Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-28 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó

MAGAS KEMENY A DOMBOK KÖZÖTT Olyan téglát gyártanak, amelyet éjj

el 12-kor is megvásárolnak • Ahol nem k

öltenek egyetlen Miért se nversanyagvásárlásra • Pormentes munkahely, átpr

ogramozható gépek • Évente 10 millió tégl

aegy

seget gyártanak • Az idén beho

z zák a tavalyi lemaradást — A tégla lassan háttérbe szorul, új, korszerűbb építkezési anyagokkal pótoljuk. Ezelőtt húsz evvel Vadkerty Andrásnak, a Nyit•'ramelléki Téglagyárak szemerei (Semerovoj üzemrészlege vezetőjének ez a kijelentése utópiának hatott volna, ma azonban minden kétséget kizáró igazsagot jelent. Az idősebb korosztály jól enilekszik rá, milyen harcot kellett vívniuk a háború sebeiből gyógyuló taivak és városok építkező polgárainak néhány darab tégláért! Akkor — ahogyan a víz —, a tégla ugyanúgy életet jelentett. Ma — amikor az új lakótelepek gombamódra szaporodnak —, amikor országos viszonylatban yapjában több száz lakásegység készü) el, az egykori „szuperluxuscikk". » tégia, háttérbe szorul. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs rá szükség. Kisebb épületeket, a családi házak komfortjához szükséges mellékhelyiségeket természetesen nem lehet előregyártott épületelemekből összeszerelni, a téglaházakon kelelkezelt hibákat sem lehet korszerű anyagokkal befoltozni, de tény és egy igaz, hogy a tégla jelentősége az utóbbi években psökkent. — Néhány évvel ezelőtt Pontiustól Pilátusig járkállak, kiilönpénzeket kínáltak, korrupt eljárások hoz folyamodtak az emberek, egyszóval mindent elkövettek, hogy téglához jussanak — mondotta a vezető —, ma pedig már válogatnak, csak a jó minőségű téglát veszik meg. Ezt természetesen nem panaszképpen mondom, ugyanis üzemünk évente 10 millió téglaegységet gyárt és maradéktalanul értékesíti is, de egyedül és kizárólag a már említett jó minőség következtében. Őszintén szólva véletlenül találtunk rá a kitünó gyárimányairól szakberkekben jól ismert szemerei téglagyárra. Amikor Udvardot (Dvory nad Zitavou) elhagytuk, Tatra kocsink szaporán „nyelte" a kilométereket. Az egyik kanyarnál az út bal oldatán magas kémény bukkant elő a dimbesdombos tájból. Mellette hosszú épületet pillantottunk meg. Falunak, lakott településnek a nyomát se láttuk. — A falu odébb van — mutatott bele Vadkerty eivlárs a tájba —, a gyár azért épült fel itt, mert ezen a helyen a téglagyártás szempontjából kincseket rejt a föld. Ennek az üzemnek nincs se szállítási, se nyersanyagbeszerzési problémája A gyárépület vénwi a kotrógépek „beleharapnak" a földbe, beemelik az anyagot a futószalagra és ezzel a téglagyártáshoz szükséges és egyébként kitűnő minőségű nyersanyag meg is érkezett. Szó ami szó, le a kalappal azok előtt, akik felismerték a nagy lehetőséget és olyan helyen építettek üzemet, ahol a nyersanyagot ingyen adja a föld. Méghozzá szállítási költségek nélkül. Ezzel magyarázható, hogy míg hazánk több pontján leállították a téglagyárakat, a szemerei üzemet tovább bővítik és a felsőbb szervek egyelőre 30 éves működést biztosító gyárfejlesztési tervet dolgoztak ki számára. A jelenlegi technika figyelemre méltó termelést biztosít, a jövő azonban meszsze túlszárnyalja a jelent: teljesen kiszorítják fl nehéz fizikai munkát és egy dolgozó egy műszak folyamán 30 000 tégla anyagmozgatási műveletét végzi ma|d el. Szemerén a téglán kívü] más fontos építőanyagot is gyártanak, a gepeik pedig -s jobb szó híján — többéltűek, ami azt jelenti, hogy kisebb módosítással egyik napról a másikra át tudják programozni a termelést és olyan épületanyagokat tudnak előállítani, amilyent a piac igényel. Jelenleg mintegy 60 ember napi 46 000 darab téglát állít elő. Az üzem főleg előre megkötött szerződések alapján termel. Nem ritkaság, hogy Szemerén 25—30 teherautó rakodik a gyárudvaron. A téglán kívül cserepet is készítenek. — Üzemünk kilenc alkalommal kapott kitüntetést — veszi át a szót Vadkerty András. A múlt év tervfeladatait azonban nem tudtuk teljesíteni, mert az elavult, korszerűtlen, gyakran meghibásodó gépi berendezéseket újakra cserélték. Ez pedig jelentős termeléskiesést jelentett. De ami elveszett a réven, azt megnyerjük a vámon. Az új gépekkel az idén növeljük a termelést és behozzuk az egyébként elhanyagolhatóan esek• !

v lemaradást A szemerei téglagyárban a munkások nem énekelhetik a harmincas évek egyik agyonnyúzott slágerét: „Én a téglagyárban lakom, téglaporos a kalapom". Nem énekelhetik, mert egyrészt nincs idejük énekelni, másrészt pedig nem téglaporos a kalapjuk. A szemerei üzem ugyanis pormentes. Műszárítással, présgépekkel, elszívóberendezésekkel dolgoznak. Nem szénporral, hanem a Szovjet-unióból behozott olajjal fűtenek. Az 1971. év elején újítást vezettek be: egy rakodóberendezés segítségével a munkacsarnokon kívül összeállítják, „mixelik" a még porhalniazállapotú nyersanyagot, amelyből bent a tégla „masszája" készül. Az anyagot olajnyoniásra működő emelőberendezés juttatja el az égetőkemencékhez. A vezető elmondotta, hogy az utóbbi 15 év alatt többet fejlődött az üzem, mint egykor 100 év alalt egy-egy téglagyár. A lapátot a munkások ismerik ugyan, de nem használják. Egykor a műszak végén lavórokban. hideg helyen tisztálkodtak, ma a fürdővel, zuhanyozóval ellátott szociális helyiséget központi fűtés melegíti. Az átlagkereset 2000 korona, de nem egy dolgozó 3000 koronát is megkeres A gyár közvetlen közeieben levő nyersanyaglelőhelyen nemrég próbafuratokat végeztek. Megállapították: anyag van bőven. Talán száz évig is kitart. Örömmel vették tudomásul a szemereiek ezt a hírt, akik új gépekkel, ériékes munkavállalásokkal kezdtek hozzá az új ötéves terv feladatainak a teljesítéséhez. KOMLOSI LAJOS 3 KÉRDÉS FELELET Győri Lászlóval, a helyi ipar komáromi járási üzeme 114-es számú részlegének vezetőjével beszélgetek. Figyelemre méltó tényeket mond. — Az.üzemrészleg fennállása óla minden évben sikerült teljesítenünk a tervfeladatokat. Villamoskészülé. kek javításával és elektromos motorok tekercselésévei foglalkozunk. Üzemrészlegünk 1968-ban is jó eredményeket ért el. Dolgozóink sztrájkszervezés és üres szónoklás helyett derekasan végezték munkájukat. Itt jegyzem meg. hogy az említett évben 125, egy évvel ké söbb pedig 112 százalékra teljesítettük a terv által előírt feladatokat. Ezt az évet is tiszta számlával kezdtük. • De problémák azért csak akad nak? — Kevés a pótalkatrész. Főleg a háztartási gépek megjavítása okoz emiatt sok gondot. • Hogyan szereznek mégis pót alkatrészt? — Sok bonyodalom arán. És drágán. Több alkatrészt a trnavai központi raktárnak kellene leszállítania. Mivel az árut nem kapjuk meg, anyagbeszerzőink keresztül-kasul utazzák az országol. Ez is pénzbe kerül. Ha találnak árut, csak készpénzért vásárolhatják meg, ha pedig 200 koronánál magasabb öszszegről hoznak számlát, felettes szervünk, a jnb az erre vonatkozó szabályok értelmében nem akarja kifizetni • Nezete szerint ezen hogyan tehetne segíteni? — Jó lenne, Ha a jarasi nemzeti bizottság az eddigi 200 koronáról 500 koronára emelné azt a keretet, amelyből készpénzért vásárolhatnak anyagbeszerzőink. Ugyanis, ba az alkatrészt nem vesszük meg mi, felvásárolják a „fusizók". Erre pedig a lakosok fizetnek rá, mert ezek a magánvállalkozók" — ahogy mondani szokás — nem szívbajosak és még a sóhajtást is kifizettetik. Nem is szólva arról, hogy legtöbbjük szakszerűtlen munkát végez HDLCZER LÁSZLÓ 0RSZAGŰT0N Remegő párát szűr a napfény. Éledő saél borzongatja a kopár fák ágait. Eszembe se jut, hogy a pattanó rügyekre nézzek, mert az út szélén állok és várom, hogy mikor tűnik fel az első gépkocsi. Szeretnék miné] előbb hazajutni. Végre a 64-es országút felől erre kanyarodik egy teherautó. Már látom jól a rendszámát: LV—55—56. Lendül a karom. A Skoda—1203-as teherautó megáll. Nyílik az ajtaja. Ingujjra vetkőzött fiatalember ül a volán mögött. Betessékel. Néhány szokványos kérdés után már beszélgetünk. Petró Lajos nem szófukar. Lelkesen magyarázza a sofőrök szakmai problémáit. Szemét nem látom, mert tekintetével szüntelenül előre figyel. — Jó meleg van itt. . A meleg víz jól fűt. Csak az útra kell figyelni. Nemcsak a jelzésekre, nemcsak a járművekre, hanem az út állapotára. Ráhordják a sarat az országútra a szövetkezetesek. És a motorra is figyelni kell. Nemrég futtattam be ezt a kocsit ... Csak így mondja: kocsi. Egy kis megbecsülést lehet érezni ebből a szóból. A gép megbecsülését. Pedig Petró Lajos már különb gepeket is kezelt néhány hónappal ezelőtt. A repülősök, nél teljesített katonai szolgálatot. Gépelőkészítő-beosztásban töltött két esz tendőt. — Az úttest állapota nem mindenhol egyforma — magyarázza. — Sokszor még egy rövid szakaszon is változó lehet. Málasnál (Málaš) sohasem tudňi, hogy milyen. Ha valahol ráhordják az útra a sarat, akkor ott biztos. Veszedelmes a gyorshajtás Pedig sietni kell, hisz rendszerint távolsági útra küldenek ... Kiszállok, mert az én utam másfelé vezet. ŰJra az út szélén állok. Elsuhan mellettem néhány személygépkocsi. Nekik nem intek. Teherautóra várok. És nemhiába! Egy Tatra 138-as megáll. Folytatjuk a beszélgetést, mintha csak az előbb hagytuk volna abba. Mikló András szívesen beszélget. Legalább nem unalmas számára a kavicshordás. — A legfontosabb műszaki érzés, hogy az ember mindig tudja, hova nyúljon. Különösen, ha valami hiba adódik... Igen, a fűtés jó. Naftával fűt ez a kocsi Érdekes, ő is igy mondja: kocsi. Hallgatok, kicsinység, de azon gondolkozom, hogy nevezhetnék a sofőrök szekérnek, batárnak, kárénak, tragacsnak is a teherautót, de az talán közönséges lenne. — Én sem szeretem a sájos utat . . Veszedelmes. De akik tudják ez.t, és becsülik a sofőröket, gondoskodnak róla. hogy ne legyen sáros az út.. Törvény van rá. Persze nem mindenhol tartják be az előírásokat... A farnadiak (Farná), amikor trágyát hordtak, két embert állítottak a telep mellé. hogy takarítsák le az utat . . . lpolyszalkán (Salka) túl, a kanyaroknál lassít. Pásztó (

Pastovce j leié egyre kanyargósabb az út. Ügyelni kell. Kinézek oldalra. Látom, hogy az út mentén az árkon túli bokrokat, fákat két útkaparó vágja, fürészeli. Megjegyzem gunyorosan: — Inkább az utat gondoznák! De hát biztosan elfogyott a tüzelőjük . . . Mikló András arcára mosoly ül. — Az útmesterekről vagy jót, vagy semmit!... Különben valóban szükség van arra, hogy a sofőrök számára a rálátást biztosítsák. Még néhány percig beszélgetünk a tonna-kilométerekről, a Priemstav párkányi (Štúrovo) építkezéséről, ahová a Garamról kavicsot szállít teherautójával. Megemlíti, hogy gyakran jár építőanyagért Bratislavába, aztán kiszállok. Békés nyugalom honoi az útkereszteződés tajekan. Messziről traktor dt hogását hozza felem a szél. De auto egy sem jön erre. Mar dideregni kez dek. Topogok és József Attila szavai val biztatom magam: „Ne liagvri magadat, öregem!" Végre feltűnik egy -Csepel [enei autó. Megállítom. Nagyon örvendek hogy éppen ez az autó állt meg, mer ezzel már végleg hazajutok. Varga De zső biztos kézzel forgatja a volánt Én meg csak izgek-mozgok a fülkébe i • — Gyenge a fűtése — mondom — Megszoktam már — feleli. Valahogy így, ilyen fagyosan indu a beszélgetés: Alaposan szemügyre v< szem a fülke berendezését, kérdeződ ködöm, hogy melyik kapcsoló mire szolgál. Nemsokára pedig minden megtudok. — Ez a kocsi — kezdi, úgy, ahog\ vártam, persze, hogy kocsi! — a nemzeti bizottság helyi gazdálkodásának a kocsija . . . Csak most velem együtt az útkarbantartásnál szolgál . . . Otépítésre kavicsot, sódert hordok a Dunáról. Nyáron pedig a szurkot szállítom ... Elég tűrhető volt a tél. Az idén nem sok salakot kellett széthor dani... Szinte sajnálom, hogy véget ér utazásom és megáll az autó. Szívesen beszélgetnék vele tovább, vagy bármelyik sofőrrel a kocsikról, az utakról Érdekes a munkájuk. Érdekes, mert szeretik. HAJDÜ ANDRÁS 16mi