Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-11 / 27. szám, Vasárnapi Új Szó

1 j I < > U bJ EIIIIDEIBTI Színházaink jegyirodáiban és hirdetőoszlopain a megszokott plakátok helyett mindössze egy-egy felirat szerénykedik: Nyári szünet. A pihenés, szabadság időszaka „beköltözött" Thália otthonába is. Természetesen csak az előadások szünetelnek, mert a „kulisszák" mögött nfncs uborkaszezon, itt sohasem fogynak el a feladatok. Ezek a napok egyrészt az elmúlt színházi évad értékelésének jegyében telnek, másrészt pedig az illetékesek készülnek a következő szezonra, mert a nyár közismerten gyorsan elszáll, tehát nincs is olyan messze a kapunyitás, az első bemutató időpontja. Milyen volt az idei színházi évad Szlovákiában? (A csehországi fejleményekről részben az eltérő kibontakozás miatt, részben pedig részletes áttekintés hiányában ezúttal nem beszélünk.) Egyszerű a kérdés, ám felelni rá már korántsem ilyen könnyű. Éppen ezért az egyszerűsítések helyett megpróbálunk tényekkel felelni. A nemrég véget ért szezon egyik alapvető fontosságú jellemzője volt, hogy művészeink és művészeti dolgozóink megváltozott, mondhatnánk normális feltételek közepette tevékenykedhettek. Más szóval: sikerült felszámolnunk azokat az erőket és irányzatokat, melyek színházainkat különböző demagóg politikai szólamok fórumává igyekeztek tenni, másrészt pedig a dramaturgiai tervekben különböző alapvető szempontokat figyelmen kívüf hagyva a bemutatandó színművek megválasztásakor szinte kizárólag csak egyetlen kritériumot ismertek, éspedig azt, hogy ez vagy az a darab a Nyugaton „jól megy-e". Ha igen, akkor — tekintet nélkül kvalitásaira — nálunk is okvetlenül játszani kellett, jelentős eredménynek számít, hogy ezekről a fogyatékosságokról — legalábbis túlnyomórészt — már múlt időben beszélhetünk. Színházaink arculatának döntő fontosságú változásáról tanúskodott a bratislavai nemzetközi színházi szemle is, melyen a külföldi vendégeken kívül hazánk csaknem valamennyi rangos társulata részt vett. A szemléről lapunk hasáblain már részletesen beszámoltunk, így most csupán annyit állapítunk meg, hogy különösen rendezői, valamint a színészi játék szempontjából sok pozitívumot, tanulságot hozott, melyet remélhetőleg színészeink és szakembereink a közeljövőben minden bizonnyal, hasznosítanak majd. Ha végignézzük színházaink elmúlt évadbeli repertoárját, első általános tényként könyvelhetjük el, hogy csaknem valamennyi színházban felújítottak egy-egy megszületése Idején úttörőnek, ma már klasszikusnak is mondható szocialista színművet. A pozitívumot a bemutató ténye mellett elsősorban az újat, egyénit kereső és jórészt találó rendezői koncepciók jelentették. Következő lényeges észrevétel, hogy az elmúlt évadiéi gyakran láthattuk színpadjainkon a klasszikusok (különösen Shakespeare) alkotásait, ami alapjában véve nem baj, de olykor hiba is lehet, ha a méreteket eltúlozzák, vagyis más jellegű színművek rovására csak ilyet játszanak. Néhány vidéki színházunkban feltűnt ilyen fogyatékosság is. S végezetül hadd szóljunk még egy általános jelenségről: véleményünk szerint ebben az évadban kevés volt a jó értelemben vett színházi esemény, alig akadt olyan bemutató, amely a megszokottnál nagyobb figyelmet, esetleg vitát váltott volna ki. Ez a tény is igazolja, hogy színházaink művészi munkájával távolról sem lehetünk elégedettek. A kedvező feltételek, mint erre írásunk elején rámutattunk már, adva vannak, de ezeket — s ez a munka valódi dandárja — tartalmas és céltudatos tevékenységre kell „beváltani". Ha az elmúlt évad külön említésére méltó bemutatóit nézzük, akkor szerintünk a Hviezdoslav Színház Shakespeare Tévedések vígjátéka, Brecht: Kurázsi mama, a Kis Színpad Bukovcan: Hurok kettőnek, avagy házi akasztófa, továbbá az Oj Színpad Arbuzov: Egy szerencsétlen ember szerencsés napjai, vidéki színházaink közül pedig a zvolení Tajovský Színház L. Raclimanov: Polezsájev professzor, és a martini társulat Solovič: kiridiiskalantl című színművének színpadravitele kívánkozik erre a listára. Újfajta rendezői elképzelések, kitűnő alakítások s nem utolsósorban a közönség élénk érdeklődése jellemezte ezeket a bemutatókat. A szlovák színházak elmúlt évadbeli munkájának rövid értékelése után részletesebben szólunk a Magyar Területi Színház tevékenységéről. Teszszük ezt többek között azért is, mert olvasóinkat túlnyomó többségben e társulathoz fűzi a legközvetlenebb kapcsolat. Sajnos, bármennyire' is szeretnénk, sok jót nem mondhatunk az elmúlt szezonban látottaktól. Pontosan egy évvel ezelőtt már leírtam, most újra ismételnem kell önmagamat: véleményem szerint a sokszor, csaknem az unalomig hangoztatott objektív tényezőkön kívül színházunk eredményes tevékenységének legnagyobb kerékkötője az átgondolt és valóban művészi célok által vezérelt dramaturgiai munka hiánya. Ha felidézzük, mit láttunk az elmúlt évadban Komáromban és Kassán fKcšice), akkor könnyen rájöhetünk erre a fogyatékosságra. Ugyanígy nem tudok szabadulni attól az észrevételemtől, hogy az egyes bemutatandó darabok kiválasztásakor a szokásos művészi és „házi" (tehát a helyi adottságokat, lehetőségeket figyelembe vevő) kritériumok mellett egyes személvek „maszek" és anyagi jellegű szempontjai is nyomtak — és nem keveset — abban a bizonyos serpenyőben. Csak így magyarázható ugyanis, hogy egy kimondottan idejétmúlt darab, meglehetősen sántító érvek kíséretében, aránylag rossz fordításban került színpadra, s nem volt szerencsés Július Barö-Ivan „feltámasztása" sem (ilyen tematikájú színműből nívósabb is akad a szlovák drámai irodalom tárházában). A dramaturgiai munka másik fogyatékossága az alapvető művészetpolitikai tények mellőzése, ami ebben az esztendőben Sartre Altona foglyainak bemutatásakor csúcsosodott kl. Ezek mind, hogy űgy mondjam, „rövid lejáratú" fogyatékosságok. Ezek tudatában a hoszszútávú, években, esetleg évtizedben gondolkozó művészetpolitikai terveket, elképzeléseket szinte nem is merem számonkérni. A most elmondottakkal kapcsolatban szükségesnek tartom hozzátenni: a mi lehetőségünk csak addig terjed, hogy hangot adunk meggyőződésünknek, rámutatunk a szerintünk komoly fogyatékosságokra. Orvosolni, cselekedni azoknak kell, akik kezében lehetőség, jogkör, s ezáltal felelősség is van. Szerencsére az elmúlt évad kapcsán nemcsak negatívumokról számolhatunk be. Jelentős eredményként kell elkönyvelnünk, hogy mindkét társulatunk nem formálisan, hanem értékes művészi tettel (A nagy műtét és az Én szegény Maratom) köszöntötte pártunk jubileumát. Szép eredménynek számít Tamási Áron Énekes madarának színpadravitele, s ugyancsak pozitívan értékeljük (néhány fogyatékosság ellenére) Raffai Sarolta Diplomásainak bemutatását. Több kitűnő alakításnak is tapsolhattunk ebben az évadban, s ez újra csak azt bizonyítja, hogy területi színházunk színészei megfelelő lehetőség Ivagyis színmű) és vezetés (beleértve a rendezés) esetén komoly művészi feladatok sikeres megoldására képesek. Ha már a színészeknél tartunk, hadd tegyük hozzá: ebben az esztendőben keveset hallottunk a fiatalokról, alig láttuk őket (talán csupán Kövesdi Szabó Marika a kivétel) jelentősebb szerepekben játszani. A megfelelő utánpótlás kérdése elsősorban Komáromban egyre inkább komolyabb gondot okoz majd, ezért — úgy érzem — erre a problémára a mostaninál sokkal jobban „oda kell figyelni". O Néhány hét múlva színházaink ismét benéjiesűlnek, új évad kezdődik, amelytől sokat várunk. Elsősorban azt szeretnénk, ha színházaink betöltenék küldetésüket és magas művészi színvonalon tolmácsolásának értékes gondolatokat a közönség körében, minél több felejthetetlen élményben réesítenék őket. Az elmúlt hónap végén elfogadott dramaturgiai tervek sok érdekességet és sikeres bemutatót sejtetnek. Persze e« önmagában még nem elegendő. Rátermett emberek kellenek hozzá, hogy a tervekből értékes valóság legyen. Kedvező előjel az is, hogy több új hazai darab ősbemutatójára van kilátás (reméljük, a területi színházban ls), s ez arra enged következtetni, hogy új darabokban sem lesz hiány a következő szezonban. Alapvető céljaikban egységes, a megvalósításban pedig sokarcú, a közönség számára vonzó színházak megteremtésén fáradozunk. Reméljük, a most következő színházi évad jelentős állomás lesz e kívánság megvalósításában. SZILVASSY JÓZSEF Bol dog b y Kató és Buyár Béla Raj fai Sarolta Diplomások című színmüvének egyik jelenetében. Arbuzov En szegény Maratom című színmüvében Sunyovszky Szilviát és Csendet Lászlót örökítette meg a fényképezőgép lencséje.