Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-11 / 27. szám, Vasárnapi Új Szó

TÖMÖRKÉNY ISTVÄN: HEEV n Hfllú Tél van, de elveszett teljesen a ]ég, és raegy • lefelé a vízen a hajé. Ez egy olyan régifajta eszköz, amilyent ma már nem csinálnak, nem széles, de hosszú. Olyan nagyobbra nőtt csónak, mély gyékénysátorral van borítva, s a gyékény alatt elfér tizenöt-húsz ember. Ül mindenki azon, amin lehet. Kívül pedig áll a kormányos, és széles rúdlapátjával igazítja a menést. Elöl azonban hosszú rúd van. Ez arra használatos, hogy mikor jön a hajó fölfelé, erre van vetve a kötél, amelynél fogva a partról húzzák. Mert ez voltaképpen kereskedelmi bárka, mely hetenkint többször megteszi a maga vízi útját a falu meg a város köz ott. jó messze van lent a falu, s amikor a hajó elindul, kötélen jön fel. Benn csak a kormányos áll, vagy elvétve olyan utas, aki nem bírja a gyalogolást. A többi nép, aki a hajón utazik, kint van a parton, és húzza fölfelé. Lassú munka, és sok bajjal jár, de lám, raegy mégis, úgy lehet, évszázadok óta. Különben nem tudni, mióta, de bizonyos, hogy ezt a hajót nem a mostani király alatt csinálták. A város alá érve, a hajó kiköt a parton, s megy mindenki a dolga után. Ki a piacra, ki a boltba, ki a katonafiát keresni. így van a hajő vagy délig vízszélben egyformán, s mindössze az a változás rajta, hogy a bordái fokozatosan süllyednek a vízbe. Mert dől a sok mindenféle portéka a város falai közül a partra, ahogy azt már megrendelték. Söröshordók, zsákok, csizmák, fertályöl fa, petróleum, továbbá egy nagy nyaláb papiros a könyvesboltból a tanító úrnak, különféle csomagok, ásó, ültetni való facsemete (itt az ideje éppen) meg egyéb mindenek. Csak az a csodálni való, hogy hol fér el a sok holmi a hajóban. Azonban erről ne kereskedjen senki, miután ez a Szélpál Mihály dolga, aki kormányos és igazgatója ezen vidéki utaknak. Ö intézi itt el valamennyi dolgot, a főbe járótól kezdve egészen az aprólékosig. Számon veszi, ami hozatott. Ami rendben van. azt elrakja a maga helyére. Apránként pedig gyűlnek az utasok i6. A kofák, akik ludat hoztak be és malacot visznek kl. Özvegy Halál Ferencné is, aki semmit se visz, mert azért jött be, hogy misét hallgasson a belső templomban az uráért. így tovább, tovább: emberek, asszonyok, lányok (ez utóbbiaknak az ördög se tudná kitalálni, hogy mi dolguk lehet vajon itt bent). Természetes, hogy végül, legutoljára a Kata érkezik, a formás menyecske, pedig mindössze csak azért utazott ennyire, hogy egy pár papucsot vegyen magának. Illeg is már benne, és a papucsok piros sarkai kackiásan kopognak a partra tett deszkán, amint Kata a hajóba lépked. Szélpál szól is pár szót Katának, hogy ugyan hol maradt annyi ideig, mire aztán a papucsos menyecskének hirtelen megered a nyelve, és szapora beszédbe kezd. Egy darabig hallgatja is Szélpál, hogy mi mindent mond a piac drágaságairól és a szömtelen városi urakról, akik miatt már papucsot sem lehet próbálni. — Hogyhogy nem sül ki a szöraük? — mondja egy asszony. — Jaj, Mari néni, nem olyanok ezök — panaszolja Kata, és még beszélne tovább, de a kormányos nagyol liált: — No! Ezzel aztán eleresztik a partról a kötelet, berántják a deszkát, és csáklyára kap a férfinép, hogy vízsodrába tolják a hajót. Ez olyan munka, hogy ilyenkor csönd legyen, és semmiféle asszon y beszéd ne zavarja a dolgozó emberek tetteit. A nagy, lapos hajónak még csak macskája sincsen, s ha a kormányra nem vigyáz az ember, könnyen baj eshet. A víz kitudhatatlan, mert nem lehet megállni rajta, amikor tetszik. A csáklyák vftkoiiy nyeile meghajliik, a legények rádőlve nyomjak el a paritól a hajót. A kormányos a vállát veti a rúdnak, két ember pedig hosszú, kétkézi evezőkre kap a hajó orrában. Igv az lassan, lomhán kifordul a víz közepére. Még töreti egy kicsit a rúddal a vállát, mely után, midőn egészen a vízfolyás irányában feküdne a bárka, megáll munkájában, és a többinek is ugyanezt rendeli, mondván: — Hu ja! Leteszik a csáklyát, abbahagyják az evezést. Megy már a hajó lefelé, és nincsen semmi gondja, mert ez idő tájban a gőzösök se szaladgálnak, mind a víz az övé egész a faluig. Szelíden úsznék. özvegy. Halál Ferencné kivételével, aki fevesznek. abiint tompán zúg át a toronyórák ülése. — Mögéhöztem — mondja Szélpál, és átadván Tóth Savanya Énoknak a lapátot, belép maga is most a gyékénysátor alá. A többiek már eszegetnek, özvegy Halál Ferencné kivételével, aki fehér kendőjét egy söröshordóra terítvén, azon helyet foglalt, és igen csöndben van. Csak az ajkai motyogásából látszik, hogy folytatja az imádkozást, amit a templomban elhagyott. .Egy más aszszony (nem tudni még a nevét, mert uraság cselédje volt eddig, s nemrég költözött a falyba) apró almákat hámoz és eszi, a héját a köténye zsebébe rakja el. Kell az. mert a kályhára téve igen jó szagot terjeszt az almahéj. A Kata menyecske, a rosszcsont, egy halom hasábfára ült, csak éppen hogy szemben legyen egy fiatal legénnyel, aki zavartan pödri ütköző bajuszát, mert Kata a lábait egymásra tette, s igen formás bokákat mutat az új papucsban. A két ember leghátul ócska kártyával mariásozik. — Kendnél van a makk csikó? — mondja az egyik. Amaz egyenkint végig tekinti az öt kártyáját, és rázza a fejét. — Nincs. Miért? — Mert akkor eldobnám a <»akk fölsőt. — Sose dobja kend! Majd möggyün a párja. Aminthogy meg is jött a húzásnál a makk király. A csikó meg a felső húszat számít ebben a furfangos játékban. A szomszéd zsákból kj is vesz két krumplit a szerencsés ember, és leteszi maga mellé. Miután minden krumpli tízet jelent, két krumpli húszat, fgy egyszerűsödnek a számadások. Szélf)ál a tarisznyát keresi elo. Abban barna kenyér van, továbbá oldalas. Egy 'bádogban só és paprika összekeverve. A zsebből bicskát vesz ki, és szel a kenyérből, oly módon tartván azt, hogy aaii morzsája van. a tarisznyába hulljon. Szúk világ van ám most, és takarékosnak kell lenni. Abbói még kenyeres gombócot csinál a gyerekeknek az asszony. Igv vannak csendben, mindenik a maga ebédjével A komoly Szélpál hamar végez az étellel, és a sátorból szótalan nyújtja ki a korsót Tóth Savanyának, hogy merítse meg. (Mert a hajóban mindig a saját italán utazik az ember.) Miután ivott, még egy kis falatot vág a kenyérből. Azután visszarak a tarisznyába mindent, a sósbádogot is becsukja, a bicskát pedig a mellényzsebébe teszi. Halálné bevégezte az az imádságot, és mert eszébe jut, hogy otthon elfelejtett olajat tölteni a Mária-kép mécsébe, fölsóhajt: — Jaj. de soká löszünk otthon . . . — Nono — biztatja Szélpál. — Oszlik már a köd egy kicsit afc'ra fölfelé. Nyilvánvaló, hogy a köd, amely a töltések közölt a víz tetején legel, nem magalól oszilik. hanem a szél fújja. Nem is telik bele sok idő, utolérte a hajót a felszél, és belátogat a sátor alá. — Hát ne kártyázzatok már — mondja a kormányos —, hanem húzzátok föl a gyékényt. A máriásos emberek leteszik az ördög Zsíros biblia iát, és kimennek az orrba. Széles, vas^ tagra fonott gyékény hever a vitorlarúd alján, azt kell felhúzni. Nem nagy munka, hamar megvan, és amint az alsó végéit lekötnék az oldalakhoz. egyszerre belekap a szél, megduzzasz!ja, éfi viszi sebesen a hajót. Egyik ember odakint félhangon nótába kezd: Fújja a szél, fújja. Fújdogálja, lengeti, Mire neveli föl Jó anya az gyermekit. .. Régi bús. szomorú nóta ez. Bent csönd vian a sátor alatt, mindenek elhallgatnak. Mikor a nóta mondaná tovább: „Arra neveli föl jó anya a gyermekit, hogy alig húsz esztendős..." egyszerre a-zt mondja Szélpál komoran: — Hát látta-e valaki odabent a Vér Tecát? A szóra Kata elpirul előbb, aztán elsápad. A többiek egy ideig nem felelnek, aztán rázza mind a fejét. — Nem, nem én, szögényt — mondja egy aszszony, aki végig tekint Katán, és odább húzódik. — Én se láttam — felel a legény. — Pedig — folytatja a kormányos — nagyon a lelkemre kötötte az apja. Mán Kár, hogy magam nem kerestem. Elhaillgat mindenki. Kata behúzta labait a szoknya alá, özvegy Halál Ferencné a söröshordóról úgy tekint rá, mintha valamely ördög volna. — Bár hiszen — szól újból csak a kormánvos — gondolom, hiába keresné már azt akárki, a z ártatlant. Azt sírta ma hajnalban neköm az öreg Vér Andráa, hogy két hete veszött el a háztúl. VINCÉN HLOZNlK: Csónakon a Vágón; linómetszet, J949. Wt m m* --.-rí ^tífgfe :