Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-11 / 189. szám, szerda

A szoviet — indiai államszerződés világszerte nagy visszhangot keltett. A világsajtó általában nagy figyelmet szentel Gromiko szovjet külügyminiszter indiai látogatásának. Tény, hogy a szerződés a béke és biztonsáq rendkívüli fontosságú tényezője az ázsiai kontinensnek. • (Foto: ČSTK—TASZSZj GROMIKO FOLYTATJA INDIAI TÁRGYALÁSAIT Delhi — Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, aki Indiában tartózkodik, tegnap Delhiben újabb megbeszélésre jött össze Indira Gandhi indiai miniszterelnökkel. A szívélyes, baráti légkörben végbemenő beszélgetés során kicserélték nézeteiket a szovjet—indiai kapcsolatokról és az időszerű nemzetközi problémákról. Gromiko miniszter tegnap folytatta megbeszéléseit Slngh indiai külügyminiszterrel is. A két felet érdeklő kérdéseket vitatták meg. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és Ny. Pegov, a Szovjetunió indiai nagykövete tegnap látogatást tett a jelentős indiai politikai és állami vezetők — M. Gandhi, Nehru és L. Sasztri hamvasztási színhelyén és koszorút helyezett el ott. Rogers — U Thant találkozó New York — William Rogers amerikai külügyminiszter másodízben is találkozott U Thant ENSZ-főtitkárral. A két, összesen több mint ötórás megbeszélésen a kelet-pakisztáni menekültek problémáját és a megsegítésükre irányuló nemzetközi akcióban az Egyesült Államokra háruló kötelezettségek kérdését vitatták meg. Mindketten rendkívül sjilyosnak nevezték a kelet-pakisztáni helyzetet. Rogers biztosította az ENSZ főtitkárát, hogy az amerikai kormány teljes mértékben támogatja az Egyesült Nemzetek Szervezetének minden emberbaráti erőfeszítését. Egyidejűleg egymillió dolláros csekket nyújtott át U Thantnak. U Thant „azonnali anyagi hozzájárulást" kért és köszönetet mondott Rogersnek az amerikai kormány adományáért. Bizalmi válság Tokió — A japán kormány fontolóra vette, hogy felkéri Nixon amerikai elnököt, látogasson el Japánba — közli a KYODO japán hírügynökség jólértesült körökre hivatkozva. Az értesülés szerint ezzel a problémával a miniszteri szintű japán—amerikai kereskedelmi és gazdasági kérdésekkel foglalkozó . közös bizottság szeptember elején sorra kerülő ülésén kívánnak foglalkozni. A japán kormány — hangoztatják az említett körökben — „szimbolikus jelentőséget" tulajdonítana Nixon látogatásának a „japán—amerikai baráti kapcsolatok megerősítése szempontjából". A két ország kapcsolatai, elsősorban ami a kölcsönös bizalmat illeti, Nixon tervbe vett kínai útjának bejelentése óta „megrendültek" — írja a KYODO. A gazdasági kapcsolatokban — elsősorban a textiláruk export—importja területén — már korábban is jelentkezett súrlódások fokozódtak. A New York Times egyik legutóbbi vezércikkében ugyancsak Nixon tokiói látogatása mellett foglalt állást, javasolva, hogy az elnök még kínai utazása előtt látogasson el Japánba. nehanv sorban STANLEY KRAMER, világhírű amerikai rendező élesen bírálta az Egyesült Államok külügyminisztériumát, hogy nem tette lehetővé az amerikai küldöttség részvételét a moszkvai nemzetközi filmfesztiválon. A FORRADALOM HANGJA elnevezésű guineai rádióadó közölte: a guineai kormány elfogadta, hogy a belső helyzetről való tájékozódás céljából mielőbb ENSZ-küldöttség látogasson az országba. EDWARD KENNEDY szenátor Calcuttába érkezett. Ellátogat a kelet-pakisztáni menekültek táboraiba is. A hét közepén az amerikai szenátor Kelet-Pakisztánba látogat. Kennedy a pakisztáni menekülteknek nyújtandó segítségről folytat tárgyalásokat. AZ URUGUAYI újfasiszták folytatják támadásaikat a haladó szervezetek ellen. A napokban egy terrorista csoport az Uruguayi Kommunista Párt montevideói székháza ellen indított támadást. MOSZKVÁBAN megkezdődött a KGST tagországai gyümölcsészeti szakembereinek tanácskozása. BOLÍVIÁBAN befejeződött az ország parasztságának kongresszusa, amelyen nyilatkozatot fogadtak el a földreform megvalósításával összefüggésben. A NAHDATUL ULAMA, Indonézia egyik muzulmán pártja tiltakozott a választási törvény megsértése ellen. A párt egyik képviselője kijelentette, hogy a kormányzó párt megfélemlítette a választókat. A JAPÁN kormány ismét engedélyezte katonai repülőgépek felszállását. A tilalmat, mint ismeretes, a legutóbbi légiszerencsétlenséget követően rendelték el. ALVARADO perui elnök sajtóértekezletén kijelentette: tanulmányozza a lehetőségét annak, hogy országa felújítsa diplomáciai kapcsolatait Kubával. ROGER JACKLING brit nagykövet elnökletével tegnap ismét összeültek a négy nagyhatalom képviselői, hogy megvitassák a Nyugat-Berlinnel öszszefüggő kérdéseket. SZÜUL szegénynegyedének mintegy 50 000 lakója tüntetett a dél-koreai hivatalok szociális politikája ellen. HELSINKIBEN, a szovjet nagykövetség épületében tegnap a SALT tárgyalások keretében folytatta megbeszéléseit a szovjet és az amerikai küldöttség. A megbeszélés két óra hosszat tartott. Események margójára Választások Mauritániában Vasárnap, augusztus 8 án választások voltak Mauritániában. Az ország 1960. évi alkotmánya értelmében a választópolgárok megválasztották a nemzetgyűlés ötven tagját, azok pedig a köztársasági elnököt. Az eredmény nem hozott meglepetést: mint előre látható vok, Ismét Moktar Ould Daddah eddigi elnök lett az államfő. A nemzetgyűlésben pedig az elnök pártja, a Mauritániai Néppárt újból megszerezte az öszszes mandátumot. Mauritánia, a volt Francia Nyugat-Afrika legelmaradottabb része nagy kiterjedésű ország rendkívül kis számú lakossal — számuk alig haladja meg az 1 millió főt. Az ország területének túlnyomó részét sivatag, vagy száraz sztyeppe borítja, s ezért a francia tőkések sokáig nem tanúsítottak érdeklődést Mauritánia iránt. A portugál hódítók már az 1485—1490-es években élénk kereskedelmet folytattak e területen élő, főként arab és berber nomád törzsekkel. E kereskedelem fő tárgya, az arab gumi iránt hamarosan érdeklődni kezdtek a hollandok, a franciák és az angolok is. Ebben az időben több bennszülött hercegség állt fenn a területen, amelyek a 15. és a 19. század között tormálisan elismerték a marokkói szultán fennhatóságát. Ez az oka annak, amiért Marokkó — még sokáig a két ország függetlenségének elnyerése után is — nem volt hajlandó elismerni Mauritániát, és igényt támasztott egész területére. Ez a viszály csupán az utóbbi években szűnt meg. Franciaországnak csak e század elején sikerült Mauritániát gyarmatává tennie, miután megtörte az arabok és a berber, tuareg törzeek szívós ellenálllását. Mauritánia lakossága azonban még akkor is szervezett ellenállást tanúsított a gyarmatosítókkal szemben, amikor a franciák — mint védnökségi területet betagolták Francia Nyugat-Afrika kötelékébe. 1920ban pedig gyarmattá nyilvánították. Az országban a politikai élet csak azután kezdett kibontakozni, hogy 1946-ban Mauritánia megkapta Franciaország „tengeren túli területének" a statútumát. Kezdettől fogva nagy problémát okozott a szomszédos Marokkóval fennálló viszály. A „Mauritániai Nemzeti Szövetség" azért harcolt, hogy az ország Marokkóval egyesüljön, ugyanakkor az úgynevezett Mauritániai Haladó Szövetség élén Ould Daddah jelenlegi elnökkel a francia gyarmati rendszert támogatta. Miután 1956-ban kikiáltották Marokkó függetlenségét, Mauritániában törzsi lázadások robbantak ki, amelyeknek célja az volt, hogy kivívják az ország egyesülését a marokkói királysággal. A francia gyarmatosítók csapatainak a spanyolok segítségével csupán 1958-ban sikerült a felkeléseket végleg letörni. Ugyanabban az évben népszavazást tartottak az országban, amelynek eredményeképpen Mauritánia autonóm köztársaság lett, mint a Francia Közösség része. Az ország 1960. november 28-án vált teljesen függetlenné. Az elnökválasztásra egy évvel később — 1961 augusztusában — került sor. A köztársaság első elnökévé az addigi miniszterelnököt, Moktar Ould Daddahot választották meg. A következő évek folyamán Daddah minden téren az elnöki rendszer megszilárdítására törekedett. F Bár 1965 végén Mauritániából az utolsó francia katona is eltávozott, Franciaország megőrizte erős befolyását a politikai és a gazdasági élet valamennyi területén. A vasárnapi — az ország életében immár harmadszor megtartott — választások tehát ismét Ould Daddah győzelmét hozták. Ez várható volt, hiszen Daddah erős politikai személyiség, akinek gyakorlatilag nem volt vetélytársa. P. JHÁBORÚELLENES TÜNTETÉS A WALL STREETEN New York — A Wall Streeten rendezett háborúellenes tüntetés résztvevői röplapot adtak ki, amelyben többek között a következőket közlik: „Huszonhat év telt el azóta, hogy atombombát dobtak Nagaszaki japán városra. Az emberek százezreinek ezt a tömeges pusztítását az emberiségnek soha sem lett volna szabad megengednie. Jelenleg ismét tömegesen gyilkolják Délkelet-Ázsia lakosságát. Nixon kormánya semmibe veszi a vietnami nép békejavaslatait, s a lakosságot továbbra is napalmbombákkal, gránátokkal és növényirtó szerekkel pusztítja. A moszkvai Pravda keddi száma „Tényleges választ igénylő kérdések" címmel közli Georgij Arbatovnak, a Szovjet Tudományos Akadémia amerikai intézete Igazgatójának terjedelmes cikkét a tervbe vett amerikai—kínai csúcstalálkozóról. A cikk a többi között a következőket állapítja meg: A pekingi Nixon-látogatássa!, valamint az amerikai—kínai viszonyban beállt változásokkal kapcsolatban felvetődő f&bb kérdésekre a választ nem a két állam szavai vagy diplomáciai manőverezései, hanem a jövendő gyakorlati tettei adják meg. Nem szabad figyelmen kívüi hagyni azt a tényt, hogy az amerikai—kínai közeledést számos államban a Szovjetunió legdühödtebb ellenfelei szorgalmazzák. Közéjük tartoznak a szocialista államokból származó ellenforradalmi emigráció és a harciaskodó cionista elemek képviselői. Másfelöl haladó amerikai körökben már régóta ellenezték a hidegháborús politikát, követelték, hogy az Egyesült Államok javítsa meg kapcsolatait a Szovjetunióval, a többi szocialista országgal, ideértve a Kínai Népköztársaságot Is. Követelték, hogy szervezzék meg ezekkel az országokkal a béke szilárdítását célzó együttműködést. Amerika burzsoá és kispolgári körei abban bizakodnak, hogy Kína valójában már nem olyan túlságosan „forradalmi" és „kommunista" ország. Ez táplálja azt a reményt, hogy az Egyesült Államok Peking segítségével az amerikai burzsoáziát tökéletesen kielégítő feltételek mellett befejezheti a vietnami háborút. Ezt a reményét mintegy alátámasztotta a Nixon-látogatásról szóló megállapodás ténye. A megállapodás azonban, mint olyan lépés, amely nyilvánvaló kárt okoz a vietnami hazafiak harcának, mégis csodálkozást keltett sokakban mind az Egyesült Államok területén, mind pedig annak határain túl. — Mellesleg az Egyesült Államokban a találkozó nyélbe ütése mellett az Választ igénylő kérdések A moszkvai Pravda cikke ugyanis rendkívül sajátos Időpontban született. Ezzel összefüggésben Arbatov rámutat: a pekingi találkozó hírét arra használták fel, hogy tovább halogassák a vietnami háború beszüntetését, kibújjanak a vietnami fél békés javaslataira adandó válasz alól és bizonyos amerikai körökben azt az illúziót keltsék, hogy ebben a kérdésben alkut lehet kötni a vietnami nép háta mögött. A Kínai Népköztársaság e kérdéssel kapcsolatos állásfoglalása külön téma ugyan — folytatja a szerző —, de mégsem lehet figyelmen kívül hagyni. Az amerikai elnök meghívásának ténye csupán azoknak jelenthet szenzációt, akik komolyan veszik azt a propagandát, hogy a pekingi vezetők továbbra is kérlelhetetlen ellenségei az amerikai imperializmusnak. A meghívás Időpontja is szerepet játszott, hogy az elnökválasztások előtt a kormány különösen érdekelt olyan akciókban, amely az uralkodó köztársasági pártot győzelemhez segíti politikai ellenfeleivel szemben. Sok amerikai felteszi a kérdést: hogyan befolyásolja majd a Nixon pekingi látogatásáról elért megállapodás a szovjet— amerikai kapcsolatokat, a fegyverkezési hajsza korlátozásának és a nemzetközi feszültség általános enyhítésének távlatait? Az amerikai uralkodó körök egy részében is mindinkább felmerült az aggodalom, hogy a pekingi találkozó elhatározása nem hat-e ki a nyugat-európai szövetségesekkel, a Japánnal és más országokkal való amerikai kapcsolatokra. Ezekben a körökben ugyanis jól tudják, hogy az Egyesült Államok politikája előtt számos bonyolult probléma áll, amelyektől nem lehet megszabadulni diplomáciai húzásokkal, hiszen azok komoly, Washington számára sok esetben fájó politikai döntéseket igényelnek. A cikkíró a többi között felhívja a figyelmet arra, hogy az amerikai sajtókommentárok a Pekinghez való közeledés előnyét a szovjetellenes cselszövények fokozásával fűszerezve tálalják az olvasóknak. Az ilyenfajta vonalvezetés enyhén szólva politikai ostobaság. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió között ugyanis már régóta párbeszéd folyik számos problémáról. A párbeszéd rendkívül fontos és rendkívül nehéz, egyrészt a problémák természeténél fogva, másrészt annál fogva, hogy eredményes megoldásukhoz mindenekelőtt bizalom szükséges. De mi az, ami nagyobb csapást mérhet a bizalomra, mint a rosszindulatú diplomáciai manőver, a kuliszszák mögötti cselszövés és kétszínűség? Hogyan fogadjuk érdemben a hivatalos megnyilatkozásokat Washington szándékairól? Ezzel összefüggésben a cikk megemlíti: a közvélemény nagyon is jól tudja, hogy az amerikai politikusok szavai és ígéretei gyakran eltérnek tetteiktől, sőt nyílt ellentmondásba keverednek velük. Arbatov ezután hangoztatja: ha a Kínával való viszony javítását célzó lépések azzal párosulnak, hogy az amerikai politikában fordulat történik az időszerű kérdésekkel kapcsolatos építőbb állásfoglalás irányába, akkor lesz alap arra, hogy komolyan vegyük Washington kijelentéseit békeszerető szándékairól és jóakaratáról. És nem vitás, hogy egy ilyen fordulat pozitív értékelésre találna a Szovjetunióban is. A szovjet emberek nemcsak megértették, de mindenkor teljes egészében támogatták Is az enyhülésre irányuló őszinte politikát. Ugyanez vonatkozik Peking valódi szándékainak értékelésére ls. Ma még azonban jogosan várhatjuk az események alakulásának egy más Irányzatát Is. Elképzelhető, hogy az Egyesült Államok politikája minden téren — kivéve a Kínával való kapcsolatot — változatlan marad, és tovább gátolja a súlyos nemzetközi konfliktusok felszámolását, az enyhülést és a nemzetközi helyzet normalizálódását. Ilyen körülmények között Washington Kínához való közeledése teljesen egyértelművé válik. Természetes, hogy az események ilyen alakulásából le kell vonni a megfelelő következtetéseket. Ez kétségtelenül meg is történik. A Szovjetunió állásfoglalása, a szocialista világrendszer állásfoglalása meglehetősen szilárd ahhoz, hogy magabiztosan szembenézhessünk az események bármilyen lehetséges fordulatával — fejezi be a cikkét Georgij Arbatov.