Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-04 / 29. szám, csütörtök

A párton belüli jobboldali csoportok kialakulása es tevekenvsége (4) A jobboldal az illegális „vysočanyi" kongresszuson kiemelte egyes £ő képviselőit, de nem mind. Az új szervekbe néhány szilárd, a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus pozícióin álló elvtársat is „beválasztottak". Ezzel a manőverrel próbálták leplezni a „vysočanyi szervek" jobboldali összetételét. Ennek ellenére elsősorban jobboldali képviselők kerültek be a „vysočanyi szervekbe", köztük Eduard Goldstücker, František Kriegel, Oldrieh Cerník, Josef Smrkovský, Čestmír Císaŕ, Josef Špaček, Vénék Šilhan, Alexander Dubček, Václav Slavík, Ota Sik, Zdenek Hejzlar, Bohumil Šimon, Libuše Hrdinová, Vladimír Kabrna, Jaromír Litera, Milan Hübl, Václav Šimeček, Anton Ťažký, Július Turček, Viktor Pavlenda és Ondrej Sámel. Kívülük az elnökségbe „beválasztották" Štefan Sádovskýt is. 1968. augusztus 31-én a CSKP Központi Bizottságának plenáris ülésén kooptálták a Központi Bizottság 80 új tagját. Többségük a jobboldali erőkhöz tartozott. A jobboldali vezetőség fontos manőveréről volt szó, mely segítségével megerősítette pozícióját a Központi Bizottságban. A jobboldal a Központi Bizottság elnökségében is megerősítette pozícióját. Kriegel ugyan távozott, de a kibővített elnökségbe beválasztották Jaromír Hettešt, Libuše Hrdinovát, Vladimír Kabrnát, Václav Šimečeket, Anton Tažkýt és Jozef Zrakot. A jobboldal ugyanakkor kiharcolta Drahomír Kolder, Emil Rigo és Oldŕich Švestka távozását. A jobboldalnak a vezetőségre gyakorolt hatása csak a CSKP Központi Bizottságának novemberi plénumán csökkent, amikor kinevezték a végrehajtó bizottságot. Janus arcú taktika Az augusztus utáni időszakban a jobboldal taktikájának célja a cseh országrészek kommunista pártja alakuló kongresszusának előkészítése és összehívása. A jobboldal így akarta kezébe venni a párt vezetését a cseh országrészekben. A CSKP Központi Bizottságának 1968 novemberi plénuma a CSKP KB cseh irodájának létrehozásáról hozott döntésével gyakorlatilag hatálytalanította augusztusi döntését a cseh országrészek kommunista pártja kongresszusának összehívásáról. A döntés után újból megváltozott a jobboldali ellenzék taktikája: a központban, a kerületekben és a járásokban a CSKP Központi Bizottsága cseh irodájának bojkottjára összpontosul. Élesen támadja a Tribünét, mely mint a CSKP KB lapja leleplezi a jobboldali opportunisták és revizionisták igazi arcát. Abban az időben azonban, amikor a jobboldal már fokozatosan elvesztette a párttagságra gyakorolt hatását, ez a taktikája nem sok sikert hozott. Ezért válsághelyzeteket idézett elő a pártban és a társadalomban, tömeges párt- és szovjetellenes fellépéseket szervezett és nacionalizmust szított. A jobboldali ellenzék a szakszervezetekre összpontosította figyelmét, szociális demagógia segítségével kezébe vette a szakszervezetek vezetését, amelyek erős nyomást gyakoroltak a párt marxista—leninista erőire. A vysočanyi csoport és a Dubček-csoport Janus-arcú taktikája érvényesült teljes mértékben a KB augusztus 31-i ülésén, de befolyással volt a fejleményekre részben még 1969ben is. Ebben az időben azonban a párton belüli baloldal határozott ellenállást tanúsít, harcol a pártegység felújításáért, a marxizmus—leninizmus elvei alapján, a moszkvai megállapodások következetes teljesítéséért és a helyzet fokozatos normalizálásáért. A rádióból, sajtóból, televízióból és más munkahelyekről látszatra távoznak a vezetők. A valóságban azonban a jobboldal tervszerűen elhelyezi őket, s kevésbé ismert, de hasonló platformon álló emberek foglalják el funkcióikat. Az összes jelentős hatalmi politikai eszköz — a tömegtájékoztatási eszközöket is beleszámítva — továbbra is a jobboldal kezében marad. Ezt bizonyítja a szovjet katonák ideiglenes tartózkodására vonatkozó szerződés körüli kampány, a diákmozgalom eseményei, a Smrkovskýval kapcsolatos kampány stb. Vitathatatlan, hogy a CSKP Központi Bizottsága akkori elnökségének többsége szabotálta a moszkvai megállapodásokat és a kerületekben, járásokban, üzemekben és társadalmi szervezetekben akadályozta a normalizálás folyamatát. bata, Jaromír Litera, Jiŕí Pelikán, Cestmír Císaŕ, Václav Slavík, Bohumil Simon, Josef Smrkovský, Oldfich Cerník, Alexander Dubček, Milan Hübl, Vénék Šilhan, Zdenék Hejzlar, Miloš Hájek, Róbert Horák, Kamil Winter, Ludvík Vaculík, Jan Procházka, František Vodsloft, Pavel Kohout, Josef Pavel, Václav Prchlík, Alois Poledňák, Márie Miková, Martin Vaculík, Miroslav Galuska, A. J. Liehrn, Miluše Fischerová, Vladimír Kadlec, Jiŕí Hájek, Oldfich Starý, Bedŕich Rattinger, Libuše Hrdinová, Josef Macek, Vladimír Kabrna, Josef Borüvka, Leopold Hoffmann, Jlŕí Hanzelka, Ján Duba, Ladislav Kreparát, Alfréd Cerný, Gertruda SekaninováELLENÜNK VOLTAK A harc kiéleződik A leninizmushoz és proletár internacionalizmushoz hű baloldali erőknek 1968. augusztus 31-e után nincs törvényadta lehetőségük a védelemre és a helyes pártirányvonal érvényesítésére. Ezért ebben az időben a legkülönbözőbb módszerek alkalmazásával lépnek kapcsolatba a párttagokkal, a lakossággal. így pl. megszervezték a háború előtti párttagok, a fasisztaellenes ellenállás részvevői, a népi milícia aktíváit, kihasználták a CsehszlovákSzovjet Barátsági Szövetséget és más szervezeteket. E két irányzat tevékenységének eredményeképpen éles öszszecsapásra került sor a CSKP Központi Bizottságának 1968. novemberi ülésén. Az elfogadott határozat egyes részeit ugyan kompromisszum jellemezte, de a Központi Bizottság marxista—leninista része a döntő kérdésekben érvényesíti azt az elvet, hogy a fő veszély a jobboldali opportunizmus. A Központi Bizottság novemberi plénuma után a párton belüli harc még jobban kiéleződött, mivel a Központi Bizottság jobboldali része nemcsak kiforgatta a novemberi határozat igazi értelmét, hanem tevékenységével fokozta a feszültséget, támogatta a szovjetellenes és pártellenes hangulatot, a társadalmat pedig az egyik válságból a másikba sodorta. A CSKP Központi Bizottságának 1969 áprilisi plénumán történt döntő változások — elsősorban Dubček távozása és Husák elvtárs megválasztása a Központi Bizottság első titkárává — megteremtette a feltételeket a jobboldal elnyomására. A jobboldal azonban megváltoztatta taktikáját, „beásta magát". Vége a licitálásnak 1969 szeptemberében a CSKP Központi Bizottsága a megváltozott viszonyok következtében választ adva az egyik alapvető kérdésre, leszögezte, hogý a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása Csehszlovákiába 1968 augusztusában a marxista—leninista erőknek nyújtott internacionalista segítség volt, és elítélte a „vysočanyi kongresszust". A Központi Bizottság egyúttal kimondotta, hogy végső csapást kell mérni a jobboldali erőkre. Feladatul tűzte ki az

a ún. második centrum feltérképezését és a „vysočanyi kongresszus" szervezőinek leleplezését. Ez lehetővé tette a párt megtisztítását célzó tagkönyvcsere előkészítését és megvalósítását, A vizsgálatok alapján megállapíthatjuk, hogy a jobboldali ellenzék, az ún. második centrum vezetői közé tartoztak: Eduard Goldstücker, František Kriegel, Ota Šik, Zdenék Mlynár, Josef Špaček, Jaroslav ŠaČakrtová, Klement Lukeš, Sámuel Falťan, Bohuslav Graca, Anton Ťažký, Július Turček, Jozef Zrak, Viktor Pavlenda, Eu. gen Löbl, Edo Friš, Hvezdoft Kočtúch és Pavol Števček. A revizionista és opportunista ideológiai platform beleilleszkedése a január utáni politikába Az ún. második centrum megalakulásával párhuzamosai! a főiskolákon és a tudományos munkahelyeken kialakított opportunista és revizionista ideológiai platformot átvitték a gyakorlati politikába. Ez elsősorban különböző csoportok és bizottságok segítségével történt, melyek a pártdokumentum javaslatain dolgoztak. Ezekben a csoportokban a marxista-leninista pozíciókon álló elvtársakon kívül olyanok is dolgoztak, akik a jobboldali irányzathoz tartoztak. Ok juttatták be a pártdokumentumokba a revizionizmus és opportunizmus ele meit. Az új, nem dogmatikus hozzáállás leple alatt olyan megoldásokat érvényesítettek, melyek nem voltak megalapozva. Az olyan dokumentumokat, mint pl. az akcióprogramot a politikai feszültség légkörében, a revizionista gondolatok és burzsoá propaganda hatása alatt, a múlt általános bírálatának, a pártkáderek támadásának atmoszférájában dolgozták ki. Az áprilisi plénumon jóváhagyott akcióprogram már a jobboldal fokozott bomlasztó tevékenységét tükrözte. Nemmarxista meghatározásokat tartalmaz a párt, az állam és a szocialista társadalom szerepéről, a Nemzeti Frontról, a népgazdaság és kultúra irányításáról. Olyan dokumentum, mely elméleti, politikai és szervezeti részében jelentős meghátrálást jelent a párt által a múltban elfogadott hasonló programjellegű dokumentumokhoz viszonyítva. így jellemzi ezt a programot a Tanulság, mely befejezésül megállapítja: „A Központi Bizottság ezért helytelen, érvénytelen dokumentumnak tartja az akcióprogramot, melyből nem indulhat ki a párt elméleti tevékenysége és gyakorlati politikája." A revizionizmus minden résen beszüremlett Az áprilisi plénumon jóváhagyott akcióprogram az opportunista és revizionista erők és a baloldal kompromisszumának eredménye volt. A kompromiszszum annak tudatában született, hogy a dokumentum számos helyes elvet is tartalmaz. A jobboldal azonban megszegte az akcióprogram elveit, ignorálta egyes kitételeit és éppen revizionista deformációit érvényesítette a gyakorlatban. Azokat a részleteket, melyek kétféleképpen voltak magyarázhatók, a saját elképzelésük szerint értelmezték. Igy az akcióprogram hozzájárult ahhoz, hogy a deformációk a párt egész gyakorlati-politikai tevékenységében érvényesüljenek. Később a kiélezett politikai légkörben az akcióprogram már nem felelt meg a jobboldalnak. Csak augusztus után tért újból vissza hozzá, amikor ezzel akarta ellensúlyozni a novemberi határozatot. A jobboldali erők a XIV. kongresszuson a pártélet és pártépítés lenini elveinek revíziójára készültek. Azt az állítást használták ki ürügyül, hogy a párt lenini értelmezése a mai viszonyok között már nem időszerű. Elsősorban a demokratikus centralizmus felszámolásáról és a kisebbség jogának elismeréséről volt szó. A tömegtájékoztatási eszközök kampánya az alapszabályzatról támadást jelentett a pártélet alapelvei ellen, félrevezette a pártaktfvát. A CSKP prágai városi bizottságának elnöksége már 1968 májusában jóváhagyta a Cseh Kommunista Párt megalapításának koncepcióját. E terv valóra váltásával akarták megbénítani a Központi Bizottságot. 1968 májusa után ezt a taktikájukat megváltoztatták, és szeptember 9-re összehívták a XIV. kongresszust; a jobboldal most minden erejét arra összpontosította, hogy befolyásolja a kongresszus szervezeti, politikai és káderelőkészítését. A jobboldali opportunisták és revizionisták kerültek túlsúlyba a Központi Bizottság rehabilitációs- bizottságában is. Amint később megmutatkozott, céljuk nem az volt, hogy objektív beszámolót terjesszenek a pártszervek elé, hanem diszkreditálni akarták a pártot és mindazt, amit a csehszlovák nép a párt vezetésével 20 év alatt elért. A Kaplan vezette csoport rendelkezésére bocsátották a levéltári anyagokat. Ezekhez aztán olyanok is hozzájutottak, akiket az illetékes pártszervek nem jogosítottak lel' erre. A fontos pártdokunieatumokat szubjektív módon magyarázták, és felhasználták őket a tömegtájékoztatási eszközök is. Egyes anyagok különféle utakon eljutottak a nyugati kapitalista országokba is. A revizionista ideológiai plptiorm gyakorlati érvényesítésében fontos szerepet játszottak a Központi Bizottság egyes osztályai, melyekért A. Dubček, J. Špaček, C. Císar, Zd. Mlynár és V. Slavík feleltek. Különösen a politikái, szervezési, ideológiai, kulturális és más osztályok jobboldali dolgozói aktívan hozzájárultak ahhoz, hogy a jobboldali ellenzék taktikai irányvonala nemcsak a központban, hanem a kerületekben és a járásokban is érvényesült. Sok bizonyítékunk van arra, hogyan számolták fel fokozatosan a párt vezető szerepét az állami szervekben és intézményekben. Nem foglalkozunk most újból a már ismert téuyekkkel. A jobboldal fokozatosan megszerezte a legfontosabbb pozíciókat az államhatalmi szervekben, s jobboldali csoportok alakultak a tömegszervezetek szerveiben is. VERDI: REQUIEM A Verdi Requiem-előaáása zenej januárunk kiemelkedő eseménye volt. Az olasz zenedráma költő halálának 70 évfordulója adott impulzust emlékezésre és tiszteletadásra. Reqiemjét Verdi 1874-ben komponálta Manzoni, olasz forradalmi költő halálának első évfordulójára. A gyászzene hagyományos fonnál, a liturgia által szentesített év százados rekviemtételek új] színt, új értelmet nyernek az idős Verdi átszellemült dallamaiban. „A XIX. század všgén Nyugat zenéje már kihülöben volt. Verdi ebben a hanyatló világban még egy szer jelemelte és meglengette az élet és a dallam, a nagy forma és a nagy érzelem hitét. Ez a jelentősége Európa számára." Az est olasz karmestere, Aldo Ceccato már harmad szor vendégszerepelt nálunk és minden alkalommal másmás oldaláról mutatkozott be. Ezúttal már megjelenése pillanatában is másnak láttuk, mint rendesen. Szokatlanul komoly arccal lépett a dobogóra, mint akt mélyen átérzi feladata szépségét és súlyát. Ez az intenzív belső felkészülés okozhatta, hogy azonnal kialakította az est légkörét. Olaszosan dirigálta Ceccato az olasz Verdit? Igen, olaszos tűzzel átengedte magát a zene égbecsapó érzelmi hullámzásának, de az igenlő válasz amellett nemcsak, és nem elsősorban a temperamentumára vonatkozik. Ceccato a mű olasz szellemiségét is kifejezésre juttatta. „Sempre cantare! Mindig dalolj. . . Sose tagadd meg a melódiát!" — hirdette Verdi. A dallam, az olasz „belcanto" sajátos varázsa eláradt a teremben és megérintette a hallgatók szívét. A vokális kvartett (név szerint: Ida Meneghelli, Alica Maraslian, juliano Molino és Maurizio Mazzieri) egészben véve nem volt összehangolt. Maraslian sötét, fényű mezzoszopránja, Mazzieri tömör basszusa és Molino kellemes tenorja mindamellett jól hatott. Meneghelli szopránja szép, de még kiegyenlítetlen, néha éles, magas hangjai nem „üzembiztosak", ami nem egyszer szerzett nyugtalanító pilla natokat. A Szlovák Filharmónia Énekkara méltó keretben és rangjáhpz tjiéltó művészi megnyilatkozással ünnepelte fennállásának 25. évfordutóját. 25 esztendős művészi núlt! Kitűnő énekkarunknál ez a művészi fiatalság és a művészi érettség szerencsés ötvözetét jelenti. Verdi életműve ékesszólóan igazolja a leonardói gondolatot: Csak az igazán szép lehet igazán ti/az

1 HAVAS MARTA • A román rendezők egyre több sikert aratnak — külföldön is. A helsinki Finn Nemzeti Színház például bemutatta Pirandello IV. Henrik-ét, Lucián fíiurchescu rendezésében. (Tóth pól Gyula felvétele)