Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-10 / 34. szám, szerda

Zárszámadáson hallottuk CSAKNEM minden szövetke­zetben és állami gazdaságban pontot tettek már a tavalyi, meglehetősen küzdelmes gazda­sági év mérlegének számsorai után. Országszerte az évzáró közgyűlések vannak napiren­den. A földművesek számára talán éppen a számadás napja a legnagyobb jelentőségű az ün­nepek között. Ilyenkor mérik fel és elemzik apró részletei­ben egész évi munkájukat és az elért eredményeket. Az elége­dettség mellett azonban néhol a számonkérés, a bírálat és a felelősségre vonás idejét is je­lenti ez az alkalom. Néhány évvel korábban a ké tyi (KvetnáJ szövetkezetet még a lévai (Levice) járás legjobb­jai között tartották számon. Az­óta merőben más véleményt al­kotnak erről a helyi viszonyokat ismerők. Ugyanis sok téren vál­tozott azóta a helyzet. Bár a tavalyi eredménymutatók alap­ján nem is lenne ok a pironko­dásra, de.. A környéken már nem titok, hogy az utóbbi idő­ben valahogy megbomlott a ve­zetőség és a tagok addigi jó vi­szonya. Ennek következtében szinte minden munkaszakaszon bizonyos fokú lazulás követke­zett be. Mondhatnánk, minden­naposak a személyi súrlódások, veszekedések. Szép számmal akadnak olyanok, akik nem tisz­telik a szövetkezet alapszabá­lyait és a házirendet. Az állatgondozók egy része például még a legalapvetőbb ápolási és gondozási munkákat is elhanyagolja. Az Istállók kör­nyékén majdhogynem példátlan a rendetlenség. Valószínűleg ez is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a különböző fertő­ző betegségek évről évre ala­posan megtizedelik az állo­mányt. Tavaly májusban 800 sertést követelt a pestis. Éppen az eladásra szánt hízók közül. Ezt a mennyiséget az év végéig már em lehetett pótolni, mert az újra-fertőzés veszélye miatt még szeptemberben is tartott a vásárlási tilalom. A kár meg­haladta a félmillió koronát. Ha azt is hozzászámítjuk, hogy csaknem ezer mázsa sertéshús lett volna az összes gyarapodás, akkor egy újabb millió a vesz­teség. Szinte minden évben felüti a fejét a tuberkulózis és a fertő­ző bélgyulladás is. A száj- és körömfájás sem ismeretlen már a szövetkezetben. Érthető, hi­szen a lappangás idejére a kór­okozóknak kiváló közeget bizto­sít az istállók latyakos, vize­nyős környéke. TALÁN mondani sem kell, hogy mindezek a tervteljesítés­ben mély nyomokat, de még in­kább „üres" vagonokat hagytak maguk után. A sertéshúseladás terén kevés híján ötven száza­lékos a lemaradás. A 800 000 li­teres tejtermelési tervet sem teljesítették. Mintegy 25 000 li­ter a hiány. Mindent egybevet­ve: -az állattenyésztés összbevé­tele egyriiiliió koronával lett „rövidebb" a tervezettnél. Pe­dig hány helyen lenne szükség most erre a pénzre ... A növénytermesztőknek sincs sok büszkélkednivalójuk. Ment­ségükre szolgál azonban, hogy az év folyamán több elemi csa­pás érte az ágazatot. A három­hektáros kertészetben május elején ugyancsak alapos munkát végeztek a kemény fagyok. A zöldség- és a dohánypalánták­ból még „hírmondó" sem ma­radt. De a többi növényfajtára is rányomta bélyegét a kedve­zőtlen időjárás. Mindezek elle­nére azonban jól fizettek a ka­lászosok és a szálas takarmá­f cnyok. Főleg kukoricából alakult szépen a terméshozam. Mor­zsoltan a tervezett 45 mázsa helyett több mint ötvenet ta­karítottak be hektáronként. Régi igazság, hogy a szaktu­dáson és a szükséges termelő­eszközökön kívül egy kis sze­rencse is kell a gazdálkodás­hoz. A gabonafélék esetében ez­úttal az utóbbiból sem volt hiány. Búzából, az összes tisz­títási veszteségeket leszámítva, 37,4 mázsás hektárhozamot ér­tek el. Árpából pedig 33,6 má­zsát arattak le. Gubík Jenő fő­könyvelő szerint erre még nem volt példa a szövetkezet fenn­állása óta. — A földművelő ember ritkán elégedett — mondta a főköny­velő. Sopánkodik, ha rossz a termés, de gond az is, ha több terem az átlagosnál. Legjobban ez jellemző most ránk, mert fejtörést okozott a többlet el­raktározása. Tavaly — ráadásul — a ko­rábbinál száz hektárral növel­ték a gabona vetésterületét. A raktározási lehetőségek viszont semmit nem változtak. Így a szo­kásosnál valamivel vastagabb rétegekben kellett tárolni a szemet, ami nem kis kockázat volt, mert a minőség a mennyi­ség rovására ment. Habár Jó volt a termés, a természetbeni juttatásokat csak kölcsönkért gabonával sikerűit teljesen biz­tosítani. Ugyanis jó pár mázsá­nyi búzát a helytelen raktáro­zás miatt nem lehetett kenyér­gabonaként használni. A TAGOK a vezetőségben vé­lik a hibát, amiért nem biztosí­tották a szakszerű tárolást. A vezetőség tagjai viszont azzal érvelnek, hogy egyáltalán nem lenne jövedelmező befektetés a szövetkezetnek új raktárakat építeni. A már többször módo­sított, illetve eltolódott határ­idő szerint az idén végérvé­nyesen üzembe helyezik Léván (Levice) a központi gabona­raktárt. A hármas ikertároló ban összesen 6000 vagon ke­nyér- és takarmánygabonát le­het majd szakszerűen tárolni. Persze más, jobb oldala ls van a kétyiek gazdálkodási mérle­gének. A bevételi tervet ugyan csak 90 százalékra sikerült tel­jesíteniük. de ezzel arányosak a kiadások is. Az egyensúly te­hát nem bomlott meg. A szö vetkezet összvagyona 14 962 000 koronát tesz ki. Az elmúlt év­ben egy millió 700 ezer korona volt a növekedés. Reális a mun­kaegység értéke is. Mindent be leszámítva 29,55 koronát fizet­tek ilyen címen. A gyakran fel­merülő nehézségek ellenére sem érte károsodás a dolgozókat. MÉGIS egyre több ok van az aggodalomra. A munkafegyelem további lazulása semmi esetre sem vezethet jóra. Sürgős, ha­tékony intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy elejét lehessen venni az ered­ménymutatók további csökkené­sének. LALO KÁROLY Tapéta-gyár lesz Martinban A martini papírgyár ez év elejétől fokozatosan új gyárt­mányfajtára tér át: korlátozza, majd 1975-ig megszünteti a cel­lulóz gyártását és helyette hul­lámos kartóniemezeket és cso­magoló anyagot készít. Az új gyártmányfajták megrendelői a nižnái Tesla tv-készülék gyár, a Liptovský Mikuláš-i konzerv­gyár és a Kysucké Nové Mes­tó-i csapágygyér. Az új profil lehetővé teszi 200 nő alkalma­zását. 1975-ig a régi üzemet új­jáépítik és átállnak a tapéta­gyártásra. Főleg kivitelre 50 faj­ta tapétát gyártanak majd az üzemben. (v.) A biztonságos közlekedés erdekében § A Nyugat-szlovákiai Kerületi Szállítóközpontnak igen sokré­^ tű a munkája. A szállító szolgálatokon kívül ugyanis többek ^ között a szállítási kalkulációval, a fiatalok közrendészeti ne­^ veléséi/el, a hivatásos gépkocsivezetők kötelező továbbképző $ sével stb. foglalkoznak. Az utóbbival kapcsolatban néhány kér­^ dést tettünk jel Vladimír O l ach nak, a vállalat műsia­§ ki osztályú vezetőjének. © Mikor vette kezdetét a hi­vatásos gépkocsivezetők kötele­ző továbbképzése? — A 63/1967 Tgy. számú ren­delet értelmében 1967-ben. A szóban forgó rendelet szerint ugyanis minden hivatásos gép­kocsivezetőnek havi négyórás — évi 40 óra — továbbképzé­sen kell részt vennie. Az isko­lázás különösen jól indult a to­poffianyi, trenCíní, és a trnavai járásban. Az 1968—69-es évben a kerület csaknem minden já­rásában kezdetét vette a tovább­képzés. Az 1969-es év végéig az évi 40 órás továbbképzésben 19 000 hivatásos gépkocsivezető vett részt. © A továbbképzés e formája tehát teljesítette küldetését? — Részben igen, részben nem. Az üzemek területén vég­zendő továbbképzés ugyanis gyakran formális volt. Ezért is kerestük a jobb megoldást. E célból Trenčín ben saját tovább­képző központot —'50 —60 fé­rőhellyel — létesítettünk. Itt a továbbképzés 8 órás, vagyis egésznapos volt. Havonta 1200 gépkocsivezető továbbképzését végeztük el. Hasonló módszer alkalmazására a közeljövőben a galántaľ, á trnavai és a topof­čanyi járásban is sor kerül. © Ezek után tehát nincs problémájuk? A gépkocsivezetők az idény­munka fontosságára hivatkozva a járási mezőgazdasági társulá­sok állandóan kibúvót kerestek. Ezért a múlt év végén bevezet­tük a bennlakásos egyhetes to­vábbképző tanfolyamokat, még­pedig a senicrai és a lévai járá­sokban. Ezek a tanfolyamok konzultációs jellegű beszélgeté­sekkel érnek véget és a részt­vevők erről igazolást is kapnak. A senicai járásban január 4-én vette kezdetét az ilyen tovább­képzés. Január végéig 400 me­zőgazdasági üzemben dolgozó gépkocsivezető vett rajta részt. Örömmel újságolhatom, hogy a jnb közlekedésügyi szakosztálya a rendőrség, az államügyészség meggyőző munkájának eredmé­nyeként újabb 1000 jelentkezőt tartunk nyilván. Ennek 75 szá­zalékát március végéig hívjuk be a továbbképző tanfolyamok­ra, a többit pedig az év végén. Tavasztól őszig az említettek mellett 1100 üzemben dolgozó hivatásos gépkocsivezető to­vábbképzését is biztosítjuk. A lévai járásban — bár csak január 17-én kezdték meg a bennlakásos továbbképzést, feb­ruár elejéig 280 mezőgazdaság­ban dolgozó gépkocsivezető vett rajta részt. Március végéig a .lé­vai járásban — két helyen — további 1400 gépkocsivezető ré­szesül továbbképzésben. Szeret­ném itt megemlíteni, hogy a to­vábbképző központjaink korsze­rűen berendezettek. S ha ösz­szegeznénk a mezőgazdaságban dolgozó motoros járművek ve­zetőinek idei továbbképzését, elmondhatom, hogy a mai napig a kerületben 3595-en vettek benne részt. Q Mi a küldetése u gépkocsi­vezetői továbbképzésnek és ai év végéig hány hivatásos gép­kocsivezető iskolázását tudják biztosítani? — A továbbképzés feladata: a közlekedési balesetek megelő­zése. A statisztika ugyanis azt mutatja, hogy hazánk területén tavaly 70 977 közlekedési bal­eset fordult elő, amelynek kö­vetkeztében 2199 ember halt meg. Ebből adódik, hogy a to­vábbképző tanfolyamok felada­ta elsősorban is a közlekedési szabályok ismétlése, a gépko­csik műszaki ismereteinek el­lenőrzése, az előírások felújítá­sa. Számításaink szerint az év végéig a mezőgazdaságból 11450, az ipari üzemekből pe­dig 9960 hivatásos gépkocsive­zető továbbképzését biztosítjuk, © Milyen segítségre volna szükség? — Elsősorban is, hogy a jnb k közlekedésügyi osztályai, a já­rási termelési igazgatóságok a senicalak és a lévaiak példáját követnék. Ha így történne, ak­kor minden rendben volna. A közúti balesetek elleni küzde­lem megkívánja, hogy a jövő­ben alaposabb megértésre talál­junk a járásokban és együttes erővel segítsük elő a tovább­képzés eredményességét. © Az amatőr gépkocsiveze­tők továbbképzésére nem gon­dolnak? — De Igen, egyelőre azonbaH csak önkéntesség alapján. Eii­zel kapcsolatban már több ja­vaslatot juttattunk el az illeté­kes szervekhez. NÉMETH JÁNOS ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZAZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 60. A férfi teste előrelendült és még mielőtt Edit használhatta a fegyverét, lezuhantak a lépcsőn. Edit egy pilla­natra látta támadója arcát, azt ís, hogy a férfi az SS fekete egyenruháját hord­ja, de arra még csak gondolni sem mert, hogy az öltözet nem álruha. Hogy is gondolhatott volna rá, amikor az SS-t úgy kellet tisztelni, mint magát a Füh­rert. Birkózás közben a lány keze a fegyver közelébe ért, már-már elkapta, amikor a támadó csizmasarkával lecsapott a lány kezére. Felordított fájdalmában és ez a pilla­nat elegendő volt a támadónak, hogy ke­reket oldjon. Edit nagynehezen felállt. Csengetett. Utána rugdalta az ajtót, nem értette, hogy miért nem ébred fel odabent senki. Szerencsére Schneider százados érkezett haza. A lány ájultan rogyott a karfába. Idegesítette az emlékezés. Megkísé­relte elhessegetni magalól a múltnak ezt a sötét árnyékát. Kinyitotta a szemét. Útitársa mintha csak erre várt volna. — Egy kávét szívesen töltenék a ter­moszból. — Inkább rágyújtanék — mondta Edit. A férfi igyekezett közelebb húzód­ni hozzá, amikor tüzet adott. De Edit szeme előtt még mindig annak a másik­nak a képe élt... — Elalszik az égő cigarettával — érintette meg néhány másodperc múlva a lány kezét. Edit megremegett, mintha tényleg aludt volna, de most már őszintén meg­sajnálta ezt a fiút. Mosolyt erőltetett az arcára. — Otthonról? — Igen —. válaszolt a fiú. Elkomo­rodott az arca. Edit tudta már, hogy mit jelent az, ha egy német arca elkomoro­dik az otthon szóra. Lebombázott házak, elpusztult szülők, kedvesek, férjek, fele­ségek, gyerekek, testvérek ... Mégis meg­próbált beszélgetést kezdeményezni: — Üjból elindulunk előre. A vonat hirtelen fékezett. A tehetet­lenségi erő egymáshoz csapta őket. A főhadnagy védő mozdulattal átölelte a lányt. Aztán mintha elszégyellné ezt a mozdulatot felállt: — Valami történt. Azonnal utána né­zek. Kiszaladt, mint aki örül annak, hogy végre lehet valamit, elűzheti a tétlensé­get. Néhány perc múlva visszatért, és megnyugtatta a lányt, hogy hamarosan indulhatnak tovább. Edit mérlegelte a helyzetet. Megálla­pította, hogy a fiú mindössze 2—3 évvel fiatalabb nála, ez nem is jelentős korkü­lönbség. Most semmi esetre sem — nyugtatta magát, és ránézett útitársára, aki egy folyóiratot vett a kezébe cím­lapján karácsonyi képpel, és minden né­met jelmondatával: „Győzünk, vagy el­pusztulunk!" Ez a „vagy" és az „elpusz­tulunk" — állapította meg Edit — nem is olyan régen került a mondatba. — Mi történt? — fordult most a fiú­hoz. — Ezek a banditák nem nyugszanak. Levegőbe akarnak röpíteni bennünket. Disznók — mondta a lány. — Ugyati nevetett amaz, — esuk nem haragszik rájuk? Éri például sze­rencsének tartottam volna, ha magával röpülhetek a mennyországba. Mert sok­kal szívesebben vagyok itt maga mellett, mint „Ivánéknál". Edit nevetve mondta: — Ahhoz, hogy továbbra is együtt le­gyünk, nem feltétleitíll szükségesek az aknák. A viadukt-őrség őrmestere összefüg­géstelenül beszélt. Vasutas kabátja ki­gombolva, sapkája alól vastag sál, ló­gott ki, egészében úgy nézett ki, mint egy toprongyos öregasszony. De sem Kloss, sem pedig Bruch ezredes nem for­dítottak rá nagy figyelmet. — Heggel felé történt — magyarázta az őrmester. — Pont az őrségváltásnál. Troschke szakaszvezetőt megölték, Gru­ber lövészt pedig súlyosan megsebesí­tették. Még szemcse, hogy a fiúk az ál­lomáson meghallották a lövöldözést. Csak azt tudnám, hogy honnan tudják az őrségváltás időpontját? Én parancsot adtam, hogy fedezékbe vonuljanak, de hiába. Lőni kellett, azt sem tudtuk me­lyik irányból tüzelnek ránk. — Csak egy robbanás volt — mondta Kloss. — A robbanóanyag egy része be­döglött. — Nem értem, hogy miként juthattak át az aknamezőn — mondta az ezredes. — Vagy egyáltalán nem is aknázták alá az idevezető utat? — fordalt kérdőn az őrmesterhez. — Két napja magam ellenőriztem az utat — mondta Kloss. — Alá volt aknáz va. — Azt akarja mondani ezzel, hogy a partizánok ismerik az aknamező beosz­tását? — húzta össze a szemét Bruch. — Nincs kizárva, ezredes úr. Mondani akart még valamit, de u vo­natról leszállt fiatal főhadnagy az ezre­deshez lépett: — Ezredes úr ... — akart jelentkezni, de az öreg leintette. —• Mi van? Érdeklődni szeretnék, hogy van e szükség segítségre? — Nincs. Nemsokára indulhatnak to­vább. Az őrmester futott, hogy intézkedjen a vonat továbbhaladásáról. Amint a vonat elhaladt mellettük, at ezredes megfogja Kloss karját: — Menjünk mi is, — aztán rövid szü­net után így folytatta. — Ez már a má­sodik robbantási kísérletük. Nagyon fon­tos lehet számukra. — Ön csodálkozik ezen? — Kérdezte Kloss. — Ez a legrövidebb út a fronthoz. — Igen, mindig közelebb van a front — mondta Bruch — az ember olykor már el sem akarja hinni, hogy valaha Moszkva alatt álltunk. — Az aggodalomra nincs ok. A győ­zelem a mi kezünkben van! — mondta hangosan Kloss. Az ezredes csak percek múlva szólalt meg. — Köszönöm, Kloss. — Az Abwehmek vigyáznia kell a hadsereg erkölcsére — mondta Kloss. Befutottak a városba. Kloss utasította a sofőrt, hogy álljon meg, majd elbúcsú­zott az ezredestől. — Van egy kis elintéznivalóm — mondta. Szánandóan szomorú vagy ézeredesem — húzta el a száját Kloss, amikor a ko­csi tovább ment. Eszébe jutott, hogy mi­lyen gyermeki örömmel fogadta az ez­redes az iménti meghívást ma estére. Hogy újesztendőt köszöntsenek távol, a hazától. A front közvetlen közelében. Megnyújtotta a lépteit. Átment a té­ren, elsétált a leégett zsinagóga romjai­nál, betért egy keskeny kis utcába. Meg­állt egy sárgára meszelt faháznál, amelynek parányi kirakata fölé az órá­sok szokásos cégjelzése volt kitűzve. Körülnézett, nincsenek-e járókelők, aztán háromszor egymás után kopogott az ajtón. (Folytatjuk) 1971. II. 1U.

Next

/
Oldalképek
Tartalom