Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-25 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

nyeri lehetne militarizálható Az USA, bár nem tagja a szervezetnek, az öszszes AS PAC állammal kötött kétoldalú katonai szerződést, s ez a tény arra enged következtetni, hogy a washingtoni kormányzat biztosítani szeretné magát, ahogy mondani szokták: nem szívesen maradna le a vonatról' Az elmondottakkal egyidejűleg azonban hangsúlyoznunk keľl, hogy a jelenlegi helyzetben az Egyesült Államok nem szeretne egy vietnami típusú háborúba keveredni Távol-Keleten, ennek viszont, éppen Pak Csonq Hi mesterkedései következtében, mind a maj napig fennáll a lehetősége. A szöuli elnök egyik múlt évi nyilatkozatában, amelyet az U. S. News and World Report című lapnak adott, kitejtette: „Az észak-koreai rendszer minden előkészületet megtett egy újabb háborúra." Megszokott, a saigoni vezetők szájából jól ismert formula ez, amely már eleve a phenjani vezetésre próbálja hárítani a felelősséget egy esetleges incidensért. Ezzel szemben tény, hogy a 38 szélességi fok térségében elsősorban a szöuli rendszer hajt végre rendszeresen provokációkat a KNDK ellen, hogy más eseteket. így például a Pueblo-iiayet ne is említsük. Annak ellenére, nogy Pak elnök fenti nyilatkozata immár két esztendős hangzott el. a közelmúltban is tanúi lehettünk: Szüul nem mondott le fegyverrsörtető politikájáról. Mindennek az alapját még a múltban, pontosan az 1953-as amerikai—dél-koreai segélynyújtási szerződésben fektették le Távol-keleti viszonylaiuan azonban nem feledkezhetünk meg tulajdonképpen az egyik legfontosabb tényezőről, amely a legelőkelőbb helyet kapja a különböző stratégiai elképzelésekben, politikai koncepciókban. Ez a tényező: Peking. Vitathatatlan, hogy mind Japán, mind az Egyesült Államok kísérleteket tesz. hogy szorosabb kapcsolatot vegyen fel a kínai vezetéssel. A varsói találkozók, szám szerint 134, a csipkelődő megjegyzések ellenére is, komoly szinten folytak Sőt, ina is folytatódnak, mégpedig Hongkongban. Igaz ugyan, hogy titkos eszmecserékről van szó, viszont több politikai megfigyelő rámutat: e tárgyalások konkrét eredményekkel is járnak. így például negyven amerikai kémért cserébe, az Egyesült Államokban élő, kínai származású rakétaszakértőket és atomtudósokat kapott Peking. Kétségtelen azonban, hogy a „vizeket" elsősorban Tajvan zavarja, illetve az ún. „két Kína" elmélet, amelyet mindeddig nem sikerült elfogadtatni a kínai vezetőkkel. Viszont a Renmin Ribao újabban óvatosan fogalmaz Tajvannal összefüggésben, az tűnik ki a cikkekből, hogy a Kínai Népköztársaság pillanatnyilag meg- I A

világpolitika egyik súlyponti tényezője kétségkívül Távol-Kelet. A Pacifikum és Ázsia politikájának erővonalai a világnak ebben a térségében futnak össze. Tokió, Szöul, Tajpej, Manila — a washingtoni kormány előretolt bástyái, küldetésük: az Egyesült Államok érdekeinek feltétlen védelme és kiszolgálása, Nixon elnök guami doktrínájának végrehajtása. Távol-Kelet ugyanakkor a Pentagon „geostratégiájának" megfelelően, szervesen illeszkedik be a katonai tömbök rendszerébe. A NATO-vonal az Északi-sarkvidéktői kiindulva, Izlandon, Észak-, Nyugat és Dél-Európán keresztül húzódik. majd Törökország kapcsolja öszsze a CENTO-val. Iránon és Pakisztánon keresztül jutnak el a SEATO tagországaihoz (Dél-Vietnam, Fülöp-szigetek, Tajvan, Okinava, az Aleut szigetcsoport alkotja a támaszpontrendszer további vonalát), míg a kört Alaszka és Kanada zárja le. A stratésok alakulását rendkívüli mértékben befolyásolta a fenti tényező, sőt a japán—amerikai szerződés tulajdonképpen magában foglalja a szóban forgó momentumokat, illetve az Egyesült Államok távol-keleti kötelezettségeit is Mindent összevetve azonban leszft gezhetjük, hogy Washington nem érzi eléggé szilárdnak helyzetét a világnak ebben a térségében, s éppen ezért szü/ letnek újabb és újabb tervek a távolkeleti országok katonai aktivizálására. Ilyen többek között a NEATO megszervezésének terve, amelynek Dél-Vietnam, Tajvan, Japán és Dél-Korea lenne a tagja. Ezt a gondolatot Washingtonban Franciaország és bizonyos mértékben Nagy-Britannia magatartása miatt vetették fel, ugyanis a két nagyhatalom álláspontja a felsorolt katonai tömbökkel összefüggésben nem egyértelműen pozitív az Egyesült Államok szempontjából Létezik egy másik elképzelés, a csendes-óceéni katonai paktum (PATO) Amerikai repülőgép anyahajó, teljes „díszben". Hasonló tengeri járművek szántják az Atlanti óceán és a Csen des óceán vizeit, a haladó politikát folytató országok partmenti térségeiben ólálkodnak Vainn meddig? .. . elégedne az amerikai csapatok kivonásával is a szigetről. Tajvan persze külön fejezetnek számít, s világos, hogy az Egyesült Államok nem szívesen adná fel támaszpontjait, tengeri bázisát, sőt végképp nem akarja elveszíteni a feltétlenül lojális, mintegy 600 ezer főt számláló és amerikai fegyverzettel felszerelt tajvani hadsereget Ugyanakkor igaz az is, hogy Csang Kaj-sek sok esetben kellemetlenkedik, nem ért egyet a washingtoni vonalvezetéssel, viszont lehetséges, hogy az agg politikus helyét elfoglaló utód-jelölt, Csiang Csing-kuo. a marsall fia. tán megértőbb lesz az amerikai érdekekkel szemben. Vitathatatlan tehát, hogy a távolkeleti játszmából nem lehetséges kiiktatni a Kínai Népköztársaságot, sőt a délkelet-ázsiai fejleményektől is függ, vajon Nixon elnök pekingi próbálkozásai mennyiben járhatnak sikerre' Az erővonalak lenát ismeretesek. Nagyrészt az elképzelések is, a politikai, katonai koncepciók. Nem f«r hozzá kétség, hogy elsősorban a Szov. jetunió ellen irányuló lépésekről van szó, amikor a Pentagon szorosra füa kapcsolatait a reakciós távol-keleti rezsimekkel. Igaz bár, hogy Washingtonban álcázzák ezeket a lépéseket, viszont az összefüggések mélyebb vizsgálatából, a NATO „geostratégiájának" feltérképezéséből nyilvánvaló, hogy a katonai támaszpontrendszerek félhold-szerűen veszik körül a Szovjetuniót. egyrészt az ázsiai—-csendesóceáni, .jpiásrészt az atlanti-óceáni térség irányából Végezetül tan leszögeznetek. Nixon elnök gumai doktrínája körül magában a csatlósállamokban is kételyek merülnek fel. A javarészt korrumpálódott rezsimek, minden haladóbb irányzattól félve, újabb és újabb nyomást gyakorolnak Washingtonra, kötelezettségei teljesítését követelik. További kérdés azonban, vajon kik kötelezték el az Egyesült Államokat ezeknek az országoknak? Kit terhel a felelősség azért, hogy az Egyesült Államok egyre inkább belebonyolódik a katonai tömbök és agresszív tervek útvesztőjébe? BALOGH P. IMRE giai elgondolás, a térképre pillantva valóban „impozánsnak" tűnik, ugyanakkor figyelembe kell venni egyéb realitásokat is, így mindenekelőtt a Szovjetunió védelmi erejét, valamint az eltérő politikai koncepciót követő, esetleg pozitív semlegességi politikát folytató közbeékelődő országokat. Vitathatatlan, hogy az Egyesült Államok fő bázisát elsősorban Japán, Dél-Korea és Tajvan szigete alkotja. Nem véletlen tehát, hogy az amerikai politikusok, így legutóbb Agnew alelnök és Laird hadügyminiszter is, mindenekelőtt ezekbe az országokba látogattak el. Nem árt azonban, ha legalább néhány mondat erejéig körvonalazzuk Nixon elnök „híres" guami doktrínájának lényegét. A Fehér Ház az utóbbi időszakban némiképp módosította ázsiai politikai koncepcióját, igyekszik egyre nagyobb terheket róni a csatlósállamokra és általában a szövetségesekre. Tény ugyanis, hogy az amerikai államháztartás immár rogyadozik, képtelen megtartani a segélynyújtás eddigi szintjét. Nem vitás, hogy az amerikabarát rezsimek, így elsősorban Pak Csöng Hi kormánya, hallani sem akarnak az amerikai katonai kontingensek csökkentéséről, sőt további dollárinjekciókért folyamodik a washingtoni vezetéshez. Tagadhatatlan, hogy Pak elnök kezében hatásos ütőkártyák vannak, hiszen éppen a Fehér Ház érvelésével, a „kommunista veszélyre" hivatkozva feji a tengerentúli tehenet, mindeddig határozottan sikerrel. Persze, az Egyesült Államoknak pillanatnyilag létfontosságú a két távolkeleti orezág — Japán és Dél-Korea — feltétlen lojalitása, hiszen ők alkotják a délkelet-ázsiai háború hátországát. Nem titok, hogy az Okinava-tárgyaláterve is. Ebben a vezető szerepet immár régen Tokiónak szánták — természetesen washingtoni segédlettél — ez azonban feltétetlezné a felkelő Nap országának újrafelfegyverzését, ami viszont eleddig áthidalhatatlannak látszó belpolitikai akadályokba ütközik, nem szólva az ilyen kísérletek kedvezőtlen nemzetközi visszhangjáról. A politikai-gazdasági integráció szervezete, az ASPAC (Ázsiaicsendes-óceáni Tanács) washingtoni elképzelések szerint aránylag könyĽ N 2 -2 O S 9 s: u g S O N g, > s S:s 2 E Ej S "Ä* » n • •• C <0 Has o: O M x « ° U ŕ « _ — N 10 2 a £ 5 «>2 B ~ 'g Ä S s S « = o* « — N c _ B » « S, — o <o oo «2 E V> I -""* B 1 aj B U M S S .E?a 2 •x g

» Mi vár Tajvanra? Miként oldódik meg a Kínai Népköztársaság ENSZ-tagsága? Elfogadható-e Tajpejben a ..két Kína" elmélete? Ezek és hasonló kérdések foglalkoztatják Csang Kaj-sek marsallt, aki egyébként szívesen reprezentál szemrevaló (elesésével.