Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-27 / 25. szám, Vasárnapi Új Szó

(Könözsl István felv.) Az ODEON prágai szépirodalmi kíadólian a francia, az észak-európai, az ázsiai, az afrikai, az olasz, a spanyol ós a portugál írók szótárának kiadása után újabb kötettel: a Magyar Írók Szótárával bővült a sorozat. A gazdag életrajzi és irodalomtörténeti tájékoztatást nyújtó munka kitűnő segítőtárs abban, hogy az egyszerű, vászonkotéses és éppen ezért igen ízléses kézikönyvből a cseh olvasó —• legalább dióhéjban — megismerje a magyar írók, költők, irodalomtörténészek személyi adatait és műveit, valamint a kulturális intézmények tevékenységét, a legrégibb időktől napjainkig. A kis könyvben lapozgatva elsősorban az ragadja meg az olvasót — és erre a szerző előszavában is felhívja a figyelmet —, hogy bár kis nemzet kultúrájának a történetét tükrözi, a nemzetével elválaszthatatlanul összeforrt magyar irodalomra semmiképpen sem jellemző ez a „kis" jelző. Hiszen nem egy megpróbáltatáson ment keresztül a magyar irodalom és az évtizedek folyamán uem egy értékes szolgálatot tett a különböző, gyakorta elnyomott tudományágaknak, sőt még a politikának is. Ezzel magyarázható, hogy a magyar irodalom művelőinek számos nehézséget kellett leküzdeniük a múltban, hogy lépést tarthassanak a fejlődéssel a világban. Tény. hogy a cseh írókhoz és költőkhöz hasonlóan derekasan helyt álltak. Ezért vonhatunk éppen ezen a téren párhuzamot a magyar és a cseh kultúra története között. Erre, az irodalmunkra jellemző közös vonásra a Magyar Írók Szótára több helyütt is felhívja a figyelmet, nem utolsósorban pl. ott, ahol a magyar—cseh irodami kapcsolatokat ismerteti, melyek ugyan sohasem voltak lebecsülendők, de igazi virágzásnak csak 1945 után indultak és csupán a nemzetiségi előítéletek leküzdésével izmosodtak. A magyar olvasónak csak a felszabadulás után nyílik először alkalma arra, hogy szélesebb skálában megismerkedjen a cseh klasszikusok (Mácha, Érben, Némcová, Neruda, Čech, Jirásek és a többiok), valamint a legjobb korabeli írók és költők (Čapek, Hašek. VanCura, Majerová, Pujmanová, Olbracht, Olazarová, Bass. Neff, Drda, Aškenázy, Wolker, Hora, Nezval, Seifert, Hrubín stb.) műveivel. Ugyanakkor Ady, Petőfi. Arany, Katona, Madách, Mikszáth, Kaffka Margit, Móricz, Kosztolányi, Karinthy, József Attila, Radnóti, Illés, Illyés, Németh, Szabó Magda ós még sok más neves magyar író és költő alkotásai iránt rendkívüli az érdeklődés hazánkban. A eseh művek terjesztői Magyarországon főleg Do- bossy László (a Capek- és Hašek-monográfia szerzője) és Kovács Endre (A cseh—magyar történelmi kapcsolatok írója). A cseh olvasók számára jelentős kulturális eseményének számított F. Halas és V. Závada Ady-fordítása, valamint L. Hradský és K. Bednár Petőfi- és Ady-fordítása, továbbá Móricz, Németh és Mikszáth válogatott műveinek átültetése cseh nyelvre. A Magyar írók Szótára a csehszlovákiai magyar irodalomtörténészek, pl. Csanda Sándor, Turczel Lajos munkásságát is ismerteti. Hangsúlyozza, hogy a csehszlovák —magyar kulturális kapcsolatok elmélyítése az ő érdemük is. A bratisiavai Madách Könyvkiadó — többnyire a Magyar Népköztársaság kiadóvállalataival karöltve — nem egy cseh szerző művét adta ki magyarul. Ezt bizonyítják a többi között pl. A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből, a Tanulmányok a csehszlovákmagyar irodalmi kapcsolatok köréből, vagy akár a Ma gyar kulturális hatások Csehországban 1790—1848 című magyar, illetve cseh nyelven megjelent alkotások is. Figyelemre méltó érdekessége az írólexikonnak, hogy nem csupán a magyarországi írók és költők személyi adatait ős műveit ismerteti röviden. Külön címszóban foglalkozik a hazánkban élt és ma is élő magyarul író szerzőkkel, akiknek nem kis szerepük van a népeink közötti közeledés és kölcsönös megismerés feltételeinek a megteremtésében. Műveik kétségtelenül nemcsak a csehszlovákiai, hanem az egyetemes magyar irodalom szerves részét is képezik. Az ő tevékenységüknek köszönhető, hogy végérvényesen valóra vált a régi elképzelés, mely szerint a csehszlovákiai magyar irodalom a nemzeteinket összekötő, szilárd, rendíthetetlen híd szerepét tölti be, melyen keresztül a csehszlovákiai magyar írók művein kívül a fordításban megjelenő cseh és szlovák irodalmi alkotásokért cserébe rendszeresen a legjobb magyarországi termékeket kapjuk. Összegezve az elmondottakat, az írólexikon fontos hézagpótló, mely terjedelmét tekintve nem veszi fel ugyan a versenyt .— de nem is ez a cél — a háromkötetes Magyar Irodalmi Lexikonnal, mégis kellemes meglepetésben részesítette azokat, akik áttekintést akartak szerezni mind a magyarországi, mind a csehszlovákiai magyar irodalomról. Rákos Péter szerzői kollektívájával ezeknek az olvasóknak az érdeklődését igyekezett kielégíteni a Szótárral, de haszonnal forgathatja ezt a kiadványt az irodalomtörténész, az újságíró, vagy a fordító is. Ezért nem volt hiábavaló a szerző fáradozása, melyért feltétlenül köszönetet érdemel. — km — .VALTOZATOK EGY DARAB IDŐRE" Míg szürcsölgetjük a jeges narancslét, régi élményt pergetek vissza magamban: néhány évvel ezelőtt Komáromban hallottam öt szavalni, nem sokkal később pedig a "szlovák fővárosban figyeltem első lépéseit a számára is világot jelentő deszkákon. Szunyovszky Szilviát akkor még csak a „szakma", tehát a színházi emberek ismerték. Bratisiavai tanulmányait két évvel ezelőtt Budapesten folytatta, s így azután érthetően kevesebbet hallottunk róla. Ezért még nagyobb volt az örömünk, amikor filmen, tévéjátékokban is viszontláthattuk őt és a Katona József Színház műsorfüzetein is találkozhattunk nevével. Az elmúlt nyáron fejezte be sikeresen főiskolai tanulmányait és hivatásos színésznőként az első idényben szülővárosától nem messze, a kassai Thália Színházhoz szerződött. Az első kérdés szokványos, ám most kissé furán hat, hiszen egy kezdődő színészi pálya kezdetéről kérdem. Én kezdem a „szöveget": Volt egyszer egy leány, akinek az volt az álma, hogy színésznő legyen . .. Nem várja ki a „végszót", belevág: — így is lehet kezdeni, én azonban azt tartom határkőnek, hogy fölvettek a bratisiavai Színművészeti Főiskolára. Ami előtte volt: szárnypróbálgatás, lelkes fellépések, tervezgetéssel teli szép időszak: Utána: kemény, sokszor megfeszített munka. Problémákkal teli esztendők. Választ keresni számtalan dilemmára. Legalább részben valóra váltani az álmokat. Beszélni, mozogni tanulni a színpadon. Tanulni, tanulni s keményen dolgozni. Ez is öröm: az értelmes munka öröme, mert minden nehézségnél erősebb volt meggyőződésem, hogy érdemes, hogy csak így lehetek színésznő, aki — nem félek ezt a szót kimondani — valóban elszórakoztatja a közönséget, művészetével örömet szerez neki, és segítőtársa az életben is. Közhelynek tűnik, de őszintén mondom, hogy sokat köszönhetek tanáraimnak, elsősorban Karol Zacharnak és Vámos Lászlónak. Tanácsuk, megfontolt szavuk kimeríthetetlen kincsesbánya, szerepformálásaim során gyakran innen merítettem, s a jövőben is meríteni fogok. Kérdés nélkül folytatja: — A leghőbb vágyam, hogy igazi színésznő lehessek, tehát ne színészkedjem a színpadon, hanem őszintén — szóval és más eszközökkel — igyekezzem az általam alakított figura érzéseit és gondolatait megjeleníteni, s átadni azokat az érzéseket, melyeket bennem a szerep kiváltott. Ogy hiszem, ez az igazi színművészet és a színház: a színész és a közönség meghitt dialógusa, ahol őszinte érzések késztetnek sírásra, nevetésre, vagy csupán gondolkodásra. Ezután az úgynevezett kényes kérdések tárházából húzok elő egyet: — Hazai színjátszá• sunk egyik „szakállas" dilemmája az utánpótlás-nevelés hogyanja ... — Egyértelmű receptet szinte lehetetlen találni — kezdi. — Mégis úgy érzem, az a legoptimálisabb, ha a színészjelölt a főiskolai tanulmányai során két évet Bratislavában, esetleg Prágában, kettőt pedig Budapesten tölt. A magyar fővárosban elsősorban a helyes magyar dikció elsajátítása miatt. Természetesen számolni kell azzal, hogy a budapesti színészképzés inkább sztárok nevelésére van beállítva, tehát ez a módszer több helyen lényegesen különbözik a csehszlovákiai gyakorlattól. Persze tudni kell azt is, hogy a főiskola nem egy varázsveszsző, nem nevel kész színészeket, csupán egy fontos lépcső a tehetség kibontakoztatásában. Elmosolyodik, amikor következő kérdésként a szerep-álmairól faggatom. — Nagyon sok van, s remélem évek múltán valóság lesz belőjük. A legnagyobb vágyam a Három nővér Másája, a Rómeó és Júlia női címszerepe és egyszer talán majd az Elektra. Egyébként imádom Csehovot, tehát a dédelgetett álmaim közé tartozik minél több színművében szerepelni. Újabb szálat fűzök a beszélgetés tűjébe: a közönségről kérdezem. — A közönség a színész legtisztább és legőszintébb tükre. A taps, a pisszegés, a gyakori A cseh könyvpiac legújabb érdekessége: H» MAGYAR w ÍROK SZÓTÁRA köhécselés és suttogás csalhatatlan elismerése vagy bírálata teljesítményünknek. Eddigiek során azt tapasztaltam, hogy hazai közönségünk nagyon hálás és fogékony. A pesti nézők egy része még mindig a nevek szerint ítél, tehát a sztárok érdeklik. A fiatalok talán már kinövik ezt az idült betegséget, úgy vettem észre, ők elsősorban egy-egy előadást és — a nevektől függetlenül — teljesítményeket értékelnek. — További tervek? — Kissé összefügg az előbb mondottakkal. Az idény végén lejár a kassai szerződésem, s a következő szezontól valószínűleg a pesti Madách Színházban játszom majd. A hazai közönségünktől azonban semmiképp sem szeretnék elszakadni, ezért azt szeretném, ha egyelőre évente legalább egy színműben játszhatnék hazai színházunknál. Ennyi a „hivatalos" terv. A többi? Arról majd akkor, ha megvalósul... A következő napon egy vidéki kisvárosban láttam őt játszani. Markáns arcú, kérges kezű emberek nézték csillogó szemmel alakítását és tapsoltak önfeledten az előadás végén. Néztem őt, amint kipirult arccal meghajol a színpadon és eszembe jutottak szavai, hogy nincs annál szebb érzés színész számára, amikor látja, hogy a közönség tapsol és boldog. SZILVASSY JÓZSEF