Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-04 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó

Gaz reformok a szocialista országokban EGFONTOLTAN KÖVETKEZETESEN MICHAL SABOLCIK doc. mérnök A CSKP KB decemberi plenáris ülése határozatilag meghagyta, hogy egyebek között lényegesen emelni kell az irányító munka színvonalát, szem előtt tartva a CSKP KB 1965. évi ide vonatkozó alapelveit, amelyeket a párt XIII. kongresszusa is igazolt. Az 196H. és 1969. évi antiszovjetizmus egyik megnyilvánulása az volt, hogy elhallgatták, kétségbe vonták, sőt letagadták mindazt, amit a szovjet emberek megvalósítottak. Számos jelentős kérdést nem abból a szempontbúi bíráltak felül, hogy hasznosak-e a társadalmi fejlődés internacionalista kapcsolatai megszilárdítása és a szocializmus fejlődése számára, hanem abból, hogy beillenek-e a jobboldali opportunista erők koncepciójába is. Ezért negatív módon értékelték a Szovjetunióban az utóbbi években sikeresen végrehajtott gazdasági reformokat. A Szovjetunióban a nepgazdaságirányítás szakaszán az utóbbi években kimondottan forradalmi változásokat hajtottak végre. Ezekről azonban 1967-től. de különösen 196H-ban és 1969 ben nagyon keveset hallhattunk. Kialakítottuk „saját módszerünket", „saját modellünket", nem a szocialista országok példáit követtük, hanem más forrásokból szereztük be ismereteinket. Hogy a Šik— Löbl-féle elmélet milyen modell kialakításához vezetett, arról saját magunk meggyőződhettünk. A

szocialista országok népgazdasági rendszerének reformjairól, irányítási rendszerének tökéletesítéséről az utóbbi időszakban sokat hallunk és olvasunk. Az ezzel kapcsolatos elképzelések azonban különfélék. Általában reformon, a tervezesi gyakorlatban, az anyagi érdekeltség, a hitelés a pénzpolitika, az intézményes szféra területén foganatosított intézkedések összességét értik, azonban már jelentősen kevesebbet tudnak az egyes szocialista országok gazdasági reformjainak sajátosságairól. E sajátosságok megértése megköveteli az eszmel-politikai nézőpontokat és politikai jelentősége van. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy az alapelvek sokban hasonlatosak, és a konkrét sajátosságok megismerése elősegíti minden ország saját munkáját. Az első ország, amely megkezdte a szocialista társadalom építését, a Szovjetunió volt. Járatlan úton tört előre és megszerezte az első, állami és népgazdaságirányítási, tapasztalatokat. Hogy milyen bonyolult bel- és külpolitikai feltételek és gazdasági nehézségek között kezdte meg fejlődését a szovjetek országa, arról, úgy vélem, felesleges beszélni. Mi negyedévszázados tapasztalataink alapján meggyőződtünk róla, hogy a szocialista építés fejlesztése, a szocialista gazdaságpolitika fejlesztése igen sok szorgalmat, sok tudást, sok gazdasági szervező munkát követel. E bonyolult feladatok megoldását a szovjet kommunisták azzal a különbséggel kezdték meg, hogy nem volt kitői tanulniuk, s gazdasági és politikai feltételeik sokkal bonyolultabbak voltak. Gazdasági rendszerük felbomlott, s hiányoztuk a legelemibb termelési nyilvántartások, sőt a kispolgári anarchista erők felléptek a munkafegyelem ellen, s megtagadták a szovjet vezetők parancsainak végrehajtását. Vlagyimir Iljics Lenin élesen elítélte ezeket a tendenciákat. Az ún. „balos kommunisták"-nak a munkafegyelem bevezetése és megszilárdulása ellen irányuló kijelentésére a következőket válaszolta: „Ez a deklasszált kispolgári értelmiség nem érti, hogy a szocializmus számára a legfőbb nehézség a munkafegyelem biztosítása." Bizonyára feltehetjük a kérdést, hogy Lenin miért éppen az irányítás kérdéseivel összefüggésben említi a nyilvántartást és a munkafegyelmet. Azért, mert ez a feladat összefüggött a munkásosztály és a dolgozók átnevelésével az új munkaerkölcs és -fegyelem kialakításával. Fegyelem nélkül nincs haladás Ezeket az elveket nem lehetett érvényesíteni a burzsoázia felett aratott győzelmet megelőző időszakban, ezért kellett átnevelni ezt az osztályt, amely legyőzte a burzsoáziát, uralkodó osztállyá lett, amelynek meg kellett oldania a társadalmi-politikai és a gazdasági kérdéseket, meg kellett tanulnia az irányítást, az új társadalom új mechanizmusának felépítését, és ki kellett építeni a népgazdaságirányítás egész bonyolult mechanizmusát. Ezért követelte abban az időszakban Lenin olyan sürgetően a szigorú nyilvántartás és fegyelem bevezetését. Egyszerű szavakkal jelentette ki: „Számolj el a pénzzel pontosan és lelkiismeretesen, gazdálkodj gazdaságosan, ne tétlenkedj, ne lopj és tartsd meg a legszigorúbb fegyelmet a munkában". Lenin ebben az időszakban vázolta fel az elmaradott Oroszország gazdasági felépítésének tervét, a GOELRO-tervet, a hatalmas ország villamosításának tervét, amely energiát volt hivatott szállítani a Szovjetunió minden részébe, hogy ezáltal lehetővé váljon az ipar fejlesztése, az ország iparosítása és a mezőgazdaság átépítése. Vlagyimir Iljics Lenin a társadalmi termelés gyors ütemű növekedése, s mindenekelőtt a munkatermelékenység gyors növekedése feltételének a következő három feladatot tartotta: 1. Biztosítani a nagyipar anyagi alapjait, 2. növelni a dolgozó tömegek és a lakosság műveltségét és emelni kulturális színvonalát, 3. növelni a dolgozók munkafegyelmét. Az irányítás és a termelőerők fejlődése V. L. Lenin szerint e feladatok megoldása szorosan összefüggött az irányítási rendszer megoldásával és tökéletesítésével. Az irányítás tökéletesítési rendszerét Lenin már akkor olyan folyamatnak látta, amely szorosan összefügg a termelőerők növekedésével, a termelés tudományos-műszaki színvonalának emelkedésével, a társadalmi munkamegosztással. Az irányítás kérdését Lenin már akkor „alapvető, központi és bonyolult" kérdésnek tartotta. Az, amit ezen n téren a Szovjetunióban ma megvalósítanak, szervesen összefügg a szovjet hatalom első éveiben megkezdett fejlődéssel. Vizsgáljuk meg közelebbről, milyen is a Szovjetunióban a gazdaságirányítás a valóságban. Míg nálunk már 1967 előtt Is igen gyakran meddő és a népgazdaság valódi igényeit mellőző viták folytak, a Szovjetunióban céltudatosan, lépésről lépésre, sokoldalú kísérletezéssel kezdték meg a népgazdaságirányítás új, modern elemeinek alkalmazását. Ennek következtében a Szovjetunióban 1970 első felének a végén már az új tervezési és gazdasági ösztönző rendszer szerint dolgozott több mint 40 000 vállalat, vagyis az ipari termelési ka-pacitás 98 százaléka. Kísérletezéssel kezdődött Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején a Szovjetunióban széles körű vita indult meg, amely jelentősen hozzájárult az SZKP 1965. évi szeptemberi plenáris ülésén hozott döntések kialakításához. Mi volt e vita jellemzője? Mindenekelőtt az, hogy a vitával egyidejűleg kísérleti úton igazolták a termelésirányítás űj gazdasági eszközeit, tehát konkrét ismeretekre, tapasztalatokra, nem pedig találgatásokra és föltevésekre támaszkodott. Azok kerültek túlsúlyba, akik a népgazdaságirányításban a gazdasági eszközök következetesebb kihasználását helyezték előtérbe. ^ Tehát nem arról volt szó, hogy csupán javítsák a már létező tervmutatókat, ahogyan erről nálunk gyakran beszéltek, hanem az irányítási rendszer lényeges megváltoztatása volt a cél. Az ügyviteli rendszert bírálták, mert hiányos és nem felel meg a jelen követelményeinek. A reformot tehát a Szovjetunióban nem a szocialista rendszer válsága idézte elő, ahogyan azt a burzsoá közgazdászok és politikusok igyekeznek bizonygatni, hanem az objektív feltételek változása, a termelőerők fejlődésében bekövetkezett minőségi változás, valamint az a követelmény, hogy növelni kell a termelés hatékonyságát és hasznosságát. A szovjet elvtársak maguk sem titkolják, hogy a gazdasági reform érvényesítésének időpontjáig történtek kísérletek néhány kérdés adminisztratív úton történő megoldásában. Azonban az élet ismételten bebizonyította, hogy egy ilyen nagy kiterjedésű népgazdaság bonyolult kérdéseit nem lehet csupán adminisztratív módszerekkel megoldani. Az egyes szakágazatok fejlődési arányának csupán mechanikus változásával nem növelhető a hatékonyság, a rentabilitás és a műszaki haladás. Ez a feladat sokkal több gazdasági és műszaki intézkedést igényel, s ezek már nem biztosíthatók csupán adminisztratív intézkedésekkel. A termelés hatékonysága növelésének érdekében például növelni kell a gazdaságosságot, vagyis javítani kell az anyagok minőségét, a termékek konstrukcióját és a technológiát, s ezzel egyidejűleg természetesen a fémek minőségét is, fokozottabban kell kihasználni a létező berendezéseket, gépeket, és a fejlődésben érdekeltté kell tenni a kutatási és a fejlesztési munkahelyeket. Ez a feladat nem oldható meg központilag, csupán a terűi - 5 2 S 0) XV Ól išls melővállalatokkal, a fejlesztési és a kutatási munkahelyekkel szorosan együttműködve, ugyanakkor növelni kell a vállalati szféra jogkörét, amely a központ utasításainak megfelelően biztosítja a központi szervek állal meghatározott fejlődési irányt. A gazdasági reform néhány lényeges vonása A gyakorlat igazolta azt az ismert tételt, hogy ami a vállalat termelési profilja szempontjából előnyös, legyen előnyös a társadalom számára is és viszont. Keresték tehát azokat az eszközöket, amelyek a vállalatokat arra ösztönzik, l^pgy a fogyasztók igényel kielégítésének érdekében bővítsék és tökéletesítsék a termelést, nem pedig azért, hogy teljesítsék a terv mutatóit. Ennek érdekében a Szovjetunióban a bruttó termelés mutatója helyett bevezették a realizált termelés mutatóját. Ez azt jelenti, hogy a tervet csak akkor teljesítették, hogy ha a fogyasztó megfizette a megrendelt termékeket. Természetesen ez nagában véve még nem lenne elegendő ahhoz, hogy érdekeltté tegye a vállalatokat. Ezért a nyereségrészesedésből a vállalatok kialakítják a jutalmazási, a termelésfejlesztési, valamint a kulturális és a szociális alapot. A vállalat nyereségrészesedésének növelése jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy feltárják a termelés tartalékait, érdekeltté teszi a dolgozókat, hogy növeljék a termelés ütemét, a rentabilitást és ezzel természetesen a hasznot is. Annak ellenére, hogy az iparvállalatoknak az új tervezési rendszerre való áttérése csak 19ö8-ban fejeződött be, máris számos kedvező eredmény tapasztalható, habár nem akarunk ma még — ahogyan maguk a szovjet elvtársak sem akarnak — messzemenő következtetéseket levonni. Azonban a rövid idő alatt szerzett tapasztalatok is igazolják, hogy helyes volt a vállalatok érdekeltségét a nyereségrészesedés növelésével fokozni. Ahogyan a Magyar Népköztársaságban, Csehszlovákiában, a Szovjetunióban is először egy igen fontos gazdasági eszközt érvényesítettek, nevezetesen az álló- és forgóalapok értékéből történő elvonást. Mit eredményez ez a gyakorlatban? 1. A vállalatok igyekeznek a leghatékonyabban kihasználni termelési berendezéseiket. 2. Igyekeznek megszabadulni a telesleges berendezésektől, gépektől, szerszámoktól. 3. Sokkal nagyobb felelősséggel vásárolnak új berendezést és különösen szem előtt tartják ezek teljesítőképességét, minőségét. Ezáltal a megrendelő nyomást gyakorol a termelőre. 4. A vállalatok hatékonyabban használják ki a nyersanyagokat. A szakirodalom már most hangsúlyozza, hogy a termelőeszközök értékéből történő elvonás gazdasági szerepe a jövőben fokozódik, s egyike lesz az állami költségvetés legfontosabb bevételi forrásának. Jelenleg az elvonás évente csupán az alapok összértékének hat százaléka. B >0) -m £ .QJ 'a <» > £ u> — 71 ra a u> S b i 55 2 S ^ E Ä -TU B * X. Q, N — rao; s. tn B C u m A 'S u -G SI ^e 1 M .— .5 a > B o » - N g b e> ; " kfl S E £ MU í. S </!

W 2 > B « 2 B _ ~ O • «•§•* . E & .S a Ä <o £ :a o: t- o, n 5S« N < oc > x