Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)
1971-07-11 / 27. szám, Vasárnapi Új Szó
A Szovjetunió Filmművészeti Szövetsége az SZKP XXIV. kongresszusa szellemében a közelmúltban tartotta meg II. kongresszusát, melyen J. A. Kulidzsanov, a szövetség első titkára mondott beszámolót. Kulidzsanov részletesen idézte a párt XXIV. kongresszusán elhangzott Brezsnyev-beszéd irodalomra és kultúrára vonatkozó megállapításait, majd ismertette az elmúlt évek eredményeit. Impozáns adatokat sorolt fel: a Szovjetunióban naponta 13—14 millió ember ül be moziba. Évente az ötmilliárd néző. S mindehhez hozzá kell számítani a televlzó sokmilliós nézőtáborát. Az első titkár az eredményeket elemezve megállapította, hogy a jó filmek számának és színvonalának növekedése elmélyült és megfeszített munka gyümölcse. még ma is igen kevés a jó komédia. Kulidzsanov igen élesen vetette fel a filmdramaturgia és a rendezők kapcsolatát. Megállapította, hogy az utóbbi időkben észrevétlenül rendezőcentrikus lett a filmgyártás, a szónak nem a legjobb értelmében. A filmrendezők gyakran írnak filmeket, de — ritka kivételtől eltekintve — „semmi újat nem adnak". A legtöbb esetben „a rendezők, mé£ a legnagyobbak is, éppen olyan átlagos forgatókönyvet írnak, mint az egyszerű forgatókönyvírók". Éppen ezért a rendező ereje számára idegen szakterületen fecsérelődik el. Nem a régi vita felújításáról van szó, mert ez eléggé meddő szócséplés lenne, hanem arról a gyakorlati kérdésről, hogy például egyes forgatókönyvírók a rendező jóváhagyása nélkül bele sem kezdenek a munkába, nehogy hiába dolgozzanak. Még a teHétköznapi fasizmus, vagy a Július hatodika, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyes rendezők és operatőrök öncélúan használják a dokumentarizmus módszerét, s úgy vélik, hogy már nem kell „kitalálni" semmit, egészen egyszerűen le kell fényképezni az életet, úgy, ahogyan van, és ezzel kész ls a film. így jönnek létre aztán olyan alkotások, amelyek bár hitelesek, de hiányzik belőlük maga a művészet. Ezeken a filmeken a szereplők „járnak-kelnek, fesztelenül viselkednek, halkan beszélnek, és ernyedten reagálnak a környezetre. Az embernek az az érzése támad, mintha egy és ugyanazon filmet látná végtelen folytatásokban". Ennek ellentétét is megtalálhatjuk: az elvont, poétikus esztétizálást. Az ún. elttfilmek és tömegfilmek problémája a A szovjet film a XXIV. kongresszus után HÍVEN A FORRADALMI HAGYOMÁNYOKHOZ évente kb. 120 film készül, ez azt jelenti, hogy egy-egy rendező négyévente juthat munkához. Ér ebben a tekintetben nincs különbség kiváló és középszerű rendező között. Nagyon sok tehetséges és népszerű filmszínész és filmszínésznő is csak ritkán látható a vásznon, s hiába tűnik fel valaki egy-egy jól megformált alakítással, utána egy időre eltűnik a nézők szeme elől. Ez hátráltatja egyéni fejlődésüket, de a nézőkre is károsan hat, hiszen a filmeket nemegyszer a tehetséges színészi alakítások viszik sikerre. Kulidzsanov ezek után kitért a dokumentumfilm-gyártás néhány problémájára, s megállapította, hogy a dokumentum műfaj egy-egy téma felvetésében néha megelőzte a művészi filmeket. Az utóbbi években a doku- • mentumfilmek új módon ábrázolják az embereket, s ehhez hozzájárulnak a különféle művészi megoldások, a szinkroninterjú^ a rejtett kamera, a nem előre beállított riportok stb. Ennek ellenére nem ritkán láthatók olyan dokumentumfilmek, amelyek szürkék, illusztratívak és csak formálisan emlékeznék meg a megörökítendő eseményről. Nem fejlődtek eléggé a szociológiai jellegű filmek, és a fontos gazdasági, politikai témákat megvitató alkotások. A forgalmazásban is mutatkoznak fennakadások. Ugyancsak nagy elmaradás tapasztalható az oktatófilmek terén. A rajzfilmek viszont egyre nagyobb megbecsülésnek örvendenek, s például a rajzfilmek vetítésére specializált moszkvai filmszínház létrehozása igazolta a várakozásokat. Kulidzsanov megjegyezte, hogy a sikerek ellenére nem fejlődik kellő mértékben a tematika, kevés a politikai szatíra. Ezek után Kulidzsanov ismertette a lenini téma megörökítésének sikerett és hiányait. Bár a filmművészet szoros kapcsolatot tart a párttal, a Leninről szóló filmek színvonala nem volt egyenletes. Egyes filmek csupán felületesen ábrázolt epizódokat mutattak be Lenin életéből, az alkotók szinte csak azzal törődtek, hogy a kijelölt évfordulóra filmet készítsenek. A rendezőt sem választották ki szerencsésen minden esetben. Az természetesen bizonyos kockázattal jár, ha fiatal, tapasztalatlan rendezőre bíznak ilyen fontos feladatot, de előfordult az a megengedhetetlen eset is, hogy a filmstúdióban már eleve tisztában voltak azzal, hogy a film a legjobb esetben is csak középszerű lehet. Több nagy sikerű filmet készítettek a forradalmi múlt hőseiről. A Felszabadulás című trilógia osztatlan sikert aratott, hiszen alkotói elkerülték a katonai témájú régebbi filmek sok buktatóját. Ezzel kapcsolatban Kulidzsanov kifejtette, hogy a Filmművészeti Szövetség nem azonosítja magát azzal a sznob állásponttal, amely lebecscüli az izgalmas cselekményű filmek jelentőségét. Például a bátor és okos szovjet felderítőkről készített filmeket milliók és milliók nézték meg. A siker titka nemcsak az izgalmas témában rejlik, hanem abban, hogy a közönség valódi hősöket kíván látni a filmvásznon. Bár igen jelentós klasszikus alkotásokat is filmre vittek (Háború és béke, Hamlet stb.J, mégis a mi korunkról, a máról szóló filmek a legfontosabbak. Sok jó alkotás született, s ezek „a nép életét pártosan ábrázolják, lakkozás és a hibák felnagyítása nélkül". A modern témát azért sikerült jól feldolgozni, mert a filmművészet nyelvére fordították le a jól átgondolt és megragadott életanyagot. Ezek a filmek az új társadalom építői mint a történelmi folyamat aktív részetvevőlt mutatják be. Ez azt bizonyítja, hogy a sokmilliós nézőközönség számára mindig a hős megformálása a legfontosabb. „Ha a vásznon egy érdekes ember él, cselekszik, gondolkodik, ez már önmagában is vonzó tulajdonsága a filmnek". Kulidzsanov kifejtette, hogy a szovjet film tematikusan még nem tükrözi kellőképpen az új élet változásait, a modern emberek gondolatait és gondjait. Kevés film készül a munkásosztályról és a kolhozparasztságról. A falusi témájú műveket igen gyakran csak a múltbeli emlékek alapján készítik, nem veszik figyelembe a falusi emberek életében, gondolkodásában, erkölcsi arculatában végbement változásokat. A tematikai bővítést műfajgazdagodással is egybe kell kötni. A kalandfilmek . felfutásával ellentétben, "" i*..'^S-.....". -..L.ľ?:' A Felszabadulás című szovjet filmeposz egyik monumentális harci jelenete. matikai kezdeményezések is átcsúsznak a rendezők kezébe. Meg kell állapítani azonban azt, hogy elég kevés a hivatásos forgatókönyvíró. Pedig sok tehetséges fiatal kerül ki a különböző főiskolákról, egyesek prózaíróként jelentkeztek, de a filmstúdiók nem vették igénybe munkájukat. Ez azt mutatja, hogy a filmstúdiók forgatókönyv-szerkesztőségéi képtelenek lépést tartani a filmművészet fellendülésével és feladataival. A középszerű mesterembergk gyakran hamarabb boldogulnak, mint a tehetséges szerzők, akikből, azonban hiányzik a kellő „harciasság". Néha a a felületesen megfogalmazott forgatókönyvet hamarabb elfogadják, mint az aktuális politikai, társadalmi és erkölcsi kérdéseket feszegető alkotásokat. Feltétlenül át kell szervezni a filmgyártás irányítását: koncentrálni kell a legfontosabb alkotásokra, amelyek meghatározzák a repertoárpolitika irányát. Szó esett a dokumentarizmus előtérbe kerüléséről. A kiemelkedő eredmények ós sikerek mellett, például a szovjet filmművészetet is elérte — jelentette ki Kulidzsanov. A kalandos filmekkel egyidőben olyan filmek «is készültek, amelyeket mintha a szakmabeliek elképesztésére csinálták volna. A stílus keresett bonyolultsága, az allegorizálás öncélúvá változott ezekben az alkotásokban. A filmművészet feladata az, hogy a magasrendű művészetet közelítse a nagyközönség igényéhez, de ne leegyszerűsítése árán, hanem olyan művészeti formák és megoldások keresésével, amelyek felkeltik a néző figyelmét. A szovjet filmművészetet nem fenyegeti a kommercializálődás veszélye, mert a filmművészek, a stúdiók és a közönség érdeke egybeesik. Éppen ezért különösen elítélendő az a módszer, ahogyan pl. az egyik filmben a forradalmi illegális mozgalom bemutatását csupán ürügyként használták fel a kánkán eltáncolására. A beszámoló részletesen foglalkozott a tehetséges rendezők és színészek helyzetével. Mintegy 450 rendező dolgozik a filmszakmában, s mivel A filmelmélet és a filmkritika helyzetéről megállapította a beszámoló, hogy meg kell szabadulni a szubjektivizmustól, az önkényes véleményektol, az apolitizmustól és a sznobizmustól. Az elméleti kérdések kidolgozása még nem felel meg a kor követelményeinek, s ez bizonyos vonatkozásokban hátrányosan mutatkozik meg a filmtörténeti munkákon. Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy „kötelesek vagyunk az eddiginél tevékenyebben segíteni a fiataloknak, hogy eszmeileg érett alkotásokat hozzanak létre, szakmailag kifogástalanul dolgozzanak, egyre tökéletesítsék tudásukat, ne nyissanak utat a dilettantizmusnak, amely napjainkban Igyekszik alkalmazkodni a divathoz, hogy a gyengeséget újdonságnak tüntesse fel. A fiatalokkal való foglalkozás során mind nagyobb mértékben fel kell használni a szovjet filmművészet forradalmi hagyományait, azoknak a mestereknek a tapasztalatát, akik filmművészetünknek világhírt, elismerést szereztek".
