Új Szó, 1971. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-01 / 77. szám, csütörtök

Folytatja munkáját az SZKP kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) A párt egész munkájának tartalmát a beszámo­lási időszak alatt a leninizmus iránti hűség jel­lemezte — jelentette ki Grigorij Romanov, a le­ningrádi terület pártbizottságának vezetője. Meg­állapította: a gazdasági é$ kulturális építés irá­nyításában megnövekedett a párt szerepe. Közölte a küldöttekkel, hogy Leningrád, amely az ország második ipari központja, határidő előtt teljesí­tette az ötéves tervet és kongresszusi vállalásait valamennyi főbb mutató terén. Pjotr Masérov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának póttagja, a Belorusz KP KB első titkára be­vezetőben hangsúlyozta, hogy a kongresszusi hallgatóság, de az egész szovjet nép á Központi Bizottság beszámolójának hatása alatt áll. A be­lorusz kommunisták — húzta alá — teljes mér­tékben helyeslik a beszámolóban jelvázolt cél­kitűzéseket, szilárd egységben készek arra, hogy azokat meg is valósítsák. A továbbiakban Masérov bírált egyes miniszté­riumokat, amiért halogatják az új, a haladó ter­melést formák bevezetését. Mint rámutatott, ezek­nek a minisztériumoknak és főhatóságoknak hoz zá kell szokniuk az új módszerekhez. Ideológiai vonatkozásban elítélte mind a „bal"-, mind a jobboldali revizionizmust, megbélyegezte a kínai vezetők szovjetellenes magatartását, akik kommunistáknak nevezik ugyan magukat, de megrágalmazzák a kommunista építés szovjet ta­pasztalatait. Nyikolaj Maszlennyikov, a Gorkij-terület párt bizottsága első titkára ugyancsak támogatta a KB beszámolóját. Mint elmondotta, a kongresszus megnyitása óta állandóan kapcsolatot tartanak fenn a terület dolgozóival, akik ugyancsak szív­vel-lélekkel foglalnak állást a beszámolóban ki­fejtett nagy célok megvalósítása mellett. A kongresszus első külföldi felszólalója Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bi­zottságának első titkára volt. A vietnami küldöt­tet óriási ovációval, valóságos szolidaritási tün­tetéssel fogadta a kongresszusi hallgatóság. Le Duan, a küldöttek üdvözlése után kijelen­tette, hogy az amerikai agresszorok ellen és a haza megmentéséért, valamint a szocializmus épí­téséért vívott háborúban „Vietnam népe szünte­lenül érzi a Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet kormány és az egész szovjet nép lelkes támogatását, óriási és értékes segítségét..." A Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsá­gának első tttkára aláhúzta, hogy a vietnami nép feltétlenül győzelmet arat az amerikai imperia­lista agresszió elleni harcban. Vietnam népe Ho Si Minh elnök szent hagyatékának megfelelően a végsőkig fog harcolni a déli országrész felsza­badításáért, Észak megvédéséért és a haza békés újraegyesítéséért. A vietnami pártküldöttség vezetőjének felszóla­lásával zárult a szovjet pártkongresszus szerda délelőtti ülése. Saraf Rasidov Üzbegisztán Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára felszólalásá­ban megállapította, hogy a bizalom és az igé­nyesség elvtársi légköre, amely meghonosodott az SZKP Központi Bizottságában példaképül szol­gált valamennyi pártszervezet számára és előse­gítette gyümölcsöző tevékenységüket. Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a kongresz­szust köszöntő beszédében rámutatott, hogy a kommunista építés programja, amint azt Leonyid Brezsnyev beszámolójában előadta, alkotó szelle­mű lenini program, amely a szovjetek országa előtt új történelmi távlatokat nyit Edward Gierek a továbbiakban elmondotta, hogy a Lengyelországban az utóbbi időben felmerült nehézségeket leküzdik a lengyel munkásosztály támogatásával, a LEMP belső erejével és a baráti országok segítségével. „Harcos testvért üdvözletet" tolmácsolt a kong­resszusnak Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, kijelentette, hogy az NSZEP küldöttsége teljes mértékben egyetért a Leonyid Brezsnyev beszá­molójában kifejtett gondolatokkal. Hangsúlyozta, hogy az SZKP Központi Bizottságának főtitkára széles körű békeprogramot ismertetett. Walter Ulbricht felszólalása végén hangsúlyoz ta, hogy az NDK következetesen fejleszti politi­kai, gazdasági, tudományos-műszaki együttműkö­dését és a szocialista integrációt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretében. To­vább szilárdítjuk fegyverbarátságunkat, a Varsói Szerződés országainak fegyverbarátságát, — mon­dotta végül Walter Ulbricht. Az SŽKP XXIV. kongresszusa, mint az önök pártjának valamennyi kongresszusa jelentős ese­mény az egész nemzetközt kommunista mozga­lom, a világ egész közvéleménye számára — mon­dotta felszólalásában Georges Marchais, a Fran­cia Kommunista Párt főtitkárának helyettese. Hangsúlyozta, az SZKP-t és az FKP-t mindin g testvéri barátság, szolidaritás és együttműködés fűzte össze, amelyet semmilyn nróbatétel sem rendíthet meg. ÜLÉST TARTOTT A KÉT NEMZETI KORMÁNY ČSTK — A Szlovák Szocialis­ta Köztársaság kormánya teg­nap ülést tartott. A tanácsko­zást dr. Peter Colotka, minisz­terelnök vezette. Az SZSZK kormánya értékel­te az 1970. évi állami végrehaj­tási tervfeladatok és az állami költségvetés teljesítésének ered­ményeit, amelyek arról tanús­kodnak, hogy az elmúlt évben lényegében megvalósultak az állami terv alapvető célkitűzé­sei. Konszolidálódott a helyzet a belpiacon, az árak és a la­kosság jövedelme terén, s tel­jesítették a lakásépítés felada­tait is. Megoldásra vár még néhány probléma. Ezzel kapcso­latban a kormány megítélte az 1971. év első két hónapi terv­teljesítését és intézkedéseket tiett a lemaradó szakaszokon a helyzet megjavítására. Az SZSZK belügyminiszteré­nek beszámolója alapján a kor­mány foglalkozott a tűzvédelem jelenlegi helyzetével. Az utób­bi tíz év folyamán ugyanis majdnem 20 000 tűzvész kelet­kezett, s ezek mintegy félmil­liárd korona kárt okozták. A kormány jóváhagyta a gazdaságfejlesztés távlati cél­kitűzéseinek programját és né­hány szervezési és törvényhozó kérdést. * * * A CSSZK kormánya fosef Korčák mániszterelnökletével tegnap plenáris ülést tartott. Többek között a geodéziai és kartográfiai ágazatok fejleszté­si irányzatával foglalkozott a népgazdaság szükségletei kielé­gítéséneik szempontjából, s meg­állapította, hogy ez a fejlődés nem felel meg teljes mértékben a jelenlegi feladatoknak. A kormány nagy figyelemmel foglalkozott a művelődésügyi miniszternek a kulturális front konszolidálási folyamatáról szó­ló beszámolójával. Megállapí­totta, hogy kulturális téren a konszolidációs folyamat igen bo­nyolult és hosszú lejáratú. A továbbiakban néhány jelentős műemlék gondozásának kérdé­sével foglalkozott. Tanácskozásának befejező ré­szében kifejezte egyetértését az. zal, hogy Prágában 1971. június 28-tól július 2-ig megrendezzék a IV. európai idegsebészeti kongresszust. Kinevezte a CSSZK Népi Ellenőrző Bizott­ságának tagjait, s megvitatta a gazdasági és tudományos-mű­szaki együttműködési csehszlo­vák—magyar vegyes bizottság tárgyalásairól szóló beszámolót. Mzelefr: — LUDVÍK SVOBODA hadsereg­tábornok, köztársasági elnök, a hazánk felszabadításáért vívott harcok résztvevője március 31-én este Moszkvában részt vett a Felszabadulás címfi filmsorozat harmadik részének bemutatóján. A film címe ,,A fő csapás iránya". — MIHAIL MIHAJLOVICS GYE­JEV, a Szovjetunió bratislavai fű­konzulja humennéi látogatása al­kalmából tanácsokozott a járás vezető képviselőivel, meglátogatta a humennéi Chemlon és a sninai Vihorlat üzemet, valamint a Kame­nica nad Cirochou-i Efsz-t. A szov­jet vendég azután Prešovba uta­zott. — Dr. MATEJ LÚČAN, a CSSZSZK kormányának alelnöke tegnap fo­gadta dr. Herbert Krolikowskit, az NDK csehszlovákiai nagyköve­tét Margót Honeckernek, az NDK népmfivelődésügyi miniszterének közelgő csehszlovákiai látogatásá­val, valamint az NDK és a CSSZSZK közti oktatásügyi együtt működésről szóló egyezmény alá­írásával kapcsr?!^**-­röviden SAIGON ÚJABB OFFENZÍVÁJA LAOSZ ELLEN I. SV0B0D0VÁ ASSZONY SZLOVÁKIÁBAN (ČSTK) — Irena Svobodová, köztársasági elnökünk felesége és unokája, Ludka Klusáková tegnap kétnapos látogatásra a Szlovák Szocialista Köztársa­ságba érkeztek. Szlovákiai tartózkodása alatt Svobodová elvtársnő megtekin­ti a Nové Mesto nad Váhom-i gyermekotthont, találkozik a nőszövetség senicai járási bi­zottságának képviselőivel, ellá­togat a smrdákyi fürdőbe és a jablonicai Efsz-be. Ma Nitrán tesz látogatást, ahol megtekinti a Szlovák Tudományos Akadé­mia Régészeti Intézetét és fel­keresi a nyugdíjasok házát. Javítsuk a párton belüli nevelést Ülést tartott a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága ČSTK — Prágában tegnap plenáris ülést tartott a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága. Az ülést Miloš Ja keš, a KERB elnöke vezette. A bizottság megvitatta a CSKP KB titkárságának a párt­művelődésről szóló határozata teljesítéséről szóló jelentést. Megállapította, hogy az ez évben észlelhető bizonyos javulás ellenére is még van ja­vítani valő a pártművelődés te­rén. A bizottság a továbbiakban a tagsági kérdésekkel foglal­kozott az ellenőrzési és reví­ziós bizottságok 1970. évi mun­kájának szempontjából. Ebben az időszakban'jelentős esemény volt a tagkönyvcsere. A CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága a to­vábbiakban a dolgozók leve­leinek intézése terén kialakult helyzettel foglalkozott, megvi­tatta a fellebbezéseket a CSKP­ból valő kizárás és a tagok so­rából való törlés ellen. -k Jozef Borovský, a Szocialista Ifjúsági Szövetség kelet-szlovákiai kerületi bizottságának alelnöke és a kerület többi élenjáró ifjúsági funkcionáriusai tegnap köszön­tötték Košicén a Borsod megyei négytagú KISZ-küldöttségét. Az ifjú magyar vendégek, élükön Ha­vasi Bélával, a KISZ megyei bi­zottságának alelnökével, négyna pos látogatást tesznek Kelet-Szlo­vákíában. •k Prágában tegnap ülést tar­tott a CSKP KB népgazdasági bi­zottsága, amelyet josef Kempný, a CSKP KB elnökségének tagja, a KB titkára vezetett. A bizottság ta­nácskozásának napirendjén szere pelt a XIV. pártkongresszus kül­döttei számára előkészített írásbe­lii anyag gazdasági részének meg­vitatása, és a népgazdasági felada tokról szóló tézisek javaslata a XIV. kongresszus számára. -A- Ústí nad Labemban tegnap megkezdődött a tehervagonok kö zös kocsiparkiáról tárgyaló tanács XVIII. ülése, melyen a tanács tag­államainak képviselői, — Bulgá­ria, Magyarország, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Cseh­szlovákia — vesznek részt. Meg­tárgyalják a közös kocsipark fej­lesztésének további feltételeit és a vasúti szállítás biztosítását. Saigon — A dél-vietnami bábrezsim csapatai szerdán reg­gel újabb inváziót indítottak Laosz ellen. Thieu, a saigoni bábrezsim el­nöke a demilitarizált övezettől délre levő Dong Ha támaszpon­ton tartott sajtóértekezletén azt állította, hogy öt perccel sajtó­értekezletének megnyitása előtt amerikai helikopterek által szál­lított dél-vietnami egységek szálltak le Laoszban. „A táma­dás még tart" — mondotta. A hadművelet méretéről és pon­tos színhelyéről közelebbi rész­leteket nem közölt. A Dél-Vietnami Nemzeti Fel­szabadítási Front kedden és szerdára virradó éjszaka Dél­Vietnam egész területének kü­lönböző pontjain folytatták of­fenzívájukat és zavaró hadmű­veleteiket a saigoni rezsim állásai ellen. A felszabadító erők Quang Tri tartomány térségében további három amerikai helikoptert lőt­tek le. Öt amerikai megsebe­sült. Phnom Penh — Hazaárulás vádjával szerdán egy Phnom Penh-i hadbíróság elé állítot­ták Szihanuk hercegnek, a Kambodzsai Nemzeti Egység­front elnökének két gyerme­két. A 27 éves Norodom Naradi­pot, egy kínai nyelvű folyóirat volt szerkesztőjét és féltestvé­rét, Norodom Botum Bophat, — akiket 1970. november 13-án tartóztattak le —, azzal vádol­ják, hogy Szihanuk fiatal híveit „lepénzelték" röplapoknak a főváros körüli terjesztésére. ARAB CSÚCS A LATHATARON Az EAK ismét közvetít a jordániai polgárháború elhárítása érdekében £ Izraeli fasiszta fiatalok antikommunista ki­rohanása Amman — Szerdára virradó éjszaka nem történt jelentősebb incidens Ammanban, ahol hato­dik napja tart a palesztinai ge­rillák és a jordániai hadsereg újabb szembeállása. A paleszti­nai milíciák az éjszaka védelmi állásokat foglaltak el a főváros több pontján. Nem történt össze­tűzés Jerash városában sem, amelyet a gerillák kedden kö­rülzártak. Ennek ellenére rend­kívül feszült a hangulat Az EAK arab csúcsértekezlet összehívását kezdeményezte a kiújult jordániai válság leküz­désére. Hafez Iszmail állam­miniszter magához kérette az arab országok Kairóban akkre­ditált nagyköveteit és közölte velük, hogy az EAK kormánya a Palesztinai Felszabadítási Szervezet kérésére válaszul csúcsértekezlet megtartására hívja fel az arab királyokat és államfőket. Iszmail közölte, hogy az EAK kész megrendezni a csúcstalálkozót, Mint ismeretes, az arab kirá­lyok és államfők legutóbb fél évvel ezelőtt ültek össze a né­hai Nasszer elnök kezdeménye­zésére, és egyezményükkel ak­kor sikerült pontot tenni a vé­res jordániai polgárháborúra. Párizs — Kairói kormánykö­rök és párizsi politikai megfi­gyelők egyaránt megkülönböz­tetett érdeklődéssel figyelik az az EAK Nyugat-Európában akk­reditált nagyköveteinek találko­zóját, amelyen Mahmud Riad külügyminiszter tájékoztatja az egyiptomi diplomatákat a kairói kormány elképzeléseiről. Az Al Ahram című kairói fél­hivatalos lap Párizsból kelte­zett jelentése szerint Riad kije­lentette: Egyiptom úgy véli, két szakaszban lehetne megva­lósítani az izraeli csapatok visszavonását. Az első szakasz az izraeli csapatok részleges kivonása lenne a Szuezi-csator­na térségéből. E lépés követ­keztében lehetővé válna a csa­torna megnyitása. Ezt követné a csapatok teljes kivonása. Az amerikai külügyminiszté­rium közlése szerint Rogers amerikai külügyminiszter Riad­hoz intézett üzenetet, amelyet Róbert Anderson, az Egyesült Államok párizsi nagykövetsé­gének tanácsadója juttatott el az EAK külügyminiszteréhez. Az Al Ahram megerősíti a hírt és közli, hogy üzenetében Rogers leszögezte: az amerikai álláspont a közel-keleti kér­désben nem változott. A sürgős üzenetben Rogers „helyreigazí­tott néhány, az amerikai szená­torok előtt elmondott beszédé­vel kapcsolatban napvilágot látott téves információt". Belgrád — Asszad szíriai ál­lamfő a Vjesnik u Srijedu című zágrábi politikai: hetilapnak adott ny,ilaktozatában ismét kije­lentette, hogy Szíria nem bízik a közel-keleti válság politikai rendezésének lehetőségében. A szíriai elnök megismételte, hogy a palesztinai népnek ma­gának kell döntenie sorsáról, s elképzelhetőnek mondotta egy olyan palesztin állam megalakí­tását, amelynek arab és zsidó lakossága volna, mert a „ta• pasztalatok megmutatták, hogy az arabok és a zsidók együtt tudnak élni". Asszad síkraszállt az EAK, Szudán, Líbia és Szíria közötti négyes szövetség további erősí­téséért. Tel Aviv — Kedden egy fa­siszta színezetű ifjúsági szer­vezet húsz egyenruhás tagja tá­madást intézett az Izraeli Kom­munista Párt Tel Aviv-i kiadó­vállalata ellen. Megsebesítették Rina Barzllalt, a szerkesztőbi­zottság tagját, tönkretették a berendezést, kiverték az ablako­kat, tüzét gyújtottak és horog­keresztekkél, antikommunista és szovjetellenes jelszavakkal má­zolták tele a falakat. Az Izraeli KP nemtörődömséggel vádolja a rendőrséget. Csak Taufik Tubi kommunista képviselő közbelé­pésére tartóztatta le a rendőr­ség a rohamosztag tíz tagját. Trípolí — A Líbiai Forradalmi Parancsnokság Tanácsa kedden bejelentette, hogy megvonják az országban tevékenykedő külföl­di kulturális központoktól a diplomáciai státust. TOMBOL A POLGÁRHÁBORÚ KELET-PAKISZTÁNBAN Továbbra is egymásnak ellentmondó helyzetjelentések ^ India szolidáris a kelet-bengáliai néppel # ENSZ elé kerül a pakisztáni belviszály? Oj Delhi — Gauhati — Dzsia Khan őrnagy, a kelet-pakisztáni felszabadító hadsereg parancs­noka, az ideiglenes kormány ve­zetője az egyik titkos bengá­liai rádióban mondott beszédé­ben leszögezte: fegyveres erői a keleti országrész javarészét ellenőrzésük alatt tartják. Fel­szólította „az egész világot" hogy jöjjenek Kelet-Pakisztán­ba és személyesen győződjenek meg a helyzetről. A szerda reggeli hírügynök­ségi jelentések szerint a kelet­pakisztáni polgárháború legin­kább Dacca és Chittagong vá­rosát sújtotta.' Kedden különö­sen Chittagong kikötő-városban folytak véres harcok a kor­mánycsapatok és az ellenállók között. „Az egész város lángok­ban áll" — jelentette a bengá­li titkos rádióra hivatkozva az indiai hírügynökség. Szamar Szen, India ENSZ­küldötte — a Reuter New York-i jelentése szerint — kedden 24 óra alatt immár másodszor ta­lálkozott U Thant főtitkárral. A megbeszélés után közölte: nem terjesztett új javaslatot a világszervezet főtitkára elé. Az indiai kormány kedden este ülést tartott és jóváhagyta azt a határozatot, amelyben ki­nyilvánítja, az indiai nép szoli­daritását a bengáli nép „törek­véseivel". Az indiai parlament alsóháza szerdán reggel egyhangúlag el­fogadott határozatban követel­te, hogy a pakisztáni kormány haladéktalanul szüntesse be az erőszak alkalmazását és a véd­telen kelet-bengáliai nép le­mészárlását. India Nyugat-Bengália tarto­mányában szerdán reggel 24 órás sztrájk kezdődött, tiltako­zásul a Kelet-Pakisztánban ural­kodó terror és kelet-bengáliai „fegyvertelen lakosság lemé­szárlása" miatt. Az indiai politikai pártok és szakszervezetek sztrájkfelhívá­sukban követelik: India hala­déktalanul ismerje el a Bangla Desh ideiglenes kormányát és küldjön segítséget a szabad­ságharcosoknak. 1971. IV. 1. r

Next

/
Oldalképek
Tartalom