Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)
1971-07-19 / 169. szám, hétfő
AZ EURÓPAI BIZTONSÁGI ÉRTEKEZLET mielőbbi összehívásáért Berlin — A Német Demokrati kus Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság megerősítette U2t a meggyőződését, hogy „az európai biztonsági értekezlet mielőbbi összehívása hozzájárulna az európai feszültség megszüntetéséhez és Európa békéjének biztosításához". A közös nyilatkozat, amelyet szombaton tettek közzé Willi Stoph, až" NDK miniszterelnöke és fíoir Jaroszewfcz, a Lengyel Minisztertanács elnöke megbeszélése után, hangsúlyozza továbbá az SZKP XXIV. kongresszusán jóváhagyott békeprogram, valamint e program alapján előterjesztett leszerelési javaslatok nagy. jelentőségét. A két koimány képviselői hangsúlyozták, hogy a szovjetnyugatnémet és a lengyel-nyugatnémet szerződések mielőbbi ratifikálása valamennyi európai nép érdeke és kedvezően befolyásolná az európai államok kölcsönös kapcsolatait. Hangsúlyozták, hogy feltétlenül normális nemzetközi jogi kapcsolatokat kell létesíteni valamennyi európai államnak, így az NSZKnak is — a Német Demokratikus Köztársasággal. Megbeszélések az SZKP ús az NKP küldöttsége között Moszkva — július 16-án az SZKP Központi Bizottságának epületében megbeszélés folyt az SZKP KB küldöttsége, amelvet Andrej Kirllenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bízottság titkára vezetett és a Német Kommunista Párt küldöttsége között Kurt Bachmannal, az NKP elnökével az élén. A két küldöttség véleménycserét folytatott a világ és a nemzetközi kommunista mozgalom helyzetéről. A két párt képviselői megállapították, hogy Európa legidőszerűbb politikai kérdése a szilárd biztonsági rendszer kialakítása. Állást foglaltak az európai biztonsági értekezlet mielőbbi összehívása mellett. A L U N 0 H 0 D SIKERES KILENCEDIK HOLDNAPJA Moszkva — A TASZSZ tudósítójának jelentése ezerint a Lunohod 1 szombaton sikeresen befejezte a kilencedik holdnapra tervezett tudományos kísérletek programját. A Lunohod már nyolc hónapja végez tudományos kutatást az Esők-tengerének területén. » A kilencedik holdnap programján a Hold felszínének részletes kutatása szerepelt azon krátercsoport körzetében, ahova a Lunohod az előző holdnap végén került el. A program egy részét panoráma felvételek készítése alkotta. Az utolsó holdnap folyamán a Lunohod 220 méter utat tett meg. A Hold felszínén eddig már 10 237 méter „van mögötte". A telemetrikus tájékoztatások elemzése' megerősíti, hogy nyolchónapi tevékenység után a Lunohod valamennyi fedélzeti rendszere kielégítő állapotban van és a kilencedik holdnap folyamán sikeresen folytatódhatott a Hold és a kozmikus tér tudományos kutatása. Abban a körzetben, ahol a Lunohod van most, további holdéjszaka állott be, amely augusztus 2-ig tart. A brit szakszervezetek A KOZOS PIACI CSATLAKOZÁS ELLEN London — A Munkáspárt londoni rendkívüli konferenciáján Nagy Britannia közös piaci belépéséről tárgyalt. Az értekezlet úgy döntött, hogy e kérdésről ne szavazzanak, hanem azt a párt országos végrehajtó bizottsága, valamint az évzáró pártkonferencia oldja meg, amely szeptember végén ül öszsze Brightonban. Ezt a döntést azzal indokolták, hogy meg kell őrizni a párt egységét. Mikor látogat NIXON Kínába? New York — A Fehér Ház sajtótitkára tudósítók előtt kijelentette, hogy bár Nixon amerikai elnök kínai látogatásának pontos időpontját még nem határozták meg, „sokkal korábban sor kerül rá, mint 1972 májusában", talán már ez év végén. A Fehér Ház sajtótitkára Nixon San Clemente-i nyári székhelyén tájékoztatta az újságírókat az elnöknek a Kínai Nép„ köztársaságba tervezett útjáról. A konferencia megmutatta, hogy túlsúlyban vannak a Közös Piac ellenzői. A vitában felszólalók hangsúlyozták, hogy Anglia belépése a Közös Piacba negatív gazdasági következményekkel jár, veszélyezteti az egyes gazdasági területek stabilitását és elmélyíti a szakadékot Nyugat-Európa és a fejlődő országok között. Elsősorban a nagy szakszervezeti követségek foglaltak állást a Közös Piac ellen. Nem sikerült azonban kiharcolniok azt, hogy, e kérdést szavazásra bocsássák. A Közös Piacról való szavazás javaslatát a konferencia 3,1 millió szavazattal 2,6 millió szavazat ellenében elutasította. Harold Wilson, a Munkáspárt vezére zárszavában halogató taktikát alkalmazott, kérve, hogy Anglia közŐ3 piaci tagságának kérdéséről ne szavazzanak, hanem azt terjesszék a párt évzáró konferenciája elé. Erre a konferenciára azonban csak a közös piaci belépés parlamenti vitáinak első menete után kerül sor. INDIA következetesen síkra száll a Német Demokratikus Köztársaság felvételéért az ENSZ-be és más nemzetközi szervezetekbe — jelentette ki Svaran Szingh külügyminiszter az indiai parlamentben. JÓSÉ FIUGERES FERRER, Costa Rica elnöke a TASZSZ tudósítójával folytatott beszélgetése során állást foglalt a Szovjetunióval való kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése mellett. ALDO MORO olasz külügyminiszter és osztrák kollégája, Rudolf Kirchschláger szombaton Rómában egyezményt írt alá, amelynek alapján a két ország a jövőben a Felső Adige-i nemzetiségi ellentéteket békés módon, a legfelsőbb nemzetközi •bíróság előtt oldja meg. BAGDADBAN szombaton nagy katonai díszszemlével ünnepelték meg az Iraki Köztársaság kikiáltásának 13. és a Baathpárt haladó szárnya hatalomra jutásának harmadik évfordulóját. A CSSZSZK Központi Szövetkezeti Tanácsának küldöttségét Otakar Šimúnek vezetésével, amely Romániában a két ország szervezetei együttműködéséről szóló szerződést ír alá, szombaton fogadta Ion Patsan, a minisztertanács alelnöke. BEIROTBAN hivatalosan közölték, hogy Libanon és Irán felújította kölcsönös diplomáciai kapcsolatait. A PAKISZTÁNI hírügynökség jelentése szerint Indiából eddig összesen 75 000 kelet-pakisztáni menekült tért vissza hazájába. A KÖZPONTI koreai sajtóiroda jelentése szerint a Dél-Korea területén állomásozó amerikai csapatok újabb provokációkat követtek el a KNDK szuverenitása és biztonsága ellen. Július 16-án gépfegyvertüzet nyitottak a KNDK területén fekvő településekre. Kiküldött munkatársunk, Kollár József jelentése ň g % . MAGYAR GYŐZELEMMEL ZÁRULT A VB H a^ttay A bécsi vivó-világbajnokság utolsó napján a résztvevők és a közönség a párbajtőr-csapatok döntőjével búcsúztak az évenként megrendezésre kerülő nagy eseménytől. Kitűnő teljesítmény után a magyar vívók remek győzelmet arattak a szovjet válogatott felett és amire napokon át hiába vártak, a bécsi Sladthalleban felcsendült a magyar himnusz is. A párbajtőr csapatok versenye az első fordulóban nem hozott meglepetést. Az esélyesek jutottak tovább. Ebben a fegyvernemben a csehszlovákok is képviseltettek magukat. A Ječmínek, Bricháček, Olexa, Vlncenc összetételű csapat az NSZK-t és az NDK-f kapta ellenfelül. Bár mindkét mérkőzésen vereséget szenvedett, nem vallott szégyent, hiszen mind az NDK, mindj>edig az NSZK bejutót a ne gyeddöntőbe, sőt, az előbbi végül az előkelő negyedik helyen vég zett. A legjobb nyolc között azután az NDK 9:6-ra győzött Franciaország, Magyarország 8:4 i n Svájc ellen. A Svédország—NSZK (8:7) és a Szovjetunió—Olaszország (8:7) találkozó fej fej melletti iz galmas küzdelmet hozott. Az olaszok meglepően jő teljesítménnyel rukkoltak ki és sokáig a levegő ben lógott a meglepetés. Végül azonban a szovjet párbajtőrözők nek sikerült hátrányukat ledolgozni és a győzelmet megszerezni. A középdöntő a többi fegyver nemtől eltérően viszonylag izgalmaktól mentes volt. A magyarok 9:3-ra verték a svédeket, a szovjet vívók ugyancsak biztosan győztek az NDK ellen. Aki e két mérkőzést és a negyeddöntő találkozóit figyelemmel kísérte, megállapíthatta, hogy míg a szovjet párbaj tőrvívők elég gyakran „gyengélkedtek", addig a magyarok az egyéniben nyújtott teljesítmé nyíiktől elérően kitűnően álltak a lábukon. A döntő tehát magyar győzelmet ígért. Igaz, a magyar vivők már a kardcsapat, valamint a női egyéni és női csapat döntőben ls ebben reménykedtek. Ami azonban néhány nappal ezelőtt nem következett. he, most valóra vált. Bár érthetetlen volt számunkra, miért hagyták ki a magyar együttesből Erdőst, aki az utóbbi időben — beleértve a VB egyéni számát is — a legjobb eredményekkel dicsekedhetett, a kedélyek végül is megnyugodtak, amikor Kulcsárék egyre-másra szerezték a győzetnie ket. Az első csörtét szovjet nyerte, majd a magyarok egyenlítettek. 2:2 után ismét magyar győzelem, és egy kettős vereség következett. Ettől kezdve azután a magyar vívók egyetlen csörtét sem vesztet tek és 8:2 arányú fölényes győzelmet arattak örök riválisuk, a szovjet válogatott felett. Párbajtőrcsapat világbajnok: Magyarország (Kulcsár, Fenyvesi, Schmidt. Nemele), 2. Szovjetunió, 3. Svédország. 4. N TIK. S. Franciaország, 6. Svájc. k sportfogadás hírei A Športka 21. játékhete első húzásának nyerőszámai: 4, 7, 9, 25, 28, 35. A Športka játékhete második hú zásának nyerőszámai: 3, 15, 20, 23, 40, 47. • Moszkva válogatottja nyerte a Katowicében lebonyolított női röplabda-tornát. A csehszlovák válogatott a második helyen végzett. Az utolsó versenynap eredményei: Csehszlovákia—Lengyelország B 3:1, Moszkva—Lengyelország A 3:0. legyőzte Matti&t A Bécs melletti Neulengbai libán szombaton nyolc ország részvételével nemzetközi úszóvladal kezdődött. A csehszlovák versenyzők közül Vokatý a 100 m-es pillangó úszásban a 4., Bazger a 400 méteres gyorsúszásban 5. lett. Az NDK képviselői az első napon 5 győzelmet arattak. A magyar úszók közül Borlói és Hargitay győzött. Elsősorban Hargitay győzelme je lent nagyszerű sikert, liiszen nem kisebb ellenfelet utasított maga mögé, mint az NDK-beli Matlhesl. Eredmények: 100 m mell: 1. Kriechbaum [osztrák) 1:10,2 p. 200 m hát: 1. Matthes | NDK beli | 2:10,7 p, 400 m gyors: 1. Boriéi 4:27,9 p, 5. Basgert 4:31,4 p, 100 in pillangó: 1. Flöckner (NDK beli) 1:00,1 p. 3. Cseh Imagyar) 1:01,8 p. 4. Vokatý 1:03.2 p. 200 m vegyes úszás: 1. Hargitay 2:14,1 p, 2. Matthes 2:16,1 p. Nők: 100 m gyors: 1. Tüllin* (NDK-beli) 1:03,0 p, 200 m pillán gó: 1. Thomet (svájci) 2:42,6 p, 200 m hát: 1. Pielen INSZK beli) 2:31,2 p. 100 m mell: 1. Schuchardt INDK-beli) 1:18,3 p, 40') m gyors: 1. Wegener (NDK-beli 1 4:39,8 p. 4X100 m vegyes váltó: 1. Brit — Magyar 4:51,5 p. PETROSZJAN KORCSNÖJ 3,5:3,5 ígYítipneliink> 30. FOGADÖHÉT RAPPAN KUPA MÉRKŐZÉSEK: 1. Akademisk Koppenhága—J. Trenčín. A vendégek még idegenben ls esélyesebbek. Tippünk: 2, 0. 2. Hertha SC—FC Zürich. A hazai csapat jobb. Tippünk: 1. 3. Stal Mielec—Tatran Prešov. A csehszlovák csapat előzőleg Bai»dejovban kapott kl ettől a lengyel együttestől. Tippünk: 1, 0. 4. Vejle Boldklub—Elfsborg Bo ras. Döntetlen színezetű találkozó. Tippünk: 1, 0. 5. Servette—B. Koppenhága. Mindenki hazai győzelmet vár. Tippünk: 1. ti. Linzer ASK—Szombierki Bytom. A vendégek az egyik ponttal is megelégednének. Tippünk: 1, 0. 7. Austria Wien—Hvidore Koppenhága. Biztos hazai siker várható. Tippünk: 1. 8. Kaiserslautern— Tŕinec. A vendéglátó esélyesebb. Tippünk: 1. 9. Atvidaberg—Borussia Durtmund. A vendégcsapat pontot szerezhet. Tippünk: 0, 1. 10. Eintracht Braunschweig— Malmö FF. A vendégek nem sok jóra számíthatnak. Tippünk: 1. 11. Zaglebie Walbrzych—Young Boys Bern. A hazai győzelem szinte bizonyosra vehető. Tippünk: 1. 12. Grasshoppers—Inter Bratislava. Inkább a vendégek sikere várható. Tippünk: 2, 0. A sakkvilágbajnok-jelűitek elő döntőjében Pelroszjan és Korusnoj ö. játszmája ls döntetlenül végződött. A hetedik játszmában mindössze 13 lépést tett a két játékos, és azután megegyeztek a döntetlenben. A párosverseny állása: 3,5:3,5 p. Porto Rico-ban bonyolították le a 18. főiskolás sakk-világbajnokságot. A győzelmet a Szovjetunió szerezte meg 29,5 ponttal, 2. az Egyesült Államok 21,5, 3. Kanada 21 p. Az Amszterdamban folyó IBM torna 5. fordulója után a nagy mesterek csoportjában a szovjet Szmiszlov vezet 4 ponttal. A má sodlk helyen hatos holtverseny alakult ki a bárom pontos jugosz láv Gligorics, a holland Ree. az amerikai Evans, a jugoszláv Ivkov, a szovjet Keresz és az ausztrál Browene között. Az ötödik fordn lóban Gligorics legyőzte a magyar Portischt és Keresz a holland Tini maftot. Döntetlenül végződtek a következő játszmák: Adorján |mn gyar)—Hartoch (holland). Lange veg (holland) —Ewans, Donner (holland)—Browene, Ree —Ivkov, Szmiszlov—Scholl (hollandi Füg göben maradt az Uhlmann (NDK beit)—Bobocov (bolgár) játszma. A bajnokok csoportjában az NDK-beli Malich és a holland Enklaar áll az élen 4—4 ponttal. A csehszlovák Smejkal az ötödik forduló után a hatodik helyet foglalja el 2.5 ponttal. Sokan azt mondják a svéd diszkoszvető Európa-csúcstartóról, hogy a sportpályák jelenlegi legnagyobb bohóca. Van is valami igazság ebben, mert nem múlik el verseny, hogy Ricky Bruch ne vigyen véghez valamiféle „vagányságot". Egyszer keménykalapban akar a győzelmi dobogóra állni, másszor diszítő láncokkal a nyakában sétálgat a dobások közti nek, aki 70 méter felett akar dobálni, Zsabotyinszkij ereiére és T. Smith gyorsaságára lesz szüksége". Ha nem is lehet szó szerint venni a kijelentést, mégis sok az igazság benne. És Bruch pontosan ezen az úton halad. Bohóci megnyilatkozásai csak álcázó jellegűek, hogy eltitkolja becsvágyát a közönség előtt és — félelmét az esetleges vereségektől. Vannak, akik kételkednek Bruch nagy eredményeiben, mondván, hogy azokat majdnem mind Svédországban, főleg szülővárosában, Malmőben értő, ahol öt dobókör is rendelkezésére áll egy pályán, s azt használja, amelyik legjobban megfelel a szél irányának. Igaz, hogy Bruch nagy „szélkereső", de a svéd diszkoszvető tavaly számtalan külföldi AZ ATLÉTIKAI EURÓPA BAJNOKSÁG ESÉLYESEI MIÉRT BOHÓCKODIK BRUCH? szünetekben, s legutóbbi nagy .Jiúzása" az volt, amikor az egyik város polgármestere fogadására hívta meg a svéd atlétaválogatottat, és Bruch leánynak öltözködve jelent megI Képzeljük csak el a 199 cm magas és 132 kg súlyú diszkoszvetőt leányruhában .. .1 Azonban nagyot tévednénk, ha csak a könnyelmű, bohóckodásra hajlamos diszkoszvetőt látnánk Bruch személyében. Igaz, sok kellemetlen percet szerzett már a svéd szövetség vezetőinek, de az edzők tisztelettel suttogják: „Még nem volt ilyen ésszerűen és intenzíven edző atlétánk, mint Ricky Bruch ..." Az az ember, aki a nézőket cirkuszi mutatványokkal szórakoztatja, képes fanatikusan edzeni. Reggelente két Óra hoszszat fut (főleg vágtázik j, s minden délután ugyanabban az időben a súlyzókkal „szórakozik"; és nem kíméli magát. Edzéseivel kapcsolatban az egyik ismert szovjet dobóatléta Buhancev szavai jutnak az ember eszébe: „A jövő diszkoszvetőiéBruch 1946. július 2-án született Malmőben. Ha figyelem, be vesszük, hogy a dobóatléták 28—30 éves korukban érik el a zenitet, akkor nagy jövő áll a „zöld fülű" svéd diszkoszvető előtt. De nemcsak jövője, hanem már múltja is van Rickynek. Nyolc évvel ezelőtt került kapcsolatba a „koronggal", s akkor mindössze 90 kg súlyú volt; tehát majdnem egy félmázsát „erősödött" és sok-sok métert javult. A mexikói olimpián nyolcadik lett (59,58), messze Danék mögött; két éve Athénben a második helyen végezett, közvetlenül Danék előtt, s tavaly már 67,14-el vezette a világranglistát. Az idén hamar formába lendült, áprilisban 70,12 méteres dobásával ejtette ámulatba a világot, de a diszkosz súlya néhány grammal könnyebb volt az előírtnál, így nem ő lett az első diszkoszvető a világon, aki túldobja a 70 métert. Idei legjobbja 68,32. Ezzel az eredményével ranglistavezető kontinensünkön. versenyen is részt vett, s mindössze egyszer szenvedett vereséget, éppen Danéktől. Mi lesz Helsinkiben? A tavalyi és az idei eredmények alapján csak egy látszik biztosnak: kimagaslóan Bruch az első számú esélyes, méterekkel tud többet ellenfeleinél. Dehát Mexikó előtt is mindenki Silvesterre esküdött és az aranyat mégis Oerter „vágta zsebre". Bruch ellenfelei? Nyilvánvalóak: a veterán Danék, a nagyon felfavult Fejér, az NDKbeli Losch, Tégla, a nyugatnémet Hennig stb. Egyébként nézzük meg, hogy az idei Európa-ranglista alapján kik közelítik meg legjobban a svéd atlétát: Bruch 68.32, Fejér 66,92, Danék 64,82, Hennig 64.02, Losch 63,76 méter. A két évvel ezelőtti kontinens-bajnokság első hat helyezettje: 1. Losch 61,82 m, 2. Bruch 61,08 m, 3. Milde (NDK j 59 £4 m, 4. Danék 59,30 m, 5. Ljahov (Szovjetunió) 59,10 m, 6. Tégla 58,18 m. (T. V.)