Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-04 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó

E

MA TÁRSUNK, A BÜTOR Szép női nevek, melyekttt nem nők viselnek 9 Az 1971. év slágere a Bradlo 0 Bútoripar és kemizálás # A szlovákiai üzemek exportra is termelnek % Drága bútort nem gyártanak 0 A kárpitosok problémái megoldásra várnak Érdemes megfigyelni a bútorüzletek kirakatait szemlélő embereket. Különösen a tekintetük érdekes. Pillantásuk először a szekrényekre, asztalokra, karosszékekre szegeződik, majd az üzlettől közelre vagy távolra eső otthonuk falai közé réved. Persze csak képzeletben. Nézik az összeszerelhető polcos bútorokat és találgatják: elférne-e mindez a szobájukban, hogyan festenének az öblös vagy a tengelyen forgó karcsúbb fotelek, hogy mutatna szobájukban az üvegszekrénnyel kombinált íróasztal, a sárga alapú és fekete pontokkal tarkított bútorszövettel bevont heverő? Öröm, de nagy gond is a bútorvásárlás. És mivel nem kis „mulatságról" van szó, nem szabad elhamarkodni. Amit ma megveszünk, talán egész életünk folyamán társunk lesz. Ha jól választottunk, örömünk telik benne, ha nem, keserű szájízzel dúdolhatjuk el a korábbi évek ismert slágerének egyik mondatát: „Késő bánat, utánam a vízözön ..." Tény az, hogy nem vásárolhatunk új bútort két-három havonként. A választás megkönnyítését célzó gazdag választék piacra dobásán a bútoripari szakomberek egész hadserege dolgozik, kezdve a tervezőktől ä gondolatokat gyakorlatban megvalósító asztalosokig, kárpitosokig, festőkig. Ennek eredményeként ma már elmondhatjuk, hogy a bútorok nem „egy kaptafára" készülnek, és olyan konyha. és szobaberendezések kerülnek az üzletekbe, amelyek közül valamelyik a legigényesebb vásárlót is kielégíti. Lassan oda jutunk, hogy holnap elavultnak tekintjük, amit tegnap vásároltunk, holnapután pedig megesküszünk arra, hogy amit a kirakatban látunk, felülmúlja az előző napit. A régen forgalomba hozott, nehéz és iromba háromajtós szekrények helyet adnak a merész vonalú, a magasba ívelő könnyű konstrukcióknak, a helyrabló nagy tölgyfaasztalok helyett könnyen elmozdítható és így a takarítást, az esetleges átrendezést megerőltetés nélkül lehetővé tevő kis bútordarabok kerülnek ki az ügyes mesterek keze alól. Tapolcsány (Topolčany) a bútorgyártás fellegvára. Ha valamelyik újság egyik női munkatársát küldené el az ottani Béke-üzembe, esküszöm, hogy „elúszna a lap", mert — főleg egy fiatalasszony számára — annyi a látnivaló, hogy a kolléganő heteket időzne a gyárban. Tapolcsányban nagyobbrészt konyhabútorokat gyártanak. Az asztalok, a kis helyet elfoglaló székek, a beépített konyhaszekrények és a főzéshez szükséges könynyen hozzáférhető helyen csoportosítható felszerelés, a régi „kredenc" soksok változata lenyűgözi a szemlélőt. Azt írtuk, Tapolcsány a bútorgyártás fellegvára. Igen, az, mert a helyi üzem mögött épült tornyos házban helyezték el azt a bútoripari vállalati igazgatóságot, melyhez nyolc város bútorgyára tartozik: Topolčany, Bánovce, Uhrovec, Nyitra, Hlohovec, Léva (Levice), Fülek (Filakovo) és Losonc (Lučenec). Ezeknek a városoknak a bútorgyárában azután készül minden, amit szem és száj kíván. A tapolcsányi üzemrészleg a beépített konyhabútorok gyártását tekintve Szlovákiában monopolhelyzetben van és „kardinális" üzemnek számít. Csehszlovák viszonylatban két gyár állít elő ilyen berendezéseket: Tapolcsány és Csehországban Bučovice. A komr>lett konyhai berendezéseken kívül készítenek egyedi darabokat is, melyeket a vásárlók a bútorüzletekben szerezhetnek be. Amikor a vállalati igazgatóságon jártunk, a földszinti helyiségben percenként csengett a telefon. Kassáról (Košice) kértek nagyobb mennyiségű összerakható szekrényt, Bratislavából a konyhaszekrények iránt érdeklődtek, egy másik helyiségben pedig Ľudovít Kovačovský, a kereskedelmi-politikai szakosztály vezetője beszélt Londonnal. Úgy tűnt, a bábeli zűrzavarban kénytelenek leszünk önállósítani magunkat, míg Kovačovský elvtárs rövid időre magukra hagyva a neurotikus telefonokat, készségesen tájékoztatott bennünket arról, mit is gyártanak a tapolcsányí vállalati igazgatósághoz tartozó üzemek. Készítenek-e úgynevezett drága bútort? Milyen szobaberendezések gyártását tervezik. Mit állítanak ki az e hónap 18— 25-ig Brnóban megrendezésre kerülő, közszükségleti cikkeket bemutató, vásárlással egybekapcsolt nemzetközi vásáron? Legyen tehát övé a szó. — Néhány szép női név felsorolásával kezdem: Kamila, Zora, Ľubica, Alica. Konyhabútorainkat nem véletlenül „kereszteltük" női nevekre. Ha ma már a háztartásokban a férjek is segítkeznek, a konyha az asszonyok birodalma. Füleken nemrég új bútorgyár épült, ahol évente 57 ezer, Tapolcsányban pedig 30 ezer komplett, beépíthető konyhabútort gyártunk. Losoncon, Búnovcén és Léván hazánk ismert tájegységeinek nevét viselő nappali szobabútorokat készítenek dolgozóink. (Sitno, Bradlo, Zobor.) A Magura típust ebben az évben már nem gyártjuk, de az érdeklődők még megvásárolhatják a bútorüzletekben. Üzemeink az árakat illetően az úgynevezett középkategóriába tartozó bútorokat gyártják. Ez számokra „lefordítva" 9—12 ezer koronát jelent. A vállalati igazgatóság következetesen elzárkózik olyan bútorok gyártásától, melyek a luxuskategóriába tartoznak. Néhány évvel ezelőtt például egyesek „beharangozták", hogy a Bradlo nevű nappali szobabútor 18—20 ezer koronába fog kerülni. Nos, mi ezzel a kalkulációval nem értettünk egyet, és néhány munkaigényes, de a bútor komfortját meg nem bontó elem kiiktatásával, új, de a minőség színvonalát nem csökkentő anyag alkalmazásával sikerült ennek az egyébként nagyon szép bútornak az eladási árát megközelítőleg 14 ezer koronára viszszaszorítani. Az idei nemzetközi vásáron a „B" csarnokban 250 négyzetméteren állítjuk ki gyártmányainkat. Többek között a már említett Bradlot is. A tapolcsányí vállalati igazgatósághoz tartozó üzemek a lakberendezési tárgyakon kívül a hazánkban legyártásra kerülő valamennyi rádió- és televíziós készülék, valamint magnetofon faburkolatát is készítik. A losonci üzemrészleg gyártmányainak 50 —70 százaléka exportra kerül. A legtöbb bútort a Szovjetunió vásárolja. A nagy asztaloshagyományokkal rendelkező bánovcei bútorgyár is nagyobb részt exportra termel. A külföldi kereskedelmi szervek főleg a puhafából készült bútorok iránt érdeklődnek. Az északi államok tervei, műszaki dokumentációi alapján is készülnek bútorok, ezeket azonban hazánkban nem árusítják. A szlovákiai bútorgyárak termelését' a készítmények iránt egyre növekvő kereslet alapján tovább lehetne növélni, ha az üzemek szükséges menynyiségű alapanyaggal rendelkeznének. A legutóbbi párizsi kiállításon is érdeklődtek a külföldiek a puhafából készült bútorok iránt. Ha már a világ egyik legszebb városának tartott francia fővárost említettük, el kell mondani azt is, hogy a „Párizsi Szalon" nevű világszínvonalú bútorkiállításon bizonyos fokig elmarasztalták a csehszlovák kárpitosok munkáját. £s ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ugyanis a csehszlovák bútoripar hírneve a fogyatékosságok mielőbbi felszámolására kötelez. A kárpitosmunkával kapcsolatosan ugyanis az a helyzet, hogy 1948 után ennek az iparágnak kifejezetten kisipari jellege volt hazánkban. A nagy tudású mesterek „elbabrálgattak" egy-egy munkadarabbal napokon, heteken át. A bútorok sorozatgyártása azonban gépesítést, gyorsaságot igényel és új, korszerű anyagok (molitan, latex, habkönnyű műanyagok) alkalmazását teszi szükségessé. Gustáv Flgusch bratisiavai bútoripari szakember egyik tanulmányában ezzel kapcsolatban a következőket írja: „Kárpitosüzemeink több mint tíz éve anyaghiánnyal küzdenek. Az iparág igényli a kemizációs termékeket, a vegyipar azonban nem tud lépést tartani a követelményekkel. PI. a bfeclavi Gumotex — hazánk kulcsfontosságú gumigyára — hosszú évek óta csak egyfajta alapanyagot gyárt. A problémát behozatallal is megoldhatnánk, azonban vállalataink nem rendelkeznek szükséges mennyiségű devizával. Nem is szólva arról, hogy a kárpitosműheiyek szakemberhiánnyal küzdenek." Olyan feladatok várnak elintézésre, melyek meghaladják a vállalatok ere jét, lehetőségeit. Ezért az illetékes vezérigazgatóságoknak az iparügyi minisztériumokkal kell megoldást találniuk. A tapolcsányí vállalati igazgatóság hatáskörébe tartozó üzemek dolgozói mindent megtesznek bútoriparunk hírnevének öregbítéséért. Munkaeredményeik további javítása érdekében bekapcsolódtak a pártunk megalapításának 50. évfordulója tiszteletére szervezett munkaversenybe, új munkamódszereket vezetnek be, ezért megérdemlik, hogy a felsőbb szervek is minden erejükkel támogassák munkájukat. KOMLOSI LAJOS Az AVANA kisipari termelőszövetkezetben készült kii tüttárut nemcsak hazánkban, hanem kulföldöii is júl is merik. Igaz, hogy az export az össztermelésnek csupán 5 százalékát teszi ki, de ez is elegendő ahhoz, hogy az így szerzett valutáért korszerű gépeket szerezzenek be. A kézi kötőgépeken kivül megtalálhatók a szövetkezetben az automata kötőgépek is. F, furcsa párosításnak köszön hetik, hogy a gyártási programot gyorsan megváltoztat hatják. így érik el, hogy gyártmányaik praktikusak, s lépést tudnak tartani a legújabb divattal is. Ez a cél ösztönzi igyekezetüket immár 30 éve. — Szövetkezetünk alapját 1941. április 9-én raktuk le — mondja Ladislav Rácz, a szövetkezet elnöke. — Ekkor az ANKARAVLNA nevet viselte, feladata pedig az angóranyúl tenyésztése és gyapjának feldolgozása volt. A második világháború éveiben csaknem stagnált a termelés. Évi kiskereskedelmi forgalma 600—500 000 koronát tett ki. A szövetkezet tiszta nyeresége 1944-ben például csak 1182,10 korona volt. A felszabadulás, de főleg az 194B as februári események után mind politikai, mind pedig gazdasági téren meg felelő támogatást kapott a szövetkezet, s 1952-ben már 235 tagja volt. Sorozatban és megrendelésre kötöttruha féléket készített, s ebben az időben kozmetikai szerek előállításával is foglalkozott. Össztermelése 1956-ban már 7,8 millió koronát tett ki. Ebben az évben változtatja meg nevét AVANA-ra. — Az évek múlásával szövetkezetünk fejlődött, erösö dött. A fejlődést hűen felvázolni igen nehéz vnlna — mondja az elnök. — 1958-ban már 307 tagunk volt, és az össztermelés több mint tízmillió korouát tett ki. Tiszta nyereségünk csaknem meghaladta a 600 000 koronát. Nem érdektelen megemlíteni, hogy míg 1956 ban az egy főre jntó termelési érlék 19 578 korona volt, két évvel később már 33 400 korona. Az ezt követő időben végre 'isztázúdott a szövetkezet termelési programja. A konfekció* kötöttruha félékre orientálódtak. Az 19K3-as év újabb határkövet jelent a szövetkezet életében. Ugyanis egyesült az ANGORA kis ipari termelőszövetkezettel, amelynek tagjai főleg házi bedolgozókból tevődtek össze. Öt évvel később ismét kettéválnak. Az AVANA megmaradt a kötöttáruk készí tésénél, míg az AVA nevet felvevő szövetkezet konfek ciós áru készítését tűzle ki célul. — A kisebb kilengések, átszervezések ellanére ma Szlovákia egyik legnagyobb kisipari termelőszövetkezete vagyunk — mondja a szövetkezet elnöke, jelenleg 713 ta gunk. Illetve alkalmazottunk van, ezek 96 százaléka iiö. Össztermelésünk tíz év alatt 14,3 millió koronáról 58,7 millió koronára emelkedett, a munkatermelékenység pe dig 91,8 százalékkal növekedett. A szövetkezeti tagok átlagkeresete tavaly 1516 koronát tett ki. Az AVANA-nak négy termelési részlege van, mégpedig Cíferea, Rohožníkoii. Stupaván és Harmónián. Saját őzHÁROM ÉVTIZED... ÚTRA K&SZEN AZ ARU letei vannak, amelyeket elsősorban a piackutatás céljai ra használnak fel. A szövetkezet tagja csak az lehet, aki att dolgozik és lefizeti az 500 korona tagilletményt, il letve részvényt, amely természetesen — az üzem eredményeitől függően — minden éven kamatozik. Ehhez jön még a nyereségrészesedés is. — Mint általábau a szövetkezetnek, nekünk is gondot okoznak az építési beruházások — mondja Rácz elvtárs. — Ezzel nem azt akarom mondani, hogy e téren nem értünk el figyelemre méltó eredményeket, hisz raig 1960 ban vagyonunk 1 561 000 korona értéket tett ki, 1970-ben már 10 906 000 et. A raktárhelyiségek építése azonban elmarad, s ez nagyban befolyásolja a szövetkezet fejlődését. — Az anyagellátással úgy vagyunk — veszi át a szót Viliam Konkoly, az elnök termelési helyettese —, hogyha valahol kapunk pamutul, visszük az egész mennyiséget, ehhez pedig raktárakra van szükség. Ennek kap csán elmondhatom, hogy ez idei anyagszükségletünknek is csak 30 százaléka van szerződésileg biztosítva, a többit ott szerezzük be, ahol tudjuk. Munkánknál mind a ha gyományos, mind pedig a műszálas fonalakat felhasználjuk. A szövetkezet tervezői időközönként eljárnak külföldre is, s az olt szerzett tapasztalatokat idehaza kamatoztatják. Hogy milyen ügyesek, talán elég azt elmondani, hogy amikor a közelmúltban osztrák üzletemberek jártak itt, és a magukkal hozott minták alapján akartak árut rendelni, másnap reggelre a mintadarabok elkészültek és az üzletkötés megtörtént. Tavaly egy romániai beinutatóe az első helyet szerezték meg. Bárhová is mennek, ered mény nélkül, érem nélkül ritkán térnek haza. A közszükségleti cikkek brnói vásárán is részt vesznek. Hogy milyen eredménnyel zárul inajd a külföldi üzletkötés, előre nehéz volna megjósulni. A szövetkezet vezetői azon ban a vásár ideje alatt 1 millió korona értékű árut akarnak a belföldi piacon értékesíteni. Az ilyen igyekezet láttán az ember nem csodálkozik, hogy a szövetkezet 196B óta „Az építésben szerzett érdemekért" kitüntetés tulajdonosa. — Mint a múltban, úgy az idén is arra törekszünk — mondja Konkoly elvtárs —, hogy a hiánycikkekből a lehető legtöbbet gyártsunk, s bőven legyen üzleteinkben olcsó és jó minőségű áru. Sajnus, ez nem mindenkor csak rajtunk múlik, hanem a kereskedelmen is. Sok időbe telik, míg egy egy újdonsággal be tudunk törni a piacra. Az AVANA kisipari szövetkezet három eredményes év tizedet hagyott maga mögött. S hogy a további évtized is jelentős lépést jelent majd a fejlődés útján, arra ke zesség a dolgozók 13 millió korona értékű kötelezettség vállalása, amellyel pártunk megalakulásának 50. évfor dulöját és közelgő XIV. kongresszusát köszöntik. NÉMETH JÁNOS A Kamila nevű, korszerű, beépíthető konyhabútor minden igényt kielégít.