Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-15 / 114. szám, szombat

GUSTÁV HUSÁK ELVTÁRS BESZÉDE 1971 V. 15. (Folytatás a 2. oldalról) mint a közös, egységes, csehszlovák államunk részei iránt, Velük együtt élünk egy államban, velük együtt bukunk, semmiféle más kiutat a jövőben sem keresünk, és pártunk ennek keresését soha nem engedi meg. (Viharos taps.) Szüntelen harcot kell folytatni a nacionalista előítéletek ellen. Jól tudjuk, ilyen előítéletek vannak; felcsendülnek a múltból. S ezt pártunkban nem tűrhetjük meg. A nacionalista előítéletek ellen, a sovinizmus ellen — forduljon elő bárhol az országban —, pártunknak határozott küzdelmet kell folytatnia, mint a problémák osztályellenes értelmezése, mint az olyan ellenséges tendenciák ellen, amelyeket kívülről és a még itthon maradt reakciós körök csempésznek be dolgozóink soraiba. (Taps.) Elmondhatjuk, hogy nemzeteink és nemzetiségeink között lényegesen megjavultak a kapcsolatok, hogy ma nincsenek különlegesen súlyos problémák a csehek és a szlovákok kapcsolatában, vagy Szlovákiában a szlovákok, a magyar vagy az ukrán polgártársak kapcsolatában. Habár nincsenek rendkívüli problémák, internacionalista pártunk köteles ezekre a dolgokra gondolni és a nacionalizmus és sovinizmus bármilyen, még legkisebb megnyilvánulására is reagálni. Internacionalizmusról beszélünk. Ezt azonban nem csupán a nemzetközi munkásmozgalom viszonylatában, a Szovjetunió viszonylatában és a szocialista államok viszonylatában kell értelmezni. A proletár internacionalizmusnak megvan a hazai, belföldi vonatkozása is — a nemzetek és a nemzetiségek kapcsolatában. Itt is meg kell kérdezni a lelkiismeretet, vajon ennek az elvnek szellemében lépünk-e fel mindenkor és következetesen? Különösen a vegyes lakosságú területeken! Az egész lakosság proletár internacionalista nevelése mind a belföldi, hazai feltételek között, mind nemzetközi vonatkozásban egyike azoknak az alapelveknek, amelyekre pártunkat 50 évvel ezelőtt megalapították. Ez az elv, amit soha nem adott fel és a jövőben sem adhat fel soha, ha mint marxista—leninista párt akar működni. (Taps.) Ha megemlítettem a föderációt, szeretném ezzel kapcsolatban azt is megemlíteni, hogy ebből nagy felelősség származik. Colotka elvtárs beszélt itt a kormány munkájáról, a különféle szervek munkájáról, az eredményekről és a hiányosságokról is. Tudjuk, hogy a kormányszervek nem az egyik napról a másikra alakulnak, hogy ez bizonyos időt követel. Kormányozni — művészet. 1945 és 1948 után nálunk a munkásosztály Is tanulta a kormányzást. Az illetékes szerveknek most is tanulniuk kell. Hangsúlyozni kell, hogy ezekben a szervekben szüntelenül fokozódnia kell a dolgozó nép, a párt iránt érzett felelősségtudatnak. Keveset segítene nekünk, hogy van föderáció, ha nem oldanánk meg felelősségteljesen minden problémát, amelyekre e szervek illetékesek. Tudjuk, hogy még hány megoldatlan probléma van. Büszkék vagyunk az elért eredményekre, de szüntelenül rá kell mutatnunk a hiányosságokra és szüntelenül felelősségre kell vonnunk azokat az embereket, akiknek e kérdések megoldása a hatáskörükbe tartozik. Most két évvel a föderáció megvalósítása után nagy igényeket kell támasztanunk a nemzeti szervek iránt. Már körülnézhettek, most színvonalasan kell megoldani az ügyeket és színvonalasan kell dolgozni. A felelőtlenségből elegendő volt a múltban. Ezt a luxust tovább nem engedhetjük meg. (Taps.) Elvtársak, ha ma valami nem jól megy, akkor Szlovákiában már nincs kire hivatkozni. Tudjuk, hogy ki milyen kérdésekért felelős, ezért a kormányszervek számára a mércét jó magasra kell emelni. A föderációt igeneljük, de a becsületes munkát tízszeresen igeneljük. (Viharos taps.) Lenárt elvtárs beszélt az ötéves terv szlovákiai feladatairól. Igaz, amikor a terveket összeállítják, nagy a verekedés is, mindenki nyerni akar valamit stb. Szlovákiának az ötödik ötéves tervben hatalmas távlatai, hatalmas feladatai vannak. Minden területen alaposan neki kell gyűrkőzni, hogy ezeket a feladatokat teljesítsék, mert az öt év eltelte után, ha a feladatokat nem teljesítik, az illetékes elvtársakat felelősségre vonjuk. Ezt most mindjárt az ötéves terv kezdetén nagyon egyértelműen meg kell mondani. Gazdasági és közéletünkben itt-ott még előfordulnak olvan tünetek, amelyek még kissé a grófi szokásokra emlékeztetnek: „Társadalmi helyzetein van, funkcióm van, jól élek, parancsolgathatok, két-három befolyásosnál elsimítom majd és kész". Ez az a rossz, amit el kell távolítani életünkből. A kommunista funkcionárius szerénysége, szocialista államunk dolgozójának szerénysége, a nagy munkaszereteten és a nagy szorgalmon kívül alapvető etikai tulajdonság. (Taps.) Az egész országban vannak* olyan problémák, amelyek jóakarattal felelősségteljes munkával aránylag gyorsan felszámolhatók lennének. Több ilyenről már beszéltünk, egyet-mást már megoldottak, egyet-mást most oldanak meg. Néha funkciót adunk egy embernek, feladatot adunk neki, azután már nem ellenőrizzük, hogy jól vagy rosszul dolgozik, vagy ha megállapítjuk, hogy roszszut csinált, nem vonjuk felelősségre. Tudjuk, hogy a lenini munkastílus egyik fő elve: a helyes határozatot elfogadni, és ellenőrizni teljesítését. Az emberekkel szemben támasztott és különösen a magasabb beosztásúakkal szemben támasztott igényt nagyon fokozni kell. Nem fogunk mindenféle rendellenességekért egy helyben taposni, nem fogjuk őket évről évi*e, kongresszustól-kongresszusig vonszolni. A dolgozó nép millióinak azt kell látnia, hogy ha a kommunisták valamit mondanak, akkor az életben valóban úgy járnak el, és a dolgok úgy történnek. (Taps.) Munkánk koncepciójában, szervezésében, munkastílusunkban, az embereknek nyújtott segítség és az emberi felelősség terén az a feladat vár, hogy a kongresszus után egyik kérdést a másik után feldolgozzuk. Igaz, ez nem csupán Szlovákiában probléma. Ez országos probléma. Felhasználom azonban ezt az alkalmat, mert az önelégültség a politikában rendkívül káros és veszélyes. A szocializmus építésének éveiben rendkívüli eredményeket értünk el. Csehszlovákia, mint iparilag fejlett ország eredményesen tudta alkalmazni a marxista—leninista tanokat. Bebizonyosult, hogy az ilyen országban is sokkal eredményesebben tudja a szocializmus megoldani az alapvető problémákat, mint a burzsoá vagy bármilyen más rendszer. Igaz, hogy nálunk is volt számos hiba és hiányosság. A hiányosságok objektív eredetűek voltak. Szúmos hiba a felelős emberek személyi hiányosságaiból származott. Azonban túlsúlyban van a pozitívum, amivel népünk milliói élnek és amilyen távlattal tovább haladhatnak. Elmondhatjuk, hogy pártunknak, az egymilliókétszázezer kommunistának és a dolgozók többségének intenzív munkája nyomán ma kialakult nálunk a normális alkotó munkakörnyezet. Nő a munkásosztály öntudata, a dolgozók öntudata, megnőtt a munkásosztály öntudata, annak biztonsága, hogy uralni tudjuk a dolgokat és meg tudjuk oldani őket. Ebből fakad a dolgozó nép, a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság és az értelmiség többsége részéről nyújtott támogatás. Óriási tőke ez, melyet ez aiatt a két óv alatt harcoltunk ki. És ezzel lépünk XIV. kongresszusunk elé és haladunk tovább a legközelebbi években. Az értelmiség egy részével vannak bizonyos problémák. Az értelmiség többsége ezt az irányvonalat támogatja, és az üzemekben, a földeken, a munkahelyeken becsületesen hozzájárul társadalmunk fejlesztéséhez. Az emberek egy része azonban nem tud megbékélni ezzel az iránnyal. Hol lehet a dolgok gyökere? Nálunk éveken át kitenyésztettek bizonyos kispolgári elképzelést az értelmiségnek a társadalomban elfoglalt helyzetéről. Egész embercsoportok megszokták, hogy ők valami többet jelentenek, hogy privilegizált emberek. Ennek nem vetettek gátat. Sőt a múltban gyakran tudatosan korrumpálták az értelmiség egy részét, különösen a humán művészi értelmiséget, és különösen hangsúlyozták felsőbbrendű helyzetét. Hová vezetett ez? A fiatal fiú leír valamit egy pár oldalon, és már íróvá kiáltják ki, és húszéves korában egy életre szólóan jogot formál arra, hogy a társadalom nagy és értékes embernek tartsa őt. Azonnal ösztöndíjat kap, holott még semmit nem alkotott, semmit nem mutatott abból, hogy alkotni tud. „Hivatásos író"-vá válik. Körülbelül kétszer több hivatásos írónk van, mint Franciaországnak vagy más sokkal nagyobb államnak. Ebből keletkezik ez a privilegizált helyzet. A tehetséget értékeljük, tiszteljük a becsületes munkást, tiszteljük a becsületes írót, de a csavargót sem az üzemben, sem a kulturális területen nem tiszteljük és nem tisztelhetjük. (Taps.) Gyakran idézik Stúr nemzedékét, de valahogy nem tudatosítják, milyen feltételek között éltek és dolgoztak ezek az emberek, hogy alapvető eszméjük e dolgozó nép szolgálata volt. A „seftelő" szokásokat, amelyek a kultúra és a művészet területére is behatoltak, amelyek a művészet és a kultúra kommercionalizálásához vezettek, számos szakaszon pedig a degenerációhoz, nem fogjuk megtűrni. Milyen irányzatok kerülnek be irodalmunkba és a művészet minden területére? Selejtes, bomlasztó. Megértjük, hogy a burzsoá társadalmakban ezek az osztályellentétekből keletkeznek. Azonban nem láthatjuk művészeink és kulturális dolgozóink nagyvilágiságát abban, hogy ezeket a bomlasztó, selejtes gondolatokat, amelyek más osztálykörnyezetben alakultak ki, átültessék a mi feltételeink közé és megmérgezzék vele dolgozóinkat. Ez már bomlasztás! Éveken át eltűrték. Azok, akik a köztudatba, művészetünkbe és kultúránkba kispolgári és polgári nyugati hatásokat csempésztek be, azt mondják, hogy ma roszszabb, mint Novotny idejében volt. A dolgozó ember, a becsületes ember ezt nem mondja. Tisztelünk minden tehetséget a tudomány, a kultúra és a művészet terén. Ki akarjuk alakítani számukra a feltételeket. Nálunk azonban egyetlen csoport sem rendelkezhet az „elit" privilegizált helyzetével. Ml a munkásosztály és a dolgozó nép állama vagyunk. A kultúrában és a művészetben is azt a mércét használjuk, hogy a népet szolgálja-e, hogy segíti-e a szocialista társadalom fejlődését. Ami ártalmas azt nem lehet, és nem is fogjuk támogatni és megtűrni. (Taps.) Különféle reformátorok azzal vigasztalják magukat, hogy hátha egyszer megfordul a kocka, és addig valami hamis szolidaritást gyakorolnak. A közelmúltban szépen írt erről Mihálik elvtárs a Pravdában és a Rudé právoban. Azt mondják, hogy kongresszusunk után elkezdődik itt valami liberális korszak stb. Ha ezalatt a dolgozó ember szabadságát, a szocialista demokrácia bővítését értik, akkor igen, ezt fogjuk csinálni. Ha úgy értelmezik mint szabadságot a kispolgári tendenciák, az új felforgatás kibontakoztatására, az új ellen forradalom első gyökerei számára, akkor senki ne tápláljon illúziókat. Az 1968—1969-cs években alapos tanulságot szereztünk ahhoz, hogy még egyszer ne tűrjük el a Nyugatról becsempészett vagy a reakciós hazai csoportokból alakított ellenforradalmárokat. Ezekben a kongresszus előtti hetekben a burzsoá propaganda mindenáron arra törekszik, hogy pánikot keltsen népünk körében, hogy elképzelésekkel és emigráns kampányokkal gyakorol jon hatást. Néhány ember — Goldstükker, Pelikán, Őik és más hozzájuk hasonló — most is kigondolt egy „világrengető ügyet" — aláírták a csehszlovák néphez intézett felhívást. Azt mondják benne, hogy az egyedüli helyes kongresszus az övék volt, a vysoöanyi, hogy az SZLKP-nak ezt a kongresszusát nem ismerik el stb. Ha ezt az ember elolvassa, nem tudja, hogy nevessen-e, vagy mit tegyen. A „felhívás" az egérre emlékeztet, amely kiabálni kezdett: „hol a kandúr, hadd falom fel" (nevetés, taps). Néhány hajótörött valahol a szelekben elveszett, kisiklott (úgy vélem, itthon soha gyökeret sem vertek), most bizonyos ultimátumot ad tizennégymillió embernek és a mi pártunknak. Nem említeném meg ezeket a nevetséges dolgokat, ha a nyugati rádióállomások és újságok nem csináltak volna belőle olyan nagy ügyet. Azt hiszik, hogy hatást gyakorolnak népünkre és, hogy mi minden fog itt történni. A szlovákiai kommunisták nem ma és nem tegnap fogalmazták meg éppen ebben a helyiségben a vysoőanyi gyűléssel kapcsolatos álláspontjukat. 1968 augusztus végén Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa nem ismerte el a vysoCanyi gyűlést a CSKP kongresszusaként, elutasította ezt a pártunk ellen irányuló kispolgári, ellenforradalmi puccsot. Miért változtatnánk ma ezen az állásponton. (Taps.) Ha a nyugati propaganda ilyen emberekkel akarja blamálni magát, hát blamálja ... Azért beszélek erről, mert nálunk is akadnak emberek, akik az ilyen és hasonló dolgokat azonnal terjeszteni kezdik. Ugyancsak nagy szenzációt kavarnak fel most Karel Gott énekes körül. Állítólag elhatározta, hogy nein tér vissza Csehszlovákiába, mert — úgy mond — Itt nehéz körülmények közt él stb. Ebből a kongresszus előtt nagy szenzációt csinálnak, és azt képzelik, hogy ezzel ugyancsak megrengetik a világot. Mindenki tudja, hogy Karel Gott, de más számára Is milyen munkafeltételek alakultak kl. Hírneve volt, pénze annyi, amennyit csak akart. Utazott a világban, döntsön egyedül, hogy vissza akar-e térni, és ezzel a néppel akar élni, vagy a nyugati burzsoáziát akarja szolgálni. Egyedül dönthet erről. A szocialista rendszert, szocialista államunkat Gott sem rengeti meg, ahogy nem rengette meg senki más. Az a propaganda, amit e téma körül csináltak, a kongresszusunk előtti időszakra volt rögzítve. Az ördög tudja, milyen butaságokat eszelnek még ki. Végül is azért fizethetik őket dollárral és hasonló pénznemekkel. Hát csak képzelődjenek, ez a mesterségük. Azért beszélünk, ezekről a dolgokról, hogy a népünk immúnis legyen, és azért, hogy népünk tudja, nem félünk ezekről a kérdésekről beszélni. Nincs, mit titkolni. Az ellenséges propaganda nálunk semmit nem érhet el. Amikor ezekről a kérdésekről gondolkodtam, eszembe jutott: egy ptispök — már megboldogult — kb. 40 évvel ezelőtt írt egy könyvet „Vörös Szlovákia" címmel a kommunisták ellen, a szocializmus ellen stb. Ott használta azt a mondatot, hogy az ördög, ha nein árthat, akkor legalább bűzt áraszt. így van ez az ellenünk irányuló burzsoá propagandával is. A Goldstückerek, Pelikánok és mások ha nem árthatnak, hát legalább bűzt árasztanak. (Taps.) Elvtársak! Az alapvető kérdéseket a Központi Bizottság jelentése és Lenárt elvtárs beszámolója nagyon szépen rögzítette. Igen sokról rövid időn belül beszélni fogunk XIV. kongresszusunkon. Ezért néhány megjegyzést akartam fűzni csupán néhány ügyhöz. Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusa előtt elmondhatom, hogy mind azután a megrázkódtatás után, amelyet pártunk, országunk és népünk átélt Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa és Csehszlovákia Kommunista Pártjának XIV. kongresszusa a marxista—leninista tanok győzelmét dokumentálja hazánkban. A munkásosztály és a dolgozó nép hatalma felújításának győzelmét, a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő proletár internacionalizmus eszméi felújításának győzelmét fogja dokumentálni. (Taps.) Csehszlovákia forradalmi erőinek győztes kongresszusa lesz, amely elkészíti a nehéz múlt időszak mérlegét és meghatározza a következő időszak nagyszabású céljait. Mély meggyőződésünk, hogy a szlovákiai kommunisták pártunk többi tagjával egységes frontban, mint Csehszlovákia Kommunista Pártja szilárd része fognak becsületesen harcolni a szocialista társadalom további fejlődéséért, marxista—leninista tanaink érvényesítéséért, csehszlovák dolgozó népünk további győzelméért. (Taps.) Éljen Csehszlovákia dolgozó népe! Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja! (Viharos taps, ütemes kiáltás: Éljen a CSKP!, Éljen a Szovjetunió!) /. Koreák, (. Lenárt, G. Husdíc és Fr, Zupka elvtársak a tanácskozás szünetében a Duna partján sétálnak. (Felvétel: I. Dubovsky —- CSTKf