Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)
1971-05-14 / 113. szám, péntek
JOZEF LENÁRT ELVTÁ RS BESZÁMOLÓJA (Folytatás a B. nldalról) kásosztály és az egész dolgozó nép érdekeit. Az elmúlt években meggyőződtünk orról, mennyire fontos, hogy a párt élén elvhű emberek álljanak, akik számára idegen a karrierizmus és a személves dicsőség. A tapasztalatok arra tanítottak bennünket, hogy a párt csak azzal a feltétellel teljesítheti vezető szerepét, ha eszmeileg és szervezetileg egységes. A pártegység lenini értelmezése kifejezi az eszmei, a szervezeti egységet, valamint azt, hogy a párt tagjai aktívan teljesítik a feladatokat. A párt egységét a mindennapi munkában, a tagjai, szervei és szervezetei forradalmi aktivitásáért vívott küzdelemben szilárdítja meg. A párt vezető szerepének és tekintélyének érvényesülése a párt egyes tagjainak tekintélyétől, képességeitől, elvhűségétől. eszmei és erkölcsi tulajdonságaitól függ. A párt vezető szerepe úgy érvényesül a leghatékonyabban, ha a kommunisták aktívan részt vesznek a párt életében, alkotómunkát végeznek munka- és lakóhelyükön. Azok a párttagok, akiknek a szavai nem térnek el tetteiktől, akik a többieknek példát mutatnak, nagy politikai és szervező erőt képviselnek. A párttagnak mindenütt: munkahelyén, családi életéhen és a nyilvánosság előtt is kommunistaként kell fellépnie. Az irányító tevékenységben el kell érnünk, hogy minden egyes szerv, minden pártszervezet és minden kommunista számára pontosan kitűzzük a feladatokat, s hogy az egyes kommunisták és főként a funkcionáriusok munkáját elért eredményeik szerint értékeljék. Joggal vagyunk büszkék a nagy műre, amelyet Csehszlovákia dolgozó népe Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésévei épített fel. Most azonban jövőnkért, a társadalmi haladásért kell küzdenünk, ami pártunk politikájának osztálytartalma, és elsőrendű internacionalista kötelességünk. Országunk gyors fejlődésének fontos feltétele az irányító tevékenység, mindenekelőtt a pártszervek és a pártapparátus munkájának az ésszerűsítése Ismeretes, hogy I,enin mindjárt a proletariátus diktatúrájának megteremtése után az irányítás ésszerűsítésével összefüggő kérdések kidolgozását sürgette, és a mindennapi munkában síkruszállt az irányítás racionalizálásáért. Az irányító tevékenység megjavítása, amit minden egyes dolgozónál elérhetünk, kell hogy nagy eredményeket hozzon. Az irányító tevékenység megjavítása jelentős politikai tényező és fontos harci eszköz a jobboldal ellen. A jobboldal ott tud érvényesülni, ahol nincs rend, ahol káosz van, ahol nincsenek pontosan meghatározott feladatok, ahol nincs ellenőrzés. A rendetlenség megteremti a társadalomellenes cselekedetek feltételeit. Az önző érdekek érvényesítése — a társadalom és a becsületes dolgozók rovására — veszélyes demoralizáló tényező. A jobboldal igyekszik a maga céljaira felhasználni és eltúlozni a fogyatékosságokat, valamint a társadalom egyes párazitáinak garázdálkodását. A pártszervek irányító tevékenységének ésszerűsítésére azért is szükség van, hogy helyesen tudjuk elemezni a valóságot, hogy elkerüljük a szubjektivizmust, amely az elmúlt időszakban sok kárt okozott. E célból rendszeresen ki kell dolgozni a metodikai és az elméleti kiindulási alapokat, el kell mélyíteni ismereteink tudományos voltát, s ehhez fel keil használni a bevált módszereket és a technikát. Ezen a téren is ajánlkoznak a testvérpártok, elsősorban a Szovjetunió Kommunista Pártjának tapasztalatai. Az irányítás ésszerűsítése, a megismerési folyamat racionalizálása nemcsak a megismerés ignzhű volta szempontjából szükséges, hanem szükségessé teszi a hatékonyság és az időmegtakarítás követelménye is. A pártszervezetek gyakran rámutatnak arra az irracionális eljárásra, amikor egyes feladatokat több aktivista is végez. amikor egy és ugyanazt a dolgot tiibb ember ellenőriz, jó néhány bizottság foglalkozik vele, de ha szakképzett segítségre van szükség, arra hiába várnak. Az eredmények nincsenek arányban a ráfordított erőfeszítéssel, és így az elvtársak aktivitása veszendőbe inegv. Ezért az irányító tevékenységben a céltudatosság és a rendszeresség az ideológiai területtel együtt továbbra is a kommunisták aktivitásának döntő tényezője marad. Az irányítás lényeges része a tájékoztatás. A tájékoztatás hiányát már évek óta bíráljuk. Jóllehet az utóbbi Időben bizonyos javulás következett be, előttünk áll a feladat, hogy fokozatosan megjavítsuk a tájékoztatás rendszerét. és mindkét irányba való áramlásukat. Ezzel olyan tájékoztatásokra gondolunk, amelyek döntőek az irányítás számára, amelyek a pártot aktivitásra egységesítik, és alapvető feltétele annak, hogy a kommunisták a dolgok ismeretében teljesítsék a párt határozatait. A felsorolt problémák elméleti frontunk számára feladatot jelentenek. Az ideológiai jellegű fontos kérdéseken kívül elsőrendű feladat elméleti dolgozóinkat azon elméleti és metodikai kérdések kidolgozására csoportosítani és összpontosítani, amelyek összefüggnek a társadalom irányításával, mégpedig a társadalom párt általi Irányításával, valamint a pártszervek irányító tevékenységével. Örömmé) vettük tudomásul azt. hogy a CSKP Központi Bizottsága elnökségének határozatával Bratislavában létrejött a CSKP KB Politikai Főiskolájának Tanszéke, melytől elvárjuk, hogy a pedagógiai folyamat melleit intenzív tevékenységet kezd elméleti téren is, és maga köré összpontosítja és bevonja az alkotó együttműködésbe a társadalomtudomány elméleti dolgozóit. A párt szükségletei továbbá megkívánják, hogy mielőbb megalakuljon és hozzáértő elvtársakkal kiegészüljön az SZLKP Központi Bizottsága mellett működő Marxizmus—leninizmus Intézete. Ezzel egyidejűleg hangsúlyozni kell, hogy az ideológiai központok elsősorban a pártszervek, amelyek az elméleti munkát is irányítják. Tevékenységünk annál gyümölcsözőbb lesz. minél jobban sikerül bevonnunk a párt irányvonalénak kialakításába és megvalósításába nemcsak a munkásokat, a parasztokat, a technikusokat, hanem a tudományos dolgozókat is, hogy a pártszervek munkája rendszeresen tudományosabbá váljék. Pártunk, munkásosztályunk, szövetkezeti parasztságunk a káderek kimeríthetetlen forrása. De meg kell valósítani a CSKP Központi Bizottsága elnökségének a káder- és személyzeti munkáról hozott határozatát, hogy e forrással célszerűen gazdálkodjunk, rendszeresen válogassunk ki rátermett elvtársakat, céltudatosan neveljük őket a gyakorlatban és tanulmányaik terén is, s így kádertartalékokat alakítsunk ki. Egyre sürgetőbben lép előtérbe eZ a jelszó: A káderek és előkészítésük fogja eldönteni előrehaladásunk gvorsaságál. Továbbra is növelnünk kell a párlanparátus műveltségét és általános szakképzettségét. Azon elvtársak száraára is, akik főiskolát végeztek, szükségesnek tartjuk továbbképző • tanfolyamok szervezését, melyek során rendszeresím új elméleti ismereteket és egyben a jelenlegi nemzetközi és belpolitika területére vonatkozó ismereteket nyernek. Bennlakásos iskolákban és szemináriumok útján nevelnünk kell az SZLKP járási és kerületi bizottságainak tíigjait is, A drágán megfizetett tapasztalatok arra tanítottak bennünket, hogy elmélet nélkül a gyakorlat vak, és hogy azok az elvtársak, akik nem művelődnek rendszeresen, könnyel elvesztik politikai tájékozódásukat. Számos párttag azonban még mindig kívül áll a a pártoktatáson és az elméleti pártfolyóiratokat sem tanulmányozza. A marxista —leninista ideológiai nevelésnek nagyobb mértékben kell megvilágítania a világnézeti kérdéseket, megszilárdítania a forradalmi optimizmust a borúlátással és a kilátástalansággal, az eszmeietlenséggel és az erkölcsi bomlással szemben, ami a kapitalizmus terméke. ideológiája és világnézete. Olyan időszakba lépünk, amely magán viseli azoknak a nagyszerű terveknek a jegyeit, amelyeket az SZKP XXIV. kongresszusa tűzött ki a kommunizmus építése során. A szovjet nép óriási sikerei ós tervei az egész kommunista és forradalmi mozgalom sikerei, a mi sikereink is. A CSKP XIV. kongresszusával mi is a fejlett szocialista társadalom új szakaszába lépünk,, amely minden egves kommunistától alkotó szellemű elkötelezett viszonyt kíván a munkához, azon feladatok teljesítéséhez, amelyeket a CSKP XIV. kongresszusa hagy jóvá. A kommunista párt tagjának lenni — ez nagy igényeket támaszt valamenynyiünkkel szemben. Mi kommunisták magunkra vállaljuk a felelősséget az egész társadalom előtt álló feladatok teljesítéséért. Ez egyúttal megköveteli, hogy céljaink elérése érdekében eszmeileg, politikailag ne csak a párttagokat egyesítsük, hanem egész dolgozó néplinket. A marxizmus—leninizmus alapján nyugvó eszmei-politikai egység további előrehaladásunk alapvető feltétele. Ez feltételezi, hogy egész pártunk munkájába megfontolt rendszert vigyünk. Ez megköveteli, hogy szüntelenül elsajátítsuk a tudomány és a technika új ismereteit, fokozzuk szervező képességünket, érvényesítsük a párt politikáját a ranidennapj életben, és következetesen harcoljunk a különféle kispolgári megnyilvánulások ellen, elvtársi kapcsolatokat alakítsunk ki és teret nyissunk a bírálat és az önbírálat lenini értelmezése számára nemcsak a pártban, hanem azon kívül is. Kifejezzük azt a meggyőződésünket, hogy pártunk felújította lenini jellegé', konkrét céltudatos munkára sorakozik fel, a kommunisták minden tehetségüket és képességüket latba vetik a kitűzőn, feladatok teljesítése érdekéhen. Elvtársak:! A közelmúltat bírálóan és igazságosan értékeljük. Azzal a tudattal értékeljük, hogv tekintetünknek a jövőre kell ir.iuyulnia. Minden erőnket a pártban és a társadalomban levő távlati problémák megoldására kell fordítanunk. Morész célokat tűzünk ki a nép életszínvonalának emelésére, a gazdaság fejlesztésében, a szocialista nevelésben és a művelődésben, társadalmi életünk valamennyi területén. Elszánt akarattal készek vagyunk mindent megtenni reális, józan, de igényes programunk teljesítése érdekében. Mi jogosít fel bennünket a derűlátásra, mi kölcsönöz biztonságot? Csehszlovákia Kommunista Pártja a nemrégi válság után a marxizmus—leninizmus elvein ismét egyesülve, belsőleg megszilárdultán, akcióképesen készen áll — éppen úgy, mint egész ötvenéves története alatt —, hogy népünket újabb szorial'sta sikerekre vnzessb. Biztonságot kölcsönöz az a tudat, hegy a szocialista közösség országainak nagy családjába tartozunk, biztonságunkat növeli a testvéri Szovjetunióhoz fűződő barátságunk és szövetségünk. A program, amellyel pártunk a nép eté lép, kifejezi a dolgozók legsajátabb érdekeit, azt az akaratukat és igyekezetüket, hogy egyre jobb, gazdagabb és teljesebb életet éljenek. Gazdag, a szocialista köztársaság évei alatt kifejlődött termelési műszaki bázissal rendelkezünk. Fejlett, tehetséges, szervezett munkásosztályunk van, amely a társadalom életében képes a haladás érvényesítésére. Áldozatkész szövetkezeti parasztjaink vannak, akiknek lénye összefonódott a szocialista nagyüzemi termelési formával. Népes értelmiségünk van, amely előtt a szocializmus nyitotta ineg a művelődéshez vezető utat, és teszi lehetővé alkotóerejének érvényesítését. Életképes if:úságunk van, amely lelkesedik a technikai és a társadalmi haladásért. Tehát minden feltételünk meg ve n ahhoz, hogy elérjük kitűzött céljainkat. Ehhez megvan az erőnk, és megvannak a lehetőségeink. Cj alkotó aktivitásra köteleznek bennünket pártunk dicső hagyományai, szocialista jelenünkért vívott ötvenéves küzdelme. Éljen Csehszlovákia áicső Kommunista Pártja, dolgozó népünk pártja! Viruljon a szocialista Szlovákia a szocialista Csehszlovákiában! A lenini úton előre a szocializmus tíiabb at/őzelmei íelé hazánkban! Beszámoló az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának tevékenységéről és a soroo következő feladatairól ELŐADTA VILIAM ŠALGOVIČ ELVTÁRS 1971. Tisztelt elvtársak, kongresszusi küldöttek és vendégek! Csehszlovákia Kommunista Pártja és hazánk dolgozó népe e napokban emlékezik meg a CSKP megalakulásának 50. évfordulójáról. A párt 50 éves tevékenysége folyamán hű maradt a marxizmus —leninizmus és a proletár internacionalizmus elveihez, s eredményesen védelmezte a munkásosztály és a dolgozó nép érdekeit. Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa röviddel azután ül össze, hogy befejeződött a halhatatlan Lenin pártja kommunistáinak tanácskozása. Meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusának következtetései és határozatai tanulságok forrásául fognak szolgálni nekünk, csehszlovákiai kommunistáknak a CSKP küszöbönálló XIV. kongresszusa következtetéseinek és határozatainak megvalósításában. Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága egyetért az SZLKP nek a tevékenységéről a CSKP XIII. kongresszusa ota eltelt időszakban a társadalom fejlődéséről, valamint a párt fő feladatairól szóló és a pártnak a CSKP XIV. kongresszusa után soron következő szlovákiai feladatairól szóló beszámoló megállapításaival. A bizottság megbízásából jelentést terjesztek a kongresszus elé a bizottság eddigi tevékenységéről és a következő időszakban reá váró feladatokról. Tevékenységünket értékelve abból indultunk ki, hogy azt nem lehet a pártban végbement általános fejlődéstől, a párt szerveinek tevékenységétől és a pártpolitikai munkában érvényesülő általános rendszertől és módszerektől elszigetelten megítélni. A kongresszusnak való számadás mindenkor nagyon igényes és felelősségteljes feladat volt és ma is az. Ma annál bonyolultabb, mert olyan időszakról terjesztünk elő jelentést, amelyben pártunk 50 éves történeimének legnagyobb politikai válságát élte át. Továbbá azért, mert a beszámoló a Szlovákia Kommunista Pártja két kongresszusán megválasztott bizottságok tevékenységét érinti. . Szlovákia Kommunista Pártja Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának ellenőrzésében az volt a döntő, hogy figyelemmel kövesse az alapszabályzat és a pártélet normáinak betartását, elősegítse a párt eszmei és szervezeti egységének szilárdulását, ellenőrizze a kongresszus és a központi bizottság határozatainak teljesítését és felelősségre vonja azokat a kommunistákat, akik megszegik n párt irányvonalát és alapszabályzatát. A CSKP Központi Bizottságának az ellenőrző és revíziós bizottságok tevékenységére vonatkozó irányelvei 1968 első felétől arra köteleztek minket, hogy az ellenőrzés általános rendszerének kérdéseivel is foglalkozzunk és biztosítsuk a párt vezető szerepének érvényesülését a népi ellenőrzési szervekben. Ennek ellenére bizottságunk figyelmének központjában párton belüli problémák álltak. A bizottság 1966-ban történt megválasztása óta ellenőrző és revíziós tevékenységével arra törekedett, hogy a pártmunkában érvényesüljenek a pártépítés és tevékenység alapelvei, főként a demokratikus centralizmus, a párton belüli demokrácia, a párt eszmei és szervezeti egysége szilárdításának elvei. A párt vezető szerepe elmélyítésének szükségességével összefüggésben arra törekedett, hogy hatékonyabban érvényesüljön ellenőrző funkciója a pártirányítás egyes fokain. Ellenőrző és revíziós tevékenységünkkel annak felismerésére törekedtünk, hogyan látnak hozzá a pártszervek és szervezetek a párthatározatok teljesítéséhez. Egyidejűleg igyekeztünk segíteni a pártszerveknek és szervezeteknek a fennálló problémák és hiányosságok megoldásában. Megállapításainkból és intézkedéseinkről tájékoztattuk a központi bizottság végrehajtó szerveit és szükség szerint megfelelő következtetések levonását javasoltuk nekik. Az ellenőrzés hatékonyságának Tokozása érdekében a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságával és a (Folytatás a 10. oldalon)