Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-09 / 161. szám, péntek

I Hágproletárjai, egyesüljetek! SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1971. július 9. PÉNTEK BRATISLAVA • XXIV ÉVFOLYAM 161. szám Ára 50 fillér Kedvezően fejlődő kapcsolatok KÖZLEMÉNY AZ EAK KÜLÜGYMINISZTERÉNEK LÁTOGATÁSÁRÓL (CSTKI — |án Marka csehszlo­vák külügyminiszter meghívására 1971. július 4—8-án teleségével hi •.italos látogatáson haxánkbaa tartózkodott Mahmud Riad, az EAK kormáayának alelnöke, az EAK külügyminisztere. Tartózkodása alatt az egyiptomi államférfit fogadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára Vaxil Bilak uak. a CSKP KB titkárának jelen létében, továbbá Ludvík Svoboda hadseregtábornok, köztársasági el­nök, majd dr. I.ubomir Strougal. a szövetségi kormány elnöke František Hamotiziiak, a kormány alelnökének jelenlétében. A tanácskozások során a eseti szlovák és az egyiptomi külügymi­niszter tájékoztatta egymást or szágaik jelenlegi politikai és gaz dasági helyzetéről, a kölcsönös kapcsolatokról, és eszmecserét folytatlak a legfontosabb nemzet közi kérdésekről. A két miniszter megelégedéssel állapította meg, bog? a két baráti ország kapcsolatai nagyon kedve lően fejlődnek. Megegyeztek azok ban az intézkedésekben, amelyek a mindkét fél számára előnyös kapcsolatok további bővítését és elmélyítését szolgálják. A megbeszélések alatl kiiliinle ges gundot (ordítottak a közel ke leti térségben kialakult veszélyes helyzetre, és megegyeztek abban, liogy az EAK konstruktív politiká ja, amely a közel-keleti kérdés megoldására törekszik, megterem ti a kedvező feltételeket k térség igazságos és tartós békéje száiuá ra Agy, hogy azok összhangban álljanak a Biztonsági Tanács 19B7. november 22 i határozatával. A Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság nagyra értékeli az Egyesült Arab Köztársaságnak ezt a konst ruktiv magatartását. A tárgyaló felek élesen elítélik az USA által támogatott izraeli ex panzív pulitikát, amely súlyosan veszélyezteti a világbékét és a biz tonságot. Csehszlovákia kijelenti, hogy lehetőségei szerint továbbra is teljes mértékben támogatja az EAK t és a többi arab államot ab­ban, liogy felszámolhassák az iz raeli agresszió következményeit és biztosítsák az igazságos békét a Közel-Keleten. A tárgyaló (elek hangsúlyozták, milyen nagy jelentőségű a világ­béke fenntartása szenipuntjából az (Folytatás a 2. oldalon) A SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS ÜLÉSE Választási törvények jóváhagyása ! Tudósítónktól) — Tegnap Bratislavában Ondrej Klokoč, az S7.NT elnöke nyitotta meg a Szlovák Nemzeti Tanács plenáris ülését. Bevezető beszédében hangsúlyozta, hogy a XIV. párt­kongresszus határozatából igényes feladatok hárulnak a szlo­vák nemzeti szervekre, valamint a nemzeti bizottságokra, s e tény fokozza a tanácskozás jelentőségét. A napirend jóváha­gyása után az elnök bejelentette, hogy dr. Szabó Rezső képvi­selő írásban mondott le az SZNT és a Nemzetek Kamarája képviselői funkciójáról. A plenáris ülés az SZNT elnökségének javaslata alapján megfosztotta Dobos Lászlót az SZNT és a Nemzetek Kamarája képviselői funkciójától. Albert Kostái képviselő ter jesztette elő az SZSZK kormá­nya 1970. évi költségvetésének zárszámadását. Az előadó töb­bek között hangsúlyozta, hogy 1970-ben a piac áruellátásának javítására, valamint a beruhá­zás és a bérezés terén megnyil­vánuló inflációs jelenségek le­küzdésére fordítottak nagy gondot. Szlovákiában az elmúlt évben a nemzeti jövedelem 10,3 százalékkal növekedett. Kedve­zően alakult a munkatermelé­kenység és a bérek növekedésé­nek az aránya, de továbbra is az egyik legfontosabb feladatként jelölte meg a munkatermelé­kenység és a hatékonyság növe­lését. Annak ellenére, hogy a múlt évben teljesítettük a la­kásépítés tervét, nem sikerült csökkentenünk az építés időtar­tamát. Nálunk egy-egy ipari lé­tesítményt átlag kétszer olyan hosszú idő alatt építünk fel, mint a fejlett ipari országok­ban. Az előadó javaslatot ter­jesztett elő a 715 578 000 koro na költségvetési bevételtöbblet felhasználására. A zárszámadást František Mi­séje mérnök, az SZSZK pénz­ügyminisztere indokolta. Meg­jegyezte, hogy még jobb ered­ményeket érhettünk volna el, ha a konszolidációs folyamat­ban következetesebben teljesí­tettük volna a határozatokat. A beruházások terén csupán rész­leges javulás történt. A minisz­ter többek között elmondta, hogy az 1970. évi állami, vala­(Folytatás a 2. oldalon) Kapcsolataink mind szorosabbak, sokoldalúbbak Kitüntették köztársasági elnökünket Koszorúzás a Hősök terén és városnézés 0 A csehszlovák vendégek a Csepel Vas és Fémművek szerszámgépgyárában 0 Ba­rátsági nagygyűlés Budapest — A Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanácsa Ludvík Svoboda hadseregtábor­noknak, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság elnökének, a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság közötti kapcsolatok, a két ország népei barátságának elmélyítése, valamint a szocia­lista országok közötti egység és internacionalista szellemben kialakított együttműködés te­rén kifejtett munkássága elis­meréséül a Magyar Népköztár­saság Zászlórendjének gyémán­tokkal ékesítel\ l. fokozata ki­tüntetést adományozta. A ki­tüntetést szerdán este Losonczi Pál, az Elnöki Tanács Elnöke az Országház Munkácsy-termé­ben nyújtotta át. Losonczi Pál és felesége szer­dán az Országház Vadásztermé­ben díszvacsorát adott Ludvík Svoboda elnök és felesége tisz­teletére. Részt vettek a vacso­rán az elnök kíséretének tag­jai is. A rendkívül szívélyes, baráti hangulatú vacsorán Lo­sonczi Pál és Ludvik Svoboda pohárköszöntőt mondott. Ludvík Svoboda hadseregtá­bornok, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság elnöke, a CSKP Központi Bizottsága el­nökségének tagja, valamint fe­lesége és kísérete tegnap dél­előtt a Hősök terén megkoszo­rúzta a magyar hősök emlék­művét. A koszorúzás után a vendé­gek — Szépvölgyi Zoltánnak, a fővárosi tanács elnökének kaaauzolásával — Budapest ne­vezetességeivel ismerkedtek. Útjuk először az Örs vezér té­ri metró végállomáshoz veze­tett, ahol Hídvégi Károly, a metro budapesti földalatti va­sút igazgatója köszöntötte a vendégeket. Innen egy szerel­vényen a Deák téri végállo­Kr'dár János, az MSZMP Központi Bizottságáoak első titkára tegnap délelőtt a párt székházában fogadta köztársasági el nökönket, Ludvík Svobodát. (MTI felvétele.) másig utaztak, ahol megtekin­tették a metro központi irá­nyító termét, valamint a mii le­neuuü földalatti csatlakozását. Közben tájékoztatták a vendé­geket a metro működéséről, to­vábbi szakaszának építéséről. A csehszlovák vendégek meg­tekintették a lágymányosi és a kelenföldi lakótelepeket, majd a Citadelláról, a Szabad­ságszobortól a főváros panorá­májában gyönyörködtek. Kádár fános, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra és Fock /enő, a Miniszter­tanács elnöke tegnap délelőtt az MSZMP Központi Bizottsá­gának székházában fogadta Ludvik Svoboda hadseregíábor­nokot, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság elnökét, a CSKP Központi Bizottsága el­nökségének tagját. Az elnököt a látogatásra elkísérte fán Mar­ko, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere és František Dvorský, Csehszlo­vákia budapesti nagykövete. A szívélyes, baráti eszmecserén részt vett Vince József, Ma­gyarország prágai nagykövete is. Svoboda elnök és felesége, valamint kísérete tegnap dél­után ellátogatott a Csepel Vas­és Fémművek Szerszámgép­gyárába. A csehszlovák* vendé­gekkel együtt részt vett a lá­togatáson Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke és felesé­ge, Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, dr. Hor gos Gyula, kohó- és gépipart miniszter is. Csató László, a Csepel Vas- és Fémművek ve­zérigazgatója tájékoztatta a csehszlovák vendégeket a gyár­óriás munkájáról. Ezt követő­en Ludvík Svoboda nagygyűlé­sen találkozott a szerszámgép­gyár dolgozóival. A nagygyűlé­sen Apró Antal és Ludvík Svo boda mondott beszédet. Apró Antal beszéde Tisztelt nagygyűlés! A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, a. Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, országgyűlésünk, a magyar forradalmi munkás-pa­raszt kormány és az egész ma­gyar dolgozó nép nevében sok szeretettel és nagyrabecsüléssel köszöntöm körünkben Ludvík Svoboda hadseregtábornok elv­társat, a testvéri Csehszlovák M z égbolt tiszta, a nap mintha húszad­ul magával sütne. Valamennyiünk meg nyugtatására a hetes eső után vég re beköszöntött a jó idő, az igazi nyár. A déli járásokban — ahol már kasza alá ért a termés — teljes gőzzel kezdődhet az aratás. Igazi erőpróba következik most: pótolni kell a néhánynapos lemaradást. Ez azon­ban még a kisebbik gond. Annál nagyobb az, hogy az esővel együtt járó szélviharok „lefektették", összekuszálták az aratniva­ló jelentős részét. A mezőgazdasági üzemekben az aratás idején legfontosabb ember a kombájnos, meg a traktoros. A munka dandárja rájuk hárul, az ő erejüket, rátermettségüket, szaktudásukat, és nem utolsósorban kitar­tásukat teszi próbára az idei aratás. Talán nem túlozzuk el a dolgot, ha azt állítjuk: számunkra az elkövetkező hetekben — ha csak az időjárás kényszerpihenőt nem pa­rancsol — aligha lesz vasár —, vagy ün­nepnap, sőt az éjszakák is igen megkur­tulnak. Azt mondtuk, hogy az ismert okoknál fogva az aratnivaló jelentős része ledőlt. Talán nem kell különösebb magyarázatot fűzni hozzá, hogy ez mennyire megnehe­zíti, mennyire hátráltatja a munkát. Elő fordulhat, sőt teljesen bizonyosra vehet­jük, hogy mindenütt nem is boldogulnak majd a gépek. Nem marad más hátra, mint leakasztani a szögről apáink, nagyapáink megbízható szerszámát, a kaszát. A betakarítással járó gondok — talán nem túlzás, ha azt állítjuk — bizonyos mértékben ország gondja is. Nem mintha égne fölöttünk a ház, de — ahogyan a köz­mondás tartja — jobb félni, mint megijed­ni. A Szlovák Szocialista Köztársaság Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériu­Erőpróba ma mellett megalakult központi aratási bizottság a napokban újságírók jelenlété­ben tanácskozott az idei aratással össze­függő kérdésekről. Az ott elhangzottak alapján beszélünk most arról, hogy az aratási gondok ma már nemcsak a paraszt­ember, a szövetkezeti tagok, vezetők vállá­ra nehezednek. Maga a társadalom, az ál­lam is segíti őket, hogy derekasan helyt­állhassanak a nagy erőpróbában. A Cseh szlovák Szocialista Köztársaság kormánya például engedélyezte, hogy a mezőgazda­ság az állami tartalékalapból ezerötszáz traktorgumiabroncsot kapjon. Már magá­ban az a tény is igen nagy jelentőségű. Vi­szont azt is meg kell mondanunk, hogy a jövőre nézve az ilyesmi nem válhat gya­korlattá. Az iparra vár az a feladat, hogy a hasonló rögtönzéseket, többé kevésbé kényszermegoldásokat ne kelljen a jövő.­ben alkalmazni sem ilyen, sem más vonat­kozásban. Jó tudni azt is, hogy az elmúlt héten az NDK-ból soron kívül hatvannégy kombájnt kaptunk, s több mint valószínű, hogy ezen a héten még további negyvenhatot ka­punk. Ugyancsak tőlük szervizkocsikat, amelyekből hat fog működni a nyugat­szlovákiai és kettő-kettő a közép-, illetve a kelet-szlovákiai kerületben. Ezek a nrozgó javítóműhelyek az NDK-ból behozott kom­bájnok esetleges javítását végzik majd. Jól ellátottak olyan pótalkatrészekkel, ame­lyekre a tapasztalatok alapján általában a legnagyobb szükség van. Ék z elmondottakból arra lehet következ f\ tetni — habár akadnak gondok-ba­jok —, hogy nincs ok a túlzott aggo­dalomra. A termés jónak ígérkezik ér ga­rancia is van rá, hogy betakarításával si­keresen megbirkózunk: a mezőgazdaságban dolgozók a nagy erőpróba idején — mint már annyiszor — az idén ís derekasan helytállnak. SZARKA ISTVÁN Szocialista Köztársaság elnökét, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága el­nökségének tagját. Ludvík Svoboda elvtárs ma­gyarországi látogatása jelentős politikai esemény mindany­nyiunk számára, mert híven tükrözi népeink barátságát, adl a jó viszonyt, amely a két szomszédos országot, szocializ­must építő népeinket összefűzi. Népeink felszabadulását, bé­kés építőmunkáját, gyors szo­cialista fejlődését az a nagy történelmi jelentőségű győze­lem tette lehetővé, amelyet a Szovjetunió népei a hitleri fa­sizmus felett arattak. Tisztelt nagygyűlés! Örülünk annak, hogy most hazánkban üdvözölhetjük Lud­vík Svoboda elvtársat, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság elnökét, a politikust, a katonát, aki a hitleri fasizmus elleni harc egyik kimagasló vezetője volt, aki 1943-ban az első cseh­szlovák önkéntes dandár élén a szovjet csapatok felszabadító harcában részt vett Kijev fel­szabadításában, majd a duklat harcokban és Szlovákia teljes felszabadításában. Csehszlová­kia Kommunista Pártja a fa­sizmus elleni harcokban vált a széles dolgozó tömegek kipró­bált vezetőjévé. Megnyerte a nép többségének bizalmát ás erre a nagy népi erőre, biza­lomra támaszkodva vezette si­kerre az 1948-as februári fel­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom