Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)
1971-08-11 / 189. szám, szerda
Ľubomír Štrougal miniszterelnök a Lengyel Népköztársaságba látogat (ČSTK) — Dr. Ľubomír Štrougal, a szövetségi kormány elnöke Piotr Jaroszewicz lengye) kormányelnök meghívására a közeli napokban baráti látogatásra Lengyelországba utazik. A két államférfi a csehszlovák—lengyel együttműködés további elmélyítésének kérdéseiről fog tanácskozni. Prágában találkoznak a világ közlekedési szakemberei Nálunk rendezik meg a XIV. közúti világkongresszust A XIV. közúti világkongreszszust a prágai Fučík Park kongresszusi palotájában tartják meg szeptember 11—19 között. A kongresszusra, melyet a nemzetközi közúti kongresszusok Párizsban székelő állandó egyesülete rendez, már eddig 45 ország mintegy 1600 közlekedési szakembere jelentette be részvételét. Tekintettel a nagy érdeklődésre fontos eseménynek tartjuk ezt a készülő találkozót, mely ezúttal először zajlik le szocialista ország területén — jelentette ki dr. Štefan Šutka közlekedésügyi miniszter a szövetségi miniszterelnökség tegnapi sajtóértekezletén. Ezzel magyarázható, hogy a kongresszus feletti védnökséget a CSSZSZK kormánya vállalta. Dr. J. Spurek professzor, a közúti világkongresszus csehszlovák végrehajtó bizottságának az elnöke a kongresszus gazdag programját ismertette, melynek keretén belül a szakemberek az országúti és a városi közlekedés problémáiról, mindenekelőtt a közutak minőségéről és megjavításának lehetőségeiről, a gazdasági kérdésekről stb. tanácskoznak majd. A terv szerint 31 ország képviselőjének 145 beszámolója hangzik majd el a kongresszuson. Ezenkívül hét beszámoló az állandó műszaki bizottságKitüntetett képviselő Tegnap délelőtt Košicén a kerületi nemzeti bizottság székházában nyújtotta át Branislav BiroS mérnök, a Kelet-szlovákiai Knb elnöke Vavrek fózsef elvtársnak, a CSKP alapító tagjának, a nemzeti bizottságok sokéves képviselőjének az „Építésben szerzett érdemekért" állami kitüntetést, melyet a köztársasági elnök adományozott Vavrek elvtársnak 70. születésnapja alkalmából. Vavrek elvtárs 1921 óta tagja a CSKP-nak, 1954-ben választották meg a Rozsnyói Vnb képviselőjévé. Jelenleg is egyik legaktívabb tagja a Rozsnyói Vnb tanácsának. -k. na k a legutóbb 1967-ben Tokióban megtartott kongresszus óta kifejtett tevékenysége eredményeit fogja ismertetni. A szocialista országok képviseletében érkező kb. 400 küldött közül is többen beszámolóval vqsznek részt a vitában. A prágai világkongresszussal egyidőben „Via Prága 71" címen nemzetközi kiállítás nyílik. Célja a közúti technika fejlődésének szemléltetése, a felsorakoztatott legkorszerűbb gépeken, mérőeszközökön, laboratóriumi berendezéseken és modelleken. A 41 kiállító vállalat közül 25 külföldi. A kongresszusi tanácskozásokat követően a vendégek 4—5 napos kirándulásokat tesznek mindkét köztársaságot bejárva, hogy a gyakorlatban is megismerkedjenek vívmányainkká' és problémáinkkal, melyeknek fokozatos megoldásához minden bizonnyal hozzájárul a világ közlekedési szakembereinek szeptemberi prágai értekezlete — LUDVÍK SVOBODA, köztársasági elnök, Pavel Voját kinevezte Csehszlovákia brazíliai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé. Ezzel egyidejűleg Karel Dufeket felmentette nagyköveti tisztsége alól. — RUDOLF ROHLiCEK, pénzügyminiszter és jiŕí Hustoles, a külkereskedelmi miniszter első helyettese tegnap fogadta a hazánkban tartózkodó Henri Reuss amerikai kongresszusi képviselőt. — VLADIMÍR GODLER, Jugoszlávia bratislavai (űkonzulja búcsúlátogatásai során tegnap az SZSZK kormányelnökségérc látogatott, ahol dr. Peter Colotka, a Szlovák Szocialista Köztársaság minisztereinüke fogadta. — JÁN ZAMBOJNAK. a középszlovákiai kerületi pártbizottsága ttikárának vezetésével tegnap a kerületi bizottság négytagú küldöttsége Salgótarjánba utazott, ahol a baráti Nógrád megye képviselőivel találkozik. „MONGÓLIA 50 ÍVE" Megérdemelt kitüntetés (CSTK) — Tegnap a bratisla val Kultúra Házában megnyílt a „Mongólia 50 éve" fényképkiállítás. A kiállítás képet ad a Mongol Népköztársaságról, amelynek mezőgazdasági és ipari eredményei már kiváltották a jiemzetközi közvélemény érdeklődését. A fényképek különösen az 1945 utáni fejlődést mutat ják be. A kiállítás megnyitásán jelen volt dr. Peter Colotka. a szlovák kormány elnöke, aki a közelmúltban tért vissza a Mongol Népi Forradalmi Párt megalapítása 50. évfordulójának alkalmából rendezett ünnepségekről. Jelen volt Dasdorzsiln Altan gerel, a Mongol Népköztársaság csehszlovákiai ügyvivője Is. Teljesítik, amit vállaltak A Košice-vidéki Járási Nemzeti Bizottságon értékelték a járás községei által, a CSKP megalapításának 50. évfordulója tiszteletére vállalt felajánlások teljesítését. Az értékelés szerint legsikeresebben teljesítik felajánlásaikat Košické 01Sany község lakosai, akik a vállalt 2,7 millió értéket képviselő felajánlásokból már 2,3 millió korona értéket teljesítették. A falufejlesztés terén végzett munkálatokból egy-egy lakosra 2600 koronát meghaladó teljesítmény esik. I-*J Budapest — František Dvorský, hazánk budapesti nagykövete aranyéremmel tüntette ki — a nemzetközi kapcsolatokat ápoló csehszlovák bizottság nevében — az érsekvadkerti termelőszövetkezetet, amely a csehszlovák—magyar barátság nevet viseli. Az ünnepi aktuson résztvett Nagy Sándor, a termelőszövetkezetek országos tanácsának főtitkára és további hivatalos személyiségek is. A szóban forgó szövetkezet megalakulása óta baráti kapcsolatokat tart fenn hazánk szövetkezeti dolgozóival és rendszeresen együttműködik az ipolyszakálasi (Ipefský Sokolec) szövetkezet tagságával. A két szövetkezet tapasztalatcseréket szervez, tanulmányutakat rendez tagjai számára. Elapad a szódavíz... A Večerník augusztus 10-1 száma közli, hogy Bratislava Vasipari Vállalata (Kovospracujúci podnik) kénytelen leállítani a szódovízpatronok töltését. Az üzem eddig naponta 125 000 patront készített a nyugat-szlovákiai kerület számára, azonban a gyártáshoz szükséges szénsavat a vágseillyel (Sala) Duslo már több mint egy hét óta csak akadozva vagy egyáltalán nem szállítja. Mivel a bratislavai vállalat szénsavkészlete elfogyott, a patron töltését beszüntette. Az ezzel a munkával foglalkozó 80 női alkalmazott szabadságra megy. A szénsav hiány oka egyébként az, hogy a Duslóban a töltő kompreszszor üzemzavar miatt nem működik. „Pácban" a gyarmatosítók Róma — A portugál gyarmatosítók háborúja az afrikai nemzeti felszabadító mozgalmak ellen a külföldi tőke hatékony segítsége ellenére is, gyászos kudarccal végződött — állapítja meg a „Tiempo" című olasz lap. Leszögezi, hogy a NATO tetemes összegekkel pénzeli a portugál gyarmatosítókat, ugyanakkor ez a politika felőrli a lisszaboni államháztartás mintegy 50 százalékát. Ennek ellenére a 180 000 főt számtáló portugá) hadseregnek nem sikerült jelentősebb eredményeket elérnie az angolai hazafiak ellen, és egyre-másra szenvedi el súlyos vereségeit a fekete Afrikában. A katonai akciók kudarcai politikai manőverekre kényszerítik a lisszaboni kormányt. A meghirdetett „reformok", azt szolgálják, hogy a szabadság és függetlenség látszatát keltve láncolják hozzá Portugáliához afrikai gyarmatait. Békét biztonságot... Tokió — Az atomfegyverek betiltásával foglalkozó 17. világkonferencia résztvevői egyértelműen követelték a nukleáris fegyverek gyártásának betiltását és tárolását Okinawa szigetén, illetve a japán-amerikai katonai szerződés hatálytalanítását. A világkonferencia a napokban fejeződött be, Nagaszakiban, mielőtt ülést tartott Tokióban és Hirosimában is. A konferencián tíz ország 30 képviselője, valamint 7 nemzetközi szervezet képviselőivettek részt, akik egyúttal felhívták az Egyesült Államokat, szüntesse be indokínai agreszszióját. ÚJABB JAVASLAT Genf — Natorf, a genfi leszerelési értekezleten részt vevő lengyel küldöttség vezetője Mongólia, Lengyelország és Magyarország nevében javaslatot terjesztett elő a vegyi- és biológiai fegyverek gyártásával, illetve a meglevő készletek megsemmisítésével összefüggésben. A szóban forgó javaslat szorosan ráköt a szocialista országok javaslatára, amely szintén a fentebb említett fegyverek gyártásának betiltását javasolja. A lengyel küldöttség vezetője ugyanakkor követelte, hogy a genfi leszerelési értekezlet foglaljon állást a tengerfenék teljes fegyvermentesítése mellett is. A leszerelési értekezlet tegnapi ülésén többek között felszólalt Kanada, Olaszország és Nagy-Britannia képviselője is. Illúziók nélkül... Buenos Aires — Arnedo Alvarez, az Argentin Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a KB legutóbbi ülésén kijelentette, hogy a jelenlegi argentin kormány a legreakciósabb erők képviselője az országban, és senki sem ringathatja magát illúziókban politikai terveit illetően. A párt főtitkára ezt a kijelentését azzal összefüggésben tette, hogy a Buenos Aires-i katonai kormányzat ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy három éven belül felújítja az országban a parlamenti rendszert. Alvarez rámutatott, hogy a parlamentarizmus felújítására mindaddig nem kerülhet sor, ameddig érvényben vannak a megtorló Intézkedések és a rendkívüli állapot. Khmer fiatalok A KAMBODZSAI BÁBRENDSZER FEJE NIXÖNNAL Folytatódó amerikai provokációk a VDK ellen Q Egyre emelkedik az amerikai katonaszökevények száma DélVietnamban kongresszusa Washington — Sirik Matak Phnom Penh-i megbízott miniszterelnök tegnap találkozott Nixon amerikai elnökkel és a Kambodzsának nyújtandó amerikai katonai és gazdasági segítségről tanácskozott vele. A tanácskozáson szóba jött Nixon tervezett pekingi látogatása is — jelentete az AP. Sirik Matak a betegeskedő Lon Nol helyett tölti be a miniszterelnöki tisztet. A kambodzsai vezető pénteken érkezett 19 napos „magánjellegű" látogatásra Honoluluba, majd onnan Los Angelesbe, illetve Washingtonba utazott. Az amerikai külügyminisztérium "hétfőn elismerte, hogy Laoszban thaiföldi zsoldosokat vet be a hazafias erők ellen. Az amerikai beavatkozás kérdését a közelmúltban Fulbright, a szenátus külügyi bizottságának elnöke vetette fel éles formában. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok megsérti a külügyi bizottságnak azt a tiltó határozatát, hogy amerikai Észak-Írország a polgárháború Belfast — Tizenhárom halálos áldozatot követeltek hétfő reggel óta az Észak-Írországban zajló véres események. Mint az angol csapatok szóvivője kedden közölte, az elmúlt 24 óra összecsapásaiban 11 polgári személy — köztük két nő és egy katolikus lelkész —, valamint egy brit katona és az észak-irországi protestáns nemzetőrség egy tagja vesztette életét. Belfast Ardoyne nevű katolikus negyedében a harcok során mintegy 150 ház rongálódott meg. A negyed közelében 100 protestáns lakóépület gyulladt ki. A Falls Road körzetében a katolikus tüntetők autóbuszokból és gépkocsikból barrikádokat emeltek, amelyeket az angol katonák bulldózerekkel szétromboltak, de a tüntetők újra felépítették. Az összecsapások azután élénkültek meg, hogy Brian Faulkner északír miniszterelnök bejelentette a bírósági ítélet nélküli internálás bevezetését. A rendelkezés alapján eddig 300 személyt vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az ír köztársasági hadsereghez (IRA) tartoznak. pénzügyi eszközük felhasználásával külföldi zsoldosokat to borozzanak és vessenek be Laoszban. Nixon elnök hétfőn fogadta Bunker saigoni amerikai nagykövetet, s politikai és katonai kérdésekről tanácskozott vele. Megbeszélésükön Henry Kissinyer, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója is részt vett. Az amerikai sajtó azzal hozza öszszefüggésbe Bunker washingtoni jelentéstételét, hogy az amerikai kormány igyekszik fenntartani Thieu elnök jelenlegi népellenes rendszerét. Megfigyelők szerint komoly nehézségekbe ütközik az amerikai kormánynak az a törekvése, hogy növelje a dél-vietnami választások „tekintélyét". Hanoi — Az amerikai légierő folytatja provokációit a VDK déli területei ellen. Miként a VNA hírügynökség jelenti, három F-4-es vadászgép augusztus 8-án egy óra hosszat bombázta a Vinh Chap közelében levő Chap Dong települést. küszöbén? A szomszédos Ir Köztársaság; ban hivatalosan bejelentették, hogy eddig 500 menekült érkezett északról az országba. A menekülteket különleges táborokban helyezték el. Az Ulsterben állomásozó brit csapatok főparancsnokságán Róbert Ford vezőrőrnagy, a szárazföldi erők parancsnoka nyilatkozatot adott ki, amelyben közölte, hogy a biztonsági erők felőrlő hadműveleteket folytatnak a tüntetők ellen. A tábornok felhívta a harcok körzetének lakosságát, hogy maradjon otthonában. Bemadetta Devlin képviselőnő Londonból visszaérkezett Észak-Írországba. Devlin kijelentette, hogy nem fél esetleges letartóztatásától. Írország Kommunista Pártja nyilatkozatot tett közzé, amelyben követelte a rendkívüli törvénykezés azonnali felfüggesztését. Az észak-írországi válság politikai rendezésének kulcsa az angol kormány kezében van. A brit kormánynak haladéktalanul demokratikus reformokat kell végrehajtania Ulsterben — hangzik a nyilatkozat. Peking elutasítja a 7 /két Kína" elméletet Hongkong — A Reuter, az O j Kina hírügynökségre hivatkozva jelenti: Li Hszien-nien kínai miniszterelnök-helyettes beszédet mondott a KNDK küldöttségének tiszteletére rendezett díszebéden, ahol az amerikai imperialisták mesterkedéseiről szólva azt hangoztatta, hogy „a kínai nép határozottan tiltakozik az amerikai imperializmus mesterkedései ellen, amelyekkel továbbra is meg akarja akadályozni, hogy Kína visszakapja törvényes jogait az Egyesült Nemzetek Szervezetében és két Kínát, Illetve, egy Kínát és egy Tajvant akar létrehozni". Kína köztudomásúan elutasította azt az új amerikai politikát, amely kedvez ugyan Kína ENSZ-felvételének, ugyanakkor tiltakozik Tajvannak a világszervezetből való eltávolítása ellen. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint az Oj Kína is megerősítette kedden, hogy Jang Csen-ning kínai származású Nobel-díjas amerikai atomfizikus Kínában tartózkodik. Látogatásának bejelentett célja, hogy meglátogassa beteg édesapját. Jang Csen-ning Hofejben született, s a Kunmingi Egyetemen végezte tanulmányait, mielőtt az Egyesült Államokba utazott. Az ugyancsak kínai születésű Li Cung-dao tudóssal együtt 1957-ben kapta meg a Nobeldíjat. (Oj Kína, AFP, Reuter, UPI). Megkezdődött a holdkőzetek vizsgálata Bukarest — A román fővárosban befejeződött az Európában élő khmer fiatalok II. kongresszusának első ülésszaka. Az ülésszakon, amelyen szovjet, NDK-beli, francia és további országok fiataljai is résztvettek, elfogadták az ifjúsági szövetség programját. A program felhívja a kontinensünkön élő khmer fiatalokat, hogy lépjenek szövetségre Kambodzsa haladó erőivel az amerikai agresszió ellen. A kongresszus Belgrádban folytatja munkáját. Houston — Scott és Irwin, az Apollo-15 holdexpedíció tagjai csatlakoztak a holdkőzetek és talajmintákat vizsgáló tudósokhoz és geológusokhoz. A vizsgálatok steril környezetben, üvegfalú zárt helyiségben folynak. Míg az egyik szakértő egymás után kirakta a szabálytalan formájú, de gyakran tégla nagyságú holdkőzeteket az első ládából, az űrhajósok megpróbálták felidézni azokat a körülményeket, amelyek közepette a kőzeteket gyűjtötték. A holdlaboratórium tudósai minden egyes kőzetet lemérnek, lefényképeznek és leltári számmal látnak el, mielőtt különkülön lepecsételt acéltubusba zárnák őket, későbbi elemzés céljára. Az űrhajósok egyébként folytatják beszámolóikat és folytatódik az orvosi vizsgálat is. A vizsgálatot végző orvoscsoporl vezetője szerint az Apollo-15 legénysége „általában véve ió kondícióban van, szervezetük teljesítőképessége azonban még korántsem érte el az űrutazás előtti szintet." Aggodalomra azonban semmi ok — tette hoz-