Új Szó, 1971. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-02 / 51. szám, kedd

A Pravda a napokban cikksorozatot közölt Ottó Princ tollából. A szerző azzal a kérdéssel foglalkozik, vajon Dubček, Cerník és a többi akkori vezető állítása, hogy a szövetséges csapatok bevonulása meglepte őket, megfelel-e az igazságnak. Saját címünkkel á'cikk sorozatot kissé rövidítve közöljük. ' KENDŐZETLEN TENYEK Valóban meglephette-e Dubčeket és Černíkeí 1968. augusztus 21-8? Alexander Dubček és Oldfich Cerník 1968 augusztusa után a Varsói Szerződés csapatainak bevonulásával kapcsolatban kijelentették, hogy erre azért került sor, mert „nem értékelték helyesen a külföldi kapcsolatokat". A helyzet valóban olyan volt, hogy az emberek a csapatok bevonulása után feltették a kérdést: Miért jöttek? Csak később, a rádió és a tv által szított általános hisztéria és a Központi Bizottság elnöksége internacionalistaellenes határozatának befolyása következtében kerültek nacionalista hangulat hatása alá. Dubčekot, Cerniket, Smrkovsktjt, Kriegelt, Spačeket, Mlynárt, Sádovskýt, Cisart, Slavíkot nagy felelősség terheli a párt, a nép és a nemzetközi kommunista mozgalom érdekeinek elárulásáért. Felelősségüket még növeli az a tény, hogy az augusztus 20-ról 21-re virradó éjjel nem foglaltak el becsületes álláspontot. Nem értékelték helyesen a helyzetet, pedig a kommunisták és polgáraink ezrei és a lakosság különböző rétegeinek képviselői keresték a kiutat a válságos helyzetből. Az utóbbiak távolról sem voltak olyan tájékozottak, mint a pártelnökség jobboldali része, nem ismerték Pavel miniszter beszámolóját, nem voltak ott Drezdában, Szófiában, Tiszacsernyőn és Bratislavában sem, s mégis segítségért folyamodtak a testvérpártok vezetőségéhez. Dubček, Cerník, Sádovský és a többiek bűnösségét nem enyhíti az az állításuk, hogy meg voltuk győződve: a helyzetet saját erőnkkel ls meg tudjuk oidani, és semmilyen veszély sem fenyeget bennünket, ezért lepte meg őket a csapatok bevonulása. Számtalan bizonyítékot sorolhatunk fel az állítás hamisságáról. Említsük csak meg, hogy valamennyien részt vettek a párttitkárok májusi tanácskozásán, ahol Dubček személyesen beszélt az ellenforradalom veszélyéről. Dubček, a Központi Bizottság 1968. augusztus 31-i ülésén beszámolójában kijelentette: „A tiszacsernyől találkozó után rádöbbentem, hogy a szovjet elvtársak a katonai beavatkozás lehetőségével is foglalkoznak." Idézzük még fosef Kriegelt, aki többek között kijelentette: „Tiszacsernyőre azzal az elhatározással megyünk, hogy minden feltételt elfogadunk, de ezek megvalósítását halogatni fogjuk a XIV. kongresszusig. Megtesszük az intézkedéseket, hogy a XIV. kongresszust akkor is összehívhassuk, ha elfoglalják területünket. A kongresszuson rendet teremtünk, megszilárdítjuk pozícióinkat a Központi Bizottságban és az állami szervekben, átértékeljük az eddigi szerződéseket és kötelezettségeket, elsősorban a szocialista országokkal szembenieket." Számtalan bizonyíték van arról, hogy ezek az emberek számoltak a csapatok bevonulásának lehetőségével, sőt — és ez a legsúlyosabb bűnük — politikailag, szervezetileg és ideológiailag fel is készültek erre a lehetőségre. Ezek az emberek a májusi plénum után már számoltak a szövetséges csapatok beavatkozásával és utasítást adtak, illetve hallgatólagosan beleegyeztek, hogy szervezeti előkészületek történjenek a párt jobboldali opportunista tevékenységére abban az esetben, ha a csapatok bevonulnának. Hogy a helyzet mindenki számára áttekinthető legyen, említsünk meg néhány ismert, és kevésbé Ismert tényt. így például a Literárni listy 1968. május 30-án kommentárt közölt, melyben durván támadta az NDK-t, majd megállapíIII. 2. totta, hogy az NDK pártaktíváját így tájékoztatják a cseh5

szlovákiai helyzetről: „A helyzet olyan, hogy az ma már nem csupán Csehszlo1971 vákia belügye. A mai csehszlovákiai rendszer lehetővé teszi, hogy az ellenség behatoljon a Varsói Szerződés területére, veszélyezteti a tagállamok biztonságát, megsérti szerződéses kötelezettségeit, elárulja szövetségeseit. A szocialista országok nem lehetnek csupán passzív szemlélők. A Varsói Szerződés statútuma lehetővé teszi a beavatkozást. Ez a szocialista országok védelmének érdeke, s ezért ez nem minősíthető beavatkozásnak. A beavatkozás esetében természetesen kollek tív intézkedésről lenne szó." Dubček és' Cerník bizonyára nem állíthatja, hogy nem olvasták, vagy legalább nem tájékoztatták őket erről a cikkről. Nézzük mit írt a Kultúrny život 1968. június 26-án. „Az események egyre / drámaiabbak. A tömegtájékoztatási eszközök érdeme, hogy kapcsolatban állunk Prágával és az egész világgal. Mindenki várja a kongresszust. Talán ez a nagy várakozás okozza, hogy különböző hírek terjednek. Különféle -kijelentéseket idéznek, melyeket állító-. lag Bilak, Janik és mások mondottak, és ezek a mondatok nem állnak összhangban a nemzet akaratával. Sőt úgy hírlik, hogy Bilak, Indra és mág néhányan új kormányt akarnak alapítani. Olyasfélét, mint valamikor Magyarországon a Kádár-kormány volt és katonai segítséget szándékoznak kérni a Szovjetuniótól." Említsük meg a Le Monde cikkét, melyet a mi sajtónk is átvett. A lap közölte fepisov tábornok állítólagos kijelentését, miszerint a szovjet hadsereg készen áll a beavatkozásra, ha a hű kommunisták csoportjai segítséget kérnének a szocializmus megmentésére. Hasonlóan írt a Literárni noviny 1968 májusában egy nem létező katonát idézve: „Kötelességemnek tartom, hogy felhívjam a figyelmet arra az eseményre, amely május 12-én zajlott le a kaszárnyánkban. Ellátogatott egységünkbe Zsadov szovjet tábornok, aki a katonák előtt többek között kijelentette: A jó kommunistáknak nem kell félniük, mivel elegendő egy hívás, és az egész szovjet hadsereg és a baráti hadseregek készen állnak .. ." Tegyük fel, hogy Dubček, Cerník és a többiek nem olvasták a sajtót. így nem ismerhették ezeket a cikkeket, és valóban meglephette volna őket a csapatok bevonulása. Dubčeket és Cerniket naponta tájékoztatták a burzsoá propagandáról. Elhihető-e állításuk, ha figyelembe vesszük a burzsoá propaganda által ismertetett tényeket? Említsünk meg néhány példát. így pl. július 25-én a Science Monitor kommentárjában ezt írta: „A csehszlovákiai fejlődés egészen más, mint az 1956. évi lengyelországi és magyarországi események, mivel Csehszlovákiában a párton belül az egyik csoport legyőzte a másikat. Eddig minden simán zajlott le. De ez a fejlődés Moszkva számára vészjóslóbb, mint a lengyelországi és magyarországi felkelés." A Newsweek július 24 én ezt írta: „A kommunista vezető funkcionáriusok bírálata és a sajtó szovjetellenes hangneme a cseh liberálisokat is megijesztette. Ez vonatkozik például az egyik napilapra, amely közölte a New York Times jelentését arról, hogy egy szovjet tábornok engedélyezte Sejna diplomata útlevelének kiadását... Az ember igazán nem tudja, mi lesz még!' A Frankfurter Algemeine Zeitung július 26-án azt írta, hogy a csehszlovák ellenforradalom veszélyezteti a Kreml nemzetközi pozícióit, s ha a csehszlovák kommunisták közül bárki segítséget kérne internacionalista szellemben a becsületes kommunistáktól, akkor a szomszédos államok csapatai azonnal Prága felé indulnának. Az akkori politikai vezetők ugyanaznap elolvashatták az Express francia folyóirat „Öszszeesküvés Prága ellen" című cikkét, amelyben többek között ez állt: „Nem csodálkozhatunk azon, hogy az oroszok, megijedve »Európájuk« szétesésétől, arról beszélnek, hogy valamilyen titkos tervet dolgoztak ki a szocialista országok ellen. Alexander Dubček, akit egy évvel ezelőtt még senki sem ismert, ma annak a drámának a központi alakja, mely sokmindenféléhez, még háborúhoz is vezethet." Augusztus 14-én a Guardian angol lap felhívta a figyelmet arra, hogy „az új csehszlovák rendszer külpolitikai lépései elegendő dinamitot tartalmaznak ahhoz, hogy megrengessék a Kreml falait". Augusztus 19-én elolvashatták a New York Times vezércikkét, amely azt hangoztatta, hogy Moszkva rendkívül erős nyomást gyakorol és a Kreml úgy magyarázza a bratislavai deklarációt, hogy az ürügyül szolgálhat a katonai beavatkozásra, ha nem vezetik be a cenzúrát. A Varsói Szerződés csapatai bevonulásának napján Alexander Dubček és Oldfich Cerník ezeket a nézeteket olvashatták a külföldi lapokban: A New York Daily News ezt írta: „Kezdettől fogva szkeptikusan ítéltük meg a bratislavai mézesheteket. Nem mernénk fogadni abban, hogy a szovjet óriás Csehszlovákiát féltve nem ismétli meg 1968-ban Prágában az 1956-os budapesti eseményeket." A Daily 'l'eleyraph vezércikkében ezt írta: ..A csehszlovák határok mentén megtartóit hadgyakorlatok azt bizonyítják, hogy Oroszország tökéletesíti az invázió tervét." Ugyanakkor elolvashatták a ČSTK moszkvai tudósítójának jelentését, miszerint eddig semmi sem erősítette meg azokat az UPI által terjesztett híreket, hogy az SZKP Központi Bizottsága összeült a csehszlovákiai helyzet megtárgyalására. Végül pedig Dubček a csapatok bevonulása napján elolvashatta saját jellemzését a Sunday Telegraph konzervatív londoni lapban: „Az új Csehszlovákia legnagyobb ütőkártyája Alexander Dubček személyisége. A kommunista Közép-Európa végre megtalálta saját Trumanját. A kis, nyugodt férfit, aki a nagy történelmi lehetőség magaslatán állt" Ezek a tények is azt bizonyítják, hogy Dubček, Cerník és a többiek állítása, hogy a csapatok bevonulása meglepte őket, egyszerű hazugság. Tegyük fel, hogy Dubček valóban nem olvasta, nem látta, nem figyelte a sajtót. De vegyük figyelembe a szervezeti előkészületeket. Az előkészületek közvetlenül abban az épületben folytak, ahol Alexander Dubček dolgozott. Dubčeknak és Cerníknek tudnia kellett az előkészületekről. Nézzük meg mi történt a rádióban. A jobboldali erők azt a látszatot akarták kelteni, hogy a rádióstaféta ösztönös, improvizált válasz az erőszakos megszállásra. Ma már számtalan bizonyítékunk van arról, hogy ezt az akciót már másfél—két hónappal augusztus előtt készítették elő. Kiválasztották a megbízható kádereket, kapcsolatot kötöttek a távösszeköttetési intézményekkel, a Központi Bizottság sajtóosztályával, a kerületi funkcionáriusokkal stb. Amint a csapatok bevonultak, gombnyomásra működésbe lépett az egész hálózat, s kapcsolatot teremtett Plzeň-en keresztül Nyugattal. Az augusztus 20-ról 21-re virradó éjjel a rádió épülete már tele volt jobboldali szerkesztőkkel, ott voltak a készenlétben álló kommentárok és bemondók, akik azonnal munkához láttak, amint Kriegel, Slávik, Mlynár, Císaŕ, akik hűtlenül elárulták a pártunk és népünk érdekeit, és pontot tettek az akkori pártelnökség internacionalistaellenes nyilatkozata után. Az sem volt véletlen, hogy a Központi Bizottság elnökségé nek üléséről Kriegel és Smrkov ský többször is felhívta a rá diót és a lapok szerkesztőségeit. Ök voltak azok, akik elküldték a rádióba az elnökség pártellenes határozatát. Az elkészületekről sokat elárult az újságírók június 11-i iilése, melyet Dušan Havlíček, a Központi Bizottság sajtóosztályának akkori vezetője hívott össze. Akkor arról tárgyaltak, hogy a szovjet csapatok a hadgyakorlat keretében területünkön több százmillió korona értékű műszaki berendezést épí tenek, többek között olyat is, mely megakadályozhatná a rádió és a televízió munkáját. Havlíček utasította a rádió és a televízió jelenlevő munkatársait, hogy munkahelyeiken a műszaki berendezéseket „a legmegbízhatóbb emberekre bízzák". Nem véletlen, hogy Dušan Havlíček, és az utasítását teljesítő két rádiós alkalmazott augusztus után külföldre emig rált. A rádió 120 volt munkatársa is emigrált. Többségüknek meg volt erre az okuk. Ezek után újból feltehetjük a kérdést, lehetséges-e, hogy Dubček és Cerník nem tudott a Varsói Szerződés csapatai bevonulásának lehetőségéről? Éppen az ellenkezőjét bizonyítják az úgynevezett vysočanyi kongresszus előkészületei. Intézkedéseket tettek, hogy a kongresszust minden körülmények között megvalósíthassák. Hogy milyenek voltak ezek a „hatásos intézkedések", erről több példát sorolhatunk ipL fgy pl. a XIV. kongresszus küldötteinek megválasztása után a jobboldal állandóan kapesoi ltot tartott fenn n küldöttekkel -.zt bizonyítja például, hogy egyes küldötteket meghívtak a júliusi plenáris ülésre is. A jobboldal vezetői a kerületekben, járásoKban többször találkoztak a küldöttekkel. Ennek az volt a célja, hogy politikailag befolyásolják őket, és a kongresszus öszszehívása esetében azonnal Prágába hívhassák őket. Előre eltervezték a küldöttek Prágába való utazásának módját, előre ellátták őket igazolványokkal. Meghatározták, hogy a küldöttek milyen útvonalon jussamiK Prágába és utazásuk során no! kell jelentkezniük. Mindezzel azt akarták elérni, hogy a szabadságharc látszatát keltsék, szocialistaellenes és szovjetellenes hangulatot teremtsenek. A kongresszus színhelyét az utolsó percig titkolták és maga a színhely azt a látszatot keltette, hogy az egész kongreszszus a széles rétegek ellenállásának az ügye. A kongresszus politikai-szervezeti előkészületei tehát már régen augusztus előtt megkezdődtek. Ezek a tények is azt bizonyítják, hogy a jobboldal számolt a csapatok bevonulásának lehetőségével, sőt fel is készült erre az eshetőségre. Mindez természetesen nem történhetett meg anélkül, hogy Dubček, a párt első titkára és Cerník miniszterelnök ne szerzett volna tudomást róla. így ez a két áruló 1968. augusztusában, amikor azt állította, hogy a csapatok bevonulása meglepte őket, hazudtak, hogy leplezzék valódi énjüket Konkrét intézkedéseket Március 8-án az egész haladó emberiség megemlékezik a Nemzetközi Nőnap 61. évfordulójáról. Visszatekintve erre a 61 évre megállapíthatjuk, hogy a nőmozgalom a nők egyenjogúságáért folytatott harccal párhuzamosan a munkásosztály jogaiért, a haladáséri és a világbékééri is küzdött. Idén — amint ezt a párt vezető szervei és a Nemzeti Front is megállapította — a nőnapot eredeti forradalmi hagyományainak szellemében ünnepeljük meg. Hazánkban a nőknek ma már nem kell az egyenjogúságért harcolniuk, jogaikat a törvény biztosítja. Helyzetük a felszabadulás után gyökeresen megváltozott, a köztársaság egyenrangú polgáraivá váltak. Növekedett szakképzettségük, törvény védi az anyákat és a gyermekeket is. Ezek nagy vívmányok, de még sok tennivaló akad ezen a téren. Husák elvtárs a CSKP Központi Bizottsága de cemberi plénumán elismerően szólt a nők munkájáról a gazdaság és a társadalom különböző szakaszain, a fiatal nemzedék nevelésében szerzett érdemeikről és hozzájárulásukról pártunk konszolidálást törekvéséhez. Ugyanakkor megállapította, hogy a társadalom még sokkal adós a dolgozó nők életkörülményei megkönnyítésé ben. Leszögezte: „Meg kell teremtenünk a feltételeket ahhoz, hogy a nők az eddiginél nagyobb mértékben aktívan részt vehessenek a párt, a társadalmi, az állami, a képviseleti és a gazdasági szervek munkájában és együttműködjenek a dolgozó nők és anyák problémáinak gyors megoldásában." A nőnap most jó alkalom arra, hogy az illetékes szervek figyelmét a törvényes intézkedések betartására és a nők jogos igényei megvalósítására irányítsuk. Ma, amikor az alkalmazottak 46 százaléka nő, asszonyainkra {okozott {eladatok hftrulnak. Miután befejezik munkájukat az üzemekben, gyárakban hivatalokban és más msinkahelyeken, otthon vár rájuk a második műszak. A háztartási munkák mellett nagymértékben az ő gondjuk a gyermekek nevelése is. így a nők álltalában többet dolgoznak a térfiaknál, kevesebb a szabad idejük, kevesebb idejük jut az önképzésre. Túlterheltségük visszahat az egész családra, ás munkahelyükön is érezteti hatását. Társadalmunk jövője szempontjából tontos szerepet játszik, milyen családi környezetben nőnek fel gyermekeink, milyen nevelésben ré ! szesülnek. Sok lehetőség van j a nők élet- és munkakörülmé- j nyeinek megjavítására, gon- i dolunk itt a közszolgáltatásokra, az üzlethálózatra, a bölcsődékre, a napközi otthonokra stb. A társadalom, az állam és a gazdaság irányító szerveiben aránytalanul kevés a nő. Ennek nemcsak a nők túlterheltsége az oka. Kedvezőtlenül hat az egész társadalomra, hogy sok elvi kérdés megoldásába viszonylag alig van beleszólásuk a nőknek. Más lenne a helyzet, ha a problémák megoldásába hathatósabban bekapcsolódhatnának. Sok rátermett, szakképzett nő van, aki megállná helyét a vezető lunkciókban. Nem kell ehhez más, csak kissé több megértés a férfiak részéről és az, hogy az egyenjogúság oly sokszor hangoztatott elvei minden téren meg is valósuljanak. A nőnap már meghonosodott a köztudatban. A munkahelyeken, családokban március 8-án virággal, ajándékkal kedveskednek a nőknek, érdesanyáknak, feleségeknek. Ez azonban nem elég. Jólesik a íigyelmesség, az elismerő szó, de ez ne csak arra az egy napra vonatkozzék. Gondolkozzunk el mindenütt, az üzemekben, nemzeti bizottságokon, egységes íöldművesszövetkezetekben és más munkahelyeken, mit tehetünk konkrétan a nők élet- és munkakörülményeinek, a szociális és egészségügyi gondoskodásnak megjavításáért, a közszolgáltatások kibővítéséért, a szakképzettségük növeléséért. Ez az egész társadalom érdeke. A problémák megoldása lehetővé teszi, hogy a nők az eddigieknél még nagyobb mértékben kivegyék a részükst boldogabb, gazdagabb jövőnk építéséből. CSIZMÁR ESZTER