Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)
1971-07-19 / 169. szám, hétfő
MÉGISCSAK SIKERÜLT! Csehszlovákia ~ Spanyolország 3:2 JÁN KODES BIZTOSÍTOTTA A CSEHSZLOVÁK CSAPAT VÉGSŐ GYŐZELMÉT # IZGALOM AZ UTOLSÖ LABDAMENETIG ® CSEHSZLOVÁKIA ELLENFELE A ZÓNAKÖZI ELŐDÖNTŐBEN A BRAZIL - MEXIKÖ MÉRKŐZÉS GYŐZTESE LESZ Ami • Davis Kupa -európai zónaközi döntő A csoportjának második napi küzdelmei után lehetetlennek Hint, tegnap valóság letl: Csehszlovákia „a sírból hozta vissza" a győzelmet, 3:2 arányban bizonyult jobbnak Spanyolország csapatánál. A pénteki Kodéi—Gisbert mérkőzést 3 játszma után félbeszakították. Szombaton került sor a negyedik játszmára. Itt Kodeš már 0:5 arányban vesztésre állt. Feljött 2:5, majd 4:5-re. Ennél az állasnál Gisbertnek mérkőzéslabdája volt, és ezt nem tudta kihasználói. Kodéi folytatta előretörését és 7:5-re győzött. Az izgalmas játszmában első számú teniszezőnk ismét bizonyította kivételes tudását és kfiz deni akarását. KODES, KUKAL— ORANTES, GISBERT 4:6, 9:11, 4:6 Szintén szombaton került sor a párosok találkozójára, ahol a Kodeš, Kukái kettős tudása alatt szerepelt. Különösen Kukal játszott mélyen formája alatt, és egész sor könnyű labdát rontott el. Kodeinek sem ment különösebben a játék, de sokszor kellett kijavítania játékostársa hibáit. A spanyol páros kiegyenlített játékot mutatott és tígyszőlván nem volt gyenge pontja. Különösen a hálónál jeles kedtek mindketten. Ismét bebizonyosodott, hogy Ku kal a nagy mérkőzéseken nem tudja tudása legjavát nyújtani. PÁLA—GISBERT 6:0, 6:1, 6:1 Tegnap szintén telt ház előtt és Ideális nyári időben került sor az. egyes következő két mérkőzésébe. A štvanicei teniszpályán a nézők és a szakemberek aem valtak tói derűlátóak Pála esélyeit illetően. Csaknem biztosra vették Gisbert és ezzel az összesítésbea Spanyolország győzelmét. Pála azonban alaposan rácáfolt a kételkedőkre. Olyan könnyen győzött ellenfele felett, abogy a legnagyobb optimista sem merte volna remélni. Pála valóban kitűnően, tamadó felfogásban játszott és mint az eredményből ls kitűnik, Gisbertnek úgyszólván semmit sem engedett meg. Ezzel a találkozó állása 2:2 letl. Mindenki érdeklődéssel várta az utolsó mérkőzést. KODES—ORANTES 7:5, 4:6, 7:5, 8:3 Kodeš jónevü spaoyul ellenfelét nagy barcban, de megérdemelten győzte le. A tenisz minden szépségét bemutató mérkőzés az egész találkozó legjobbja közé tartozott. A közönség a négy játszma alatt lelkesen biztatta kedvencét, „a kis Honzát". Kodeš a mérkőzés után így nyilatkozott a televíziónak: „Szeretném megköszönni a nézőknek a fantasztikus bíztatást. A mérkőzést tulajdonképpen Pála nyerte meg, én csak a ,,kötelező" két pontot szereztem. A Spanyolország elleni gyóze lem kétség kívül nagy siker. 23 év után sikerült ismét győzni a ITTHON A CSEHSZLOVÁK VÁLOGATOTT , Novák: 99 Elégedett vagyok" Szombaton délután kétórás ké séssel megérkezett Prágába a csehszlovák labdarúgó válogatott. A Brazíliával szemben elszenvedett szoros l:0-ás vereségről Ladislav Novák edző a következőket mondotta: ..Az eredménnyel elégedett vagyok, bár kedvezőbb is lehetett volna. Helyzetünk volt rá elég. Kettőt Stratil, egyet ján Čapkovič hagyott ki, Szikora lövését csak szerencsével védte a brazil kapus, az utolsó percben pedig, amikor a brazil védők a 16-oson belül szabálytalanul szerelték Karkót. a játékvezető nem adta meg a tizenegyest. A gól, melyet Tostao lőtt, a csehszlovák védelem egyetlen hibája után esett. Újoncaink eleinte idegesen játszottak, később azonban felnőttek feladatukhoz. Rusnák kellemesen meglepett, nyugodt játékával, Tománek váltogatta a jó és rossz átadásokat, Karko megszokott játékát nyújtotta." A világbajnok elleni találkozóra a Maracana stadion nagyon rosszT| Slovan Bratislava Posta Bresta, kroméŕízi járás Pošta Pardubice 5 Pošta Olomouc 3 T| Slovan Mar. Lázné Pošta Hr. Králové 9 TJ Chemička Ústí n/l. talajú pályáján került sor, ami nagyban megnehezítette mindkét csapat számára a labdakezelést. Kacsányi László segédedző így látta a mérkőzést: „Eléggé kiegyenlített találkozó volt, és a második félidőben egyenrangú ellenfelei voltunk a világbajnoknak. Ogy tűnt, hogy a brazilok már a Pelé esetleges távozása utáni játékukat igyekezték játszani. Leginkább Rivelino tetszett, aki a válogatottban Pelé utódja tehet. Igen jó teljesítményt nyújtottak még Gerson és Tostao." Néhány játékos véleménye: Dobiáš, csapatkapitány: ,,A brazilok gyengébben játszottak mint Mexikóban, Pelé feltétlenül hiányzott." Fr. Veselý: ,.A világbajnoknak sok dolga volt velünk. Az egyenlítés nem sukon múlott." HrdliCka: ,,A brazilok gyengébb teljesítményt nyújtottak mint a világbajnokságon, bár nincs kizárva, hogy átlagos játékukat a nagyon rossz talajú pálya is »e!ősegítette«." 1 U M 0 K sí 384643 3475 60 000, — Ma 676583 23 68 000, — pb 805163 371 20 000,— fg 319119 696 40 000,— Vb 804048 472 60 000,— Fc 545863 36 60 000.— rg 100940 5421 60 000 A RAPPAN KUPÄÉRT A csehszlovák futballisták váltakozó sikerrel szerepeltek a Rappan Kupa negyedik lordulójában. A Prešov otthon győzött, míg az Inter és a Trenčín idegenben vereséget szenvedett. A Trinec mérkőzéséről lapzártáig nem kaptunk jelentést. 1971. VII. 19. PREŠOV —BORAS 3:0 (0:0) Prešov, 800 néző. Játékvezető: Krűávek. Góllövők: Stepánek (2) és Igor Novák. A második félidőben nyújtott teljesítménnyel harcolták ki a hazai labdarúgók a győzelmet az utolsó hazai pályán lejátszott mérkőzésen. A hazaiak már az első 45 percben fölényben játszottak, de azt gólokban nem sikerült kifejezésre juttatniuk. SALZBURG—INTER 2:0 (0:0) Salzburg, 4500 néző. Játékveze tő: Uksa. Góllövő: Ritter (2). Az Austria Salzburg a 78. és a 86. percben lőtt 2 Ritter góllal gyö/.Stt a bratislavai együttes el ten. Ezzel a győzelemmel az Austria Salzburg gyakorlatilag eldöntötte a csoportelsőség sorsát. Ogy tűnt, hogy a bratislavai együttes Salzburgban döntetlenre játszik. FC ZÜRICH— TRENČÍN 1:0 |1:0) Zürich, 1000 néző. Góllövfi: Künzli. Esős időben került sor a tatái kozóra. A találkozó egyetlen gólja a 11. percben esett. A Rappan Kupa negyedik tor dulójának lapzártáig beérkezett eredményei: I. csoport: "BŠC Berlin—AB Kop penhága 4:0 (2:0). III. csoport: Servette Genf— Lin zer ASK 7:0 (4:0). IV. csoport: Hvidovre Koppén hága—FC Kaiserslautern 4:0 (2:0). V. csoport: Wacker Innsbruck Borussla Dortmund 3:2 (2:0). VI. csoport: Eintracht Braun schwoig—Young Boys Bern 2:0 (2:0) VII. csoport: Djurgarden Stock holm—Grasboppeis Zürich 1:0 (6:0). zónakuži döntő európai A csoport jában. A következő elleniéi Brazília vagy Mexikó lesz . . . Románia—NSZK 3:0 Az európai zóna B-csoportjának döntőjét Romania nyerte, mivel a második nap után Bukarestben már 3:ü-ra vezet az NSZK ellen. Mexikó Brazília 1:1. Az amerikai zóna döntőjében az első nap után döntetlen az állás. SMOLiK ismét a régi Vasárnap befejeződött a Tour de Bohémia — Rudé právo nemzetközi kerékpárosverseuy. Az utolsó útszakasz Nový Bor város utcáin folyt le. Izgalmas verseny után a svájci Dreyel lett az első, Krejčí és Hladík előtt. Smolfk az élbolyban érkezett a célba, és így 53 mp-es előnnyel az összesített verseny győztese lett. Végeredmény: l. Smolík 19:33:35, 2. Labus 19:34,48, 3. Mainuš 19:35:08, 4. Holík 19:35:18, 5. Marek 19:35:40, 6. Radonhla (NDK) 19:35:51. • Milena Duchkuvá biztosan nyerte a toronyugrást a chorzowi négyes ugróviadalon, amelyen Csehszlovákia, Ulaszország, Len gyetország és Franciaország műés toronyugrói indulnak. 0 Buenos Airesben Jugoszlávia férfi kosárlabda válogatottja 99:54 arányban győzött Argentína felett. Ekkor míg a spjnyuiuk bizakodtak. A párost a Gisbert—Orantes kettős nyerte. A spanyol teniszezők éppen Kodeš ós Knkal gratulációját fogadják. Végeredményben azonban Kodeš biztosította a 3:2-es csehszlovák győzelmet. AZ 19 74 -ES LABDARUGÓ VB CSOPORTBEOSZTÁSA CSEHSZLOVÁKIA EMENEELE: ÍS SKÓCIA I. csoport: Svédország, Magyarország, Ausztria, Málta A Nemzetközi Labdarágó Szövetség (FIFA) szrvező bizottságának düsseldorfi ülésén szombaton a kési) esti órákban elkészítették az 1974 es labdarúgó-világbajnokság csoportjainak beosztását. A csehszlovák válogatott a nyolcadik csoportban Dániával és Skóciával kerül össze. Az első nyolc csoport győztesei bekerülnek a nyugatnémetországi 16 os döntőbe. A kilencedik európai csoport győzteso oda-vissza alapon összeméri erejét a 3. délamerikai csoport (Peru, Chiie és Venezuela) legjobbjával, s e találkozó gvőztrase szerez jogot a döntőben való részvételre. Az európai csapatokat a következő selejtező csoorr-tokba sorsol Kettős magyar sucer ömoDo. Brnóban vasárnap bonyolították Ír a 21. csehszlovák muluros nagydíjat, amely immár hetedszer világbajnuki futamnak száwít a gyorsasági motorkerékpárosok számára. A versenyre *' n n-száR 175 motorosa nevezett be: Az 50 ccm-es géposztályban az angol Sheene taktikus versenyzéssel szerezte meg a győzelmet. Drámai küzdelmet húzott a 125 ccm-es gépek versenye, amelyben 40 moturos állt rajthoz. Felváltva a spanyol Nieto és a svéd jansson vezetett. A svéd Hút Nieto két körrel a cél előtt megelőzte és ezzel győzelmét is biztosította. A verseny hőse azonban az angol Sheene volt, aki az utolsók között rajtolt, a harmadik körben még a 12. helyen állt s végül harmadik ként haladt át a célvonalon. A 350 ccm-es géposztályban a start után az esélyes Agostini biztosan vezette a mezőnyt. A negyedik körben azonban műszaki hiba miatt kiesett a versenyből. A finn Saarinen vette át a vezetést és győzött, bár a 7. és a 8. körben a ragyogóan versenyző csehszlovák Buhumil Sjasa veszélyesen felnyomult. A 250 ccm-es géposztály a magyar versenyző nagy si kerét hozta Drípál János és Szabó László az első két helyet foglalta el. A rajt után az angol Sheene veszélyeztette őket, de ő az ötödik fordulóban kiesett. Később a svéd jansson próbálta befogni a magyarokat, de fölényes győzelmüket senki sem tudta megakadályozni. A csehszlovák motorosok köziil Srna a 10. lett. Eredmények: 50 ccm: 1. Sheene (angol J Kreidler 46:25,4 p, 2. Heyer (holland) jamathl 49:18:6 p, 3. Kroismayr (osztrák) Kreidler 49:40,7 p, ... 5. Havrda, 6. Sobáň, 7. Fendrich (mind csehszlovák). 125 ccm: 1. Nieto, Derbi 54:00,6 ppre, 2. Jansson, Maico 54:01,1 p, 3. Sheene, Derbi 55:51,3 p. 250 ccm: 1. Drapal, Sterglass— Yama 57:43,5 p, 2. Szabó, Yamaha 58:23,2 p. 3. Saarinen (finn) Yama ha 59:45,2 p. 350 ccm: 1. Saarinen. Yamaha 1:11:13,4 ó, 2. Staša 1:11:46,5 ó, 3. Bult (holland) Yamsel 1:14:41,4 6, ... 5. Reisz, 6. Juhos (mindkét tő magyar). 1. csoport: Svédország, Magyarország, Ausztria és Málta. 2. csoport: Olaszország, Svájc, Törökország és Luxemburg. 3. csoport: Belgium, Hollandia, :. >.végla és Izland. 4. csoport: Románia, NDK, Albánia és Finnország. 5. csoporl: Anglia. Lengyelország és Wales. B. csoport: Bulgária, Portugália, Észak-Írország és Ciprus. ' 7. csoport: Jugoszlávia, Spanyolország és Görögország. 8. csoport: Csehszlovákia, Dánia és Skócia. 9. csoport: Szovjetunió, Franciaország és ír Köztársaság. ' A düsseldorfi ülésen úgy döntöttek, hogy a 9. európai csoport é» a 3. dél-amerikai csoport győztese" közötti első mérkőzésre Európában, a viszavágóra Dél-Amerikában kerül sor. Amennyiben pont és gőlarány-egyenlőség jön létre, a harmadik mérkőzést egy semleges dél-amerikai országban játszszák le. Elkészítették a három afrikai csoport beosztását is. 1. csoport: Tunézia. Marokkó és Mail. 2. csoport: Ghana. Togó, Szenegál és Kamerun. 3. csoport: Madagaszkár, Etiópia és Szudán. A három győztes játsztk majd a 16 közé jutásért. V. SZOVJET SPARTAKIAD BORZOK: 10,1 mp. CSETYIN: 375 kg A szuvjet nemzetek V. spartakiádjának döntőjében, az ifjúság, szépség és erő seregszemléjén, egész sor sportágban folytatódtak a versenyek. A spartakiád a résztvevő sportolók számát tekintve csak az olimpiai játékokkal hasonlítható össze. A 15 szö vetségi köztársaság, Moszkva és Leningrád legjobb sportolóinak találkozója nemcsak a válogatottaknak nyújt jó versenyzési lehetőséget erős konkurrenciában, de egész sor ifjú tehetséget is felfedez. A súlyemelők versenyében az 56 kg-osok kategóriájában folytatódott a verseny. A 29 éves Genaadij Csetyin 375 kg-mal új világcsúcsot állított fel. Ezzel két és fél kilogrammal javította meg Földi Imre régi rekordját. A sor rend: 1. Csetyin 375 kg (120, 110, 145), 2. Aoyihin 357,5, 3. Belenkov 357,5 kg. A nyomást Belenkov nyerte (122,5 kg), a szakításban és a lökésben pedig Csetyin volt a legeredményesebb (110 illetve 145 kg). Az öttusázóknál az első ver senyszám, a vivás után Onyiscsen ko, Belov és Guszarov a sorrend. Valamennyien 32 győzelmet és ezzel 1025 pontot szereztek. Gjdonságnak számít, hogy az egyéni összetett versenyen kívül az egyes versenyszámok győztesei is kis érmeket kapnak. hasonlóan, mint az olimpián. A kerékpározók 100 km-es országúti csapatversenyét az OSZSZSZK csapata nyerte, Szokulov, Suhov, Lihacsev és Komnatov összeállításban, 2:12:07,73 6rás idővel. A második helyen Moszkva, a harmadikon pedig az Ukrán SZSZK csapata végzett. Az atlétikai versenyek első szá mának győztese a 28 éves Rasid Sarafetdinov, a leningrudi Dinamó versenyzője lett A 10 km-es távot 28:39,4 perc alatt tette meg. A további sorrend: 2. Simonelisz 28:41,8, 3. Andrejev 28:42,4. Érdekes, hogy Saraletdinov az Btolsó kört 55,6 mp alatt futotta. Igen jó színvonalú volt a 100 m-es síkfutás is. Valerij Burzov, a 22 éves Európa bajnok 10,1 aip-es idővel győzött. 15U0 m-en csak a célfotó díintött a győztesről. Itt a 25 éves Mihail Zselobnvszkij lett az első 3:40,6 perces idővel. További helyezések — 100 m: 2. Kornyeljük 10.2 mp. 3. Zsidkih 10,3 mp, 150U méter: a második Pantyelej, a győztessel azonos időt futott, míg a harmadik Szemjaskin lett 3:41,2 mp-cel. További eredmények: 110 m es gátfutás: 1. Mosijasvili 13,9 mp, 2. Balihin 14,0 mp, 3. Lisin 14,0 mp. Diszkoszvetés: 1. Ljahov 62,14 m, 2. Penzikov 57,98 m, 3. Eriksson 57,34 m. Harmasugi'ás: 1 Szanyejev 17,16 m, 2. Bessonov 16,47 m, 3. Dudkin 16,27 m. 3000 m-es akadály: 1. Sisojev 8:30,6 p, 2. Bitté 8:31,2 p, 3. Dugyin 8:31,4 perc. Maratonfutás: 1. Velikorodnij 2:19:10,6 ó, 2. Anyiszimov 2:19:19,2 ó, 3. Baranov 2:19:26,8 ó. 20 km gyaloglás: 1. Szmaga 1:28:29,8 ó, .2. Ivcsenko 1:28:33 ó, 3. Jakoblev 1:29:03.8 ó. Nők — 10U m. i. aezíainilna 11,5 mp, 2. Mitrofanuva 11,6 mp, 3. Nyikanorova 11,6 mp. Gerelyvetés: 1. Marakonova 55.34 m, 2. Ozolinová 55,28 m. 3. Saulite 52,92 Hl. Súlylökés: 1. Ivanova 19,39 m, 2. Nyekraszova 18,49 m, 3. Melnyikova 17,73 m. Ötpróba: 1. Tyihomiruva 5120 pont, 2. V. Tkacsenková 4930 pont. 3. V. Tkacsenková 4778 pont. B. Fagyejev, Sarafetdinov edzője így nyilatkozott védence teljesítményérül: „Sarafetdinov csak híres hajrájával győzött. A verseny első része azonban nagyon lasfM volt. Sarafetdinov különben 28:10—28:12 perc körüli időre is képes. Jelenleg 10—12 olyan lutó van a világon, akik a 28 perces határ közelében képesek futni. Az olimpiai győzelemre jobb időre lesz szükség. Ott a győzelmet uem a „taktikus" szerzi meg. aki alkalmazkodik a többiekhez, hanem az erős egyéniség."