszkvai fesztiválra. Egyetlen fesztivál sem dicsekedhet a nemzetközi filmművészet ilyen széles körű demonstrálásával. A moszkvai fesztiválra elsősorban nem az üzleti reklám, hanem az alkotói szellem jellemző, s ez az alkotói atmoszféra hatja át mind a filmvásznon, mind a vitákban, mind pedig a baráti találkozások alkalmával a moszkvai filmfesztiválokat. A mi fesztiválunk a világ minden részéről összegyűlt barátok találkozója, azoké, akiket ez a jelmondat egyesit: A filmművészet humanizmusáért, a békéért, a népek barátságáért." A moszkvai fesztivál a maga nemében igen sajátos filmverseny. A szó valós értelmében nemzetközi, s a világ többi rangos fesztiváljától (cannes-i, velencei, nyugat-berlini) abban különbözik, hogy a vetélkedőn a fejlett filmgyártással rendelkező országok, a hagyományos „filmnagyhatalmak" mellett a szocialista országok és a „harmadik világ" alakulóban levő filmgyártásai is részt vesznek. Itt voltak filmjeikkel azok a népek, akik csak nemrég rázták le magukról a gyarmati igát, s olyan országok is képviseltették magukat, ahol az évszázados elmaradottság ellenére a filmgyártás már virágzásnak indulhatott. Eseménynek számított például Szenegál filmje, vagy a kubai alkotás, melyek a versenyben előkelő helyezést értek el. A filmszemle másik jellegzetessége a fesztivál tömegmérete. A Szovjetunióban a filmművészet ugyanis rendkívül népszerű, igazi tömegművészet — ezt tanúsítja többek közt a fesztivál iránti óriási érdeklődés ls — a filmszemle tehát nemcsak a szakmabeliek „kiváltsága", hanem a széles néptömegek ügye is. NÉHA AZ ÜNNEP is kissé soknak tűnik, s az utolsó napokban valahogy már mi is így éreztük a fesztivál ünnepi napjait. Élményt jelent egy ilyen nagyszabású nemzetközi vetélkedő, de sokrétű, sokirányú műsorszervezésével kimerítő, fárasztó is egyben. Az élményt nemcsak a filmek tarkasága jelenti, hanem a nagy egyéniségek közvetlen közelségének varázsa is. A fesztivál földrajzi tarkasága szinte törvényszerűen magával hozta a művészi értékek egyenlőtlenségét. A tarkaság, az egzotikum tagadhatatlan varázsáért nemegyszer fárasztó, vontatott, kezdetleges filmek unalmával kellett fizetni. És gyakran nem is a fejlődő országok filmjei, hanem éppen a fejlett országok alkotásai árasztottak magukból — jószándékú mondanivalójuk és társadalomkritikai tendenciájuk ellenére is — érdektelenséget. Ügy tűnik, a játékfilmek egyre hosszabbak, ez a túlméretezettség pedig általában a színvonal rovására ment, gyakran az értékes mondanivaló is elsikkadt a cselekménybonyolítás útvesztőiben. A hírek szerint az idén gondosan és szigorú mérce alapján válogatták ki a versenyre benevezett filmeket. S hogy a bemutatott alkotások témáját közös nevezőre hozzák, olyan filmeket soroltak a versenybe, amelyek a művészet kifejező eszközeivel az embertelenség, a kegyetlenség ellen harcolnak, s hozzájárulnak az emberi haladáshoz, ápolják a béke, a népek közötti barátság eszméit, azaz a fesztivál jelszavát és célkitűzését szolgálják — a megvalósítás különböző színvonalán. A szemlén nagy teret kapott a Nyugat demokratikus, haladó művészete is, hiszen a fesztivál célja, hogy méltóképpen kifejezésre juttassa a szocializmus, a szabadságért és a függetlenségért vívott harc haladó eszméit. A bemutatott alkotások között számos „politikus" film volt, olyan, mely korunk társadalmi, politikai kérdéseit, a baloldali munkásmozgalommal kapcsolatos jelenségeket boncolgatta. Ez a sajátosság aránylag sok verseny és díjnyertes film közös vonása. Ezeket a filmeket a haladó nyugati filmesek hozták magukkal, mint például Bertolucci, Damiano Damiani, Marcel Car* ne és számos rövidfilmrendező, akik alkotásaikban kegyetlenül leplezik a rend visszásságait, a dél-vietnami vérengzést, híven szemléltetik az osztályharcot és a felszabadító küzdelmeket. Ezt a politizálódási folyamatot — mely világjelenség — tükrözte „A film a társadalmi haladásért vívott harcban" címmel megrendezett vita is, melynek során Alekszandr Karaganov, a Szovjet Filmdolgozók Szövetsége elnökségének titkára hangsúlyozta, hogy a film világszerte az egyik legerősebb fegyver a békéért és a társadalmi haladásért vívott harcban. Ez a haladó Irányzat már nemcsak a szocialista országokban, hanem Olaszország, Franciaország, valamint az ázsiai, az afrikai és a latin-amerikai országok filmgyártásaiban is megnyilvánul. A vita- és a véleménycsere egy célt szolgált: segítette a békés egymás mellett élés elvét. Ezt a nemes elvet a legkevésbé sem zavarta az a vita, amely a művészet felfogása, vagy az egyes alkotások értékelése kapcsán adódott. Az értékmérő s az esztétikai kategóriák különbözősége ellenére az együvétartozás, a népek közti béke és barátság ügyének ápolása jelentette a legfontosabbat. A VII. moszkvai nemzetközi filmfesztivál keretében tulajdonképpen három önálló versenyt rendeztek. A játékfilmek vetélkedőjén kívül megrendezték a gyermek- és ifjúsági filmek, valamint a rövid- és dokumentumfilmek versenyét is. A hivatalos vetélkedőn kívül informatív jellegű vetítéseket is tartottak és Kortársaink — filmen címmel sor került a napjaink társadalmi és eszmei kérdéseivel, a kortársi jelennel foglalkozó szovjet filmek szemléjére is. Ennek során műsorra tűztek olyan nagysikerű alkotásokat, mint Szerge j Geraszimov A tónál, fulij Rajzman A te kortársad, Panfilov A kezdet, Szurin Antracit és Szmirnov A bjelorusz pályaudvar. A retrospektíva sorozat keretében bemutatott filmek művészileg tükrözik a szovjet fejlődést, az ország dolgos hétköznapjait. A MOSZKVAI FESZTIVÁL több mint kéthetes vetítéssorozatának s a „fesztivál-nagyüzem" különféle műfajú és jellegű filmjeinek tanulságait aligha lehet néhány mondatban összefoglalni; annyit azonban leszögezhetünk: a vetélkedő mentes volt a végletektől, a kiemelkedően jó és bosszantóan rossz alkotásoktól. Nem láttunk egyetlen korszakos jelentőségű remekművet sem, viszont láthattunk több, egymástól teljesen különböző jellegű és értékű filmet, amelyre még sokáig fogunk emlékezni. A fesztivál sok-sok pozitív vonása, élménye, hangulata, a találkozó érdekessége, a vetélkedő növekvő színvonala egy nagyszabású seregszemle létjogosultságát és életképességét bizonyította, mégha a vetélkedőt olykor-olykor nagyobb méretűnek is éreztük a kelleténél. TÖLGYESSY MÁRIA Fábry József, a munkásmozgalom neves harcosa a háború után Magyarországra költözött. Nevét az idősebb nemzedék tagjai közül sokan ismerik. A CSKP megalakulásának jubileumi, 50. esztendejében a fiatalabb nemzedéknek is legalább nagy vonásokban bemutatjuk e bátor kommunista életét annak a levélnek alapján, amelyet Fábry József elvtárs Szaszák György koSicei tudósítónk hozzá intézett kérdéseire küldött válaszul. „Bányász családból származom — Írja levelében Fábry elvtárs. — Édesapám Rozsnyón a nadabulai vasércbányában dolgozott. Életem kezdettől fogva kapcsolatban állt a munkásmozgalommal és a kommunista párt tevékenységével. 1924-ben léptem be a Csehszlovák Kommunista Ifjúmunkás Szövetségbe. Mint szervezett ifjúmunkás 1928—1929-ben Prágában részt vettem a KIMSZ kongresszusán, közben 3927-ben beléptem a kommunista pártba. 1929-ben Banská Bystricán politikai iskolázáson vettem részt, amit Klumecki elvtárs vezetett. Ugyanebben az évben a parlamenti választások előtt Tornán (Turiia n/'B.) egy gyűlésen mondtam beszédet. Ezért körözést adtak ki ellenem és elfogatásom után hat hónapi börtönre ítéltek, amit Košicén Kellett letöltenem 1929—1930-ban. A börtönben tanultam meg szlovákul. A tárgyaláson a Vörös Segély által felkért ügyvéd látta el a védelmet. A Vörös Segély a börtönben eltöitött idő megpróbáltatásait is igyekezett enyhíteni, élelmet és irodalmat küldött. Kiszabadulásom után újra bekapcsolódtam a mozgalom ba. A Vöröskó-Margitfalvai építkezésen dolgoztam mint kőműves, ugyanakkor pártinstruktorként is működtem a losonci Madarász Istvánékkal. 1930-ban katonának vonultam be Valašské Meziríčibe, a 40. gyalogezredbe. Itt is foiytattam a mozgalmi munkát, ezért az olomouci katonai bíróság húsz napi elzárásra ítélt. A katonaságnál eltöltött idő alatt kifejtett tevékenységemért a pártközpont dicséretben részesített. 1932-ben szereltem le. A rimaszombati bíróság a bevonulásom előtt kifejtett politikai tevékenységemért kilenc hónapi szabadságvesztésre ítélt, amiből nyoic hónapot le is ültem. 1933-ban megint jogerőre emelkedett 1929-ben parlamenti választások előtt álltunk. Slávik György, az agrárpárt képviselőielöltle Fülékre készült, ahol választási beszédet akart mondani. Ottani kortese Hulita, a lománcgyár igazgatója volt. Slávik fogadtatására nagy előkészületeket tettek. Az üzem alkalmazottainak virágokkal kellett kivonulniuk elébe egészen az Egresig, mintegy másfél kilométernyire a gyártól. Aztán felsorakoztatták őket a városháza előtt, ahol az erkélyre kifőtt Slávik, és megkezdte választási szónoklatát. „Polgártársak — mondotta —, ha idegen jön közétek, annak első kötelessége, hogy bemutatkozzon." A bemutatkozásra azonban már nem volt ideje, mert a szemben levő földszintes, ház kéménye mellől erős baszushangon megszólalt egy kéményseprő: „Majd én bemutatlak téged, te politikai szélhámos ..." Az történt ugyanis, hogy a kommunista párt jelöltje, Madarász elvtárs kéményseprőnek öltözve bement a ház gazdáidhoz, hogy a kéményt jött kttisztítani. Aztán felment a pad• RICHARD ATTENBOROUGH hosszas keresés után végre megtalálta azt a színészt, aki sZerinte meggyőzően tudja megszemélyesíteni Churchillt a Fiatal Churchill című filmben. A szerepet Simoné Ward 26 éves színpadi színészre bízta. nyolc hónapi börtönbüntetésem kommunista tevékenységért és pórtiskolán való részvételemért. Kiszabadulásom után a breznói járásba küldtek a CSKP járási vezető titkárának. Itt körülbelül hat hónapig dolgoztam illegális néven, majd Michalovceba küldtek kerületi titkárnak. Ott Rajzmann, Aranyi, Kopcsik és Lauden elvtársakkal dolgoztam együtt, akik 1921-ben a pártszervezet megalapítói voltak, lebben a funkcióban voltam 1937 nyaráig. 1937 után járási instruktorként tevékenykedtem Košicén, Mecenzéfen és Szepsiben. Itt ért a magyar megszállás. Utána azonnal rendőri felügyelet aiá helyeztek. Kassa bombázása után letartóztattak és Kistarcsára, majd Nagykanizsára internáltak. Innen egy büntetőszázaddal kivittek a frontra. Ott az első napon átszöktem a szovjet csapatokhoz. A frontról Moszkvába vittek. Major István és Marek Čulen elvtársak igazolták kommunista párttagságomat. A Szovjetunióban antifasiszta iskolázáson vettem részt. Utána partizánnak jelentkeztem. Rovnóban megkaptam a Nagy Honvédő Háború partizánja első osztályú kitüntetést. Ezután Kijevbe mentünk és innen repültünk Szlovákiába, ahol 1944. szeptember 19 én több magyar és szovjet elvtárssal ejtőernyővel ereszkedtünk le. Akkori bajtársaim közül Pataki Pál Kassa mellett, Csizmadia István pedig Sátoraljaújhely mellett lakik. Partizánbrigádunk, a Petőfi-brigád harcait részletesen ismertettem az Égből hulltak és a Harcok, emlékek című könyvekben. A felszabadulás után kezdetben Rozsnyón voltam járási párttitkár. 1947-ben önkéntes jelentkezésem alapján a két párt megegyezésével Magyarországra települtem át. Azóta Magyarországon élek. Először az áttelepítési kormánybizottságban dolgoztam mint párttitkár. 1948-ban a párt az újjászerveződő néphadseregbe küldött. Először zászlóaljparancsnok voltam Budapesten, majd ezredparancsnok Győrben, később hadosztályparancsnok Kiskunfélegyházán. 1955-ben Szófiában katonai attasé voltam, majd a Hadtörténeti Intézetben dolgoztam. 1969 nyaráig, nyugdíjba vonulásomig ezredesi rangban a magyar néphadsereg tag-: ja voltam." lásra, kimászott a tetőre és ott hozzákötözte magát a kémény hez. Természetes, hogy a választási gyűléseken akkor a burzsoázia csendőrei is készen álltak, hogy azonnal beavatkozzanak, ha szükségesnek mutatkozik. Madarász elvtárs szavaira nagy futkosás kezdődött. A csendőrök fel akartak jutni a tetőre, hogy leszedjék onnan a „kéményseprőt", ez nem ment könnyen, mert Madarász elvtárs a létrát felhúzta maga után, a kijáratot pedig kívülről erősen bedrótozta. Ezért a tűzoltókat is mozgósította a hatóság. Mindez azonban sok időt vett igénybe. Ez alatt lehetősége volt Madarász elvtársnak nemcsak Slávik bemutatására, hanem arra is, hogy ismertesse a kommunista párt választási programját. Ugyanakkor kézzel fogható érvekkel és tényekkel cáfolta meg az agrárpárt választási programját, amely telies mértékben a burzsoázia érdekeinek szolgálatában állt és a dolgozók ellen irányult. Sláviknak kénytelen-kelletlen mindezt végig kellett hallgatnia. Érthető, hogy mire a csendőröknek sikerült lehurcolniuk a tetőről a kommunista szónokot, az agrárpárti képviselőjelöltnek teljesen elment a kedve attól, hogy elmondja előkészített beszédjét. De mit is mondhatott volna azután, hogy a jelenlevő hallgatóság nagy tapssal, lelkes egyetértéssel fo gadta Madarász elvtárs szavait. RUDÝ SÁNDOR, Banská Bystrica A moszkvai filmfesztivál információs vetítése keretében bemutatták Csehov Ványa bácsi-jának filmváltozatát. Andrej Mihalkov-Kuncsalovszkij munkáját. A felvételen: Szmoktunovszkij a film címszerepében. »KÉMÉNYSEPRO« (Egy régi választási epizód)