Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-16 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó

A PÁRT ÉLE A munkásmozgalom fejlődése Csehországban és Szlovákiában törvényszerűen vezetett for­radalmi pártnak, a proletariátus élcsapatának megalakításához. Az opportunizmus és a re­vizionizmus befolyása alatt álló szociáldemokrata párt a döntő pillanatokban csődöt mon­dott. Eszmei és politikai árulása a csehszlovák állam jellegéért 1918 után vivott küzde­lemben szükségszerűen oda vezetett, hogy a forradalmi munkásság eszmeileg is és szer­vezetileg is különvált ettől a párttól. A dolgozók és az elnyomott nemzetek harcát a Habsburg-Monarchia ellen döntő mértékben befolyásolta a Nagy Októberi Szocialista For­radalom. Lenin Párjának példája segítette forradalmi munkásmozgalmunkat abban, hogy le­számoljon a szociáldemokrata opportunizmussal, és megalapítsa a marxizmus—leninizmus elveire épülő új lenini forradalmi pártot. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása is a kommunisták harcával és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével kapcsola­tos. Képünkön: Prága, 1918. október 28-án. A reformizmustól való elszaka­dás szükségességének megértésé­hez jelentős mértékben hozzájárult a Kommunista Internacionálé meg­alakulása és az a segítség, melyet a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt marxista balszárnyának nyúj­tott a kommunista párt kialakítá­sában. A Kommunista Internacio­náléba való felvétel feltételének 21 pontja a kommunista párt for­radalmi jellegének tisztázásához vezetett. Kifejezően elősegítette munkásmozgalmunkban az elkülö­nülést, a jobboldal elszigetelését és azt, hogy a munkásosztály for­radalmi erőinek többsége átalljon a baloldal pozícióira. Ekkoriban folyt a Tanácsköztársaságért is a küzdelem, amelynek élén szintén a kommunisták álltak. Képünkön: a Szlovák Tanácsköztársaság ki kiáltása. Prešov. 1919. jtín. 16. Mint önálló eszmei­politikai irányzat 1919 októberében alakult meg a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt marxista balszárnya, melynek az 1921. ja­nuár 16-án megtartott fubochüai kongresszu­sán egyesült Szlovákia és Kárpát-Ukrajna for­radalmi munkássága. A kongresszus mani­fesztációsan csatlako­zott a Kommunista In­ternacionáléhoz. Ké­pünkön a fiibochnai Kollárov ház, az egye­sítő kongresszus szín­helye 1921 januárjá­ban. IÜÜijÉSÉÉÉIÉÉi Sf&uBs-i ÉPlP IÄI P Ljfc \ J HP**. b • 1||||| iPl^' JÜ Ww' il^sl !§|l*lp ílfJSÄäľ. v m ranre. "'A Pártunk megalapításának 50. évfordulóját ünnepeljük. Az indult tele volt nehézséggel és küzdelemmel. A CSKP rendíthetetlenül k szabadítsa a dolgozókat a kapitalista kizsákmányolás, a nemzeti nyomás alól, és kiharcolja a szocialista fejlődést. A küzdelem sike tett utat győzelmek szegélyezik ... A sok eredményt felmutató ma, a szocialista társadalmi rend harcának az eredménye. A párt a munkásosztály forradalmi élest gozta a kapitalizmus felszámolásáért és a szocializmus építésért helyes stratégiáját és taktikáját, s ennek megvalósítása érdeké a munkásosztály vezette társadalmi erők szövetségét, fáradhatatl vezette az csztályharcot. Pártunk félévszázados küzdelme során rendkívül jelentős eredményeket, mert a marxizmus—leninizmus szem előtt, ezeknek az eszméknek az alkotó érvényesítésére töi a proletár nemzetköziség és a Szovjetunió Kommunista Pártjához és e párttal való együttműködés eszméihez, belső életét és tevékt elvek irányították, és kérlelhetetlen harcot folytatott az opportur, nizmus és a szektás magatartás ellen. Mindenkor arra törekedet rosabb kapcsolatban álljon a dolgozók legszélesebb tömegeivel, legfőbb törvényének tartotta a munkásosztály és országunk népt Pártunk 50 éves történetére ma úgy tekinthet vissza, mint a / pasztalatok és tanulságok forrására. Büszkén gondolhat dicső h eredményeire. Feladatát ma abban látja, hogy teljesen felújítsa donságait és vonásait, egységét, elvszerűségét, áldozatkészségét ninista eszmék iránti hűségét• és szoros kapcsolatait a néppel, t forrása volt erejének s győzelmének ma is biztosítója. Pártunk egyben tisztelettel emlékezik a párttagok és fűnket nek áldozatkész munkájára, akik képességeiket és erejüket a mi zelméért vívott harcnak szentelték. A gazdag örökség és pártunk dicső múltja valamennyiünket a. bátran haladjunk előre a győzelmes lenini úton. Alább az elmúlt ötven év történetének néhány eseményét eleve A szociáldemokrácia balszárnyának 1921. május 14-16-1 prágai országos kongresszusán ala­kult meg Csehszlovákia Kommunista Pártja. Képünkön a Prágában 1921. május 14—18 között megtartott kongresszus küldöttel. A k vákia pításá hogy zsoázi tályke teszik fontos elégíti mor, és a más í junkti netelt ság 1 lyosai sen a a kis] letari. többi naláíi dését kezdő dorlá; ges amel} nemzi párt, zettél közpc zőgaz is a 1 ért, i az e munk rasztt misé;; alacsi mi al ság i ek, 1 mott érdél korla az „ f lé" ji gyaki alapj pltali jellej az 19 sztrá pontj szerv a CS tő sz mosti ja 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom