Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-18 / 143. szám, péntek

GONDOLATOK A NEMZETKÖZI SZlNHÄZI SZEMLE UTÄN TÍZ SZÍNHÁZI ESTE Tíz napig tartott Bratislavában a Nemzetközi Színházi Szemle, amelyet a művelődésügyi minisztérium pártunk megalakulásának fél évszázados jubileuma tiszteletére rendezett. A fő célkitűzés az volt, hogy a szemle folyamán megismerjük a vezető hazai és néhány baráti ország neves színtársulatának művészi tevékenységét. A fesztivál alapgondolata' volt elkötelezett, marxista értelemben vett társadalmi fejlődésért síkra szálló színműveket felvonultatni. Mindjárt elöljáróban leszögezhetjük, hogy ezt a rendkívül széles és sokrétű keretet a rendezők jól töltötték meg, hiszen Csehovtól és Brechttől egészen a kortárs-drámairodalmat képviselő Arbuzovig a szocialista színjátszás számos képviselőjének alkotását láthattuk színpadon. Az említett jubileum alkalmából több társulat olyan színművel mutatkozott be a szemlén, amely a szocialista társadalmi rendszer kialakulásának és fejlődésének egy-egy döntő időszakát ábrázolja művészi eszközökkel, beleértve a harcokban részt vevő emberek társadalmi és személyi jellegű problémáinak megjelenítését is. A szemle kezdetén részletesen beszámoltunk a műsorról, ezért most az ismétlést kerülendő, eitekintünk a statisztikai ada tok felsorolásától. Rendezők, koncepciók Csaknem valamennyi bemutatott színműnek mondhatnánk „plusz" érdekességet biztosított az a tény, hogy elsőrangú, országa határain túl is „jegyzett" rendező állította színpadra. Utólag megállapítható: feladatuk többnyire azonos volt — természetesen itt csak a muncepció szinte minden színdarabban néhány nem mindennapi lehetőséget kínált a színész számára. Szinte minden esetben a lehetőségből valóság lett és így történt, liogy a színházi szemlén parádés alakításoknak is szemtanúi lehettünk. Dióhéjbon egyes előadásokról A szemlét a Szlovák Nemzeti Színház művészegyüttese nyitotta meg Brecht Kurázsi mama című színpadi alkotásának bemutatásával. A háborúban és a háborúból élő (élősködő?) aszszony történetét és sajátos életfilozófiáját ezúttal Jan Káčer prágai vendégrendező kreálta színpadra. A premieren látottak alapján nehéz véleményt alkotni munkájáról, mert a címszerepbe a bemutató napján meg betegedett Eva Kristínová helyett szintén prágai vendégművész, Dana Medrická „ugrott be" és az előadás szinte az ő három és fél órás magánszáma lett. Gondosan kidolgozott és feiép'Itett színészi eszközei segítségével kiválóan formálta meg szerepét, szinte teljes illúziót keltett (mondhatnánk a brechti színjátszás „nagykönyve" szerint). Nagy szó, de szerintünk valóságot takar: alaki tásának egyes részei nemcsak elérték, hanem túlszárnyalták a H. Weigl által felállított mércét. Elsősorban azért, mert Medrická Kurázsi mamája nemcsak a háborúban hánykolódó öregasszony, hanem olykor érző és nőiességél tudatosító asszony is. Káčer rendezésével kapcsolatban mindenképpen meg kell említeni, hogy az eredetihez képest a mostani előadáson kissé feloldotta Brecht súlyos mondanivalóját. Brecht szerint Benkő Gyula és Darvas Iván mű egyik jelenetében. kájuk alapvető összetevőire gondolunk —, hiszen olyan színdarabot rendeztek, melyet a közönség már jórészt ismer, részben színpadról, részben pedig kötelező házi olvasmányaiból. Ha tovább fűzzük ezt a gondolatot, akkor hozzá kell tennünk, hogy ezek az ismeretek többnyire egyoldalúak. Az ötvenes években egy sajátos társadalmi légkörben egy ideig deformálódtak az irodalmi értékek is. A hatvanas évek derekán pedig sokan hajlamosak voltak kézlegyintéssel elintézni ugyanezeket az irodaimi alkotásokat, melyek — éppen a mostani szemle bizonyította — ma ís értékesek és megérdemelt hely illeti őket szocialista kultúránkban. Számunkra tehát ez a szemle nemcsak a szocialista színjátszás hagyományai' nak és értékeinek „újrafelfedezését" jelentette, hanem ugyanilyen mértékben több színmű „rehabilitálását" is. A rendezők koncepciójáról közös vonásként megállapíthatjuk, hogy tisztában voltak az slőbb elmondottakkal. Mindannyian igényes utat választottak: nem felszínes megoldásokkal, hanem művészi értékekkel bizonyítottak. Más szóval: a be mutatott színművek valódi művészi kvalitásait igyekeztek kidomborítani. Alapvető feladatuknak tartották, hogy a játék folyamán tipikus környezetben mozgó tipikus figurákat „hozzanak" ki, vagyis a dráma és a színpad lehetőségein belül igyekeztek maximális mértékben visszatül&özni azt a korszakot, amelyben a színmű cselekménye játszódik. Ez a kona Hol van a testvéred. Ábel színugyanis az utolsó jelenet végén Kurázsi mama egyedül vonszolja a kocsit, most pedig a katonák után megy és ők segítenek neki. Valószínűleg színpadi, tehát térbei i problémák miatt került sor erre a látszólag jelentéktelen, ám valójában elég komoly és szerintünk hibás változásra. A budapesti Vígszínház Juliu Edlis szovjel-észt drámaíró Hol van testvéred, Ábel című alkotásával mutatkozott be. A háborús élményeket és dilemmákat felidéző háromszemélyes színmű eredetileg rádiójáték nak készült, s ez most is meglátszott, annak ellenére, hogy Horvai István a lehetőségekhez képest jól rendezte meg. A színműben főleg néhány felesleges motívum (különösen az állandó kommentálásj és a sztatikus jelenetek sora hat zavaróan. Ezt a témát véleményem szerint novellának lehetett volna kitűnően feldolgozni. Ennek ellenére érdeklődéssel, olykor feszülten néztük végig az előadást, ez pedig a rendezőn kívül a kiváló színészi teljesítményeknek (főleg Darvas Iván, rajta kívül pedig Béres Ilona és Benkő Gyula) köszönhető. A brnói Állami Színház Csehov diákévei alatt megírt művét, a Platonovot mutatta be. Az előadás legfőbb érdeme, hogy felfedezte számunkra ezt az aránylag ritkán játszott színművet. Különben főleg a rendezés terén sok kifogásolni valónk akadt az előadás megtekintése után. A prágai Nemzeti Színház A. Zápotocký dramatizált színművével, áz Oj harcosok sorakozójával vendégszerepelt a szlovák fővárosban. V. Vejražka dramatizációji néhány felesleges leírásokba bocsátkozó jelenettől eltekintve, jól sike,rült. Ugyanez mondható el M. Stehlík rendezéséről, aki eredményesen idézte fel a múlt századbeli cseh falu szociális, társadalmi légkörét. Rendezői elgondolásait kitűnő szereplőgárda, főleg S. Neumann és J. Sejbaluvá maradkétalanul váltotta valóra. Először látogatott Biatislavába a szófiai Nemzeti Színház társulata. Pogogyin a Kreml toronyórája című előadásuk fő jellemzője szintén a hiteles légkör (G. Ivanuv díszletei külön figyelmet érdemeltek) és a jellemző figurák megteremtése volt. A Bancso Banov által rendezett előadásból főleg a Lenint alakító R. Jabandzsijev és G. Gajfanikov (Rybakov) nevét „tanultuk" meg. Szófiai vendégeink második előadásán Strasimirov Az anyós című komédiájával a bolgár vígjátékadaptáció mikéntjéből nyújtottak ízelítőt. A szemle egyik fénypontja kétségtelenül a moszkvai Puskin Színház vendégjátéka volt. Szovjet vendégeink Ravenszkih (ő egyúttal a rendező is) — Ancsarov Drámai dal című színművét adták elő. A darab cselekménye Pavel Korcsagin és írója, Nyikolaj Osztrovszkij életének mozzanatait eleveníti fel. A rendező minden hamis pátoszt és felesleges glóriát kerülve elsősorban a Korcsagint kiválóan alakító A. V. Loktyev és V. Saporin díszlettervező segítségével drámai erejű előadást kreált, amelyben Korcsagin — jobb szó híján — emberi hős, dinamikus mentalitású, robbanékony, ö is tud örülni, szeretni. A szerzők az író és hőse életének párhuzamba állításával dokumentálják: csak mentalitásuk volt más, de azonos célokért, eszmékért harcoltak. Az előadás végén felhangzó bánatos orosz népdal és a reflektorfénybe állított két főszereplő szélesre tárja a horizon tot: ez a jelenet egy nép hősiességét és kitartását szimbolizálja. Felejthetetlen élmény volt az előadás. Befejezés helyett Ismét egy jelentős, jól szervezett kulturális rendezvénnyel lettünk gazdagabbak, amelynek minden mozzanatáról lehetetlen beszámolni. Ez a szemle is bizonyította, hogy az elmúlt évek megrázkódtatásai után színházainkban már ismét minden feltétel adva van eszmeileg és művészileg igényes, jól átgondolt és vonzó tevékenység megteremtésére. SZILVASSY JÓZSEF Jjp* (gr A lengyel vendégegyüttes műsorából. (Prandl Sándor felvétele) Csak tiszta forrásból Részlet: a Kreml toronyóráidból, melyet a szófiai Nemzeti Színház művészei mutattak be. Az elmúlt hét vége ismét kulturális életünk nagy eseménye volt: a Jókai-napok szavalói és színjátszó csoportjai után az ének- és táncegyüttesek találkoztak, hogy számot adjanak elért eredményeikről, tanítsanak és tanuljanak, szórakoztassanak és szórakozzanak. Zseliz (Želiezovce), eza kedves garammenti város teljes ünnepi díszben fogadta az országos népművészeti fesztivál résztvevőit. Schubert parkja pedig pompás keretbe foglalta az eseményt. Az ünnepi hangulatot mindössze a borongós időjárás rontotta valamelyest, de közönségben — főleg vasárnap — így sem volt hiány, ami nem utolsósorban a jó szervezésnek köszönhető. Csak tiszta forrásból — ez volt a címe a szombaton rendezett országos döntőnek, melynek keretében négy kategóriában versenyeztek. Országos döntőről beszélünk annak ellenére, hogy a verseny meghirdetői itt nem voltak teljesen következetesek: olyan járásból ls érkeztek részvevők, ahol még nem volt előzetes vetélkedő. A színvonalon ez mindenképpen viszszatükröződött, ennek ellenére volt néhány olyan műsorszám, amely megérdemli, hogy beszéljünk róla. Kiemelkedőt nyújtott a nyitrai járásból érkező kolonyi csopoK, amely Fazekas fózsefné vezetésével falujuk lakodalmi szokásait vitte színpadra — eredeti mondókák, furfangok, csattanó szópárbajok egész sorát, s mindezt szemetszívet gyönyörködtető pompás népviseletben. Nem csoda: a kolonyiak jó őrzői hagyományaiknak, falumúzeumuk messze földön híres, mint ahogy híres a szomszéd lédeciek ilyen jellegű skanzenje is. A lédecieket nem említem véletlenül: ők vállalkoztak a legtöbbre, egyszeri-e két csoporttal indultak az országos döntőn. Az énekkultúrájukról híres lédeci menyecskék most a népszokások kategóriájában arattak 6ikert. Jókai Mária vezetésével, a régi fonók meseszerű hangulatát elevenítették fel a színpadon. De hogy az ének továbbra se hiányozzék a lédeciek tarsolyából, most a változatosság kedvéért a férfiak álltak dobogóra, s meg is nyerték az éneklőcsoportok versenyét. Ebben a kategóriában a CSEMADOK nyitrai járási szervezetének szorgalmas munkáját még egy csoport jelezte: a menyhei női kar, amely szép énekléssel a második díjat nyerte el. Kevésbé sikerült a szólóénekesek vetélkedője: a mezőny színvonala fölé ez idén nem emelkedett ki senki. A zsűri döntése értelmében a legjobbak sorrendje így alakult: az első díjat Kopál Irén nyerte el Somorjárói (Šamorin), a második helyen a siraki Sztranyovszky Vincéné, a harmadikon pedig Ferenc János végzett Ipolybalogról. A hangszerszólistáik versenye érthetetlen módon leszűkült, mindössze ketten vetélkedtek a győzelemért, a terbegeci citeraduó és Domanizsa károly, akit már többször láttunk színpadon ezzel a műsorával. Domanizsával — sajnos -— nem értettünk egyet tárogatójának „fájdalma" távol áll a népművészet eredendően tiszta bánat-motívumaitól. Eredményhirdetés után került sor a népitánc-csoportok, vetél, kedőjére, a legjobb koreográfiáért kijáró díjért. Hat együttes lépett fel kilenc tánckompozícióval, s aligha férhetett kétség ahhoz, hogy a két tánccá! Is versenyző érsekújvári (Nové Zámky) csoport viszi el a pálmát. Szombath Mariann koreogsráfus most is bebizonyította rendkívüli tehetsegét, szaktudását, rutinos együttese pedig — főleg a „Jegykendősben" — hűen kivitelezte elképzeléseit. A szoros versenyben a féli (Tomášov) Kis Duna Táncegyüttes szerezte mega második, a komáromi (Komárno) Dal- és Táneegt/ir.tes pedig a harmadik helyet. A népművészeti vetélkedő befejeztével az izgalom elült, este már mindenki gondtalanul szórakozhatott, annál is inkább, mert az esti műsor a legigényesebb nézőt is kielégíthette: a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Énekkara s az Állami Budapesti Táncegyüttes lépett fej nemzetközi színvonalú műsorával. Zenés ébresztővel kezdődött a fesztivál második napja, hogy az események vidáman kergethessék egymást egészen késő estig. Az ünnepi felvonulás ez idén a CSKP megalakulásának 50. évfordulója jegyében zajlott, s igazán impozánsan. A csoportokat hangszórón köszöntötték a rendezők — ötletes, alkalmi rögtönzések mellett. A vasárnapi, két részből álló műsor első felében Tavaszi bokréta címen a népművészeti vetélkedő győztesei és helyezettjei mellett közel tíz folklór- és tánccsoport — főleg ganammenti együttesek — mutatta beműsorát. Tavaly óta sok új csoport alakult, s egyre inkább úgy tűnik, hogy műkedvelőink körében most kezdődik a népitánc kultusza. Délután került sor a legjobb énekesek és táncosok ünnepi műsorára. A népművészeti fesztivál első három helyezettjén kívül további nagyszerű tánccsoportok is szerepeitek; ott voltak a tavaly díjazott fülekpüspökiek és a košicei Új Nemzedék táncosai, most is sikert arattak a rimaszombatiak (Rimavská Sobota) és a lévaiak (Levice). A tőle megszokott színvonalon adta elő műsorát a Szőttes népművészeti csoport. Az idei fesztivál kiemelkedő eseményének számított a Lengyel Kulturális Szövetség „OLSA" és a Komenský Egyetem GIMNIK folklór csoportjának magas színvonalú műsora. Ezen a délutánon is sikert arattak éneklő tanítóink és az Állami Budapesti Táncegyüttes tagjai. összegezésül elmondhatjuk: jó úton jár népművelésünk, amikor nagy gondot fordít a tiszta forrás keresésére, a folklór ápolására. Hiszen a népművészet erejét ez a fesztivál is bizonyította: hatalmas tömeget vonzott — népünket; a népet, amely ezt a művészetet megteremtette.