Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-27 / 25. szám, Vasárnapi Új Szó

Guido Vergani portugáliai Oliiegyzete A rendszer egyik hivatásos képvise­lője úgy nyilatkozott, hogy ha nép­szavazást tartanának a gyarmati kér­désről, a lakosság többsége arra sza­vazna, hogy a győzelemig folytassák a háborút, mert „Ajrtka nélkül nem is tud létezni Portugália". íme egy számadat, mely rácáfol erre az állí­tásra: 1967-ben 70 ezer katonai szol­gálatra behívott fiatal közül 14 ezren elégették behívójukat és titokban el­hagyták az országot. A diktatúra érdemei A gyarmati háború frontjain rosz­szul áll Portugália szénája. Nem mint­ha hiánya volna fegyverben és nem­zetközi támogatásban — Bonn csak 1969-ben 3 millió dollár értékű fegy­vert szállított Lisszabonnak. A „szennyes háború" Portugáliától távol dühöng, de Lisszabonban is ér­zik. Egy csomag cigaretta vásárlása­kor az ember különadót fizet a kor­mány afrikai gyarmati politikájáért. Az utcán szembetűnő, hogy nem lát­ni katonakorú fiatalt. Ha igen, akkor is katonaruhában vannak. A plakátok­ról is a háború rémíti a járókelőket. „A hadsereg nem halálgépezet, ha­nem a nevelés és a haladás eszköze." „Mi nem akartuk, ránk kényszerítet­ték a konfliktust." Caetano nem szakadt el annyira a valóságtól, mint Salazar. Azt mond­ják, ravaszabb elődjénél. Ám ő is vi­szolyog a reformoktól. Az ellenzékkeil szemben Franco politikáját kívánja utánozni: vaskézzel letörni a baloldali erők illegális akcióit és jóindulatúan eltűrni a „jó és ártalmatlan" ellenfe­leket. Ez minden. Egyebekben válto­zatlan: Caetano Salazar pontos má­sa" — magyarázta az ellenzék egyik vezetője. Az egyebekhez tartozik a rendszer fő támasza. Létezett a PIDE, a poli­tikai rendőrség a maga tízezer ügy­nökével, több ezer besúgójával, gyil­kosainak és kínzási szakértőinek bri­gádjaival. A PIDE embereit Ron Kra mer volt gestapós ügynök, a belseni haláltábor egykori parancsnoka ké­pezte ki. Caetano „feloszlatta" a PI­DE-t. De hogyan? Érintetlenül hagyta és új nevet talált ki neki: „Biztonsá­gi Főigazgatóság". Semmilyen enyhü­lés. Salazar idején létezett bizonyos vá­lasztási rendszer. (A diktatúra olykor demokráciára játszott.) A szavazás­ból persze kirekesztették az írástudat­lanokat, a kormányétól eltérő politi­kai elveket vallókat és a vagyontala­nokat! Caetano mit sem változtatott ezen a rendszeren. Covilhában 1969 októberében a nemzetgyűlési választá­sok során 30 ezer városlakó közül csak 2349-nek volt választójoga. Nagy részük katona és rendőr — 357, to­vábbá 142 vállalkozó és 962 állami tisztviselő volt. Erősödik az ellenállás Látszat-változások i Európa legsöté­tebb zuga • Hamis idill • Törvényesített rabszolgakereskedelem • Háború, mely az amerikaiak vietnami hadjárata költ­ségeinek négyszeresébe kerül felesége, ha szerencséje van, 6 escu­do órabérért elszegődik pincérnőnek. Számos élelmiszer, például hús, vaj, tofás, tej éppen olyan drága, mint más nyugat-európai országokban. Ezért a lakosság nagyon jelentékeny része éhe­zik, viszont az idült nyomor mellett három tucat család gazdag fényűzés­ben él." Salazar annak idején a la­kosság természetes szegénységéről beszélt. Az biztos, hogy Portugáliának nincs olyan iparága, amely megfelel­ne a világszínvonalnak. A világ leg­nagyobb magánvagyonainak tulajdo­nosai között azonban a portugál di­nasztiák képviselői is ott vannak: földbirtokosok, bankárok, nagyiparo­sok, akik itthon és a gyarmatokon is nagy vagyont harácsoltak össze, s ezért kettős szálak fűzik őket a rendszer­hez. A múlt igájában Amikor az ember elhagyja Lissza­bont, a turisták paradicsomaként agyonreklámozott Estoril vidékét, az ország belsejében úgy érzi, mintha Európa archaikus zugába csöppent volna. Portugáliában megerősödött a korlátlan feudalizmus túlburjánzott kiváltságait védő vasrendszer. A sala­zari ideológiát a diktátor hitvallása fejezte kl: „Én nem hiszek az egyen­lőségben, én a hierarchiában hiszek. Veszélyes dolog mindenkinek egyen­lő társadalmi és politikai jogokat ad­ni". Portugáliában sok az idillikus falu­si táj. A nagyipar korában érintetle­nül marad falu képe azonban a szív­facsaró nyomor láttán aligha gyö­nyörködtet. A paraszt jövedelme ugyanis a munkás nyomorúságos ke­resetének háromnegyedét sem éri el... Portugáliát egyébként a „pokol utol­só körének" nevezik, ha a „fekete­Európáról", azaz a spanyol és görög rendszerről beszélnek. A salazarizmus szándékosan mélyítette a Portugáliát más országoktól elválasztó szakadé­kot. Az európai fasizmus komor körké­pében a Salazar-rendszer „megtiszte­lő" helyet foglal el. E rendszer máig is rekordtartó ab­ban, hogyan lehet a legcsekélyebb re­formintézkedéseket is elszabotálni. A salazarista Portugália Salazar nélkül is éppen olyan kitartóan folytatja „ci­vilizációs és keresztényi küldetését" Angola, Mocambique és bissaui Gui­nea területén, amely az anyaország területének 23-szorosa. E küldetés eredménye szembetűnő: Mocambique. ban a lakosság 98 százaléka írástu­datlan és törvényes rabszolgakereske­delem folyik. Portugália évente fejen­ként 200 escudóért százezer néger munkást ad el a dél-afrikai ércbá­nyáknak. Angolában az egy főre jutó évi átlagjövedelem 160 dollár. Sala­zar utódai gyarmati politikájának alapjai: kegyetlen kizsákmányolás, kényszermunka, monokulturális mező­gazdaság. Portugália 180 ezer embert tart fegyverben három fronton, igyek­szik elfojtani az 1961-ben Angolában elkezdődött partizánháborút. A háború naponta több millió dollárba kerül. 1968-ban az állami költségvetés 44,3 százalékát a gyarmati háború emész­tette fel. Ez olyan nagy teher, hogy elsüly­lyedéssei fenyegeti az ország gazda­ságának hajóját, bár Caetano minisz­terelnöksége óta igen megnőttek a külföldi beruházások. Jellegzetes portugál halászarcok. jón bizonyos módosításoikat ugyan eszközöltek. A demokratikus erőknek sikerült részben áthidalniuk ellenté­teiket. A szocialisták, radikálisok, ha­ladó katolikusok és a kommunisták „demokratikus választási bizottságo­kat" hoztak létre. A Portugál Szocia­lista Akció nevű szociáldemokrata szervezet tagjai Marlo Soarez vezeté­sével azonban külön utat követtek és megalakították a „demokratikus egy­ség választási bizd.tságait". Ezek a konkrét jelöltek körül tömörülő cso­portok korlátozott lehetőségekkel in­dultak a választásokba, mégis meg­szerezték a szavazatok 21 százalékát. Mégsem kaptak mandátumot. Az akció lélektani hatása azonban nyilvánvaló volt. A közös akció lehe­tővé tette a Demokratikus Ellenzéki Mozgalom elnevezésű egységfront lét­rehozását, mely az illegális pártok és „áramlatok" nagy részét tömöríti. Ki­rekedtek belőle a monarchisták, a sza­kadár fasiszták és a szociáldemokra­ták, másrészt pedig a balos, maoista csoportok. E mozgalmat a Nemzeti Felszabadítási Hazafias Front is tá­mogatja. Az egyes csoportok azonban különféleképpen ítélik meg a rend­szer elleni harc egyes problémáit. A Fegyveres Forradalmi Mozgalom elnevezésű szervezet csoportjai ta­valy novemberben dlnamitos merény­letekkel hallattak magukról. Ezt azon­ban az ellenzék elítélte. Többet haszo­néit a mozgalomnak a coimbrai diá­kok sztrájkja, amellyel De Andrade angolai pap elítélése ellen tiltakoztak. A fasiszta szélsőségesek direktóriu­ma terveket sző Caetano és miniszte­rei megdöntésére. Bár Lisszabon cá­folta ilyen tervek létezését, mégis há­zifogságra ítéltek több vezető ultrát, mint Paolo Cunhát, Franco Nogeira volt külügyminisztert és másokat. Ezek mind a nagy monopóliumok emberei s bárminő „mérsékletet" elleneznek, riyen az ország szomorú képe. A z épület homlokzata ragyog. Úgy fest, mint virágszál a dik­tatúra zubbonyának gomblyukában. A parkokban és ligetekben gondozott pá­zsit. Koldusok ritkán kerülnek a járó­kelők útjába, akkor sem kezüket nyúj. togatják, hanem szinte sablonra ké­szült pléhdobozaikat. A kávéházak reggeltől hangosak ... Lisszabon fes­tői utcáján, a Rossión élénk kereske­delem folyik. Igaz, a kirakatok tele vannak leértékelt, elfekvő áruval, ami nem nagy keresletre vall. Igen, az „épület homlokzata" ra­gyog. Ám ez még a tapasztalatlan turistát sem tévesztheti meg. Nem is kell elvetődnie Lisszabon peremkerü­Ily módon a rendszer struktúrája változatlan maradt. A választások ide. ffartugália európai viszonylatban ve­sét az írástudatlanok és a csendőrök számában. letébe, Mujghelrába, ahol 30 ezer em­ber zsúfolódott össze barakkokban, vagy Almada nyomortanyáira, a Tejo bal partján, hogy a saját szemével győződjék meg a salazari diktatúra súlyos következményei statisztikai adatainak hitelességéről. A kikötőtől minden irányba elágazó ldis utcákban, a főutcákon túl elterü­lő kis tereken megdöbbentő, leplezet­len nyomorral találkoztam. E körze­tek túl kicsik ahhoz, hogy gettónak nevezhessük őket. A gettó elnevezés inkább illik a fényűzés szigetére, mely Lisszabon monumentális központjában terül el. A legrégibb európai diktatúra or­szága egyben a legszégyenletesebb rekordok országa is. Portugáliába ugyan menetrend szerint érkeznek a vonatok, de az egy főre jutó jövede­lem Európában itt a legalacsonyabb. Itt van a legtöbb analfabéta (38 szá­zalék), a legnagyobb fokú csecsemő­halandóság (1967-ben minden ezer új­szülött közül 559,3 meghalt), a legitö­megesebb munkanélküliség, s a lakos­ság 52 százaléka nem részesül orvosi ellátásban. Egy szakszervezeti politikustól hal- * lottam: „Az egy főre jutó jövedelem absztrakt fogalom: túl soka. általáno­sít és leplez. Csak konkrét példák so­kasága világít rá a lényegre. Egy it­teni textilipari munkás negyedannyit keres, mint egy franciaországi. A gép­iparban még nagyobbak az ellentétek: egy portugál munkás keresete egy­ötöde az olasz munkás keresetének." Még pontosabban fejezte ki magát egy ún. technokrata: „Nálunk egy munkás átlag 1750— 2000 escudo (500 —600 korona j keresetet visz haza. A A fővárost környező szegénynegyedekben ilyen nyomorúságos kunyhókban, „favellákban" lak­nak a társadalom kitaszítottjai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom